Gyermekbetegségek

Torticollis – ferdenyak és kezelése

A torticollis a fejbiccentő izom zsugorodása okozta ferde fejtar­tás, amely lehet veleszületett, vagy szerzett. A gyakoribb betegsé­gek közé tartozik, a csípőficam és dongaláb után a harmadik helyen áll a mozgásszervi fejlődési rendellenességek sorában.

Veleszületett

A betegség kialakulásának pontos oka nem tisztázott, több teória született az állapot kialakulásának tisztázására, azonban egyik sem tekinthető bizonyítottnak. Egyik elképzelés szerint a szülés alatt következik be sérülés a fejbiccentő izom állományában és ez vezet az izom hegesedéséhez, amely megrövidíti az izmot, ezért az húrszerűen megfeszül és oldalra húzza a fejet. Másik nézet szerint méhen belüli téraránytalanság miatt kerül a nyak rossz tartásba.

Örökletes faktorok szerepét is fel kell tételezni

A torticollis egyes családokban halmozottan fordul elő, gyakran más fejlődési rendellenességekkel (csípőficam, dongaláb). A szokatlan fej tartá­son kívül előfordulhat, hogy az újszülött arca enyhén deformálódik, az izomsérülés oldalán megnyúlt, a koponya pedig ellaposodott az ellenoldalihoz képest.

Szerzett ferdenyak

Előfordulhat az izomkárosodás gyulladásos betegség következ­tében, továbbá kialakulhat a gerinc nyaki részének sérülése, da­ganat és a szem betegsége miatt. Ezen kívül vesztibuláris zavar (belső fülben kialakult elváltozás) miatt, gyógyszerek hatására és ismeretlen okok miatt is kialakulhat a probléma.

Gyakoribb panaszok és tünetek

  • A fej elcsavarodása és elhajlása a beteg oldalra, és az áll az ellenkező irányba mutat.
  • A nyak izmainak merevsége és fájdalma miatti csökkent mozgásképesség a nyakban.
  • A váll magasabban állhat az érintett oldalon.
  • Nehezített nyakmozgások.
  • Csomó, fájdalmas duzzanat és fokozott feszülés tapintható a fejbiccentő izomban.
  • Általában nem egyforma a két arcfél.
  • Mentális és viselkedészavarok: nyugtalanság.

A következő szakterületek foglalkoznak ezzel a kórképpel:

  • Ortopedia
  • Gyermekgyógyászat
  • Szülészet
  • Neonatologia

Terápiák:

Feltétlenül szükséges a gyermekortopédiai vizsgálat, majd or­vosi javaslatra a gyógytorna kezelési terv meghatározása, a kezelés szakszerű, rendszeres alkalmazása, és a változás kontrollálása. Ha ez nem történik meg, akkor a későbbiekben elvégzett műtéti korrekció ellenére is maradandó arcasszimmetria alakulhat ki a gyermeknél.

Veleszületett ferdenyak konzervatív kezelése:

A veleszületett ferdenyak konzervatív kezelése a csecsemők nagy többségénél eredményes. Speciális passzív technikákkal  (passzív mozgatás, nyújtó gyakorlatok, Dévény manuális technika, masszázs) vagy egyéb módszerek segítségével (Katona-módszer, kinesio taping) néhány hónap alatt maradéktalanul gyógyítható a rendellenesség. Nagyon fontos a nyak, fej helyzetének megfelelő beállítása (pozicionálás) mind a hétköznapokban otthon, mind pedig a kezelések alatt.

A gyógytornász által végzett kezeléseket kiegészíthetjük ottho­ni kezelésekkel is, melyeket feltétlenül szakember mutasson be és tanítson be nekünk.

Otthoni teendők:

  • Az érintett oldallal megegyező irányba helyezzük el a baba kedvenc játékait, színes képeket.
  • Fürdés után fordítsuk a baba fejét az érintett oldal felé és tart­suk ott kezdetben egy majd két mondóka idejére.
  • Párnák segítségével akadályozzuk meg a fej elfordulását és oldalra döntését.
  • Hintáztassuk a babát oldaltfekvésben nagylabdán, úgy, hogy az érintett oldal legyen felül.

Szerzett ferdenyak konzervatív kezelése:

A szerzett tortikolisznál a kiváltó okok megszüntetése a fő gyógymód. Ha probléma kevesebb, mint 1 hete tart, akkor puha nyakmerevítő gallért kell viselni, és pihentetni kell a nyakat. Ha kevesebb, mint 1 hónapja tart, akkor húzatásra lehet szükség.

Tibor Griffel

Szerző: Griffel Tibor

Végzettség: ELTE – Eötvös Loránd Tudományegyetem. Szakterület: a szív- és érrendszeri betegségek, gasztroenterológiai betegségek és a légzőrendszeri betegségek. Jelenleg reflexológus, életmód és tanácsadó terapeuta tanulmányokat is végzek.