Gyógyító természet

Gyógyvizek, ivókúrák hatásai

Az ivókúrák a gyógyítás évszázados eszközei, mert régi tapasztalat szerint a gyógyforrások vizének ivása egészségünkre jő hatású. Régóta végeznek rendszeres ivókúrákat, de csak a legutóbbi évtizedek tudományos kutatása adta meg az eddig csak gyakorlati tapasztalatok magyarázatát. Egyrészt sokkal pontosabban tudjuk ma már a vizeket elemezni és ezzel meghatározni a bennük oldott sók, gázok mennyiségét, minőségét; másrészt az újabb eszközök révén a kationok, ionok, fagyáspontcsökkenés, elektromos vezetőképesség, savbázis-értékek, radioaktivitás vizsgálatai tették lehetővé, hogy az eddig rejtelmesének hitt hatásokat felfedjük.

A gyógyvizekkel számos olyan oldott (szilárd) anyagot és gázt viszünk be szervezetünkbe, amely anyagok felszívódásuk után a test összes sejtjeibe eljutnak. A gyógyvizek hatása szervezetünkre tehát nagyon bonyolult folyamat, mert nemcsak az ásványvíz fő hatóanyagai hatnak, hanem sokszor a vízben csak nyomokban fellelhető anyagok hatása sokkal jelentékenyebb, mint erre csekély mennyiségükből következtetni lehet.

A megivott víz három helyen át fejti ki hatását az emberi szervezetben.

  • Az emésztőszervek, azaz a gyomorbélcsatorna (és függelékei) nyálkahártyája, ami a felszívó felületet képezi.
  • A kiválasztó felület: a bőr, vese és légzőszervek.
  • Azon sejtek, szövetek és szervek, amelyekhez a gyógyvízben oldott anyagok felszívódásuk után eljutnak.

A gyógyvizek legtöbbje az emberi szervezet nedveinél hígabb sóoldat. (Kivéve a keserűvizeket, de ezeket rendszeres ivókúrák céljaira csak hígítva használjuk.) Ha a gyógyforrás vize meleg, ez tágítja a gyomor véredényeit, így a víz gyorsabban szívódik fel. A meleg víz elősegíti a gyomor és bél nedveinek a kiválasztását, a gyomor, bél mozgására nyugtatólag hat, míg a hideg víz fokozza a bélmozgásokat és a gyomorból sokkal lassabban távozik.

Megfelelő folyadékmennyiség

Ha ivókúrát tartunk, heteken keresztül kb. 1/2, avagy egy liter vizet viszünk be naponta a szervezetbe. Sok ember túl kevés vizet iszik, ami miatt vesehomok képződhet. A felszívott víz a májba jut, onnan az izmokba, bőrbe; más részét a vese választja ki. A víz a nyálkahártyákat öblíti, megújítja és a nyákot oldja. A felszívódott víz eljut a sejtekbe, ott kiszorítja a régi vizet, tehát felfrissíti a sejtnedveket. A gyógyvizekkel való ivókúrák átmosó hatásán túl azonban a bennük levő gázok és sóoldatok különlegesen is hatnak, így a lúgos ásványvíz a szervezet savlúg egyensúlyára hat.

Gyógyvíz fogyasztása és hatása

Egészséges szervezet egyensúlyán a gyógyvíz nem változtat, de ahol a betegség következtében az egyensúly savi irányban eltolódott, erre kiegyenlítőleg hat. A szervezet lúgosítása sok kórokozóval szemben fokozza az ellenállást. A gyomorba jutó lúgos gyógyvíz a savképződést csökkenti. A meszet tartalmazó vizek lobellenesen hatnak, a kénes vizek az epekiválasztást fokozzák, a zsírfelszívódást gátolják, a húgysav oldását elősegítik. Töményebb oldatok vizet vonnak el a szervezettől és a bélsarat hígítják.

A hígabb konyhasós vizek a gyomorsavtermelést fokozzák, a töményebbek csökkentik. A híg konyhasóoldat a nyálkahártyára duzzasztólag hat, az idült hurutokat fellobbantja, nyákot termel, így a lobtermékek idült légcsőhurut esetén eltávolíthatók. A vasas vizek enyhén székrekesztők, a vas felszívódása hasznos hatást fejt ki.

Táplálékunk vastartalma csekély, így a vasas gyógyvíz a vérképző szerveket serkenti. A gyógyvizekben előforduló arzén az étvágyat fokozza, az emésztést elősegíti és a vérképzést is serkenti. A jódos vizek igen kis jódtartalma értágító, a pajzsmirigy működését elősegíti. A vizek brómtartalma a kloridokat szorítja ki, amivel egyidejűleg fokozódik a vese konyhasó-kiválasztása.

Kénes vizek hatása

Kénes vizek fogyasztása csökkenti a vér cukortartalmát, fokozza a gyomorsav- és epekiválasztást, oldja a hurutos nyákot és a sejteket méregteleníti. Ha a gyógyvízben sok a szénsav, az fokozza a gyomorsavtermelést, a gyomrot tágítja és puffasztja. A gyógyvizek a szervezet sejtéletét is befolyásolják, így a kórosan elváltozott anyagcserét rendezik.

Ásványvíz-kúrák hatása a szervezetre

Ekképpen tartós ásványvíz-kúrákkal képesek vagyunk a szervezetet akként áthangolni, hogy étvágyjavító, lobellenes, vizelethajtó, nyákoldó és vérképző hatások egyesüljenek. A vér alvadását, baktériumpusztító hatását is képesek vagyunk ásványvíz-kúrákkal fokozni. Kísérletekkel bizonyított tény, hogy a cukorbajos cukorfelvevő-képességét bizonyos ásványvizek javítják. Az ásványvizek kihatnak a pajzsmirigyműködésre is. Mindezek a kiragadott példák is bizonyítják, hogy minő nagy jelentőséggel bírnak az ivókúrák. Tartós ásványvíz-kúrákkal ily módon vagyunk képesek a szervezetet áthangolni. A lobellenes, vizelethajtó, étvágygerjesztő, nyákoldó, vérképző, méregtelenítő hatások érvényesülnek.

Ívókúrák alkalmazása, ideje

Az ivókúrát egy bizonyos ideig rendszeresen kell alkalmazni, hogy a kívánt hatás mutatkozhassaon. Egy kúra legrövidebb időtartama három hét, leghatásosabb a teljes egy hónapos ivókúra. Gyakran észlelünk az első napokban bizonyos ivókúra reakciót, ami egyrészt a fellángoló panaszok fellobbanásával jár. Ilyenkor a beteg nem szívesen fogyasztja el a napi adagot. Ezen panaszok azonban legtöbbnyire csak átmenetiek. Az elfogyasztandó gyógyvíz mennyiségét, hőfokát, hogy a természetes ásványvizet hűteni vagy melegíteni kell-e, hogy bizonyos vegyi anyagok hozzátétele szükséges-e, azt minden esetben csak a fürdőorvos döntheti el, a beteg egyénisége alapján.

A legtöbb fürdőhelyen az ivókúrát reggel, éhgyomorra, a forrás közelében, sétálva fogyasztják, kortyonként, néha eredeti hőfokon hazaszállítják, ahol a beteg az ágyban fekve issza. A délutáni adagot szintén üres gyomorra, uzsonna vagy vacsora előtt fél órával adjuk. Bizonyos esetekben kis mennyiségekkel kezdjük, majd a következő hetekben fokozatosan emeljük az adagot.

Fürdőhelyek, források

Talán szükségtelen hangsúlyozni a forrás közelében, a fürdőhelyen tartott kúra előnyeit. Nem beszélek azokról az előnyökről, amelyeket a fürdőhely nyújt, mely fel van szerelve mindazon tényezőkkel, amelyek a betegség leküzdését célozzák. (Kiváló fürdőorvosok, diéta, iszapok, gyógyfürdő-berendezések stb.) Bármilyen gondosan palackozott is az otthon felmelegített gyógyvíz, de már fél órával kifolyása után nem tartalmazza az illó gázokat, megszűnik a rádiumemanáció, és felmelegítve távolról sem bír azon hatóerővel, mint a forrásnál.

Hazánk, különösen, amióta az elszakított országrészek egy részét visszaszereztük, Erdély és Kárpátalja számos kiváló gyógyforrásával gazdagodott. Azonban első helyen nemcsak országos, de világviszonylatban is gyönyörű fővárosunk kiváló hatású gyógyforrásait kell megemlítenünk, amelyek számos betegségnek nemcsak tüneteit enyhítik, hanem gyógyítják is azokat.

Jegyezzük meg! Nem lehet eléggé óvni a közönséget (ezt gyakorlati tapasztalatok alapján mondom), hogy orvosi rendelet nélkül önkényes ivókúrát ne végezzen, és különösen ne használja ezeket a koma- vagy sógorasszony tanácsára, mert gyógyulás helyett végzetes veszélybe is sodródhat.

Nemcsak arról van szó, hogy a gyomrára panaszkodó egyén ugyanakkor súlyos vese- és vérkeringési zavarokban szenvedhet, amelyek a folyadék túlzott bevitelét tiltják, de teljesen egyéni elbírálást igényel az is, hogy a gyógyvízből a beteg mennyit, mikor és hogyan fogyasszon.

Ivókúrák ellenjavallatai

Az ivókúra általános ellenjavallatai közé tartozik a heveny lázas megbetegedés, rosszindulatú daganatok, nagyfokú érelmeszesedés, magas vérnyomás, veseelégtelenség, szívbajok, heveny szívgyengeség. Vannak azután részleges ellenjavallatok, így a gyomor idült nagy tágulása, a gyomor-záróizom tartós beszűkülése, gyomor- és bélfekélyek vérzéses szakai stb. Részleges ellenjavallatok mellett tartós felügyelet, intézeti megfigyelés alatt óvatos vízkúrák végezhetők.

Keserűvíz-források, Mira

Röviden meg kell még emlékeznünk hazai viszonylatban a világhírű keserűvíz-forrásainkról is, habár ezek töménységüknél fogva eredeti összetételükben nem alkalmasak kimondott ivókúrák végzésére. Nem hanyagolhatók el azonban keserű vizeink otthon, a lakásban végzett ivókúráknál, amidőn a töményebb glaubersós víz hígított oldatát itatjuk a beteggel. Különösen ki kell emelni a jászkarajenői Mira vízet, amely összetételénél fogva huzamosabb otthoni kezelésekre alkalmas; a sok panaszt és fájdalmat okozó aranyeres csomók kezelésében is nagy szerepet játszik, amidőn a kellemetlen tüneteket a hígabb és könnyebb széklet enyhíti és visszafejlődésüket előmozdítja.

Tibor Griffel

Szerző: Griffel Tibor

Végzettség: ELTE – Eötvös Loránd Tudományegyetem. Szakterület: a szív- és érrendszeri betegségek, gasztroenterológiai betegségek és a légzőrendszeri betegségek. Jelenleg reflexológus, életmód és tanácsadó terapeuta tanulmányokat is végzek.