Gyógynövények

Fekete áfonya – hatóanyagai, gyógyászatai alkamazása, mellékhatásai

Fekete áfonya (Vaccinium myrtillus) története, alkalmazott drogjai

A Vaccinium myrtillus L. (Ericaceae) termését az európai népi gyógyászatban már az 1100-as években is használták írásos emlékek szerint. Hagyományosan a szárított drogból ké­szült erős főzetet adsztringensként hasmenés és vérhas kezelésére alkalmazták. Európa egyes részein (pl. Itáliában) főleg keringési és szemészeti betegségeket kezeltek vele. Az áfonyatermés szemészeti alkalmazásával kapcsolatos érdeklődés felélénkülése azzal a vá­rosi legendával hozható összefüggésbe, amely szerint a II. világháborúban a brit légierő pilótái farkasvakság ellen és az éjszakai látás javítására feketeáfonya-lekvárt fogyasztottak.

A drogot a hazánkban is előforduló cserje érett termése szolgáltatja. A fekete áfonya nálunk 15-60 cm-re nő meg, levelei élénkzöldek, rövid nyelűek, 1-3 cm hosszúak. Virágai zöldesvöröses színűek. A termés kb. 6-7 mm átmérőjű, kékesfekete színű, gömbölyded, csúcsán lapított bogyó. íze édeskés-savanykás. A VIII. Magyar Gyógyszerkönyvben a szá­raz (Myrtilli fructus siccus) és a friss (Myrtilli fructus recens) termés is megtalálható.

A szárított fekete áfonyatermés pirogallolban kifejezett cserzőanyag-tartalma legalább 1%, a friss termés cianidin-3-glükozid-kloridban kifejezett antocianintartalma legalább 0,3%. Az Európai Gyógyszerkönyv 6.2 kötete ezen kívül a friss termés tisztított, standardizált száraz kivonatának (Myrtilli fructus recentis extractum siccum raffinatum et normatum) monográfiáját is tartalmazza, amely 32,4-39,6%, krizanteminben kifejezett antociánt tar­talmaz.

Általános hatása

Melegítő vértisztító, általános emésztőrendszeri tisztító, szövetösszehúzó és gyulla­dáscsökkentő, hurutoldó, lazító, étvágyfokozó, emésztést segítő és könnyítő, méregte­lenítő, zsírszövetcsökkentő, hasmenést gátló, erjedést szüntető, vízhajtó, testnedv- és nyiroktisztító, húgyúti tisztító, fertőtlenítő, immunerősítő, vérkeringést javító, vérkép­zést serkentő, vérzést csillapító, vérnyomás- és vércukorszint-csökkentő hatású. A lázat csillapítja, a köhögést enyhíti. Általános kötőszöveti tónusfokozó.

Lélektani hatása

Elősegíti a tisztább, átfogóbb meglátásokat, és hozzásegíti az elmét az árnyaltabb, éle­sebben kirajzolódó képzeletvilághoz. Jelentősen javítja az életerő áramlását, fokozza az életkedvet, a rugalmasságot, a vidámságot, az örömérzetet. Finomítja, erősíti a lelket, lelkesíti a gondolatvilágot. Csökkenti az érzelmi terheltséget. Hatékony a fel­dolgozhatatlan, elfogadhatatlan érzelmi állapotok kezelésében, a mérgező élmények feldolgozásában, kipucolásában.

Jellemző vegyületek, hatóanyagok

A termés 5-10% mennyiségben tartalmaz katechintípusú cserzőanyagot (oligomer procianidineket) és mintegy 0,5%-nyi antociánt, de található még a termésben pektin, flavonoidok, növényi savak (köztük citromsav, aszkorbinsav) és invertcukor is.

Farmakológia, gyógyászati alkalmazás

Hagyományos alkalmazás

A fekete áfonya ma is jelentős szerepet tölt be a népi gyógyászatban, ahol levelét és ter­mését egyaránt hasznosítják. A levelet vércukor- és vérnyomáscsökkentő, vizelethajtó és köhögéscsillapító hatása miatt fogyasztják, míg a termést gyomorpanaszok és hasmenés esetén nyersen vagy szárítva fogyasztják, esetleg teaként vagy gyógypálinkának elkészítve isszák.

Részletes ismertetése

Levelének főzete a fogíny gyulladásának, vérzésének csillapítására, fertőtlenítésére javallható. Bogyója a fogínyt táplálja és erősíti. íze ínyére van a legtöbb embernek.

Gyulladáscsökkentő és fertőtlenítő hatása miatt torokgyulladás esetén ajánlott a levél vagy a bogyó főzetével gargalizálni, illetve azt fogyasztani.

A gyomor émelygő, általánosan legyengült, hurut felhalmozódásával és pangásá­val járó állapotait a növény levelének főzetével, lekvárjának fogyasztásával kezelhet­jük. Csökkenti a hányingerre való hajlamot, lekvárját finom íze és magas C-vitamin- tartalma mellett talán ez tette közkedveltté a tengerészek között.

Tompítja a gyomorgörcsöt és annak kialakulási hajlamát. Étvágyat és emésztési ener­giát fokozó, valamint általános méregtelenítő.

Nemcsak a gyomor, hanem a vékony- és a vastagbél renyhesége is csökkenthető főzetének, lekvárjának, boros áztatmányának fogyasztásával. A vékony- és a vastag­bél hurutos állapotait, nyálkahártyájuk gyulladását hasonló módon eredményesen kezelhetjük. Megtisztítja a bélfalat, megszünteti a béltartalom erjedését, így csök­kenti a puffadási hajlamot. Enyhén fokozza a bélmozgást, és hajtja a szelet.

A vérhas kiegészítő kezelésére, valamint a fertőzéses, gyomorrontásos eredetű hasmenés kezelésére ugyanúgy alkalmas, mint a tartósan fennálló gyermekkori has­menés elmulasztására. Friss bogyója, lekvárja, szörpje kedvelt gyerekgyógyszer. Az aranyeres bántalmakat levelének főzetével külsőleg és belsőleg is javallt kezelni, mert összehúzó hatású. Tinktúrájával kúpot is készíthetünk e tünet kezelésére.

A vér- és nyirokkeringésre általánosan jótékony hatású. Csökkenti a magas vér­nyomást, a belső vérzéseket. A véredények általános állapotjavítója, emellett főzete és boros áztatmánya csökkenti az érelmeszesedést és a vele járó tüneteket. Fokozza az érfal rugalmasságát és áteresztőképességét. A visszérgyulladás kellemetlen tüne­teit, a véna tágulatát belsőleg alkalmazva csökkenti. Jelentősen fokozza a kapilláris keringést. Ennek köszönhetően szörpje, teája javallt a végtagok keringési rendelle­nességeinek, érszűkületének kezelésére.

A magas vércukorszintet a leveléből készült főzettel csökkenthetjük, főleg az időskori vércukorszint karbantartására ajánlott rendszeres ellenőrzés mellett.

A meghűlést és annak hajlamát eredményesen kezelhetjük vele, a fázós lábat, ke­zet és a testet általánosan melegíti. A lázat a kiváltó ok csillapításával, megszünteté­sével csökkenti.

Melegen tartja a vesét, tisztítja szűrőrendszerét. Enyhe vízhajtó. A renyhe hólya­got kúraszerű alkalmazásával tónusosabbá tehetjük. A húgyhólyag gyulladása, fer­tőzése, hurutja esetén forrázatának, főzetének nagy mennyiségű alkalmazása javallt.

A bogyó festékanyaga miatt is jelentősen fokozza a szem érzékenységét, éleslátá­sát, ezért farkasvakság, a szem fokozott igénybevétele, kimerültsége ellen, valamint éjjeli vezetés esetén már megelőzésképpen is érdemes alkalmazni.

A bőr tónusát fokozza, gyulladásait csökkenti, így pikkelysömör esetén minden módon javallt.

Preklinikai vizsgálatok

In vivo és in vitro kísérletekben leírták a vaszkuláris prosztaciklinek stimulációját, vazoprotektív anyagok felszabadulását. A drogban található antociánok gátolják a rodopszin lebontását, fokozzák annak szintézisét, valamint javítják a retina mikrocirkulációját, ami racionális alapot ad farkasvakságban és glaukómában történő alkalmazásának. A kezelés hatására jobban alkalmazkodott a patkányok látása a sötéthez. Az antociánok antioxidáns hatásuk révén lassítják a szem oxidatív károsodását.

Az antociánok csökkentik a kapillárispermeabilitást, fokozzák a mikrocirkulációt, in vitro elasztázgátló hatásúak, ezáltal mérséklik az erek falának károsodását. A vegyületek gátolják a vérlemezke-aggregációt.

A cserzőanyagok denaturálják a fehérjéket, ezért lokális gyulladásgátló hatást fejtenek ki, valamint gátolják a bélnyálkahártya fokozott szekrécióját, végső soron mérséklik a has­menést.

Humán bizonyítékok

A fekete áfonyával számos klinikai vizsgálatot folytattak, és igazolták mikrocirkulációs zavarokban és vénás keringési elégtelenségben kifejtett jótékony hatását. Több vizsgálat eredménye utal arra, hogy a feketeáfonya-kezelés javítja a retina érzékenységét és a látást. Az antociánfrakció szerepét külön is vizsgálták és megállapították, főleg ezek az anyagok felelősek a vaszkuláris védő hatásért és látószervi megbetegedések kezelésében mutatott pozitív eredményekért.

Az áfonya vérlemezke-aggregációt gátló hatását humán vizsgálatban is igazolták.

Indikációk, adagolás

A fekete áfonya termése és az abból készített tea belsőleg akut hasmenés, száj nyálkahár­tya- és torokgyulladás kezelésére alkalmazható, valamint előnyös lehet vénás elégtelenség és aranyér esetén. Hasmenés kezelésére csak száraz drog használható, mert a friss termés ellentétes, hasmenést okozó hatású lehet.

Más előirat hiányában napi adagja 20-60 g szárított termés, főzetnek vagy forrázatnak elkészítve. A vénás panaszok kezelésére alkalmazható kivonat napi adagja 50-120 mg antociánt tartalmazó mennyiség (20-50 g friss drognak felel meg).

Bár számos szemészeti készítmény tartamaz feketeáfonya-kivonatot, a drognak ebben az indikációban nincs széles körben elfogadott dózisa.

Nemkívánatos hatások, ellenjavallatok, interakciók

Nagy dózisban cserzőanyag-tartalma miatt gyomorizgató hatású lehet. Tartósan alkal­mazva elméletileg fokozhatja a véralvadásgátlók hatását, bár ilyen jellegű interakciót klini­kai körülmények között nem figyeltek meg. Terhesség és szoptatás alatt is biztonságosan használható.

Lóránt Szentgyörgyváry

Szerző: Szentgyörgyváry Lóránt

Szakmai gyakorlatok és tanulmányok:  Életmód-tanácsadás, kiropraktika és reflexológia. Minden érdekel ami az egészséggel vagy annak megőrzésével kapcsolatos. Az oldalon rendszeresen publikálom a saját cikkeimet.