Gyors felépülés

Hogy készüljünk fel a műtétre?

Ha már tudja, mikor kerül sor a műtétjére, kezdjen el felkészülni a lábadozási időszakra – és persze készüljön fel testileg és lelkileg magára az operációra is.

Hogyan készülhet a lábadozásra?

Manapság a betegek már komoly műtétek után is sokkal rövidebb időt töltenek a kórházban, mint 10-20 évvel ezelőtt. Ennek az a nagy előnye, hogy otthona kényelmében épülhet fel, mindazon kellemetlenségek és fertőzésveszély nélkül, ami a hosszú kórházi tartózkodás velejárója le­het. Ugyanakkor a gyógyulása során kénytelen lesz nélkülözni az állandó szakszerű ápolás számos előnyét.

Tervezett műtét esetén valószínűleg lesz rá ideje, hogy elgondolkoz­zon azon, milyen segítséget kell majd igénybe vennie és miféle átalakítá­sokat szükséges elvégezni az otthonában. Feltétlenül derítse ki, hogyan hat majd önre a műtét: ehhez gyűjtsön össze minél több információt az orvosaitól, vagy a hasonló műtéten átesett ismerősöktől. Az internetes fórumokon is találhat beszámolókat.

Az alábbi négy tanács segíthet abban, hogy a műtétet követő első napok zavartalanul teljenek.

Íme a tanácsok:

  • Képzelje el, milyen lesz az élete a lábadozás idején, így számos vá­ratlan problémára előre felkészülhet. Képes lesz önállóan mozogni a lakásban? Lehet, hogy az ágyát egy másik szobába kell áthelyezni, ahon­nan könnyebben eljuthat a fürdőszobába? Ha elképzelhető, hogy gondot jelent majd a vécére kimenés, érdemes szobavécét bérelnie. Ha az au­tóval való közlekedés elkerülhetetlen, tudakolja meg, mikor lesz képes megint vezetni – a műtét hatása mellett vegye figyelembe a fájdalomcsil­lapító gyógyszerek hatását is.
  • Érdeklődjön, milyen tornagyakorlatokat kell majd végeznie. Ezeket rendszeresen gyakorolja még az operáció előtt mindaddig, amíg a sebész engedélyezi. Segíti a gyógyulást, ha már a beavatkozás előtt jól megmozgatja az izmait és az ízületeit.
  • Amennyiben a csípőjét vagy a térdét fogják műteni, érdeklődje meg, hogy szüksége lesz-e járást segítő eszközre, és ha igen, milyenre (például mankóra vagy járókeretre). Tájékozódjon ezek beszerzéséről.
  • Időben szereltessen fel kapaszkodókat például a zuhanyfülkében vagy a kádhoz, amennyiben ezt a tanácsot kapta. Arról is gondoskodjon, hogy legyen a nappalijában egy masszív, kényelmes karosszék. Az efféle módosításokhoz kérheti foglalkozásterapeuta tanácsát.

Fogadja el a segítséget!

Ebben az időszakban segítségre lesz szüksége, és ne szégyellje barátai és családtagjai segítségét kérni -a legtöbben örömmel teszik.

  • Szervezze meg, hogy valaki takarítson önnél. A piszkos, rendetlen környezet csak növeli a stresszt, amire nincs szüksége a lábadozás idején.
  • Írja össze, hogy miben lesz szüksége segítségre a műtét után – például a bevásárlásban, a mosásban, a főzésben vagy a gyerekek gondozásában. Kérje meg önkéntes segítőit, hogy válasszanak egy vagy több feladatot a listáról.
  • Szervezze meg, hogy a műtét után kik látogatják meg. Nyilvánvaló, hogy a műtét után maga mellett szeretné látni a partnerét, a gyermekeit vagy a közeli barátait. Egy-két hét elteltével már a távo­labbi ismerősöknek is örülhet. Nyugodtan mondjon udvariasan nemet, ha még nem érzi készen magát arra, hogy látogatókat fogadjon.
  • Gondoskodjon róla, hogy legyen otthon elegendő élelmiszer. Ha nem esik nehezére, főzzön meg többféle ételt és fagyassza le őket, hogy amikor hazamegy, csak fel kelljen melegíteni.
  • Jó állapotban a műtőbe. Ahelyett, hogy a közelgő műtéten rágódna, fordít­sa minden energiáját arra, hogy a lehető legjobb kondícióba kerüljön. Nagyon sokat számíthat a műtét kimenetele szempontjából, ha kihasználja az addig hátralévő időt.
A felkészülés függ a műtét jellegétől. Vegye figyelembe a beavatkozás mértékét, azt is, hogy ön melyik kockázati csoportba tartozik és milyen az általános egészségi állapota. Egyes esetekben már hetekkel a műtét előtt el kell kezdenie a felkészülést, máskor viszont elég, ha a műtét előtti napokban vagy akár órákban teszi meg a szükséges lépéseket. Az alábbi lista segít számba venni a legfontosabb szempontokat: Hasi műtét esetén szükség van a bélrendszer minél alaposabb kiürítésére és természetesen műtét előtt már semmit sem szabad enni vagy inni. Ez a sérvműtétekre is érvényes. Pontosan tartsa be a sebészorvostól kapott utasításokat. Ezeket a műtéteket többnyire altatásban végzik, ezért is kell legalább egy éjszakára bent maradnia a kórházban. Ha orvosai hosszabb kórházi tartózkodást javasol­nak, fogadja meg a tanácsukat – biztosan nyomós okuk van rá. Méheltávolítás. A testi felkészülés mellett szakítson időt a műtéttel járó lelki problémák kezelésére is. Hallgassa meg az érveket, hogy miért ez a legjobb megoldás az ön esetében. Beszéljen orvosával arról, milyen előnyei, illetve hátrányai vannak a műtét utáni hormonpótló kezelésnek. Ortopéd sebészet. A térd- vagy csípőízület pótlása esetén a túlsúly a legfőbb ellenség: növeli a műtét kockázatát, s hosszabbá, bonyolultabbá teszi a fel­épülést. Kérje háziorvosa vagy dietetikus segítségét, hogy ezt megelőzze. Sztentbeültetés, bypass-műtét. Ezek előtt a ko­moly beavatkozások előtt igen fontos az egészséges táplálkozás, a dohányzás abbahagyása és a fogá­szati ellenőrzés, és a lelki felkészülés is.

A dohányzásról való leszokás a legjobb dolog, amit a műtét kedve­zőbb eredménye érdekében tehet. A vizsgálatok kimutatták, hogy jelentős mértékben csökkenti a műtéttel összefüggő kockázatokat, ha a betegek legalább hat héttel korábban leteszik a cigarettát . A leszokáshoz a Füst nélkül, című alfejezetben találhat tanácsokat. Háromszor nagyobb esélye van a leszokásra, ha ehhez szakszerű segítséget vesz igénybe.

Táplálkozás

A legtöbben úgy vélik, hogy a megfelelő kondíció elérése egyet jelent a fogyással, ez azonban nem feltétlenül igaz akkor, ha műtét előtt áll -és semmi esetre se dőljön be a legújabb divat diétáknak.

„Az a legfonto­sabb, hogy legyen a lehetőségekhez képest jól táplált, mire sor kerül a műtétre, márpedig ezt egészséges és kiegyensúlyozott étrend fogyasz­tásával érheti el”, mondja Julié Ann Kidd, a Brit Dietetikusok Szövet­ségének munkatársa. „Könnyen előfordulhat, hogy valaki túlsúlyos, mégis alultáplált. A rákbetegek és bizonyos más betegségben szenvedők viszont gyakran túl soványak, s ők úgy számíthatnak kedvezőbb ered­ményre, ha híznak néhány kilót.”

Akik betegség miatt fogynak, azoknak az a legjobb tanács, hogy táplá­ló ételekből álló kiegyensúlyozott étrendet fogyasztva igyekezzenek erőt gyűjteni. Étrendjével kapcsolatban dietetikustól kérhet tanácsot.

Fokozatos fogyás

Ha az operáció teherviselő ízületeket érint, és súlyfelesleget cipel ma­gán, fontos feladat ennek leadása, de persze a műtét előtt rendelkezésre álló idő függvényében. Ne kezdjen villámdiétába röviddel azelőtt, hogy befeküdne a kórházba. A cél a fokozatos, egészséges ütemű – hetente legfeljebb 1 kg-nyi – fogyás legyen, ha megoldható, orvosi felügyelettel.

Amennyiben ön és az orvosa egyetértenek abban, hogy olyan súlyproblémája van, amely kihathat közelgő műtétjére, érdemes dietetikushoz fordulni, akár a kórházon keresztül, akár háziorvosa se­gítségével. A dietetikus a segítségére lehet az egészségesebb étkezésre való átállásban. Fő szempontja a tápanyagbevitel növelése legyen. Ha a napi étrendje főként cukorban és zsírban gazdag ételekből áll, akkor egyen több zöldséget, gyümölcsöt és halat, viszont csökkentse például az olajban kisütött ételek, a sütemények és a cukros üdítők fogyasztását.

A kórházakba felvett pácien­sek majdnem fele alultáplált! Igaz: Ami még aggasz­tóbb, az az, hogy három páciens közül kettő a kórházi tartózkodása alatt tovább veszít a súlyából.

Edzzen, de kíméletesen!

Ha a műtét előtti állapota lehetővé teszi, nagyon hasznos lehet a kímé­letes testmozgás. Kérdezze meg orvosától, milyen mozgásfajták biz­tonságosak ön számára. Akik főként ülő életmódot folytatnak, azoknál kedvezően hatnak a műtét előtti kondícióra a rendszeres séták, sőt már az is jót tesz, ha gyalog mennek az orvoshoz.

A helyes hozzáállás

Ha nem izgatja magát feleslegesen, annak sok előnye van, többek között az ideg- és immunrendszer megfelelő működése, a nyugodt szívritmus, és a műtét utáni sikeresebb lábadozás. Már az operáció előtti időszakban összpontosítson a pozitív gondolatokra, például arra, hogy biztos benne, hogy gyorsan és maradéktalanul meg fog gyógyulni. Ezt a stratégiát a lábadozás alatt is alkalmazhatja. Ha a műtéttel kapcsolatos konkrét ag­godalmai vannak, lelki nyugalma érdekében mielőbb beszéljen háziorvo­sával vagy a sebésszel, aki operálni fogja.

Csak akkor fogyókúrázzon, ha ezt orvosa is támogatja.

Tibor Griffel

Szerző: Griffel Tibor

Végzettség: ELTE – Eötvös Loránd Tudományegyetem. Szakterület: a szív- és érrendszeri betegségek, gasztroenterológiai betegségek és a légzőrendszeri betegségek. Jelenleg reflexológus, életmód és tanácsadó terapeuta tanulmányokat is végzek.