Gyors felépülés

Székrekedés okai

Ha ön vagy egy családtagja hányásos-hasmenéses betegségben szenved, a fertőzés továbbterjedésének megakadályozása érdekében néhány dolgot tartson be. Alaposan mosson kezet a WC használata, a pelenkacsere vagy a beteg „baleseteinek” feltakarítása után, valamint az ételek és italok elkészítése előtt. Fertőtlenítsen minden olyan felületet és tárgyat, amellyel a beteg érintkezésbe került, illetve amely szennyeződhetett a beteg testnedveivel. Az emésztőszervi fertőzésből lábadozók a tünetek megszűnése után még 48 óráig ne menjenek közösségbe, nehogy továbbadják a fertőzést.

A székrekedés általában nem jelent különösebb egészségügyi kockázatot

Azonban gyakori probléma, főleg az idősebb, keveset mozgó emberek körében, valamint azoknál, akiknek az étrendje nem tartalmaz elegendő rostot. A székletürítés gyakorisága napi három és heti három alkalom között tekinthető normálisnak. Azok közül, akiknek nincs naponta székletük, egyesek azt gondolják, hogy székrekedésük van, pedig valójában semmi bajuk sincs. A székrekedés a ritka ürítés mellett azzal is jár, hogy a széklet nagyon kemény, így sokszor csak erőlködve sikerül megszabadulni tőle, ráadásul utána az érintett úgy érzi, hogy nem is sikerült teljesen kiürítenie a beleit.

Szerencsére a székrekedés gyakran csak átmeneti jellegű, az okok között szerepelhet bizonyos gyógyszerek szedése, múló betegség, terhesség, megfelelő higiéniájú WC hiánya, illetve a napi rutin, az étrend vagy az időzóna megváltozása. Számos egyszerű módszer van a székrekedés orvoslására.

Mikor forduljunk orvoshoz?

Ha ön egészséges és emésztőrendszeri panaszai a kezelés ellenére 48 óra elteltével sem javulnak vagy ha az alábbi tüneteket észleli, feltétlenül beszéljen orvosával.

  • Heves hasfájás vagy végbélfájdalom
  • Láz
  • Véres vagy fekete, szurokszerű széklet

Kiszáradásra utaló jelek.

Amennyiben a beteg 5 évnél fiatalabb gyermek, idős személy vagy olyasvalaki, aki egyéb krónikus betegségben szenved, segítségre lehet szükség. Ha 12 órán belül sem enyhülnek a tünetek, ha a betegben nem marad meg a folyadék sem vagy ha kiszáradás veszélye áll fenn. Azonnal hívjon orvost, ha vért lát a hányadokban vagy a székletben, illetve az alábbi, súlyos kiszáradásra utaló tünetek bármelyikét tapasztalja:

  • beesett szem
  • szapora pulzus
  • sápadt vagy rugalmasságát vesztett bőr
  • fokozódó álmatlanság

Rostok

Ha székrekedése van, nagyon fontos, hogy a megszokottnál több rostot egyen. A növények emészthetetlen, rostos részei növelik a széklet térfogatát, amely így lágyabb lesz, és fokozza a székletürítési ingert. Igyekezzen naponta öt-kilenc adag zöldséget, gyümölcsöt vagy babot enni, a fehér lisztből sütött pékáruk és tészták helyett fogyasszon teljes kiőrlésű lisztből készülteket, a hántolt rizs helyett pedig barna rizst.

Ha ez nem megy, szedjen rostot tartalmazó étrend-kiegészítőt (pl. psyllium = útifű készítményt). Igyekezzen minél többet inni, mivel a víz is lazítja a székletet, megkönnyítve annak kiürülését. Igyon naponta legalább hat-nyolc pohár folyadékot. A székrekedésben szenvedők többsége azt tapasztalja, hogy ezen egyszerű módszerekkel sikerül változtatni a székletürítési szokásaikon.

Szokás dolga

Hozzá lehet szoktatni a szervezetet ahhoz, hogy mindig a nap egy bizonyos szakában ürüljenek ki a belek, ezért nagyon fontos, hogy e téren rendszerességre törekedjen. Általában reggel, a reggeli utáni időszak a legjobb, azon kívül pedig csak akkor menjen vécére, ha szükségét érzi. Ha viszont nincs rá késztetése, akkor ne erőlködjön a kagylón ülve, mivel ez aranyér kialakulásához vezethet. Ha viszont ingere van, ne késlekedjen, zárja ki a külvilágot és hagyjon elegendő időt a belei teljes kiürítésére. Térjen át aktívabb életmódra, mivel már a kíméletes testmozgás is javítja az emésztőrendszer működését és elősegíti a belek összehúzódásait.

Tipp! A teljes kiőrlésű lisztből sütött kenyerekben több a tápanyag és a rost, mint a fehér lisztből készültekben.

Kérdezz-felelek!

Nem sokat főzök, és gyakran eszem készételeket. Ha székrekedésem van, egyszerűen hashajtót veszek be – ez baj?

Ne vagy csak ritkán engedjen az olyan „könnyű” megoldások csábításának, mint a hashajtók szedése. E szerek némelyike leszoktatja a beleket az önálló összehúzódásról, így tartós vagy rendszeres használatuk még ronthat az állapotán. Hosszú távon sokkal hatékonyabb a friss zöldségben és gyümölcsben, valamint teljes kiőrlésű gabonakészítményekben gazdag étrend.

Tibor Griffel

Szerző: Griffel Tibor

Végzettség: ELTE – Eötvös Loránd Tudományegyetem. Szakterület: a szív- és érrendszeri betegségek, gasztroenterológiai betegségek és a légzőrendszeri betegségek. Jelenleg reflexológus, életmód és tanácsadó terapeuta tanulmányokat is végzek.