Immunrendszer

A HIV és az AIDS ismertetése, mindent a immunrendszert támadó korról [ÖSSZEFOGLALÓ]

Képzelje el, hogy Ön egy hadsereg parancsnoka és se­regei megpihentek éjszakára a táborban. Miközben alszanak, egy titkos kémcsapat besurran a táborba, csendben legyilkolja az összes katonát, majd felölti ruhájukat, és egyszer csak elkezd parancsokat osztani a népnek. Valahogy így működik a HIV a szervezetben.

Jegyezzük meg! Az emberi immunhiány-előidéző vírus (angolul Human Immunodeficiency Virus, rövidítve HIV) közvetlenül az immunrendszert célozza és bénítja meg, így a szervezet fokozottan kiszolgáltatottá válik az egyéb súlyos fertőzéseknek és daganatos megbetegedéseknek. A HIV gyakran egy jellegzetes tünetcsoport kiala­kulásához vezet, amelyet összefoglalóan szerzett immunhiányos tünetegyüttesnek (AIDS) nevezünk.

A HIV-fertőzött felnőtteknek körülbelül a fele lesz AIDS-beteg a HIV-vel történt megfertőződés után nyolc-tíz évvel, másoknál ez még tovább tart. Míg a legtöbb HIV-fertőzött felnőttnél kialakul az AIDS, máig nem tudni, hogy a fer­tőzöttek egy kisebb csoportja miért marad még évekig tünetmentes. A különbség oka mindmáig foglalkoztatja a kutatókat, de egyelőre nincsenek konkrét, alátá­masztható magyarázatok. Annyi bizonyos, hogy egyrészt attól függ, az illető szer­vezete mennyi vírussal áll szemben, másrészt pedig az egyén immunrendszerének állapotától.

Szakértők szerint a betegséggel kapcsolatos tapasztalatokból az látszik kirajzo­lódni, hogy a helyes táplálkozás felturbózhatja az immunrendszert, lassítva ezáltal a betegség kifejlődését. Az egészséges étrend emellett a betegség kezelésére szol­gáló erős gyógyszerek mellékhatásait is enyhítheti.

Így működik az AIDS-et okozó vírus

A HIV kifejezetten alattomos vírus. Az AIDS-hez vezető út ott kezdődik, ahol a vírus bekerül a szervezetbe, és megcélozza a CD4 sejteknek nevezett fehérvér­sejteket (T-limfociták), immunvédelmünk támpillérek és irányítóit.

A HIV belopakodik a CD4 sejtekbe, és a sejt saját reprodukciós folyamatait kihasználva több ezernyi HIV-másolatot készít. A folyamat során a CD4 sejtek elpusztulnak. Az újonnan született vírusok a véráramon keresztül elterjednek, útjuk során egyre több és több CD4 sejtet fertőznek meg és pusztítanak el, majd további több ezer másolatot készítenek önmagukról.

A HIV-fertőzött szervezet, még jóval a tünetek megjelenése előtt, napról napra több ezer új, fertőzetlen CD4 sejtet termel, hogy megküzdhessen a vér­áramban élő több ezer HIV-vírussal. A szervezet idővel egyre kevesebb CD4 sejtet termel, a sejtek elfogynak, és a tumorokkal és fertőzésekkel szembeni el­lenálló képesség meginog. Gyakran ekkor születik meg a diagnózis: AIDS.

Hogyan jut be a HIV a szervezetbe?

A HIV olyan vírus, amelyet elsősorban a vér, az ondó, a hüvelyváladék és az anyatej tartalmaz nagyobb mennyiségben. A fertőzött ember többi testváladé­kában is megtalálható a vírus, azonban koncentrációja annyira elenyésző, hogy azzal fertőzni nem tud. így fertőzés szempontjából veszélytelen testnedv az iz­zadság, a könny, a nyál, a vizelet és a széklet.

A vírus a test különböző rendszerein át könnyedén bejut a szervezetbe.

  • A hüvelyen, az anuson és a szájon keresztül, az ondóban.
  • A véráramba vértranszfúzió útján, ha vírushordozótól származik a vér. (A donorvérben kiszűrik a HIV-antitesteket, ezek jelzik a vírus jelenlétét.)
  • Intravénás tűn vagy fecskendőn át, amelyet vírushordozó használt.
  • Véletlen szúrás, vágás vagy sérülés útján, amely HIV-fertőzött tűvel vagy más orvosi eszközzel történt.
  • Karcolás, vágás vagy nyílt seb útján, amely fertőzött vérrel, ondóval vagy hüvelyváladékkal kapcsolatba kerül.
  • Az anya véráramából a magzatba, a közös keringés útján.
  • Az anyatejen keresztül, ha az anya HIV-fertőzött.
  • Mesterséges megtermékenyítéssel, ha a sperma fertőzött férfié.
  • Szervtranszplantáció során, ha a szervdonor HIV-fertőzött.

Más vírusoktól eltérően a HIV nem terjed puszilkodás, kézfogás vagy ölelés útján, sem köhögéssel vagy tüsszentéssel. Nem kaphatja el, ha egy fertőzött ember edényét, telefonját használja, vagy ha ugyanoda járnak uszodába, de egy fülbe­való, borotva vagy fogkefe már érintkezhetett akár fertőzött vérrel.

A megelőzés alapjai

Bár óriási előrelépések történtek az AIDS kezelése terén, a betegség nem gyó­gyítható, ezért a lényeg a prevenció.

Íme, a legfontosabb biztonsági teendők:

  • Használjon női vagy férfi latex vagy poliuretán óvszert orális és hü­velyi szex esetén, kivéve, ha Ön és partnere mindketten rendelkeznek negatív HIV-teszttel. Anális szexhez használjon férfióvszert. Ne használjon természetes membránból készült óvszert, amely báránybélből készül, mert ez nem állítja meg a vírust.
  • Csak kölcsönösen monogám kapcsolatban éljen szexuális életet, azaz mindketten csak egymással létesítsenek szexuális kapcsolatot. Tartsa észben, hogy a szexuális partnerek számának növekedésével még óvszer használata mellett is növekszik a HIV kockázata.
  • Mielőtt szexuális kapcsolatot létesít, partnerével együtt vessék a iá magukat orvosi vizsgálatnak esetleges szexuálisan terjedő betegségeik, különösen a HIV felderítésére.
  • Ne ossza meg intravénás eszközeit, tűket vagy fecskendőket, mert az, akivel megosztja, talán HIV-hordozó.
  • Ugyanebből az okból ne osszon meg borotvapengét, fülbevalót, fog­kefét vagy bármit, ami egy másik ember vérével érintkezhetett.
  • Amennyiben gyermeket vár vagy tervezi a családalapítást, és nem tudja partnere HIV-státuszát, menjenek el HIV-tesztre. Léteznek meg­oldások arra, hogy megvédje magzatát.

A HIV-fertőzés és az AIDS tünetei

A HIV-fertőzés korai stádiumban lehet, hogy egyáltalán nem produkál tüneteket, vagy a tünetek könnyen összetéveszthetők mással. Tünetek lehetnek a fáradtság, a fejfájás, az izomfájdalom, a láz és a duzzadt nyirokcsomók. Az első hat hétben a HIV-vírussal fertőzött egyén önmaga is nagyon fertőző. A továbbadás esélye ebben az időszakban a legnagyobb, mert még senki nem sejti a fertőzött állapotot.

Ezzel szemben, amikor már az immunrendszert alaposan legyengítette a vírus, a szervezet mindenféle betegség veszélyének ki van téve. Elsőként gyakran a száj­üreg gombás fertőzése, a szájpenész jelentkezik. HIV, illetve AIDS tünete lehet a visszatérő vaginális gombás fertőzés is.

Az immunrendszert megrendítő AIDS-es állapot az alábbi tünetekkel járhat:

  • Hosszan tartó hasmenés (1 hétnél tovább fennálló)
  • Súlyos éjszakai izzadás
  • Légszomj, duzzadt nyirokcsomók
  • Súlyos, ok nélküli kimerültség
  • Visszatérő láz, száraz köhögés
  • Gyors súlyvesztés
  • Fertőzések: tüdőgyulladás, TBC, vírusos fertőzések
  • Daganatos megbetegedések

Gyakran a Kaposi szarkóma nevű rákos betegség tüneteként ismert lila foltok is megjelennek a bőrön vagy a szájban. Ha az illető agyát is megtámadta a vírus, emlékezetkiesés, depresszió vagy személyiségváltozás is bekövetkezhet.

A HIV-teszt

Ha HIV-fertőzésre utaló tünetei vannak, mind a saját, mind a környezete érde­kében el kell mennie vérvizsgálatra. Magyarországon erre több helyen van lehe­tőség: az ANTSZ fővárosi és regionális intézeteinek szűrőállomásain, a bőr- és nemibeteg-gondozókban, anonim HIV-szűrőállomásokon. Háziorvosánál is ér­deklődhet a lehetőségekről.

A fertőzöttség kimutatására több mód áll rendelke­zésre

A vérből levett mintából vizsgálhatnak vírus antigént, antitestet (vírus ellen termelt ellenanyag), és végezhetnek vírusvizsgálatot. A legtöbb szűrőállomáson anonim (név nélküli) vizsgálatot végeznek, illetve tanácsot adnak. Az interneten kínált házi HIV-tesztek megbízhatatlanok, használatuk nem javasolt. HIV-szűrést végző intézmények:

  • Országos Epidemiológiai Központ
  • Semmelweis Egyetem Bőrgyógyászati Klinika
  • Szent László Kórház
  • Fővárosi ANTSZ Laboratóriuma
  • ÁNTSZ Megyei Intézetei
  • AIDS Segély Alapítvány
  • Anonym AIDS Tanácsadó Szolgálat
  • Szent Sebestyén ’97 Kft.

Ha megállapítják, hogy Ön HIV-fertőzött, rendszeresen kell vérvizsgálatra járnia, hogy a fertőzés súlyosságát és a kezelés hatékonyságát nyomon kövessék. Manapság a gyógyszereknek köszönhetően sok betegnek jobbak az életkilátásai, mint néhány évtizeddel ezelőtt. Kezeléssel akár 35-40 évre is meghosszabbítható a tünetmentes állapot, enélkül azonban 2-10 év alatt halálhoz vezet a betegség.

A NŐK ÉS A HIV

Bár még mindig férfiak alkotják a HIV/AIDS-betegek többségét, az arány folya­matosan változik. A vírussal megfertőzött nők száma emelkedik. Az eddig első helyen álló, intravénás kábítószert használók pozícióját átvették a szexuális úton megbetegedettek, így ma már ez a leggyakoribb módja a fertőzésnek.

Kutatási eredmények! Kimutatták, hogy az Egyesült Államokban a HIV könnyebben terjed férfiról nőre. A nőknek oda kell figyelniük az óvszerhasználatra: az életük függhet tőle.

Bizonyos esetekben a nőknél nem születik meg a HIV/AIDS-diagnózis, amíg egyértelműen meg nem jelennek a tünetek, vagy HIV-fertőzött gyermeket nem szülnek. Egy ilyen kései diagnózis rossz hatással van az illető nő életkilátásaira, mivel kezelése a fertőzés késői stádiumában kezdődik el. Amennyiben a diag­nózis megszületik, és a kezelés időben elkezdődik, egy női beteg a férfiakkal azonos életkilátásokkal rendelkezik.

Minden szexuálisan aktív vagy intravénás kábítószereket használó nő ki van téve a HIV-fertőzés kockázatának, és vérvizsgálatot kell végeztetnie.

A HIV-fertőzés orvosi terápiája

A HIV retrovírus típusú kórokozó, vagyis képes egy sejt DNS-ét átalakítani, hogy magát megsokszorozza. A fertőzés ellen használt gyógyszereket antiretrovirális szereknek nevezzük. Ezek meggátolják a HIV sokszorozódását, így a szervezet vírusterhelését csökkentik, és a CD4+ sejtek számának növekedését segítik elő.

1994-től elkezdődött egy újfajta HlV-ellenes gyógyszercsalád, a proteázgátlók alkalmazása, amely lényegesen megnövelte a túlélés esélyét.

Kevés a magyar szakorvos

Az újfajta antiretrovirális kezelés hatására fordulat állt be a betegek túlélési esé­lyeit illetően. A modern, kombinált vírusellenes kezelés hatására a túlélés har­mincöt-negyven évre emelkedett, és több mint a felére csökkent az AIDS okozta halálozás. Meghökkentő módon éppen a megnövekedett életkilátások állítják ki­hívások elé a HIV-betegeket. A hosszabb életidő miatt megjelentek az idősödéssel együtt járó állapotok, betegségek a HIV/AIDS-betegek között is.

Jegyezzük meg! Aki ma huszonöt évesen lesz HIV-fertőzött, az nagyjából harmincéves korában kezd el gyógyszert szedni, és valószínűleg hetvenéves koráig fog élni.

A hazai HIV-fertőzöttek szakorvosi ellátása azonban nem megoldott. Ha ki­derül egy betegről, hogy HIV-fertőzött, valószínűleg nem látják el, és Budapestre küldik, ahol a HIV-betegeket kezelik. Ennek egyik oka egy 2002-es rendelet, mely szerint ha egy invazív beavatkozást végző orvos (pl. szülész, sebész, fogorvos) HIV-vírussal fertőződik, akkor fel kell adnia hivatását. Az ettől való félelem miatt a betegeket átirányítják a fővárosi ellátóhelyekre. Ugyanilyen rossz helyzetben vannak a HIV-pozitív terhesek is. Szintén problémát okoz a HIV-betegek fogá­szati ellátása, számukra külön fogászatot rendeztek be Budapesten.

Ma a HIV-fertőzöttek ellátása országosan két intézményben történik

Mind a két centrum Budapesten van: a Semmelweis Egyetem Bőr-, Nemikórtani és Bőronkológiai Klinika Országos STD-Centrumában és a Fővárosi Önkormányzat Egyesített Szent István és Szent László Kórház – Rendelőintézet HIV Ambulan­ciáján, amelyhez fekvőbetegosztály is tartozik. A HIV Ambulancián kapják a gyógyszeres kezelést az arra szoruló betegek, az STD-centrumban csak a tünet­mentes fertőzöttek ellátása folyik, ahová 3-6 havonként kontrollra járnak. De­centralizációra lenne tehát szükség, a vidéki egyetemi klinikák bevonásával.

Az antiretxovirális kezelés az AIDS-prevenció leghatékonyabb formája, segít­ségével ugyanis a kezelt betegek nem tudnak másokat megfertőzni.

Ha a CD4+ sejtszáma továbbra is alacsony, szükség lehet bizonyos fertőzések, például a szájpenész elleni kezelésre. Az ilyen rendkívüli fertőzések kihasznál­hatják a gyenge immunrendszert, és kellemetlen problémává válnak. Azért, hogy ezeket lehetőleg elhárítsa, orvosa javasolhatja a leggyakrabban előforduló fertő­zések, a hepatitis B, a tüdőgyulladás és az influenza elleni védőoltásokat.

Mivel a legtöbb ilyen gyógyszer, különösen az antivirális, mellékhatásokat okoz, a rendszeres orvosi ellenőrzés elengedhetetlen.

A HIV-fertőzés táplálkozási terápiája

A nem megfelelő táplálkozás tovább ronthatja a beteg állapotát. Nemcsak az egyéb betegségek iránti fogékonyságot növeli, de azt is kedvezőtlenül befolyá­solja, hogyan reagál a fertőzött személy a gyógyszeres terápiára.

A helytelen táplálkozás azonban csak a probléma egyik része. Egy HIV-vírus által megtámadott szervezet rengeteg változáson megy keresztül – szövetsorvadás, testzsír felgyülemlése, vérzsír szintjének emelkedése és anyagcsere-változások -, amelyek közül mindegyiknek jelentős hatása lehet a betegség kimenetelére.

Amennyiben Ön diagnosztizált HIV/AIDS-beteg, egyik elsődleges célja le­gyen, hogy helyesen táplálkozzon, mondja Cade Fields-Gardner, a HIV-fertőzöttek táplálkozási kérdéseivel kiemelten foglalkozó The Cutting Edge nevű ápo­lási és kutatási cég szolgáltatási igazgatója. Ez időnként nehéz feladat, mivel lehet, hogy rossz vagy egyáltalán nincs étvágya, esetleg túl fáradt az étel elkészítéséhez, illetve a bevásárláshoz. Bár manapság már nem jellemző, elképzelhető, hogy rendkívüli fertőzésekkel küzd, amelyek a száj üregét vagy a torkát támadták meg, s ez megnehezíti az étkezést. Mivel a felírt gyógyszerek hányingert vagy hasme­nést okozhatnak, talán gondolni sem bír az evésre.

A fent említett problémákon túl kifejezetten gyakori a HIV7AIDS-betegek esetében a tápanyag felszívódásának zavara. „A vitaminok és az antioxidánsok sze­dése még nem jelenti azt, hogy a szervezet használni is képes azokat” – magya­rázza Fields-Gardner.

Helyes táplálkozás fontossága

Mindezek ellenére „a megfelelő táplálkozás támogatja a szervezetet abban, hogy a betegség fejlődésének ellenálljon – mondja Fields-Gardner. Bizonyított, hogy ha a beteg helytelenül táplálkozik, gyakrabban kap el egyéb fertőzéseket, és hamarabb meghalhat. Nem szabad elfeledni ugyanakkor, hogy a táplálkozás csak támogatás, nem kezelés. Súlyos tévedés volna azt gondolni, hogy a megfelelő táp­lálék gyógyíthatja a HIV-fertőzést.”

Az Amerikai Dietetikai Egyesület (ADA) álláspontja szerint a dietetikai ta­nácsadás és a gyógyszeres kezelés együtt hivatott küzdeni a szervezet fehérjetar­talékainak fenntartása érdekében. A legtöbb táplálkozással kapcsolatos terápia célja a raktározott fehérjék szinten tartása, ami létszükséglet a szervezet számára.

Az ADA rámutat, hogy a gyógyszeres terápia e betegség esetében egy életen át tart, és ez magában hordozza annak a lehetőségét, hogy számos kölcsönhatás következik be a mellékhatások, az elfogyasztott étel és a szervezet anyagcseréje között. Lehetséges azonban, hogy a tünetek megfelelő kezelésével és a szervezet jóltápláltságának fenntartásával a mellékhatások száma csökkenthető.

Noha valószínű, hogy a betegek többsége lelkesen kipróbálna bármilyen új vitamint vagy gyógynövénytartalmú táplálékkiegészítőt, amelyről reménykeltő szavakat hall, az első számú feladat mindig az, hogy az alapvető táplálkozási szük­ségletek fedezve legyenek. Meg kell bizonyosodni róla, mondja Fields-Gardner, vajon elég folyadékot, kalóriát, fehérjét és tápanyagot fogyaszt-e a beteg. Annyi mindent nem tudunk még arról, miként lépnek kölcsönhatásba a táplálékkiegé­szítők a HIV-fertőzéssel és a gyógyszerekkel, hogy nehéz általános javallatokat tenni, teszi hozzá.

Speciális táplálkozás

Azáltal, hogy sokféle vitamindús ételt fogyaszt, a legtöbb egészséges ember képes bevinni a szervezetébe elegendő vitamint és ásványi anyagot. A hasmenésben szenvedő HIV/AIDS-betegeknek viszont ezekből a tápanyagokból többre lesz szükségük, hogy károsodott sejtjeik meggyógyuljanak.

Az ételmérgezés fokozattan veszélyes

Az ételmérgezés még egy ereje teljében lévő embert is nagyon iegyengíthet, a HIV-fertőzöttek számára pedig rendkívül veszélyes – szervezetükben komoly re­akció léphettél a mérgezett ételben bevitt mikroorganizmusok hatására.

Ha Ön HIV-fertőzött, vigyázzon a hűtőszekrényben tárolt étellel!

A maradé­kokat három napon belül fogyassza el vagy dobja ki. Mondjon le a nem teljesen átsütött húsról, halról, illetve a lágy tojásról.

Legyen különösen óvatos az ételek kezelésekor is

Mindig mosson kezet étel­készítés előtt, sőt akárhányszor belép a konyhába. Ugyanez vonatkozik azokra is, akik Önnek ételt készítenek. Takarításkor használjon sok tisztítószert és forró vizet a pult és a mosogató tisztán tartására. Ha húslét kell feltörölnie, először papírtörlőt használjon, majd forró, tisztítószeres vizet. A konyhában használjon szivacsot a törlőruhák helyett-ezeket kimoshatja a mosogatógépben az edé­nyekkel együtt. Ne törölje az edényeket a kéztörlésre használt törlőruhába!

Az AIDS-betegeket különösen fenyegeti a szalmonella mérgezés

Hogy csök­kentse a szalmonella vagy egyéb bakteriális fertőzés veszélyét, használat után azonnal sikálja le alaposan a vágódeszkákat, és a húshoz-különösen a csirkéhez – használt késeket. A nyers hús kezelése után újra mosson kezet. Végül ne kós­toljon nyers tésztát vagy olyan szószokat, amelyek nyers tojást tartalmaznak.

Kerülje a keresztfertőzést! Tartsa távol a nyers húst, a tojást és a halat a sa­látától, gyümölcsöktől és zöldségektől. Ne használja ugyanazokat az edényeket a salátákhoz és az egyéb nyers zöldségekhez.

Azok a HIV/AIDS-betegek, akik nem jutnak elég tápanyaghoz, veszíteni kezdenek testsúlyukból. Ha a súlyvesztés a zsírszövet helyett az izomtömeget érinti, a jelenséget fogyásos tünetegyüttesnek nevezzük. Ha nem kezelik, és a fogyás folytatódik, végzetes is lehet. A megoldás a háromha­vonta elvégzendő testösszetétel-vizsgálat, mondja Joanne Maurice, a seattle-i Harborview Orvosi Központ madisoni klinikájának munkatársa. A bioelektrikus impedancia analízis (BIA) egyszerű és gyors módszer az izom- és a zsír­tömeg ellenőrzésére.

Fokozottan figyelni kell a testsúlyra: ha szokásos testtö­megének több mint öt százalékát elveszti, keresse fel orvosát és dietetikusát.

Egy másik vészjel a HIV-fertőzöttek esetében a vérzsír rendkívül magas szintre emelkedése, ezek közül is kiemelten a triglicerid- és a koleszterinszint

Magas fehérjetartalmú, pénztárcabarát falatok

Amennyiben Önnél HIV/AIDS-fertőzést diagnosztizáltak, fontos, hogy izomtö­megét a megfelelő szinten tartsa. Ahhoz, hogy ezt elérje, testmozgásra lesz szüksége, és étrendjében biztosítania kell a megfelelő fehérjeforrást tartalmazó ételeket. Szerencsére számos hétköznapi, elérhető árú étel kiváló, magas fehér­jetartalmú nassolnivaló.

Fogyaszthatja őket két étkezés között vagy egy főét­kezés helyett. íme, néhány ötlet:

  • Főtt tojásos szendvics (2 főtt tojás):   20 g fehérje
  • Tonhalkonzerv (kb. 90 g): 20 g fehérje
  • Fagylaltból készült turmix (kb. 2,5 dl tej): 16 fehérje
  • Mogyoróvajas szendvics (2 evőkanál): 13 g fehérje
  • Hot-dog sajttal (kb. 30 g): 12 g fehérje
  • Zellerszár mogyoróvajjal (2 evőkanál): 9g fehérje
  • Krémleves (kb. 2,5 dl tej): 8g fehérje
  • Egy marék olajos mag (kb. 30 g): 8 fehérje

Vásároljon be jóízű, tápláló nassolnivalókat. Így, ha nincs kedve ételt készí­teni, megihat például egy joghurtot vagy egy magas kalóriatartalmú tápszer-italt. Amikor szívesen süt-főz, készítsen több adagot, és a felesleget tegye a hűtőszekrénybe vagy a mélyhűtőbe, hogy akkor is legyen otthon készétel, amikor nincs kedve főzni.

Ha húst szeretne enni, válasszon sovány fajtát, például hátszínt, javasolja Jenna Bell-Wilson, a Santa Fe-i Délnyugati Ellátó Központ dietetikai tanács­adója. A magas trigliceridszintek csökkentése érdekében fontos, hogy kevesebb édességet és alkoholt fogyasszon, mutat rá a szakértő. Kerülendők az egyszerű cukrok, amelyek a különböző édességekben, desszertekben, cukros üdítőkben találhatók, és a kávét, teát sem célszerű cukorral inni. Mivel az alkohol is egy­fajta cukor, ennek fogyasztását szintén kerülni vagy legalábbis mérsékelni kell.

Jegyezzük meg! HIV-fertőzöttség esetén a magas koleszterinszintre alkalmazott gyógyszerek, mint a simvastatin vagy a lovastatin csak legvégső esetben javallottak, mivel ezek terhelik a májat, jegyzi meg Bell-Wilson.

Tippek a helyes étrend összeállításához

Ha Önt HIV/AIDS-fertőzéssel diagnosztizálták, elengedhetetlenül fontos, hogy megfelelő mennyiségű vitamint és ásványi anyagot juttasson szervezetébe.

Bell-Wilson az alábbi gyakorlati tanácsokat kínálja:

  • Amint megszületett a diagnózis, kezdjen több fehérjét és komplex szén­hidrátot enni, és mérsékelje a zsírbevitelt. Egy mértéktartó testmozgás-típus bevezetése, például a gyaloglás vagy az erősítés segít majd abban, hogy fejlessze és fenntartsa izomtömegét.
  • Ellenőrizze étrendjét, tartalmaz-e sovány húst, halat, hüvelyeseket, ma­gokat és dióféléket, teljes kiőrlésű kenyeret és gabonapelyhet, és gyümöl­csöt, valamint zöldséget mindennap. Ez segít abban, hogy szervezete elég üzemanyaghoz jusson a testmozgáshoz és a jólléthez.
  • Kevés zsírt ugyan fogyaszthat az energia fenntartása és a kalóriabevitel céljából, de sült krumpli és chips helyett próbáljon dióféléket, avokádó-krémet, mogyoróvajat vagy olajos magvakat nassolni.
  • Ha hányingere lenne vagy rossz az étvágya, fogyasszon napi hat kisebb adagot a három főétkezés helyett.
  • A napközbeni folyadékfogyasztás elengedhetetlen, de ne sokat igyon ét­kezés közben, mert azzal fokozódik a telítettségérzés, és csökken az étvágy.

Mellékhatások kezelése diétával

A HÍV/AIDS kezelésére szolgáló gyógyszerek kellemetlen mellékhatásokat okoz­hatnak. Mindig egyeztessen orvosával az újonnan észlelt, illetve a régen és újra tapasztalt mellékhatásokról, ha azok több napig tartanak.

Ha hányingere van, vagy úgy érzi, felfordult a gyomra:

  • Egyen kekszet, ropit vagy egyéb száraz ételt.
  • Próbáljon hűvös, rost nélküli folyadékot inni, például vizet, gyömbéres jeges teát, állott kólát vagy sportitalokat.
  • Kerülje a zsíros ételeket!
  • Egyszerre keveset egyen, de gyakran, hogy a gyomra ne ürüljön ki teljesen.
  • Egyen egy almát!

Ha súlyos a hányingere, beszéljen orvosával a komplex B-vitaminok fogyasz­tásáról, illetve a hányinger és a hányás csillapítására szolgáló fenotiazin sze­désérői.

Ha hasmenése van:

  • Fogyasszon keményítőtartalmú ételeket, például fehér rizst, burgonyát, tésztát és kenyeret.
  • Fogyasszon banánt, konzervgyümölcsöket és szűrt leveseket, amelyek kí­mélik az emésztőrendszert.
  • Kerülje a tejtermékeket! A joghurtot általában jobban tolerálja a szer­vezet, mint a tejet vagy a fagylaltot, mert kevesebb laktózt tartalmaz.

Ha nincs étvágya, próbálja követni dr. Phyll Ribakoff és csapata tanácsait. A bostoni Nutrition Works munkatársai azt javasolják HlV/AIDS-fertőzött ügyfeleiknek, hogy állítsanak be egy órát, amely emlékezteti őket a magas fehér­jetartalmú uzsonnára vagy az ebédre. „Fontos, hogy a HIV/AIDS-fertőzöttek na­ponta elfogyasszanak száz gramm fehérjét – magyarázza Ribakoff. – Tejjel turmixolva például ízletes, könnyen lenyelhető formában elfogyaszthatok a szükséges tápanyagok. Fektessen be egy turmixgépbe, és találjon ki saját recepteket! Nincs szükség drága hozzávalókra, sőt én általában azt javaslom, hogy a szokásos dol­gokat vegyék meg az élelmiszerboltban, és azokból készítsenek italokat.”

Kerülje a koffeint! Igyon inkább teát, koffeinmentes kávét és guavalét

  • A sós nassolnivalók, mint például a ropi, fogyaszthatók, de kerülje az édességeket, különösen a csokoládét.
  • Akad, akinek segít a kalciumtabletta. Kövesse a készítmény adagolásra vonatkozó útmutatóját;
  • Ne felejtse el bevenni a vitaminjait! A gyakori hasmenés miatt a táp­anyagok kevésbé szívódnak fel a szervezetében. Ha a hasmenés súlyos, a rágótabletta lehet, hogy könnyebben felszívódik.

Kérdezze meg orvosát, dietetikusát az L-glutaminról, a folsavról vagy bármilyen más termékről, amely hatékony lehet hasmenés ellen. Az árak eltérőek, úgyhogy érdemes a legolcsóbbal kezdeni.

Ha szorulása van:

  • Egyen naponta legalább kétszer zöldséget és kétszer gyümölcsöt!
  • Igyon legalább másfél liter folyadékot naponta, főként alma- és szilva-levet.
  • Kerülje a rizst és a banánt, mivel ezek az ételek tovább ronthatják a hely­zetei:.
  • Sétáljon nagyokat! A testmozgás segít beindítani az emésztőrendszer megfelelő működését.
  • Adjon fél teáskanál útifűmagot vagy lenmagot a meleg kásákhoz.

Ha szájüregi fájdalmai vannak, vagy nehezére esik a rágás, illetve nyelés:

  • Kerülje a magas hőmérsékletű és a fűszeres ételeket!
  • Turmixolja le az ételeket vízzel vagy alaplével, és fogyassza el kanállal, vagy igya meg őket szívószállal.
  • Lassan egyen! Figyeljen oda az evésre, hogy elkerülje a félrenyelést.

Bell-Wilson szerint az otthoni turmix alapja lehet alacsony cukortartalmú fagylalt, 1,5%-os tej vagy zsírszegény joghurt, amelyet ki-ki kedvenc gyümöl­cseivel ízesíthet. A normális lipidszintet tartó betegek választhatnak bármilyen tejet. A laktózérzékenyek használhatnak laktózmentes tejet vagy vitaminnal dú­sított szójatejet, akár csokoládésziruppal vagy vaníliával ízesítve. A zsírmentes tejpor vagy fehérjepor elérhető árú, szintén megfelelő fehérjeforrások.

Jegyezzük meg! A magas kalóriatartalmú tápszerek könnyen elkészíthető, tízóraira vagy uzson­nára fogyasztható italok. Hogy a fehérjebevitelt fokozza, keressen minél maga­sabb fehérjetartalmú táplálékkiegészítő italt.

„Nem szabad beletörődni abba, hogy rossz az étvágya, ha Ön HIV/AIDS-fertőzött — mondja Bell-Wilson. — Ha elvesztette étvágyát, beszéljen orvosával vagy dietetikusával, hogy megpróbálják kideríteni, mi lehet az oka. A gyógy­szerek okozzák? Depressziós? Gyakran van hányingere és hasmenése? Az étvágy­csökkenés okainak felderítése nagy segítség lehet.”

Kötéltánc - Esettanulmány

Annak dacára, hogy tizenhat éve HIV-pozitív, a bostoni Maureen Cassidy fo­lyamatosan arra törekszik, hogy elégséges tápláló ételt vegyen magához min­dennap, különösképpen olyan ételeket, amelyek fehérjét tartalmaznak.

„Nekünk, HIV-fertőzötteknek több fehérjére van szükségünk. Gyakori a fel­szívódási zavar, ami megnehezíti, hogy elég fehérje jusson az izmainkba – teszi hozzá. – A gyógyszerek miatt megemelkedhet a koleszterinszintünk, így kerül­nünk kell a vörös húst, a tojást és így tovább. A helyes táplálkozás számunkra olyan, mint a kötéltánc. Meg kell találnunk az egyensúlyt, rá kell jönnünk, hogy a gyógyszerszedés mellett mit ehetünk és mit nem.

Bizonyos gyógyszereket na­ponta háromszor, éhgyomorra kell bevenni. Egyensúlyban kell tartanunk a meg­felelő fehérje- és vitaminbevitelt, lehetőleg úgy, hogy olyan ételeket fogyasztunk, amelyek ízlenek is… Nem könnyű minden feltételnek eleget tenni. Sok szájüregi panaszom volt — mondja Cassidy —, és jó néhány ételnek kellemetlen utóíze van számomra. Bizonyos HIV-gyógyszerektől furcsa íze lesz az ételnek.”

Cassidy kitapasztalta, melyek azok a megfelelő tápanyagtartalmú ételek, ame­lyek ízlettek is neki. „Általában ugyanazokat a fogásokat eszem újra meg újra.” Állandó fehérjeforrásul szolgál számára a konzerv tonhal. Rájött, hogy ha két to­jásfehérjéből és egy -sárgájából készít rántottát, anélkül vihet fehérjét a szerveze­tébe, hogy megemelné a koleszterinszintjét.

Mivel a brokkoli, a karfiol és más, értékes tápanyagokban gazdag keresztes vi­rágú zöldségek puffadást okoznak, Cassidy este fogyasztja ezeket, hogy kellemetlen mellékhatásuk ne akadályozza őt a társasági életben. Ezzel a betegséggel a helyes táp­lálkozás „mindig kihívás, mert semmi sem állandó – magyarázza Cassidy. – A szer­vezet folyamatosan reagál az elfogyasztott ételekre vagy a beszedett gyógyszerekre”.

Táplálékkiegészítők

Ha fáradtnak érzi magát vagy enyhe hányingere van, valószínűleg egy nagy tál ételre vágyik a legkevésbé. így előfordulhat, hogy kevesebbet eszik, és hiányosan táplálkozik. Súlyosbíthatja a helyzetet, hogy — amint azt már korábban megje­gyeztük — a gyógyszeres terápia és a fertőzés is beleavatkozhat szervezete tápanyag felvételi képességébe.

Itt jöhetnek a képbe a táplálékkiegészítő vitaminok és ásványi anyagok. A dietetikusok majdnem minden esetben javasolnak ilyen pótlást a HIV/AIDS-fertőzött betegek számára. Hogy a kiegyensúlyozott táplálékkiegészítés mely összetevőkből álljon, azt egyéni igények alapján kell kialakítani.

A vitamin- és ásványianyag-készítmények szedése mellett sem szabad azonban kihagyni egyetlen étkezést sem. Ahhoz, hogy egészséges maradjon, na­ponta sok fehérjére és szénhidrátra, továbbá gyümölcsökre és zöldségekre van szüksége, amelyek nyomokban tartalmazzák azokat az ásványi anyagokat, vita­minokat és egyéb fontos elemeket, amelyeket a tabletták nem. Az emésztő­rendszer megfelelő működéséhez nélkülözhetetlenek a rostos ételek, magya­rázza Fields-Gardner.

Gyógynövények és HIV-gyógyszerek

A gyógynövények természetes eredetűek, de ez nem jelenti azt, hogy fogyasz­tásuk nem járhat negatív mellékhatásokkal. Két növényi táplálékkiegészítő is van, amelyet gyakran szednek a HIV/AIDS-fertőzött emberek, és ezek, úgy tűnik, korlátozzák bizonyos gyógyszerek hatásait. Mindenképpen tájékoztassa orvosát arról, milyen gyógynövényeket fogyaszt.

Orbáncfű

A National Institutes of Health Clinical Centerben végzett kuta­tások azt igazoiják, hogy az orbáncfű csökkenti az indinavir, egy proteázgátló hatékonyságát. Amikor a gyógyszer és a gyógynövény egyszerre kerül a szerve­zetbe, az indinavir szintje hirtelen leesik, magyarázza Stephen C. Piscitelli, az amerikai Allergia- és Fertőzőbetegség-kutató Intézet vegyész munkatársa. A proteázgátlók alacsony szintje a gyógyszerrezisztencia és a kezelés sikerte­lenségének eredménye.

Fokhagymaalapú táplálékkiegészítők

Dr. Piscitelli arról is beszámolt, hogy a fokhagyma-alapú táplálékkiegészítők, amelyek általában az antivirális készít­ményeket szedők koleszterinszintjét hivatottak lejjebb vinni, csökkentik a vérben a saquinavir nevű proteázgátló szintjét.

Sok dietetikus az egyéni reakcióktól függően javasol bizonyos alapvető vi­tamin- és ásványianyag-kiegészítőket. Ezek, akárcsak az étrend, módosításra szo­rulhatnak, ha megváltozik az egyén egészségi állapota vagy gyógyszeres terápiája.

A HIV/AIDS-fertőzöttekkel dolgozó táplálkozási szakértők és dietetikusok egyetértenek abban, hogy a betegek naponta szedjenek legalább:

  • egy multivitamin- és ásványianyag-tablettát, amely mindenből tartal­mazza a napi javasolt mennyiség (RDA) 100%-át vagy annál többet is,
  • és extra adagokat az antioxidáns vitaminokból, többek közt minimum 500 mg C-vitamint és 400 NE E-vitamint.

A testmozgás előnyei

A testmozgás a jó egészség fenntartásának egyik alapeleme, különösen, ha Ön HIV/AIDS-fertőzött. Segít abban, hogy ne veszítsen zsírmentes testtömegéből, növeli energiáját, valamint javíthatja a hangulatát és az étvágyát, magyarázza Bell-Wilson, aki doktori értekezésében a testmozgás fiziológiáját vizsgálja.

„Nem maga a testmozgás a legnehezebb, hanem az, hogy miként építse be a napirendjébe és az életmódjába. Ha nem akar, nem kell eljárnia a helyi fitnesz-klubba, otthon is elkezdhet mozogni. Csak kezdje el – javasolja Bell-Wilson. — A gyaloglás az egyik legkönnyebb módja, hogy megőrizze érrendszere, izmai és csontjai egészségét. Ha mindeddig egyáltalán nem sportolt, kezdje napi tíz-ti­zenöt perc sétával, majd később növelje az időtartamot, ahogy jólesik.”

Az erősítés, amely kiemelten hatékony az izmok fenntartására, ugyancsak megoldható otthon

Kezdje heti két-három alkalommal úgy, hogy egy-egy nap pihenőt tart. A helyi könyvtárban vagy egy közeli könyvesboltban keressen képes útmutatót, amely minden izomcsoportra vonatkozóan tartalmaz gyakorlatokat, a lehető legkisebb eszközszükséglettel. Számos gyakorlat létezik, amelyet könnyű súlyokkal, tornagumival vagy törülközővel is elvégezhet.

Ahogy a helyes étkezés, a testmozgás is elkötelezettséget kíván

Az egészséges táplálkozás és a rendszeres testmozgás azonban erősíti immunrendszerét, ami sok szakértő szerint nagymértékben lassíthatja a betegség előrehaladását. Ez pedig olyan előny, amely miatt mindenképp megéri erőfeszítéseket tenni.

Tibor Griffel

Szerző: Griffel Tibor

Végzettség: ELTE – Eötvös Loránd Tudományegyetem. Szakterület: a szív- és érrendszeri betegségek, gasztroenterológiai betegségek és a légzőrendszeri betegségek. Jelenleg reflexológus, életmód és tanácsadó terapeuta tanulmányokat is végzek.