Koleszterin

Milyen kiegészítőket vásároljunk edzéshez?

Ki gondolta volna, hogy egy kártyapaklinál is kisebb és egy edzőcipőnél is olcsóbb eszközön múlhat, sikerül-e rávenni magunkat a több gyaloglásra? Pedig ez a helyzet. A lépésszámlálóról van szó, egy olyan eszközről, amely érzékeli a test mozgását és számlálja a lépéseket, majd ebből a betáplált lépéshossz alapján kiszámítja a megtett távolságot. Szerezzünk be egy lépésszámlálót, és azzal kövessük nyomon, hogy mennyit gyalogolunk naponta. A cél a heti 50 000 lépés elérése a 12. hét végére.

Néhány gondolat a lépésszámlálókról

lepesszamlalo-egeszsegert„Az olcsó, elektronikus lépésszámlálók csodálatos eszközök, amelyek az embereket több mozgásra ösztönzik”, mondja dr. James O. Hill, a Coloradói Egyetem deveri Egészségtudományi Központjában működő Humán Táplálkozástudományi Központ igazgatója. A központ egyik célja, hogy Colorado államban minél több embert vegyen rá a lépésszámláló használatára, és ezzel javuljon a lakosság általános edzettségi szintje.

Japánban a lépésszámlálók már több mint 30 éve igen népszerűek, a japán családokban átlagosan 3,2 ilyen eszköz található. A lépésszámláló szórakoztatóbbá teszi a testmozgást, és a mindenkiben meglévő versenyszellemet kihasználva arra ösztönöz, hogy önmagunkkal vagy másokkal versengjünk.

Az ülő életmódot folytató emberek átlagosan mindössze 2-3000 lépést tesznek naponta. A kutatók viszont kimutatták, hogy napi 6000 lépés megtételével már jelentősen csökken a halálozási kockázat. Ha napi 2000 lépéssel, azaz nagyjából másfél kilométerrel növeljük a megtett távot, az már segít jelenlegi testsúlyunk megőrzésében, illetve a hízás elkerülésében. Ehhez csupán napi 15-20 perc kell, amely több részletből is összetevődhet.

Milyen a megfelelő lépésszámláló?

A lépésszámlálók egyre több mindent tudnak: pulzusszámot mérnek, mutatják az energiafogyasztásunkat, mérik a sebességet és a megtett távolságot, sőt akár zenét is szolgáltatnak. Mivel számos márka és modell közül válogathatunk, a döntés nem könnyű feladat. Az alábbiakban hat típus szolgáltatásaival ismerkedhetünk meg. Használat előtt mindegyikbe be kell programozni lépéseink hosszát: tegyünk meg tíz lépést, majd mérjük le a megtett távolságot, és osszuk el tízzel!

ModellJellemzők
1. sz. modell• Automatikus indulás/leállítás, csak a mozgásban töltött időt méri
Többfunkciós lépésszámláló• Átlagsebesség-számítás
• Lépésszámlálás 99 999-ig
• Övre csatolható
2. sz. modell• Kalória felhasználás mérése
Digitális lépésszámláló vészjelzővel• Beépített vészjelző
• Háttérvilágítás, folyadékkristályos kijelző
3. sz. modell• Hétnapos memória
Memóriával• Kalória felhasználás mérése
• Távolságmérő
• Biztosítószíj
4. sz. modell• FM rádió
FM rádióval• 12724 órás digitális óra
• Miniatűr fülhallgatók
5. sz. modell• Kalória felhasználás mérése
Automatikus ki-be kapcsolással• Hétnapos digitális lépésnapló
• Távolságmérő
• Automatikus indítás, 4 perc mozdulatlanság után leáll
6. sz. modell: PC-kapcsolattal• Dokkoló egységgel, hogy az adatokat le lehessen tölteni róla

Egyéb hasznos eszközök

Hasznos tud lenni, vegyél egyet, az ősembernek is volt 🙂

A lépésszámláló mellett számos egyéb eszköz van, amely segíthet nyomon követni edzésmunkánkat, illetve mérni az eredményeket. Noha egyikre sincs feltétlenül szükségünk, növelhetik a testmozgáshoz szükséges motivációt.

Sebességmérő. Ha már nem elég, hogy tudjuk, mekkora utat tettünk meg, a sebességünket is mérhetjük és tájékozódhatunk is. Egyes gyaloglási sebességmérők a globális helyzetmeghatározó rendszer (GPS) technológiáját használva nagy pontossággal mutatják a megtett utat és a térképen a pillanatnyi helyzetünket. Kapható cipőre erősíthető sebességmérő készülék is. A GPS-t is tartalmazó készülékek ára elég borsos.

Pulzusmérő. Karórához hasonló eszköz, amely azonban nem az időt mutatja, hanem a pulzusszámot, és figyelmeztet, ha a szívritmus a beállított tartományon kívül esik. Egyes típusok a testmozgás során elégetett energiamennyiséget is kiszámítják. A pulzusmérő olcsóbb alternatívája az a csuklón vagy nyakban viselt készülék, amely az ujjunkra erősített pulzusérzékelőn keresztül kapja a jelzéseket a szív működéséről. Időzítőt és órát is tartalmaz.digitalis-vernyomas-mero

Digitális vérnyomásmérő (csuklón viselhető). A karóránál alig nagyobb eszközökbe gyakran memóriát is beépítenek, hogy az eredmények tárolhatók és később ellenőrizhetők legyenek.

Testzsírmérő készülék. Két fő típusa van: egy digitális mérleg, amelyre rá kell állni, illetve egy kisméretű, hordozható elektronikus műszer.

Lóránt Szentgyörgyváry

Szerző: Szentgyörgyváry Lóránt

Szakmai gyakorlatok és tanulmányok:  Életmód-tanácsadás, kiropraktika és reflexológia. Minden érdekel ami az egészséggel vagy annak megőrzésével kapcsolatos. Az oldalon rendszeresen publikálom a saját cikkeimet.