• láb-reflexológia
• reflexzóna terápia

Láb-reflexológia alapja a gyakorlatban: a fogás!

A különböző gyógymódok végrehajtását szokás „technikának” nevezni: atomtechnika, mozgástechnika, masszázstechnika. Ennek a szónak a használata olyan belső hatást vált ki, amely ellentmond annak, amit ki akarunk fejezni. A technika ugyanis az anyag, a mechanika körébe, tehát a kétdimenziósság vilá­gába tartozik.

Ezzel szemben az ember egészen a külső elmozdulásaiig háromdimenziós lény. Az ízületek révén elmozdulásai, amennyiben ezeket helyesen hajtja cégre, íveltek, nem „egyenesek”. Ám, – sajnos – arra is lehetőségünk van, hogy kétdimenziós, azaz helytelen mozdulatokat végezzünk.

Az elmozdulás ekkor rendezetlen lesz, mert az ízületek túlzottan megfeszülnek vagy elszakadnak, és az egyes részek dinamikus koordinálása meg­szűnik. Ez egyaránt érvényes az ember nagy és kis ízületeire. Ezért a kezelést végző kezet is megfelelően kell vezetni. Mind nyugalmi helyzetben, mind munka közben úgy kell tar­tani, hogy a páciens lába ne nyúljék meg és ízületei ne legye­nek mereven rögzítve, hanem természetesen lazák legyenek. A páciens két lábfeje közötti egészséges távolság nagyjából a kezelést végző személy alkarhosszának felel meg.

A hüvelykujjnak a többi ujjal szemben különleges szerep jut:

Mozgékonysága teszi lehetővé a fogásokat, és hogy a páciens lábát valóban a „kezünkbe” vegyük. Ha a talpon dolgozunk, a többi ujjunkat nyugtassuk a lábháton, és fordítva. Minthogy a hüvelykujjunk a legerősebb, és alapízületének elmozdulási sugara nagyobb, mint a többi ujjé, kezelés közben is kitün­tetett szerep jut neki, legalábbis kezdetben. A lábhát (rüszt) kezeléséhez viszont alkalmasabb a mutatóujj.

Minden fogásnak négy fázisa van:

• Az első lépést jelentő érintésnek gyakran nem tulajdoníta­nak kellő jelentőséget, pedig már ennek minősége eldönti, hogy bizalom ébred-e a kezelést végző személy iránt. Az érintés tehát legyen figyelmes, gyengéd és határozott.
• A második lépéssel veszi kezdetét a fogás aktív fázisa. Ez nem az éppen dolgozó ujjak perifériájából indul ki (ez csupán mechanikus nyomás volna), hanem a derékszög­ben tartott kar aktív, finom, előrefelé irányuló rezgéséből. Ezáltal a hüvelykujj, illetve a masszírozó ujj utolsó ízülete mintegy passzívan, 80-90 fokos szögben meghajlik.
• Csak a kezdődő maximális hajlásban fejtünk ki harmadik lépésként pontszerű impulzust a szövetekben.
• Ebből a tevékenységből vezetjük vissza negyedik lépés­ként a szövet mélyéből a bőrfelületre a hüvelyk-, illetve mutatóujját passzívan ugyanazon az útvonalon, miközben a mozgás végső fázisában az ízület is lazán visszacsúszik kiindulási helyzetébe.

A tevékenység és az elengedés folyamatosan ismétlődik mil­liméteres eltolódásokkal, és a mozdulatok hullámzó ritmusa harmonikus vérellátást eredményez a láb, fájó szövetében. A kéz elmozdulása mindig előrefelé történjék, a fogások egyes fázisaiban azonban nem szabad megszűnnie a bőr­rel való érintkezésnek. Ha a fogást hátrafelé hajtjuk végre, az ügyetlennek és kellemetlennek hat.

Annak azonban nincs jelentősége, hogy az egyes zónákat jobbról vagy balról, lent­ről vagy fentről dolgozzuk-e meg. Ezt a terhelt szövet tónusa, illetve a kéz funkcionális állása határozza meg. Helytelen, ha hüvelykujjunkat kezelés közben derékszögűnél jobban behajlítjuk, mert ez által szögletessé és keménnyé vál­nak a mozdulatok, és a lábat feleslegesen terheli a köröm éles szegélye. Ezen kívül az ilyen mechanikus munka a kezelés végző személyt is nagyon hamar kifárasztaná, így nem volna képes kimeríteni a szövetek regenerálásának összes lehetőségét.

A kezelés speciális fogásainak jobb érthetősége kedvéért álljon itt még egyszer, hogy mi a különbség a fiziológiailag helyes és a mechanikus, megterhelő munkamód között.

Kezelés fogásai:

• A hüvelyk-, illetve mutatóujj utolsó ujjpercének ferdén a szövetbe mutató mozgása mind a reflexológus, mind a páciens számára megterhelő, mert mechanikusan és nyomást kifejtve hajtják végre.
• Az organikus-fiziológiás munkát erő, dinamika, ritmus, beleérzés, lendület jellemzi. Olyan gyermek képéhez hasonlíthatjuk ezt, aki labdát pattogtat, és figyeli, hogyan verődik vissza a labda a földről felfelé.

A páciensnek gyakran az lesz a téves érzése, hogy a szövet­ben érzett hegyes és szúró fájdalom a körömtől származik. Még akkor is ez a helyzet, ha a hüvelykujj körme hozzá sem ér a szövethez. A páciens ugyanis nem tud különbséget tenni a kívülről származó megterhelés és a szövet saját belső fáj­dalma között. Ilyen helyzetben nagyon fontos, hogy a páci­ens számíthasson a kezelő megértésére, és a fogás erősségét ennek megfelelően módosítsák.

Az alapfogáson változtatásokat is lehet végezni

A láb reflexzóna-masszázsa ezáltal olyankor is alkalmazható marad, amikor a pácienst több szervének komoly betegsége miatt a szokásosnál jóval elővigyázatosabban kell kezelni. Más mód­szerek esetében is lehetőség van az ingerek módosítására és árnyalására. Már Kneipp páter is így nyilatkozott régebbi drasztikusabb vízkúráiról: „…és a nagy szelídségről még nagyobb szelídségre tértem át”.

Az alapfogáson kétféleképpen változtathatunk:

• a munka ritmusa és tempója szerint;
• a kifejtett erő intenzitása szerint.

Ebből következően az egyéni kezelésnél kétféle variánst lehet alkalmazni:

• lassú és megfontolt, lágy és becsúszó mozdulatokat: ezek megnyugtató, csillapító, detinozáló hatásúak;
• gyors és folyamatos, erős és a szövetek mélyéig ható moz­dulatokat: ezek élénkítő, aktiváló, ionizáló hatásúak.

A fogások intenzitásának és az alkalmazott erőnek nincsen általános érvényű mértéke. Nem mindenki reagál egyformán, sőt állandóan változó életritmusának hatására még ugyanaz a személy is másképpen reagál az ingerekre különböző idő­pontokban. De általában a még jól elviselhető fájdalomküszö­big szokás növelni az intenzitást, mert csak a fájdalom legyő­zése után normalizálódhat a szövet hibás tónusa.

A fogássorozatok időtartamát illetően sem lehet merev szabályokat felállítani. Régebben, Eunice Ingham idejében adott esetben perceken át lehetett ugyanarra a helyre fájdal­mas ingereket alkalmazni; ma viszont gyakran néhány másod­perces impulzusok is elegendők a regeneráló hatás elérésére.

Mindenesetre a néhány másodperces ingereket a láb keze­lése közben néhányszor meg kell ismételni, hogy a szövetek tónusa optimálissá váljék. Szélsőséges esetben az is előfordulhat, hogy még a zóna gyengéd, elővigyázatos érintése is éppen hogy elviselhető fájdalmat okoz. Ez elsősorban olyankor fordulhat elő, amikor a páciens idegileg különösen kimerült (mindegy, hogy tartó­san vagy csak pillanatnyilag), vagy ha bizonyos szervek heveny reakciófázisban vannak. Ilyenkor figyelembe kell venni az ada­golási javaslatokat, simító és nyújtó mozdulatokat kell beik­tatni!

A hüvelykujjal végzett aktív és passzív alapfogáson kívül lehetőség van arra is – ha kezünk a változatos tapintási tapasztalatok birtokában már érzékenyebbé vált (finom ujj­begyérzék!) -, hogy a láb megfelelő helyein ujjainkkal rezgő és nyújtó fogásokat alkalmazzuk. Ezek a mozdulatok rugalmas­ságuk révén szintén rendező impulzusokat adnak át.

Csillapító fogás

Heveny állapotok (görcs, vérzés, baleset, fülfájás, idegfájda­lom, sérülés, fogfájás, derékzsába stb.) kezelésénél a munka­fogásokat úgy kell megváltoztatni, hogy azok csillapító és fáj­dalomenyhítő hatásúak legyenek. Ezt úgy lehet megvalósítani, hogy a hüvelyk- vagy egy másik ujjunkkal 30-60 másodpercen át erőteljesen, egyenletes erővel nyomjuk a láb fájdalmas részét. Közben lassan haladunk a szövet felszínétől a mélye felé, és figyeljük a páciens arcjátékát, ez ugyanis segít eltalál­nunk a megfelelő adagolást.

A heveny fájdalomcsúcs gyakran már 10-20 másodperc múlva megszűnik. Gyakori eset, hogy amilyen mértékben csökken a zónában a feszültség, olyan mértékben normalizálódik a hozzá tartozó szerv vagy ízület állapota is.

A csillapító hatású fogás egyfajta „elsősegélyt” is jelent, és nem zárja ki, hogy a páciens testi-lelki állapotától függően más zónákat is kezeljünk, feltárandó a rejtettebb összefüggéseket. A lehető legjobb fogás eléréséért való jóindulatú fáradozás közben persze nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy nem a részletkérdések (például egy bizonyos zóna vagy egy tünet) a legfontosabbak, hanem az, hogy a kezelt személyt a maga egészében lássuk, és róla minél átfogóbb összképet alkossunk.

Szerző: Griffel Tibor

Végzettség: ELTE – Eötvös Loránd Tudományegyetem. Szakterület: a szív- és érrendszeri betegségek, gasztroenterológiai betegségek és a légzőrendszeri betegségek. Jelenleg reflexológus, életmód és tanácsadó terapeuta tanulmányokat is végzek.