• láb-reflexológia
• terápiák

A lábreflexzóna-terápia története

A zónaterápia megalapítója, dr. med. William FitzGerald 1872-ben született az Amerikai Egyesült Államokban, Middletown városában. 1895-ben a vermonti egyetemen doktorált, majd néhány évet Bécs, Párizs és London klinikáin töltött. Később a Connecticut állambeli Hartford fül-orr-gége klinikáján prak­tizált. Ezt követően New Yorkban folytatta orvosi gyakorla­tát és tartott előadásokat. 1942-ben az egyesült államokbeli Stamfordban érte utol a halál.

Dr. med. H. Bressler dokumentációja szerint századunk elején FitzGerald volt az első, aki Bécsben szervek nyomás­pontokkal való távkezelési lehetőségeivel foglalkozott. Zone Therapy címmel megjelent könyvében történeti szempontból érdekes tények találhatók:

Indiában és Kínában már 5000 évvel ezelőtt ismeretes volt a nyomáspontokkal való kezelés. A módszer azonban fele­désbe merült. Feltehető, hogy az azonos gyökerekből sarjadó erősebb hajtás, az akupunktúra szorította ki.

A közép-európai országokban hasonló módszerekről adott hírt két orvos, Adamus és A’tatis 1582 táján. Dr. Ball (szintén orvos) Lipcsében nagyjából ugyanebben az időben jelentette meg írását a szerveknek nyomáspontokkal való távkezeléséről. A nagy firenzei szobrász, Benvenuto Cellini (1500-1571) a kéz- és lábujjaira gyakorolt erős nyomással sikeresen kezel­tette egész testére kiterjedő fájdalmait. Amikor a huszadik amerikai elnök, Garfield (1831-1881) egy merénylet során megsebesült, csak két lábának masszírozásával tudta enyhíteni fájdalmait. Minden egyéb fájdalomcsilla­pító hatástalannak bizonyult.

Mikroszisztéma kezelés

Az úgynevezett „mikroszisztéma” kezelésének ismerete mindenekelőtt az észak- és közép-amerikai indián törzseknél maradt fenn évszázadokon át, és a rezervátumokban olykor még ma is használják fájdalomcsillapításra. A mikroszisztémák parányi „kapcsolóállások”, amelyekről vissza lehet következtetni az „emberi makroszisztéma” álla­potára.

Részint diagnosztikai célt szolgálnak, például az írisz­diagnosztika esetében, részint kezelésre használhatók, mint a fülakupunktúránál vagy a lábon végzett reflexzóna-kezelés esetében. Nyilvánvaló, hogy a betegek, legalábbis Európában, Ázsiá­ban és Amerikában, már jó ideje ösztönösen alkalmazzák betegségük gyógyítására bizonyos testrészek masszírozásának számos változatát.

Még manapság is előfordul, hogy önkénte­lenül összeszorítjuk a fogunkat, ökölbe szorul a kezünk vagy ösztönösen megnyomkodjuk a fájdalmas testrészt. Ez valószí­nűleg a fentiekhez hasonló okokra visszavezethető maradvány.

Zónaterápia

Dr. Edwin E Bowers orvos 1916-ban ismertette először a nagyközönséggel dr. FitzGerald módszerét, amelyet „zóna­terápiának” nevezett el. Egy esztendővel később jelent meg kettejük közös kiadásában a Zone Therapy című könyv. Ebben gyakorló orvosok, fogorvosok, nőgyógyászok, fül-, orr-, gégeorvosok és kiropraktikusok számára közölnek kórtörté­neteket és kezelési javaslatokat. Dr. George Starr White sze­rint 1925 táján a „zónaterápia az egész Egyesült Államokban és mindenütt, ahol orvostudományi könyveket és folyóiratokat adtak ki, ismertebb volt, mint bármely más manuális terápia”.

FitzGerald tanfolyamokat tartott, és kialakított maga körül egy kis kört a kezelést gyakorlókból. Zone Therapy című köny­vének már az első kiadásában szerepelnek a lábkülönböző zónái aszerint, ahogyan ő a testet 10 zónára osztotta. Való­színű, hogy ehhez felhasználta az indián népi gyógyászatról való ismereteit. Az ő érdeme, hogy bemutatta és terápiás célokra használhatóvá tette az emberi test egésze és részei közötti számos kapcsolatot és kölcsönhatást.

A nyomómasszázs Ingham-féle módszere

A FitzGerald által lerakott alapokra talált rá a múlt század harmincas éveinek elején, tanulmányai kezdetén Eunice Ingham amerikai masszőr. Néhány éven áttanulmányozta azokat a mun­kákat, diagramokat és jelentéseket, amelyek – saját tapasz­talati megfigyelései mellett – a láb reflexzónamasszázsának alapját képezték.

E tapasztalatok alapján Ingham a zónaterápia egy részét a szó szoros értelmében „talpra állította”. Akkortájt fejlesz­tett ki egy speciális fogásmódot, amelyet a nyomómasszázs Ingham-féle módszerének (Ingham-method of compression massage) nevezett el. A módszert 1938-ban megjelent,

Ha a lá­bunk beszélni tudna (Stories the feet can teli című köny­vében ismertette. Eredeti fogása – „mintha hüvelykujjunkkal cukorkristályokat akarnánk a kezünkben szétmorzsolni” – már Eunice Ingham hosszú praxisa és tanítói tevékenysége során sokat változott. Ez jelentette a kiindulópontját a differenciál­tabb, dinamikusabb és gördülékenyebb munkamódszer fej­lődésének, amely megfelel a kezelési technikákkal szemben támasztott mai igényeknek.

1958 és 1967 között saját praxisomban vizsgáltam és alkal­maztam az akkori „reflexológiát”. 1967 óta folyik oktatóköz­pontunkban szakreflexológusok képzése minden gyógyászati szakterületen. Bel- és külföldön a mai napig tizenhét újabb központ létesült.

A módszer tehát, sok más módszerhez hasonlóan, több fej­lődési fokon ment át, amíg az évszázados, eredetileg ösztönös népi ismeretekből eljutott a korszerű manuális terápiákig.

Mit értünk a láb reflexzóna-kezelésén?

Egy manuális terápiaformát, amely a kiegészítő kezelé­sek csoportjába tartozik. Rendező és szabályozó terápiaként az ember egész lényére kihat, ösztönösen annak egészség­ügyi igényeihez igazodik és támogatja a meglévő öngyógyító erőket.

A láb egyes területei idegi értelemben ugyan nem reflexek, a gyógyászati szóhasználatban az utóbbi évtizedek során mégis a „reflexzóna” fogalom gyökeresedett meg. A szót más módszerek kapcsán is használják, azt értve rajta, hogy a nagy egész kisebb alakban vetül ki, jelenik meg.

Az idegrendszeri vonatkozásokkal kapcsolatos félreértések elkerülése végett azonban a szövegben gyakran csak „zónákat” említek. Különb­séget teszünk az orvosi-gyógyító képesítéssel rendelkező szakemberek lábon végzett reflexzóna-kezelése, terápiája, illetve az egészségmegőrzés és egészséggondozás céljából a lábon végzett reflexzónamunka vagy -masszázs között.

A láb napjainkban a legismertebb mikroszisztémák egyike. Az ülő emberhez és annak lábához (lógónkhoz) való szem­beszökő hasonlatossága miatt rendkívüli pontossággal utal a rész és az egész közötti kapcsolatra. A nagyszámú empirikus tapasztalatot régóta klinikai tanulmányok és további publiká­ciók támasztják alá.

Szerző: Griffel Tibor

Végzettség: ELTE – Eötvös Loránd Tudományegyetem. Szakterület: a szív- és érrendszeri betegségek, gasztroenterológiai betegségek és a légzőrendszeri betegségek. Jelenleg reflexológus, életmód és tanácsadó terapeuta tanulmányokat is végzek.