Orvosi tanácsok

Hogy táplálhatjuk a memóriánkat?

Jegyezzük meg! Az emberi agy felidézőképessége egészen rendkívüli, ám az emlékezet korántsem csak holmi szellemi iratszekrény. A gyermekkori emlékektől kezdve annak megjegyzéséig, hogy hová tettük a kulcsot, rendkívül fontos szerepet játszik életünkben.

Senki sem akar feledékennyé válni, és a kutatások szerencsére azt jelzik, hogy a súlyos memóriazavarok nem is elkerülhetetlenek az élet során. Olvasson tovább, hogy megtudja, milyen módszerek segíthetnek értékes emlékei megőrzésében!

A testi egészséghez hasonlóan az emlékezetére is hatással lehet, miként gondoskodik róla – vagyis mit eszik és mit iszik. Annak érde­kében, hogy idős korában is jól szolgálja önt, táplálja agyát változatos és egészséges étrenddel, amely a lehető legtöbbet tartalmazza a következő oldalakon felsorolt, az agy működését serkentő hatású tápanyagok közül.

Igyon áfonyalevet!

Kutatási eredmények! Napi 2-2,5 pohárnyi áfonyálé elfogyasztása sokat javíthat emléke­zetén, állítják az amerikai Cincinnati Egye­tem kutatói. Amikor a hetvenes éveikben já­ró, az emlékezetromlás korai tüneteit mutató önkéntesek két hónapon át így tettek, a ta­nulási és a memóriatesztekben is lényegesen jobb eredményeket értek el. Egy másik csoportban, amelynek tagjai placeboitalt kaptak, nem észleltek változást. Igyon tehát áfonya­levet a szokásos itala helyett, s érezni fogja a javulást. Még több kedvező hatásra számít­hat, ha a lé helyett rendszeresen fogyaszt áfonyát.

Zöldet a tányérra!

A zöld színű levél­zöldségek nagy mennyiségben tartalmaznak folátot, egyfajta B-vitamint, amely segíthet a memória és a gondolkozási képességek javításában. Egy holland kutatás önkéntes résztvevői három éven át szedtek vagy kis mennyiségű folsav- (a folát mesterséges vál­tozata) tartalmú táplálékkiegészítőt, vagy placebót. a vizsgálat végén elvégzett tesztek szerint a folsavas csoport memóriája lényege­sen jobb volt, mint a placebocsoporté. a zöld színű levélzöldségek, a brokkoli és a zöldbab is kitűnő forrásai a folátnak, ezért fogyasszon belőlük minél gyakrabban.

Egyen olajos húsú halat hetente kétszer!

Az olajos húsú halaknak az agyra gyakorolt kedvező hatásait számos tanul­mány igazolta; a londoni Higiéniai és Trópusi Betegségek Intézetének munkatársai pél­dául áttekintő elemzésükben kimutatták, hogy az omega-3 zsírsavak közé tartozó, ola­jos húsú halakban, így a lazacban, a szardí­niában és a makrélában előforduló dokoza-hexaénsav magas szintje javítja a kognitív funkciókat, köztük az emlékezetet, és csök­kenti az idősebb kori demencia kialakulásá­nak kockázatát.

Kutatási eredmények! Egy másik, a Kaliforniai Egyetem munkatársai által végzett vizsgálat megállapította, hogy az omega-3 zsírsavak segítenek megerősíteni a szinapszisokat, vagyis az agysejtek közötti kapcsolatokat.
Fontos: Heti két-három adag olajos húsú hal elegen­dő omega-3 zsírsavat tartalmaz a memória karbantartásához. Ha nem szeret halat enni, szedhet helyette napi rendszerességgel hal­olajtartalmú étrend-kiegészítőt is.

Inzulinbelégzés

Az inzulin belégzése javíthatja a memória­zavarokkal küszködők emlékezetét, állítják brazil és amerikai kutatók. Egy vizsgálat során a naponta kétszer inzulint belégző alanyoknak jobb lett az emlékezetük és a mindennapi feladatok elvégzésére való képességük. Az inzulin kedvezően hat az emlékezetre, mivel közreműködésével az agysejtek nagyobb mennyiségben jut­nak hozzá a működésükhöz nélkülözhetet­len glükózhoz, emellett segít ellensúlyozni a kortizol nevű stresszhormonnak az emlé­kek felidézését gátló hatását is. Azonban nehézkes volna rendszeresen inzulint belé­legezni; sokkal jobb, ha mindennapi test­mozgással, valamint kevesebb zsír és fino­mított cukor fogyasztásával gondoskodik agya megfelelő glükózellátásáról.

Keményítőben gazdag reggeli

Min­dig reggelizzen, tanácsolják a Torontói Egye­tem kutatói. Egészséges, 61 és 79 év közötti korú önkénteseken végzett vizsgálataik során azt találták, hogy az alanyok jobb teljesít­ményt nyújtottak a memóriatesztekben egy reggeli étkezés után. Az nem is számított, hogy javarészt fehérjét, keményítőt vagy zsírt ettek-e.

Amikor viszont ugyanennek az intézménynek a munkatársai egy másik felmérésükben összehasonlították a külön­böző fajta reggelik emlékezet]’avító hatását (az önkéntesek előző éjjel semmit sem ettek), kiderült, hogy a keményítőben gazdag étele­ket, például burgonyát vagy árpát fogyasztók jobban teljesítettek a rövid és hosszú távú memóriát vizsgáló tesztekben, mint azok, akik glükózzal alaposan megédesített limo­nádét fogyasztottak.

A keményítőtartalmú ételekből származó cukrok folyamatosan szinten tartják az agy legfőbb tápanyagának, a glükóznak a szintjét a vérben. Íme néhány ötlet ahhoz, hogy mit reggelizzen emlékezete frissebbé tételéért.

  • Egy tál zabkását vagy gabonapelyhet, aszalt vörös áfonyával és mandulával.
  • Rántottát aprított zöldségekkel.
  • Egy egész magvas zsömlét paradicsom-és uborkaszeletekkel, utána pedig egy marék­nyi bogyós gyümölcsöt.
  • Egy szelet teljes kiőrlésű lisztből készült pirítóst egy kis vajjal vagy mézzel, utána egy banánt vagy zsírszegény joghurtot, némi müzlivel és gyümölccsel megszórva.

Kóstolja meg az emlékezetjavító guaranát! Az amazonasi esőerdők lakói régóta használják ezt a gyümölcsöt serkentő­szerként – e hatást a brit Northumbria Egye­tem kutatói tudományosan is igazolták.

Vizsgálatuk kimutatta, hogy a guarana csökkenti a szellemi fáradtságot és éberebbé teszi fo­gyasztóját. Más tanulmányok azt is megálla­pították, hogy segít az emlékezet, az éberség és a hangulat javításában.

A guarana ható­anyaga a guarin, amelyről feltételezik, hogy fokozatosan, órákon át stimulálja az agyat, s nem okoz olyan „hullámhegyeket és -völ­gyeket”, mint a koffeines italok. Keressen a bioboltokban guaranatartalmú italokat, rágógumikat és egyéb termékeket.

Tibor Griffel

Szerző: Griffel Tibor

Végzettség: ELTE – Eötvös Loránd Tudományegyetem. Szakterület: a szív- és érrendszeri betegségek, gasztroenterológiai betegségek és a légzőrendszeri betegségek. Jelenleg reflexológus, életmód és tanácsadó terapeuta tanulmányokat is végzek.