Mik a vesekövesség tünetei? Hogyan előzhető meg?
Vese- és uréter kövességről, minden amit tudni kell
Milyen életkorban jelentkezhet a vesekő?
Igen gyakran fiatal, produktív életkorban jelentkezik, ennek következménye a sok táppénzes nap, termeléskiesés. A vesekövek kialakulásában valószínűleg szerepet játszanak a táplálkozási szokások, hiszen időnként egyes területeken vagy családokban megfigyelhető a megbetegedés halmozott előfordulása. Az öröklődésnek is jelentősége lehet.
A kövek keletkezését akkor tudjuk legegyszerűbben megmagyarázni, ha valamilyen anatómiai rendellenesség áll fenn, azaz a vizeletpasszázs zavart szenved. A kőképződés komplex folyamat, a szervezet endogén környezete mellett szerepet játszik a táplálék- és folyadékfelvétel mennyisége és minősége, a vizelet időnkénti túltelítődése, a kőmagképződés folyamata, és a keletkezett kőmagok üregrendszeri retenciója vagy fixációja. Néha több résztényező együttes hatása eredményezi, hogy a szervezetben kő keletkezik.
Vesekő kialakulása
Mik a vesekövesség tünetei?
A vesék területéről kiinduló, előre az alhasba, herébe, szeméremajkakba sugárzó fájdalom néha csak a legerősebb fájdalomcsillapító injekciókkal szüntethető meg. A kő vándorlása során sérti a rendkívül finom nyálkahártyát, s ez különböző mértékű vérvizelést eredményez.
A vese és az uréter beidegzésének anatómiai ismereteivel magyarázható a görcsökkel együtt jelentkező hányinger, hányás, néha ileus-szerű állapot. Ha a kő lejutott a hólyagba, a beteg fájdalmai azonnal megszűnnek, s ilyenkor esély van arra, hogy a húgycsövön át távozzon. Minden vesekólikát komolyan kell venni, még azokat is, amelyek spontán elmúlnak, mert ha egy kő tartósan vizeletretenciót okoz, az a vesét teljesen tönkreteheti.
- Vesekövek, étrendi tanácsok
- A vese- és hólyagkő természetes gyógymódja
- Vesekő tünetei és kezelése
Ezek a cikkek is érdekelhetnek:
Fontos a folyamatos odafigyelés!
Néha az évtizedekkel előbb lezajlott spontán megszűnő vesekólikák után zsákvese kialakulása kórismézhető. Ha ez befertőződik, gennyvese alakul ki, s a veseeltávolítás nem kerülhető el.
Általánosságban inkább csak azt lehet mondani, hogy könnyű, vegyes étrend, bő folyadékfelvétel esetén kisebb a valószínűsége a kőmagok kialakulásának. Különösen a bő folyadékfelvételt kell hangsúlyozni azon egyszerű ok miatt, mert nagyobb mennyiségű vizelet esetén kisebb esély van telített oldat létrejöttéhez. Igen fontos, hogy az esetleges húgyúti infekciókat kezeljük, megszüntessük, mert ez is a nukleáció lehetőségét csökkenti.
Hogyan szűrhető a vesekő betegség?
Ma Magyarországon a köves betegek felkutatása céljából szűrővizsgálatokat nem végeznek. Más ok miatt végzett laboratóriumi vagy radiológiai vizsgálatok elősegíthetik a vese- és uréterkövek korai felismerését. Az ismételten jelentkező microhaematuriák hátterében gyakran állnak papillakövek. A különböző céllal végzett UH-vizsgálatokon a kisebb-nagyobb, esetleg koralliformis kövek fennakadhatnak. Alapvető azt hangsúlyozni, hogy minden vesekólikát urológiai kivizsgálásnak kell követnie. Az első vesekólikák idején általában még kis kövekről van szó, amelyek akár konzervatív eszközökkel is kezelhetőek. Ha egy betegnél követ mutattak ki, mindenképp az állapot megszüntetésére kell törekedni.
Fontos a sok folyadékbevitel!
Kisebb, szerencsés pozícióban levő kövek esetében a folyamatosan adott görcsoldók, a bő folyadékbevitel, az alsó húgyutak alfa-receptoraira ható készítmények elősegítik a spontán távozást. Ha a görcsök nem szüntethetők vagy a beteg lázas, hidegrázása van, esetleg valamelyik veséje elzáródott, akut urológiai beavatkozásra van szükség. Ezek skálája rendkívül széles, az uréterkatéter felvezetésétől egészen a nephrectomiáig (veseeltávolításig) tart.
Sportoljunk többet a megelőzés érdekében!
Bő folyadékfelvétel, kiadós testmozgás a prevenció szempontjából jön szóba. Struvit és karbonát-apatit kövek esetén a fertőzés megszüntetése és a vizelet savanyítása a legfontosabb. Húgysavkövek esetén a szérum-húgysavszintet Milurittal lehet csökkenteni, a vizelet lúgosítása nemcsak a megelőzésre, hanem az ilyen kövek oldására is jó. A köves betegekről általában azt mondhatjuk, hogy az első kő kialakulása előtt alig tehetünk valamit, viszont ha már egyszer valaki kövesség miatt a látóterünkbe került, akkor az gondozást igényel. A hatásos gondozói munkát elősegíti, hogy ugyanannál a betegnél általában csak egyfajta kő szokott előfordulni.
Szerző: Szentgyörgyváry Lóránt
Szakmai gyakorlatok és tanulmányok: Életmód-tanácsadás, kiropraktika és reflexológia. Minden érdekel ami az egészséggel vagy annak megőrzésével kapcsolatos. Az oldalon rendszeresen publikálom a saját cikkeimet.