Panaszok és kezelésük

Nyolc+Tíz tipp a horkolás megszüntetésére!

A Minnesotai Egyetem kutatói egy különlegesen csöndes, mikrofonokkal felszerelt laboratóriumban állapították meg, hogy valóban a férfiak horkolnak a leghangosabban – zajszintjük olykor a zajártalom korlátozására adott előírásokat is meghaladja. Az éjszakai hangorkánnak sokféle oka lehet, az elzáródott orr járatoktól kezdve a ferde orrsövényen át egészen az egyszerű orrdugulásig. Ha azonban a horkolás az Ön esetében az alvási apnoe jele – amikor a lágy szájpadot vagy a hátsó garatfalat alkotó szövetek alvás közben újra meg újra elzárják a lég­járatokat -, akkor egész sor komoly egészségi probléma veszélyezteti, tehát ne hagyja figyelmen kívül!

Fogyás

Amikor a Wisconsini Egyetem Orvosi Karának kutatói négy éven át követték figyelemmel 690 sze­mély egészségi állapotát, azt találták, hogy a testsúly 10 százalékos növekedését a lég­zési apnoe gyakoriságának 32 százalékos emelkedése kísérte. A 10 százalékos fogyás 26 szá­zalékkal csökkentette a horko­lást. Szélsőségesen túlsúlyos személyek esetében, akik műtétnek köszönhetően 25-50 százalékos súlycsökkenést ér­tek el, egy vizsgálatban az al­vási apnoe 70-98 százalékos csökkenését tapasztalták.

Hason vagy oldalt alvás

Egy nyugodt éjszaká­hoz néha csak az kell, hogy az ember az oldalára vagy a hasá­ra forduljon. Amikor háton fekszik, a nyelve részben gátol­ja a légzését, emiatt a torkában lévő szövetek rezgésbe jönnek. A testhelyzet megváltoztatása az enyhe alvási apnoéban szen­vedők felének is segít. Ha Ön is a hátán szokott aludni, varr­jon zsebet pizsamafelsője hátá­ra, és lefekvés előtt tegyen bele egy teniszlabdát!

Folyamatos pozitív légúti nyomás (GPAP)

Az obstruktív légzési apnoe leggyakrabban alkalmazott kezelési módszere, a CPAP-készülék egy kis kompresszor segítségével folyamatosan leve­gőt nyom az alvó személy or­rára tett maszkba. A nyomás nyitva tartja a légutakat, így a páciens egész éjjel normáli­san alhat. Harminchat, légzési apnoéban szenvedők CPAP-kezelésére vonatkozó vizsgála­tot elemezve a kutatók azt találták, hogy a rendszert hasz­nálók körében csaknem 50 százalékkal csökkent a nap­pali álmosság, óránként nyolc­cal kevesebbszer ébredtek föl, és jelentősen megnőtt vérük oxigéntartalma is.

Vérnyomá­suk is egészségesebb szintre csökkent. A denveri Országos Zsidó Orvostudományi és Kutatóközpont egyik vizsgála­ta szerint a légzési apnoéval és memóriazavarokkal küszködő személyek esetében a CPAP jelentős mértékben javított az emlékezeten. Ha Ön cukor­beteg és légzési apnoéban szenved, a CPAP a vércukor­szint-szabályozását is hatéko­nyabbá teheti.

Szájba helyezhető eszközök

Ezek az erre sza­kosodott fogorvosok által föl­szerelhető horkolásgátlók úgy néznek ki, mintha egy sporto­lói fogvédőt kereszteztek volna egy gyerekeknek szánt fém fogszabályozóval. Úgy működ­nek, hogy éjszaka nyitva tart­ják a torkot, gyakran azáltal, hogy finoman megváltoztatják az alsó állkapocs helyzetét. Bár nem olyan hatékonyak, mint a CPAP, sokan inkább ezeket az eszközöket választják, mivel kevésbé nehézkes a használa­tuk.

A Torontói Egyetem kuta­tói 115, különféle, szájba helyezhető eszközök használa­tára vonatkozó vizsgálatot ele­mezve megállapították, hogy azok 43 százalékkal csökken­tik a horkolást. Ezek a szerkezetek enyhe és mérsékelt apnoe esetén, vala­mint az apnoe nélküli hango­san horkolók számára ajánl­hatók, állapította meg az Amerikai Alvásgyógyászati Akadémia.

Műtét

Ha sem a CPAP, sem a szájba helyezhető eszkö­zök nem segítenek, megoldást kínálhat a torok és az orrüreg fölösleges szöveteinek műtéti eltávolítása. Amikor lefek­szünk, a lágy szövetek össze­esnek, s emiatt lép föl a horko­ló hang, valamint a légjáratok elzáródása. A leggyakrabban alkalmazott eljárás az uvulo-palatopharyngoplastica (UPPP), amelynek során a lágy szájpadból és a garat felső ré­széből metszenek ki szövete­ket; eközben általában a garat­ es az orrmandulákat is eltávo­lítják.

Az UPPP csak a műtéten átesettek 40-60 százalékának apnoéján javított, mondják iz­raeli kutatók több tucat, a té­mával foglalkozó cikk áttanul­mányozása alapján; azt pedig nem lehet megjósolni, kinél mi lesz a műtét kimenetele.

A ferde orrsövény okozta szélsőségesen hangos horkolás esetén kétféle beavatkozás se­gíthet: a nyálkahártya alatti reszekció és a szeptoplasztika. Mindkettő során porcszövetet távolítanak el az orrüreg jobb és bal oldala közötti válaszfal­ból. Egy thaiföldi vizsgálat sze­rint az orrsövényműtét a vizs­gálatban részt vevő 30 személy közül 28 esetében jelentősen halkított a horkoláson.

Éneklés vagy fúvós hangszeren játszás

Miután 20 idült horkoló napi 30 percen át végzett olyan éneklési gyakorlatokat, ame­lyek torkuk izmait fejlesztet­ték, horkolásuk halkabbá vált, számolnak be az angol Exeteri Egyetem kutatói. Ha csak úgy teli torokból dalolgat a zuhany alatt, az valószínűleg nem elég. A valóban hasznos gyakorlato­kat (például amikor ismerős dallamokra énekelgeti nagy erővel az „ung-ga” szótagokat) úgy tervezték, hogy a lágy száj­padlást megtámasztó izmokat erősítsék. A lágy szájpadlás a szájüreg hátsó részében lévő szövetrész, amely horkoláskor berezonál.

Ha az éneklésnél jobban vonzzák a fúvós hangszerek, akkor vegye elő a szekrény mélyéről a fuvolát vagy kürtöt, és hadd szóljon! Amikor egy svájci alvásklinikán 25 horko­ló kezdett didgeridoo-n játsza­ni – ez egy kizárólag a lélegzet erejével működtetett hosszú, üreges faághoz hasonló hang­szer -, horkolásuk mintegy 22 százalékkal enyhült.

Orrcsíkok

Az orrüregek megnyitására szánt öntapadós csíkokkal kapott eredmények vegyesek. Egy az USA légiereje által finanszírozott vizsgálat szerint hatástalanok, egy svájci vizsgálatban viszont úgy talál­ták, hogy nagyjából kétheti használat után halkabbá tették a horkolást.

Ha Ön hajlamos a száján át lélegezni, a csíkok segíthetnek a horkolásán. Ké­szüljön fel, hogy legalább egy hétig kell használnia őket, mire hozzászokik, hogy az orrán keresztül lélegezzen. Akkor is segíthetnek, ha kissé ferde orr­sövénye miatt horkol.

Nedvesítőspray-k és horkolásgátló párnák

Miután az amerikai légierő kutatói 40 horkolón kipróbálták ezeket a népszerű, vény nélkül kapható terméke­ket, egyiket sem találták hatá­sosnak. Ugyanakkor számos beszámoló szól a hatásossá­gukról. Próbálja ki őket, hátha segítenek!

Horkolás: 10 tanács egy csendes éjhez

A horkolásnak több fokozata van. „Ha a felesége kiköltözik a hálószobá­ból, akkor ön mérsékelt horkoló, mondja dr. Philip Westbrook, a minnesotai Rochesterben működő alvászavarközpont igazgatója. Ha már a szomszédai is költöznek, akkor erősen horkol.”

A férfiak sokkal nagyobb számban horkolnak, mint a nők

Egy több mint 2000 ember bevonásával végzett torontói vizsgálat során dr. Earl V. Dunn és dr. Péter Norton alváskutatók azt tapasztalták, hogy a férfiak 71 százaléka hor­kol, míg a nőknek csupán 51 százaléka. Egy olaszországi felmérés eredménye pedig 2:1 volt a férfiak javára – vagy inkább a nők vesztére.

„Klinikai szempontból azokat tekintjük mérsékelt horkolóknak, magyaráz­za dr. Westbrook, akik ugyan minden éjszaka horkolnak, de csak időszakosan, bizonyos testhelyzetekben, tehát nem horkolják végig az egész éjszakát.”

A horkoló hangot, ami talán nem éppen zene a fülnek, a torok hátsó részé­ben elhelyezkedő fúvós együttes produkálja. „Alvás közben a szájpad hátsó, lágy része elernyed – magyarázza dr. Philip Smith alváskutató -, és amikor levegőt vesz, ez berezonál csakúgy, mint a fúvós hangszerek esetében.” Azon ze­nészek részére, akiknek alvótársa azt fontolgatja, hogy nem elég a külön ágy, külön hálószoba kell, van néhány ötletünk, hogy hogyan hallgattathatják el a muzsikájukat.

Diétázzon!

A legtöbb horkoló a középkorú, túlsúlyos férfiak közül ke­rül ki. A horkoló nők többsége már túl van a változás korán. A fogyás révén sok­szor abbamarad a horkolás is. „A horkolás igen gyakran a túlsúlyossággal kap­csolatos – mondja dr. Dunn, a Torontói Egyetem alváslaboratóriumának vezetője. – Tapasztalataink szerint ha egy mérsékelt horkoló lead a súlyából, horkolása halkul, sőt egyes esetekben teljesen el is múlik.”

„Nem kell hatalmas hústoronynak lennie ahhoz, hogy elkezdjen horkolni. Elég egy kis súlyfelesleg, és máris megjelenhet a probléma – mondja dr. Smith. – A férfiak általában 20 százalékos súlyfelesleg mellett kezdenek el horkolni, a nőknek ehhez sokkal többre van szükségük, kb. 30-40 százalékos súlytöbblétre. Mindenesetre, minél kövérebb valaki, annál nagyobb a valószínűsége, hogy a levegőáramlással problémái adódnak.”

Lefekvéskor ne igyon alkoholt!

Az esti alkohol sokat ront a problémán. Amikor aludni készül, ne igyon!

Ne vegyen be nyugtatót!

Az altatótói lehet, hogy elalszik, partnere viszont garantáltan virrasztani fog. „Minden, ami lazítja a garat, a fej és a nyak szöveteit, rossz hatással van a horkolásra. Még az antihisztaminoknak is van ilyen mellékhatásuk” – mondja dr. Dunn.

Nyomja el a cigarettát!

A horkolók többnyire dohányosok. Hagy­jon fel a dohányzással, és ezáltal lehet, hogy felhagy a horkolással is.

Ne hanyatt fekve aludjon!

Próbáljon az oldalára fekve alud­ni. Az erősen horkolók gyakorlatilag minden pozícióban horkolnak, a mérsé­keltek viszont csak hanyatt fekve.

A teniszlabda segíthet.

Varrjon egy teniszlabdát a pizsamája há­tára – tanácsolja dr. Dunn. – így, amikor álmában a hátára fordul, a labda nyom­ni fogja, és automatikusan átfordul az oldalára.

Szabaduljon meg a párnájától!

A párna, mint minden, ami megtöri a nyak vonalát, növeli a horkolás mértékét, figyelmeztet dr. Dunn.

Emelje meg az ágy végét!

Az ágy megemelése csökkentheti a horkolás erősségét. „Az egész felsőrészt emelje meg, ne csak a fejrészt – fi­gyelmeztet dr. Westbrook. – Tegyen az ágy fej felőli lábai alá néhány téglát.”

Fogja az allergiára!

A tüsszögés és a horkolás kéz a kézben jár­nak. „Allergia és megfázás is okozhat horkolást – mondja dr. Westbrook. – Hasz­náljon orrcseppet, különösen ha a horkolás mindig ugyanabban az évszakban, például szénanáthaszezon idején jön elő.”

Végső esetben jöhet a füldugó

„Amikor már semmi sem segít – mondja dr. Westbrook -, a szenvedő fél használjon füldugót. Nem drá­ga, és bármely gyógyszertárban megvásárolható.”

Tibor Griffel

Szerző: Griffel Tibor

Végzettség: ELTE – Eötvös Loránd Tudományegyetem. Szakterület: a szív- és érrendszeri betegségek, gasztroenterológiai betegségek és a légzőrendszeri betegségek. Jelenleg reflexológus, életmód és tanácsadó terapeuta tanulmányokat is végzek.