Mozgás és sport szerepe a rákterápiában
A rák diagnózisa olyan félelmeket ébreszt, amelyek nem ritkán a páciens egész életében megmaradnak, még akkor is, ha a betegség a kezelést követően már nem mutatható ki. Az érintettek lelke tovább vérzik. A saját testükbe és annak öngyógyító erejébe vetett bizalmuk elveszett, hiszen egyszer már „cserbenhagyta” őket. A rákterápia ráadásul igencsak erőt rabló folyamat, amely akár hónapokon, éveken át húzódhat. Annál fontosabb az erő és a bátorság, hogy aktívan lépjen fel e betegség ellen!
A nagyobb kihívást jelentő sporttevékenységek segíthetnek abban, hogy önbizalmát ismét felépítse, félelmeit pedig csökkentse. Időközben számos kutatás igazolta a mozgásterápiák pozitív hatását a rákbetegek fizikai és lelki állapotára. Mivel az esetleges egészségkárosodással kapcsolatos aggodalmakról bebizonyosodott, hogy alaptalanok, a rák és a sport témaköre az orvosok és páciensek részéről is egyre inkább új, felfedezésre váró tudományágként vonul be a megelőzés és gyógyítás területére.
Valóban úgy tűnik, hogy a sportnak nem csupán bizonyos rákos megbetegedések esetén lehet védő hatása. Körvonalazódik az is, hogy a mozgás mint kísérőterápia egyre inkább teret nyer a rákos betegek kezelési folyamatában. Különösen emlő- és bélrák esetében támasztja alá egyre több bizonyíték a pozitív hatást.
Ezeknek a kutatásoknak az eredményeiből levonhatjuk azt a következtetést, hogy hetente legalább négy-öt órányi lendületes sétának ugyanilyen pozitív hatása lehet – ezt egyébként a Nurses’ Health Study eredményei bizonyítják is. Minden adat arra vall, hogy a rendszeres testmozgás hatásossága emlőrák és bélrák esetében felér az új, nemzetközi szinten áttörésként értékelt rákgyógyszerekével!
Amellett, hogy a mozgás pozitív hatása egyértelmű, az még messzemenően tisztázatlan, pontosan hogyan is működnek ezek a biológiai hatásmechanizmusok. A biomarkerek kutatása, például az, hogy az interleukinek és a citokinek hogyan függnek össze a testmozgással, néhány ígéretes eredmény ellenére még a kezdeti szakaszban tart.
A szakemberek azonban abból indulnak ki, hogy a rendszeres testmozgás a rosszindulatú daganatok többféle stádiumában is pozitív változásokat eredményezhet, melyek az immunrendszert, egyes hormonális tényezőket, a komplex hatású inzulinhoz hasonló növekedési faktort, a DNS javítómechanizmusait, valamint a szabad gyökök semlegesítését és a kiegyensúlyozott energiamérleg fenntartását érintik. Azt is feltételezik, hogy a pozitív hatás nem egyetlen mechanizmusnak, hanem több tényezőnek köszönhető.
Aktív rákmegelőzés
A sport mint gyógymód
Ideális esetben a rákterápia egész folyamatát végigkíséri a testmozgás. A sporttudományban rehabilitációs láncnak nevezik ezt a programot. Optimális, ha beteg már az intenzív osztályon, 24 órával a műtét után, illetve a kemoterápia és a sugárkezelés időtartama alatt is elkezdi a fizioterápiát, kezdetben persze irányítással. A rákos betegek kezelésének legtöbb módszere ugyanis mellék- és utóhatásokkal jár, amelyeket kezelni kell, amilyen hamar csak lehetséges. Ha a sebészeti beavatkozás ezenfelül mozgáskorlátozottsággal is jár, a célzott terápia hozzásegítheti a pácienst ahhoz, hogy mihamarabb visszanyerje mozgékonyságát.
Nem utolsósorban pedig azt is megtanulja, hogyan érzékelheti tudatosabban a testét, hogyan kerülhet összhangba megváltozott testképével, hogyan ismerheti fel határait, és használhatja fel saját erőforrásait. A rákövetkező rehabilitációs fázisban a fizioterápiát kiegészíti vagy felváltja a sportterápia, melyre egy rehabilitációs intézményben vagy ambulánsán kerül sor.
A heti rendszerességű rehabilitációs sport célja, hogy a pácienset motiválja, és kedvet ébresszen az önálló vagy egyesület keretein belül megvalósuló folytatáshoz. Az egész kezelési folyamatot végigkísérő mozgásprogram megelőzheti, enyhítheti, sőt akár meg is szüntetheti az olyan testi tüneteket, mint a fáradtság, az izomrövidülés, az izomszövet letapadásai, az arthrotikus elváltozások, a csontritkulás és a polineuropátia (így nevezzük a végtagokban jelentkező érzékelési zavarokat és fájdalmakat).
A mozgás megelőző hatású a lelki beszűküléssel kapcsolatban is, amely nem ritkán depresszióban, félelmekben és általános elbizonytalanodásban jelentkezik. Mindez jelentősen elősegíti a rehabilitáció sikerességét. A legfontosabb az, hogy mindvégig mozgásban maradjon, kezdetben a terapeuta segítségével, azután egyedül.
Így hat a mozgás
Függetlenül attól, hogy kórházban van még valamilyen rákos megbetegedés miatt, vagy ismét otthon, a rendszeres testi aktivitás fontos, mert:
- a láb- és hátizmok erősítése, valamint a tüdőfunkció javítása révén megelőzi a mozgáshiány következményeit, a tüdőgyulladást és az izmok leépülését
- enyhíti a krónikus kimerültség szindrómát
- segít visszaállítani a nappalok és éjszakák ritmusát
- javítja az étvágyat
- rövidíti a neutropeniás fázist, amely a védősejtek (neutrofil granulociták) megfogyatkozásával jár (ennek köszönhetően csökken a fertőzések kockázata és az ágyhoz kötöttség ideje is)
- megtartja és ösztönzi a testtudatot, ennek köszönhetően pedig növeli az életkedvet
- stabilizálja és erősíti a szívet és a keringési rendszert.
Pszichoszociális síkon is komoly segítséget jelenthet a rendszeres mozgás, mert
- erősíti az önbizalmat
- a sport közben folytatott kommunikáció és az együttlét társaságot biztosít
- újra javul az életminőség és a közérzet
- a beteg megőrizheti az önállóságát és megtanulhatja felmérni saját erőforrásait
- a mozgás öröme növeli a motivációt
- erősödik az egészségtudatosság annak köszönhetően, hogy a páciens aktívan részt vehet a betegség legyőzésében.
Pozitív hatás bél- és emlőrák esetében
Mióta 1980-ban megjelent egy német kutatás eredménye azzal kapcsolatban, hogy a különböző foglalkozások milyen mértékben befolyásolják az egyéni bélrákkockázatot, nőtt az érdeklődés egy hasonló felvetés, a mozgás megelőző szerepe iránt. A mai napig több mint hatvan kutatási eredmény született erről a témáról.
Nyilvánvaló összefüggéseket találtak a mozgás és a bélrákkockázat alakulása között a legkülönbözőbb vizsgálati módszerekkel: egyesek retrospektív (utólagos kikérdezésen alapuló), mások követéses módszerrel, különböző népességcsoportokon, különböző kontinenseken – Európában, Ázsiában, az Egyesült Államokban – vizsgálódtak.
Annak a legalacsonyabb a kockázata, aki egész életében megőrzi a rendszeres, intenzív testmozgás szokását. Összefoglalva: több kutatás is kimutatta a dózis-hatás összefüggést, és úgy tűnik, a mérsékelt intenzitású, naponta legalább fél órán át tartó testmozgás a leghatékonyabb a kockázat csökkentésében. Az azonban még nem kellően tisztázott, hogy a túlságosan sok sport ártalmas-e.
Hatékonyság emlőrák esetén
1985-ben jelent meg első ízben olyan kutatási eredmény, amely szerint az egyesült államokbeli, főiskolai éveik során sportoló nők emlőrákkockázata kisebbnek bizonyult, mint azoké, akik csak alkalomszerűen sportoltak. Azóta csaknem 50 epidemiológiai (elterjedtséget, gyakoriságot kutató) vizsgálat foglalkozott a testi aktivitás és az egyéni emlőrákkockázat közötti lehetséges összefüggéssel.
Összességében úgy látszik, minden plusz óra, amit sporttal töltünk hetente, hat százalékkal csökkenti a relatív kockázatot, amennyiben ki is tartunk az edzés hosszú távú megvalósítása mellett.
Bár az Egészségügyi Világszervezet szakértői csoportja is arra a következtetésre jutott, hogy elegendő bizonyíték támasztja alá a testmozgás emlőrákkockázat-csökkentő hatását, néhány fontos szempont még nem tisztázott: egész életükben sportolniuk kell a nőknek az emlőrák kockázatának csökkentése érdekében, vagy elegendő, ha bizonyos életszakaszokban mozognak többet?
Egyes vizsgálatok arra utalnak, hogy az egész életen át fenntartott aktív életmód, de legalább a menopauza utáni rendszeres sport különösen hatékony a kockázat csökkentésében. A testmozgás olyan mértékű legyen, ami alaposan megizzasztja az embert, például a tempós kocogás, a step aerobic vagy az erőedzés.
Szerző: Griffel Tibor
Végzettség: ELTE – Eötvös Loránd Tudományegyetem. Szakterület: a szív- és érrendszeri betegségek, gasztroenterológiai betegségek és a légzőrendszeri betegségek. Jelenleg reflexológus, életmód és tanácsadó terapeuta tanulmányokat is végzek.