Veszélyes vagy biztonságos

Hasznosak vagy károsak a védőoltások? Vannak-e mellékhatások?

Az elmúlt 50 évben a védőoltások segítsé­gével sikerült egy sor rettegett betegsé­get, pl. a fekete himlőt, a gyermekbénulást vagy a diftériát szinte teljesen eltüntetni. Az oltások felkészítik az immunrendszert a fertőzések elleni harcra, s így segítik a szer­vezetet a betegségekkel szemben való véde­kezésben. A védőoltások ugyan rendszerint biztonságosak, de azért nem teljesen kocká­zatmentesek, s van néhány fontos dolog, amit feltétlenül tudnunk kell róluk.

Egy szúrás a karba

Amikor megbetegszünk, az immunrendsze­rünk először is betolakodóként azonosítja a betegséget okozó baktériumokat vagy víruso­kat, majd elkezd olyan antitesteket termelni, amelyek segítségével el tudja pusztítani őket. Emellett elraktározza a kórokozó „képét” is, hogy ha a későbbiekben ismét bejut a szerve­zetbe, könnyebb legyen felismerni és elpusztí­tani. Ez az oka annak, hogy ha pl. egyszer elkaptuk a kanyarót, attól kezdve immúnisak vagyunk a vírussal szemben. A védőoltások lényegében a kórokozó vírusok vagy bakté­riumok jelentősen legyengített vagy elölt változatait, esetleg egy részecskéjüket tartal­mazzák – ez az aktív védőoltás. Az aktív védőoltás arra készteti az immunrendszert, hogy antitesteket kezdjen gyártani a kórokozó ellen, és hogy elraktározza a képét.

Vannak-e mellékhatások?

A védőoltások megvédenek egy sor súlyos betegségtől, lehetnek azonban enyhe mellékhatásaik is, pl. az injekció helyének a kivörösödése vagy fájdalma, kimerültség, izomfájdalom és láz. Ha nemrég estünk át valamilyen betegségen, feltétlenül tájékoz­tassuk erről az orvosunkat, mielőtt oltást kapnánk.

Akkor is szóljunk az orvosnak, ha allergiá­sak vagyunk a tojásra vagy a sütőélesztőre. Ritkán a vakcina, a legyengített kórokozó ki­tenyésztéséhez használt tápanyag, az oltó­anyag elkészítéséhez használt egyéb anyagok allergiás reakciót válthatnak ki. Ha pl. allergiá­sak vagyunk a tojásra, óvakodjunk az influen­za, a kanyaró, a mumpsz és a rubeóla elleni oltásoktól, mert ezek hatóanyagát tojásban tenyésztik. Neomicinallergia esetén a bárány­himlő elleni védőoltást is jobb elkerülni.

Biztonságosabb oltások

Az orvosszakértők egyetértenek abban, hogy a védőoltások sokkal kisebb veszélyt jelente­nek az egészségünkre, mint azok a betegsé­gek, amelyek megelőzésére hivatottak. Igaz ugyan, hogy lehetnek átmeneti mellékhatá­saik, pl. némi fájdalom vagy láz, de nemigen lehet összefüggést kimutatni a védőoltások és valamely tartós egészségügyi probléma között. Az oltások csak rendkívül ritkán okoznak görcsrohamot, sokkot, kómás álla­potot vagy halált.

A tetanusz elleni kombinált vakcina) biztonsá­gosságáról, valamint annak a hirtelen gyer­mekhalál szindrómával és a súlyos agykáro­sodásokkal való esetleges összefüggéséről. A kiterjedt epidemiológiai vizsgálatok azon­ban semmilyen kapcsolatot nem találtak a bölcsőhalál, az idegrendszeri zavarok és a védőoltások között. Tudni kell azonban, hogy a védőoltások nem 100%-osan megbíz­hatók (bár a hatékonyságuk gyakran közel ehhez az értékhez). Az egyik lehetséges ok az, hogy a beoltott személy immunrendszere nem úgy reagál a vakcinára, ahogyan kellene.

Magyarországon kötele­ző a védőoltás a tbc, a ka­nyaró, rubeóla, mumpsz, a diftéria, szamárköhögés, tetanusz, a gyermekbénu­lás, a Haemophilus influ­enzae B és a hepatitis B el­len, Egyes országban, ezzel szemben nem kötelező be­oltatni a gyerekeket, habár a megfelelő védőoltások megléte pl. az iskolalátoga­tás egyik előfeltétele lehet.

A távlatok

A közeljövőben jóval több fajta védőoltás lesz. Újfajta oltóanyagok kifejlesztésén dolgoz­nak pl. a világon évi egymillió csecsemő haláláért felelős rotavirus, a bőr- és emlőrák, valamint a Lyme-kór el­len. Hamarosan megjelenhetnek az orrspray, ill. bőrtapasz formájában alkalmazható influenza elleni oltások is.

A leggyakoribb oltások
Az alábbi védőoltásokat általában minden gyermek megkapja. A külföldre utazóknak olyan oltásokra is szükségük lehet, amelyek a célországokban gyakori fertőzésektől védenek.
VakcinaKinek,mikor?MellékhatásokVeszélyek
DiPerTe - tetanusz (merevgörcs) és pertusszisz (szamárköhögés)Csecsemőknek és óvodásoknak (isko-láskorig öt oltás), 11 éves korban tetanusz és diftéria ellen, sérülés esetén emlékeztető tetanuszoltás szükséges.Gyakran: az injekció helyének fájdal¬ma, kivörösödése és duzzanata; láz; ingerlékenység. Ritkán: csillapítha¬tatlan sírás, tartós izomfájdalom, magas láz.Igen csekély valószínűséggel: görcsroha¬mok, súlyos allergiás reakciók vagy agykárosodás. Azok a gyerekek, akiknek nem szabad szamárköhögés elleni vakci¬nát beadni, csak tetanuszoltást kapnak.
Járványos gyermekbénulásA csecsemőknek 3 hónapos korban inaktivált vakcina, csecsemőknek és óvodásoknak szájon át adott Sabin-cseppekből 4 hónapos és hat éves kor között 5 adag.Sabin-cseppek: nincs. Inaktivált vakcina: enyhe fájdalom . a karba vagy lábba adott injekció helyén.Sabin-cseppek: rendkívül kis valószínűség¬gel járványos gyermekbénulás, illetve a cseppek megkapásától számított 30 na¬pon belül közvetlen kapcsolat (pl. csók, pelenkacsere) során járványos gyermekbé-nulással fertőzhetik meg a betegség elleni védőoltást nem kapott személyeket.
Kanyaró, mumpsz és rubeóla15 hónapos és 11 éves korban egy-egy adag.Gyakran: az injekció helyének fájdal¬ma. Ritkábban: kiütés, magas láz, megduzzadt nyirokcsomók, az ízületek fájdalma és merevsége. Ritkán: tartós ízületi fájdalom, görcsrohamok.A tojásra vagy a neomicinre érzékeny személyeknél allergiás reakciót válthat ki. Csökkentheti a vérlemezke-számot.
Hepatitis B13 éves korban. Felnőttkorban adható nagyfokú veszélyeztetettség esetén.Az injekció helyének fájdalma, enyhe vagy mérsékelt láz.Rendkívül csekély valószínűséggel súlyos allergiás reakció vagy anafilaxiás sokk.
Hib Haemophilus influenzae, B típus2-15 hónapos kor között négy adagban.Gyakran: az injekció helyének fájdalma. Ritkán: láz, hányás, hasmenés.Rendkívül csekély valószínűséggel járvá-nyos gyermekbénulás fertőzés.
InfluenzaBárkinek, akinek az egészségére komoly veszélyt jelenthet az influenza; főként a 65 év felettieknek.Az injekció helyének fájdalma, enyhe influenzaszerű tünetek (pl. láz, izomfáj¬dalom), amelyek egy-két napig tartanak.A tojásra vagy érzékeny személyeknél allergiás reakciót válthat ki. Rendkívül csekély valószínűséggel Guillain—Barré-szindrómát (súlyos bénulásos betegség)
Lóránt Szentgyörgyváry

Szerző: Szentgyörgyváry Lóránt

Szakmai gyakorlatok és tanulmányok:  Életmód-tanácsadás, kiropraktika és reflexológia. Minden érdekel ami az egészséggel vagy annak megőrzésével kapcsolatos. Az oldalon rendszeresen publikálom a saját cikkeimet.