A családon kívül kik segíthetnek még a Parkinson-kórosokon?
Amikor az orvosom elküldött neurológus szakorvoshoz, és megállapították a Parkinson-kórt.
Elég jól elmagyarázta, de úgy tűnt, arra utalt, hogy szerencsés vagyok, hogy Parkinson-betegséget állapítottak meg. Egyáltalán nem érzem magam szerencsésnek. Hogy gondolhatta ezt?
Ön egy olyan fontos témát érintett, ami kölcsönös félreértéshez vezethet az orvos és betege között, így segít nekünk, hogy lehetőségünk nyíljon arra, hogy megpróbáljuk tisztázni a dolgokat. Az, hogy mennyire vagyunk elégedettek vagy elégedetlenek a velünk történt dolgokkal, azon múlik, mit várunk és másfelől részben a korábbi tapasztalatainkon. Ez igaz arra is, ha arról beszélgetünk, hova menjünk el este, vagy ha olyan hírt kapunk, hogy betegek, például Parkinsonosok vagyunk.
Orvosilag képzett emberek tapasztalatai, mint a neurológusoké és képzetlen betegeiké, nagyon eltérőek. Anélkül, hogy tudnánk, mit gondolt, mi lehet a baja oka, nehéz kitalálni az első reakcióját a diagnózisra, de ha annyira megdöbbent és kétségbeesett, ahogy a kérdése sugallja, nem lenne rendkívüli. Kétségtelen, hogy sok hátránya van annak, ha az ember Parkinsonos, többek között az, hogy bár van kezelés rá, még mindig nem gyógyítható.
Kinek higgyünk?
Az Ön benyomásának egyik lehetséges magyarázata, hogy a neurológus azt gondolta, hogy szerencsés, mert még időben ismerték fel a problémát. A neurológusok főleg olyan betegségekkel foglalkoznak, amelyekre – mint a Parkinsonnál is – jelenleg nincsen gyógymód, de sok más betegségre még hatékony kezelés sincs.
Néhány betegségnél (nem a Parkinsonnál) a diagnózis felállítását követően az élettartam eléggé behatárolt. Tehát, ha el tudja magát képzelni a neurológus helyében, tudván mindazt, amit ők is tudnak, akkor Ön is megértheti, miért érzi magát sokkal jobban egy olyan diagnózis felállításánál, amire van kezelési mód és remény a javulásra, főleg rövid és középtávon.
- Parkinson-kór jellemző tünetei, agyműtétje
- Mi is az a Parkinson-kór?
- Mitől alakulhat ki a Parkinson-kór?
Ezek a cikkek is érdekelhetnek:
Fontos a bizalom
Számomra nehéz az orvosommal beszélgetni. Van valami tippje?
Készítsen egy listát arról, amit meg akar beszélni az orvossal – röviden és amennyire lehetséges, pontosan, és a legfontosabb kérdéseket vegye előre. Amennyiben Önnek nehézséget jelent, hogy a listán lévő kérdéseket feltegye az orvosnak, vagy nehéz kommunikálnia, adja a listát oda az orvosnak, amikor vizsgálatra megy.
- Hasznos lehet, ha hetente, vagy havonta naptárt vezet arról, hogyan boldogult a tüneteivel.
- Vigye magával azokat a gyógyszereket, amiket szed (üvegben vagy dobozban). Ez fontos, mert a Parkinsonos emberek gyakran bonyolult gyógyszerrendet tartanak, több különféle tablettával. Nehéz lehet, hogy mindegyik nevére emlékezzenek. Azok a háziorvosok, akikkel tanácskoztunk, azt mondták, hogy sokkal könnyebben beszélték meg a gyógyszereket, ha a betegeik megmutatták nekik a tablettás üvegeket, vagy dobozokat, mintsem „kis fehérként”, vagy „amit este veszek be” utalnak rá.
- Ha több problémáját kell megtárgyalni, a legjobb az lehet, ha külön-külön jelentkezik be, vagy dupla időpontot kér.
- Vigyen valakit magával, hogy támogatást nyújtson Önnek, segítsen abban, hogy ne felejtse el, mit mondtak, és jegyzeteljen Ön helyett.
- Legyen őszinte. Sokan úgy érzik, hogy a legjobb felüket kell megmutatniuk az orvosnak, és azt mutatják neki, milyen jól megbirkóznak a problémával, amikor a valóság teljesen más. Az orvos csak akkor tudja a legjobb kezelést adni Önnek, ha elmondja, ténylegesen mi történik Önnel.
- Ne féljen kérdéseket feltenni! Ha a legjobbat akarja kapni a kezelésétől, biztosnak kell lennie abban, hogy érti, mit kell tennie. Kérje meg a társát vagy a barátját, hogy jegyzeteljen, ha ez segít. Ha az orvos szaknyelvet vagy szakzsargont használ a szimptómái és kezelése leírására, és nem érti, kérje meg, hogy magyarázza el Önnek!
- Kellemetlen témák. Sokaknak nehezükre esik, hogy kellemetlen témákról beszéljenek. Mondja meg az orvosnak, ha nehéznek találja, de biztosítsa, hogy bármilyen Ön számára fontos dologról beszélgethessen vele. Nem Ön lesz az első, aki kérdez!
- Tájékozódjon! Ha érti a Parkinsonját, könnyebb lesz boldogulnia vele, beszélje meg a gondozását az orvosával, és hozzon döntéseket a gondozásával kapcsolatosan!
Olyan emberrel dolgozom együtt, aki Parkinsonos. Jól végzi a munkáját, de nagyon zárkózottnak és magányosnak tűnik.
Nem akarok tolakodni, de tudni szeretném, bátorítanom kellene-e, hogy a munkahelyen másokkal jobban együttműködjön?
Habár a Parkinsonos emberek annyira különfélék, mint bárki más a személyiségüket és viselkedésüket tekintve, a betegségnek van néhány vetülete, ami különösen hajlamossá teszi a magányosságra azokat, akiknek ez a betegségük. Ha tisztában van ezekkel az aspektusokkal, talán képes lesz a kollégájánál tapintatosan feltárni azokat, s így kideríteni, vajon a zárkózottsága valós-e, és a magányt ő maga választja-e. Ha ő közvetlenebb szeretne lenni, segít neki az Ön megértése és gyakorlati pártfogása.
Mit kell tudni az izmok merevségéről?
Az első dolog, amit tudnia kell, hogy az izmok merevsége a Parkinsonnál hat a spontán mozgásokra, és ez „álarcszerű” kifejezéshez vezethet, ami megnehezíti a mosolygást, vagy az érdeklődés kifejezését. Ez esetekben úgy értelmezheti, hogy az illető közönyös, vagy unatkozik, amikor valójában egyáltalán nem ez a helyzet áll fenn.
Másrészről, a Parkinsonos emberek néha kiiktatják a társadalmi kapcsolataikat, mert kellemetlenül érzik magukat a tüneteik miatt, mint a meglassulás, remegés vagy beszédzavarok. Ha segíthetünk rajtuk, hogy úgy érezzék, elfogadják és megértik őket, és időt biztosítunk számukra, hogy bekapcsolódjanak a társalgásba, ismét magabiztosabbak lehetnek.
Végül, a Parkinsonos emberek fáradtságtól szenvednek, és ha teljes munkaidőben dolgoznak, ez nagyon is valószínű. Ezért lehetséges, hogy a kollégája tudatosan döntött úgy, hogy inkább a munkára fordítja energiáit, mint a társasági életre.
Az édesapám nyugdíjas egyetemi professzor és mindig csodálták a tudásáért és az intelligenciájáért. Már sok éve Parkinsonos, és a tünetei esendővé és roskataggá teszik.
Beszédzavarai is vannak, ami megnehezíti a kommunikációt. Az édesanyám és én fájdalmasnak találjuk azt, hogy mások úgy viselkednek vele, mintha buta lenne. Hogyan tudjuk meggyőzni az embereket, hogy ő még mindig ugyanaz az ember és ugyanannyi tiszteletet érdemel, mint valaha.
Erre a kérdésre nem lehet egyszerű választ adni. Ez egy sajátságos problémája a Parkinsonos embereknek, mert az olyan tünetek, mint a remegés, bizonytalan egyensúly, érthetetlen beszéd és az arckifejezés és a testbeszéd nehézségei mások számára nagyon félrevezető képet alkothatnak, és feltételezhetik, hogy „ostoba” vagy „ittas”.
Ezt a fajta reakciót azonban nem csupán Parkinsonos emberek tapasztalják meg, de mindenféle fogyatékos ember is. Ezt néha úgy írják le, mint „tesz bele cukrot?” Szindrómát, azaz az a személy, aki fogyatékos emberrel kerül kapcsolatba, úgy viselkedik, mintha ő nem lenne ott. Ehelyett a kérdéseiket a társnak, családtagnak vagy barátnak címezik. Ha közvetlenül a fogyatékos személyhez szólnak, leereszkedő módon szólítják meg, mintha ostoba lenne. Ez az érintett egyénnek, családtagjaiknak és barátaiknak, akik ennek szemtanúi, szerfelett frusztráló és lehangoló érzés.
Ha jól ismeri a szóban forgó „más embereket”, megpróbálhatná elfogadtatni az álláspontját, és beszélni velük az édesapja problémáiról. Elmagyarázhatná, hogy a Parkinson-kór félrevezető képet fest, és hogy belül ő még mindig ugyanaz az intelligens ember, aki volt. Ha van valamilyen cselekvés, ami szemlélteti ezt, és amit az édesapja szeret csinálni, mint például a betűkirakós társasjáték, megkérheti őket, hogy játsszanak vele.
Mennyire maradhatunk aktívak?
Sikerül eléggé aktívnak maradnom annak ellenére, hogy már több mint öt éve Parkinsonos vagyok. Jóllehet, a járásom meglehetősen bizonytalan, és a járókelők néha megbámulnak és megjegyzéseket tesznek, mintha ittas lennék. Ez nagyon bántó. Hogyan segíthetnénk, hogy az emberek megértőbbek legyenek? Együtt érzünk Önnel a megbántottságában, ami sajnos nem ritka. Ami a járását illeti, járt már fizioterapeutánál?
Ő fel tudná mérni a járását, és tanácsot tudna adni arra vonatkozóan, hogy esetleg mi könnyíthetne rajta. Igaza van azonban, hogy arra koncentrál, mit tehetünk ez ügyben. Valóban az oktatásra tartozik – minden, az emberek tudatosságát érintő kampánytól és a média beszámolóktól kezdődően az egyének tájékoztatásáig.
Szerző: Griffel Tibor
Végzettség: ELTE – Eötvös Loránd Tudományegyetem. Szakterület: a szív- és érrendszeri betegségek, gasztroenterológiai betegségek és a légzőrendszeri betegségek. Jelenleg reflexológus, életmód és tanácsadó terapeuta tanulmányokat is végzek.