Gasztroenterológia

Vastagbél daganat kezelése onkológiai terápiával

Onkológiai terápia

A CRC onkológiai kezelésével kapcsolatban sokáig szkeptikus szemlélet volt jellemző. Az elmúlt másfél év­tizedben bekövetkezett fejlődés eredményeként a Dukes B- és C-stádiumú tumorok gyógyulási esélye jelentősen javult, a metasztatizáló daganatokban szenvedők túlélé­si ideje 3-4-szeresére nőtt.

A CRC-kemoterápia alapja 50 éve az 5-fluorouracil (5-FU). A monoterápia azonban érdemben nem javította a betegek kilátásait. Az 5-FU adásának optimalizálásá­val, kombinált kezelések bevezetésével, újabb, hatéko­nyabb szerek (irinotecan, oxaliplatin) alkalmazásával az eredmények jelentősen javultak, az utóbbi években pe­dig a biológiai szerek (bevacizumab, cetuximab) révén új távlatok nyíltak meg.

Prevenció, kemoprevenció

Primer prevenció alatt az átlagos kockázatú egyéneknél alkalmazott diétás, gyógyszeres és az életmódra vonat­kozó eljárásokat értik, amelyek csökkentik a daganat kialakulásának a kockázatát. A szekunder prevenció a fokozott kockázatúak, illetve rákelőző állapotok profilaktikus kezelését, a tercier prevenció a colorectalis carcinomából gyógyultakban az újabb tumorok kiala­kulásának megelőzésére alkalmazott eljárásokat jelenti. Kemoprevenciónak nevezzük a karcinogenezis folyama­tának késleltetését, blokkolását vagy visszafordítását gyógyszeres (vagy diétás) módszerekkel.

A sporadikus colorectalis adenomák és carcinomák jelenleg ismert kemopreventív szerei közül legfonto­sabbak az aszpirin és a nem szteroid gyulladásgátlók. A hatásmechanizmusban főként a COX2 (ciklooxigenáz) gátlás vethető fel, de attól független mechaniz­musok szerepét is valószínűsítik (NFkB-aktiváció gát­lása, apoptózis indukciója, p53, BAX upregulatiója, BCL downregulatiója stb.).

Az aszpirin rendszeres és hosszú távú szedése csök­kenti a colorectalis adenomák és carcinomák kialakulá­sának veszélyét, mind az átlagos, mind a fokozott koc­kázatú lakosságban. A profilaktikus hatás az alkalma­zott dózissal és a szedés idejével nő. A CRC incidenciáját csökkentő hatás azonban csak legalább 10-20 éves alkal­mazás után mutatható ki, ugyanakkor nagyobb adagok szükségesek (300 mg/nap), mint a kardiovaszkuláris profilaxishoz. Ez azonban a mellékhatások (pl. gaszt-rointesztinális vérzések) dózisfüggő növekedésével jár, azaz átlagos esetben a kockázatnövekedés meghaladja a kemoprevenció hasznát, ezért bevezetését általános CRC-prevencióra nem javasolják.

Az egyéb, nem aszpirin NSAID-ek közül a sulindackal és a COX2-gátlókkal, elsősorban a celecoxibbal van nagyobb tapasztalat. Az előbbit magas rizikójú betegekben szekunder prevencióra, illetve FAP-betegek rectumcsonk-megtartásos colectomiája után vizsgálták, változó sikerrel. A COX2-gátlók hatékonyak a polypectomizált betegek másodlagos kemoprevenciójában, a hosszú távon megfigyelt kedvezőtlen kardiovaszkuláris mellékhatások miatt azonban az alkalmazásukat felfüg­gesztették, illetve szigorú feltételekhez szabták.

Az egyéb kemoprofilaktikus szerek közül a hosszú távú kalciumszedés szerény kemopreventív hatása ki­mutatható, a folsav hatása ellentmondásos. Az ösztrogénszedés hátránya meghaladja a várható bizonytalan hasznot. Felmerült a statinok szerepe is, de erre vonat­kozóan még kevés adattal rendelkezünk.

Egyre több adat szól amellett, hogy colitis ulcerosában a tartós 5-aminoszalicilát-szedés csökkenti az egyébként fokozott colorectalis carcinoma kockázatot. Ugyancsak kimutatható kemopreventív hatása van colitis ulcerosában az urzodeoxikólsavnak.

Mai ismereteink szerint nem rendelkezünk olyan kemopreventív szerel, ami átlagos kockázatú egyénnek javasolható lenne. Az aszpirin-, illetve sulindac-profila­xis magas rizikójú (FAP, HNPCC), válogatott esetekben, az egyébként szükséges ellenőrzési, kezelési szabályok szigorú betartása mellett jön szóba. Colitis ulcerosában, illetve Crohn-colitisben a tartós 5-ASA szedés indokolt­nak tűnik, míg a primer szklerotizáló cholangitissel szö­vődött esetekben javasolt az urzodeoxikólsav-kezelés. Az egyéb (kardiovaszkuláris) indikációval szedett asz­pirintől remélhetünk kemoprofilaktikus hatást, ennek eredményei a prevencióval kapcsolatos tudásunkat is gyarapítják.

Prognózis

A colorectalis carcinoma a gasztrointesztinális tumorok közül viszonylag a legjobb prognózisú. A daganat lassan növekszik, aránylag későn ad áttéteket. Ismerjük a meg­előző állapotokat, hajlamosító tényezőket, egyre jobban megismerjük a kialakuláshoz vezető molekuláris gene­tikai történéseket. Mindezek következtében tudatosan is lehet befolyásolni a betegség kialakulását, illetve a ki­menetelét. A diagnosztikában, kezelésben történt hala­dás következtében a prognózis a fejlettebb országokban jelentősen javult.

Túlélési esélyek

Ma azonban a kimenetelben még nagyon nagyok a különbségek. Amíg Japánban és az Egyesült Államok­ban az ötéves túlélés 65% körül van, Nyugat Európában megközelíti az 55%-t, Kelet-Európában csak 25-35% körüli. Magyarországon pontos adat nem áll rendelke­zésre, indirekt számítások szerint 30% alatti az érték. A tünetek alapján felfedezett vastagbélrák prognózisa lényegesen rosszabb, mint a szűrés révén diagnosztizáltaké, amerikai adatok szerint a túlélés 49% vs. 71%. Kü­lönösen rosszak az esélyek, ha súlyos szövődmény (ileus, perforáció) kapcsán derül ki a betegség.

Összességében a prognózis alapvetően a betegség stá­diumától függ, amit elsősorban szűréssel lehet javítani, másodsorban edukációval, a lakosság egészségügyi is­mereteinek széles körű fejlesztésével, azaz időben for­duljanak panaszaikkal orvoshoz. A kimenetel további meghatározója az egészségügy fejlettsége, felszereltsége, kellő számú, felkészült intézmény, elhivatott szakem­ber, jól szervezett ellátás. Bármelyik tényező hiányos, az eredmény elmarad a lehetőségektől.

Tibor Griffel

Szerző: Griffel Tibor

Végzettség: ELTE – Eötvös Loránd Tudományegyetem. Szakterület: a szív- és érrendszeri betegségek, gasztroenterológiai betegségek és a légzőrendszeri betegségek. Jelenleg reflexológus, életmód és tanácsadó terapeuta tanulmányokat is végzek.