• baleset
• csecsemő
• pulzus
• sérült gyermek
• vizsgálat

Ellenőrző vizsgalatok baleset esetén, sérült megfigyelése a mentők megérkezéséig

Ha sikerült kizárnunk az életveszély fennállását, ám a sérülés jellegét vagy a betegséget első látásra nem tudjuk egyértelműen meghatározni, a sérültet, beteget kérdezzük ki módszeresen, és vizsgáljuk át tüzetesen.

Készítsünk részletes helyzetképet! Ha a beteg vagy sérült eszméleténél van és ké­pes beszélni, kérdezzük meg, mi történt, és mije fáj, mit érez. Ezt követően vizsgáljuk át alaposan, nem utal-e valami rejtett sérülés­re. Feleslegesen ne mozdítsuk meg!

Mi történt?

1. Kérdezzük ki! Megkérdezhetjük a sérülttől, mekkorát esett, me­lyik tagját ütötte meg, mije fáj. A fájó testrészt vizsgáljuk meg, nem sérült-e. Annak is járjunk utána, vannak-e esetleg más sebesültek.
2. Kerítsünk szemtanúkat! Az esetleges szemtanúk további adatokkal szolgálhatnak a bal­esetről, a sebesülés körülmé­nyeiről. Különösen fontos sze­rephez akkor jutnak, ha a sérült eszméletlen, vagy nem tud beszélni.
3. Derítsük fel a beteg, sérült kórtörténetét! Amennyiben eszméletén van, részletesen kérdezzük meg a sérülttől, betegtől, hogy szed-e valami­lyen gyógyszert, allergiás-e, mikor fogyasztott utoljára ételt, italt és alkoholt.

Mi fáj? Mit érez?

1. Hallgassuk meg a panaszo­kat! Ha a sérült, beteg képes elmondani, mi baja, figyelme­sen hallgassuk végig. Lehető­leg ne vágjunk közbe. Kérdése­inkkel igyekezzünk minél több részletre fényt deríteni.
2. Tudjuk meg, hol fáj! Ha a sé­rültnek, betegnek fájdalmai vannak, kérdezzük meg, hol érzi őket, és milyen jellegűek (pl. Tompa, sajgó, nyilalló, haso­gató, szorító). Tudakoljuk meg, hogy rosszabbodnak vagy eny­hülnek-e (pl. mozgásra).
3. Kérdezzük meg, vannak-e egyéb tünetei! Derítsük ki, hogy a sérült, beteg érez-e mást is (pl. zsibbadást, szédülést, érzéketlenséget, hányingert, szomjúságot). Derítsük ki, hogy a tünetek súlyosbodnak vagy ja­vulnak-e valamilyen hatásra.

Lehetnek rejtett sérülések?

1. Nézzük meg a bőrt! Vegyük szemügyre a sérült, beteg bőrének színét és hőmérsék­letét. Mérjük fel, hogy sápadt vagy vérbő, szürkés vagy sze­derjes, meleg vagy hideg, nyir­kos vagy száraz-e.
2. Ellenőrizzük az életjeleket! Állapítsuk meg, hogy eszméle­ténél van-e a sérült, beteg. Figyeljük meg, hogy normális vagy erőlködő, zajos vagy zajta­lan-e a légzése. Ellenőrizzük, hogy a pulzus gyors vagy lassú, gyenge vagy jól érezhető-e.
3. Hasonlítsuk össze a testrésze­ket! Vizsgáljuk meg tüzetesen a sérült testrészt. Állapítsuk meg, mutat-e valamilyen látha­tó elváltozást a test más részei­hez képest (pl. Alakváltozás, duzzadás). Nézzük meg, tudja-e a sérült mozgatni.

A sérültnek, betegnek lehetnek olyan sebesülései, tünetei, melyeket nem veszünk észre rögtön. Az ellátáshoz csak akkor fogjunk hozzá, ha feltártunk minden sérülést. A vizsgálatsort az általános tünetekkel
és a legfontosabb életjelekkel kezdjük: nézzük meg, hogy eszméleténél van-e, a légzése és a vérkeringése normális-e.

Fej és nyak, szem, orr, fül, száj, arc:

• Nézzük meg vagy tapintsuk ki, hogy nincs-e koponyatörésre utaló vérzés, duzzanat, bemélyedés a fejen. Ha nyaksérülés gyanúja áll fenn, tilos megmozdítani a fejet!
• Beszéljünk mindkét fülbe, és ellenőrizzük, hogy a sebesült hall-e. A fülből szivárgó híg, savós vér súlyos koponyasérülésre utalhat.
• Vizsgáljuk meg a szemet. Állapítsuk meg, látható-e elváltozás a szivárványhártyán, és kitágul-e a fényre a pupilla. A két pupilla eltérő mérete agysérülést jelezhet.
• Az orrból csordogáló híg, savós vér súlyos koponyasérülésről tanúskodhat.
• Ha a szájból vér folyik, belső sérüléssel kell számolnunk. Amennyiben a száj körül korom rakódott le, megéghettek a légutak. Ellenőrizzük az ajak színét. Csak a meglazult protézist vegyük ki a szájból.
• Vizsgáljuk meg az arcbőr színét és hőmérsékletét: a sokkos sérült bőre hideg, nyirkos, a lázas betegé meleg, száraz.

Mellkas, has, hát:

• Figyeljük meg, milyen a légzés. Tudjuk meg, fájdalmas-e a levegővétel. Tapintsuk végig a mellkas két oldalát, hogy megállapítsuk, légzéskor szimmetrikusan emelkedik-e.
• Ha a hasfal tapintásra érzékeny vagy megkeményedett, belső sérülésre kell gyanakodni.
• Tapintsuk végig a gerincoszlopot, de közben ne mozdítsuk meg a sérültet. Gerinc¬sérülés jele lehet, ha egyes végtagok zsibbadnak, érzéketlenek vagy nem mozognak.

Kar, váll:

• Simítsuk végig mindkét kulcscsontot, vállat, fel- és alkart, kezet és az ujjakat. Vizsgáljuk meg, hogy a sérült tudja-e mozgatni a kezét és az ujjait. Keressünk tűnyomokat a testén. Nézzük meg, milyen az ujjbegy bőrének színe.
• Csípő, medence Tapintsuk meg a csípő két oldalát, hogy nincs-e törés. A ruhát megvizsgálva ellenőrizzük, nem távozott-e széklet, vizelet vagy vér. Ez ugyanis belső sérülésre utalhat.

Láb:

• Hasonlítsuk össze a két lábat, nincs-e valamelyiken duzzadás, véraláfutás, alakváltozás. Ellenőrizzük, tudja-e mozgatni őket a sebesült. Ha nincs látható sérülés, kérjük meg, hogy felváltva emelje föl őket. A lábfej és a lábujjak bőrének színére ugyancsak fordítsunk gondot.

Megfigyelés

Az eszmélet, a légzés és a pulzus együttesen jól jelzi a szervezet válaszát a betegségre vagy a sérülésre. A teljes átvizsgálás során erre a háromra fordítsunk megkülönböztetett figyelmet. A mentők kiérkezéséig újra és újra (tízpercenként) ellenőrizzük őket. Köves­sük nyomon a sérült állapotában beálló változásokat is, mert az orvos ezek ismeretében határozhatja meg a leghatékonyabb kezelést.

Pulzus

Szívünk minden dobbanásakor lökéshullám halad végig az artériákon, vagyis a vért a szövetekhez szál­lító verőereken. Ez az ismétlődő lüktetés a pulzus, magyarul érverés. Ahol az artéria közvetlenül a bőr­felszín alatt fut, könnyen kitapintható.

• A vérkeringés motorja a szív. Nyugalmi állapotban felnőtteknél percenként hatvanat-nyolcvanat üt, míg a gyerekeknél ez a szám akár a százhúszat is elérheti.
• A felnőttek és a nagyobb gyerekek érverését a csuklónál a legkönnyebb kitapintani (radiális pul­zus). A csecsemők pulzusát a felkar alján próbáljuk érzékelni (brachiális pulzus).
• A nyakon mérhető ún. Carotis pulzust nehezebb megtalálni: illesszük három ujjbegyünket a légcső és a fejbiccentő izom közé.
• Tegyük az ujjbegyünket (nem az ujjhegyünket) a pulzusra, és az órát figyelve állapítsuk meg a per­cenkénti érverések számát.
• Az érverés számlálása közben állapítsuk meg azt is, hogy a pulzus szabályos vagy szabálytalan, gyen­ge vagy jól érezhető-e.

Felnőtt és gyerek pulzusának kitapintása:

Tegyük három ujjun­kat a csukló és a kézfej találkozásá­hoz, a hüvelykujj felőli részre.

Csecsemő pulzu­sának kitapintása:

Helyezzük két ujjun­kat a felkar aljára.

Szerző: Griffel Tibor

Végzettség: ELTE – Eötvös Loránd Tudományegyetem. Szakterület: a szív- és érrendszeri betegségek, gasztroenterológiai betegségek és a légzőrendszeri betegségek. Jelenleg reflexológus, életmód és tanácsadó terapeuta tanulmányokat is végzek.