Gyógynövények

Kerti ruta termesztése, gyógyászatai használata

Kerti ruta története, általános ismertetője

Európában, különösen a Földközi-tenger környékén őshonos. A róma­iakkal került Britanniába, majd később onnan felfedezők és telepesek vitték az Egyesült Államokba és Ausztráliába.

A reneszánsz idején festők, rézmetszők és ékszerészek fogyasztot­ták, hogy javítsák a szemüket, egyben kreatív belső látásukat is. Leo­nardo da Vinciről és Michelangelóról is úgy tartják, hogy használta a ru­tát, amelynek erős mágikus hatást is tulajdonított a közhiedelem; úgy vélték, hogy második látást ad. Mi több, boszorkányok, illetve átok ellen is hatékonynak gondolták, ezért az ajtó fölé akasztották, hogy távol tart­sa az ártó szellemeket. Minthogy a rutát a jóval azonosították, a katoli­kus egyházi szertartásban a vasárnapi nagymise kelléke lett, amikor is a pap rutával hint szentelt vizet a gyülekezetre; innen származik a ruta közkeletű elnevezése: „a kegyelem növénye”.

A rutát ugyanilyen hatásosnak vélték a test betegségei ellen is. Talán a legendás „négy tolvaj ecetjének” is alkotóeleme volt, amelyet állítólag egy csapat bűnöző készített, hogy megvédje őket a bubópestistől, ami­kor a hullákat fosztogatták. Ez a készítmény aztán széles körben hasz­nált gyógyír lett. Egyes források szerint a rutát csak később adták hoz­zá, az úgynevezett „hét tolvaj ecetjé-„hez.

  • A rutának apró magvai vannak; szórjuk őket sejttálcába, és vé­konyan fedjük be. 20°C hőmér­sékletet igényelnek. Legyünk óvatosak az öntözéssel, mert palántadőlést okozhatunk vele.
  • A ruta fagytűrő, örökzöld, éve­lő növény. Az új hajtásokról vá­gott dugványokkal szaporíthat­juk tavasszal és kora nyáron.
  • A növény alakját virágzás utáni visszavágással igazíthatjuk. A ruta teljes napsütést és jó víz­elvezetésű, de tápanyagban sze­gény talajt kedvel.
  • Cserépben tartva megelőzhető a kellemetlen bőrreakció.

Rendszertani besorolás

A Sapindales (szappanfafélék) rendjén belül a Rutaceae (rutafélék) családjába tar­tozó faj (XXII. fényképtábla).

Drog

A növény virágzás idején vágott és meg­szárított föld feletti hajtása a Rutáé herba. A drog minőségi leiratát az MSZ 17036-86 tartalmazza.

Hatóanyag

A növény föld feletti részeiben felhalmo­zódnak flavonoidok (rutin 1-2%), kumarinok (rutarin-glikozid), 0,3-0,7% illóolaj (metil- heptil-keton és metil-nonil-keton) és kinolin- akridonvázas alkaloidok.

Gyógyászat

A ruta görcsoldó, féreghajtó (régen használták is férgek űzésére a belekből). Ez az egyik legrégebben ismert gyógynövény. Egykor úgy vélték, hogy távol tartja a fertőző betegségeket és elrettenti a legyeket és a csípést okozó rovarokat. A gyógynövényszakér­tők magas vérnyomást is kezelhetnek vele, de kizá­rólag felügyelet mellett javasolt használni.

Nicholas Culpeper azt írta a ru­táról, hogy „magját borban fo­gyasztva minden veszélyes gyógyszer vagy halálos méreg ellenanyagaként hatásos”. John Gerard kígyómarás, valamint mérges gomba okozta rosszul­lét ellen javasolta.

Konyha

Jóllehet nem kimondottan gyakran, de rutát szok­tak adni tojásos, sajtos és halas ételekhez. Régen csípős, savas gyümölcsökkel – például szilva, kö­kényszilva vagy egres – fogyasztották. A rutát időn­ként gyógy- és fűszernövényes ágyások szegélye­ként tartják, ám zsálya, bazsalikom vagy káposzta mellé nem való.

Hozam

Mennyiség. 3,5-4 t/ha száraz herba, a beszáradási arány 5:1.

Minőség. A szabvány előírásai szerint az I. osztályú herba {Rutáé herba) vizeskivonat- tartalma legalább 22%, a 8 mm-nél vastagabb szárrész és bámult levelek 5%, a kifejlő­dött toktermés 5%, az idegen növényi rész 1% mennyiségű lehet legfeljebb a drogban.

Szaporítóanyag-előállítás

A magvak hosszú kelésideje és a növények kezdeti lassú fejlődése miatt a gyakorlat­ban palántaneveléssel szaporítják. A magvetés helye lehet szabadágy vagy szabadföld. A palántanevelés optimális ideje áprilisi magvetés és őszi palántakiültetés. Intenzívebb gondozással nyárvégi (augusztus) magvetéssel is nevelhető palánta a tavaszi kiültetés­hez. Jól előkészített magágyba 1,5-2 cm mélyen 25-30 cm sortávolságra 8-10 g/m2 magot vessünk. Egy hektár betelepítéséhez 200-220 m2 palántanevelő felület szükséges. Az eredményes palántanevelés előfeltétele a rendszeres öntözés, talaj lazítás, gyom­talanítás. A szabványos (MSZ 7145-2007) vetőmag csírázóképessége 70%, mérgező gyomnövények magvait nem tartalmazhatja.

Hagyományos felhasználás

Már Plinius 84 olyan gyógyszerféleséget említ, amelyben a ruta drogja összetevőként szerepel. Használták magzatelhajtóként és a látás javítására. A népgyógyászatban görcs­oldóként, nyugtatóként, a menstruáció megkönnyítésére alkalmazták. A népgyógyászat a római alkalmazási módhoz hasonlóan magzatelhajtónak tartotta. Erős hatású drog, ezért csak ritkán alkalmazzák, teakeverékekben; magas vérnyomás és epebántalmak esetén. A rutingyártás alapanyaga.

Terápiás indikációk

A növénnyel kapcsolatban viszonylag sok farmakológiai és klinikai vizsgála­ti eredmény áll rendelkezésre. A növény vizes és olajos extraktuma a hasi izmokra.

Figyelmeztetés

A ruta szokatlanul keserű íze heves gyomorreakciót okozhat az arra érzékenyeknél. Várandósság és szoptatás alatt ne fogyasszuk, mert méhösszehúzódást okoz.

A ruta érintése vagy készítmé­nyei súlyos fotodermatitiszt (bőrgyulladást), azaz égéssze­rű bőrhólyagosodást okozhat­nak. Eső vagy erős napsütés fo­kozhatja a panaszokat.

Lóránt Szentgyörgyváry

Szerző: Szentgyörgyváry Lóránt

Szakmai gyakorlatok és tanulmányok:  Életmód-tanácsadás, kiropraktika és reflexológia. Minden érdekel ami az egészséggel vagy annak megőrzésével kapcsolatos. Az oldalon rendszeresen publikálom a saját cikkeimet.