A férfi egészsége

A fájós hát legjobb gyógymódjai

Az egyik leggyakoribb panasz a hátfájás. Szinte mindenki találkozik vele élete során. A torokfájáson és a megfázásos betegségeken kívül az orvosi praxisban a hátfájásos esetek fordulnak elő a legtöbbször. Ami viszont jó hír, hogy a hátfájás többnyire sikeresen kezelhető.

Tudta? Európában az emberek 60 százaléka szenved évente legalább egyszer hátfá­jástól, egyharmaduk krónikus beteg.

Üljön egyenesen!

Ugye, emlékszik még, hogy édesanyja milyen sokat küszködött azzal, hogy gyermekeibe oltsa a helyes testtartás szabályait. A mama szájából az erről szóló intelmek – „Húzd ki magad!”, „Ne görnyeszd előre a vállad! – nem is annyira az egészség megőrzését szolgáló tanácsként hatottak, mint in­kább a jó modor alapszabályaiként. Mintha a görnyedt vállú gyermekből később semmirekellő válna, viszont egyenes háttal övé lenne a világ…

Nem mondhatnánk, hogy a mamá­nak teljesen igaza volt ebben, de legalábbis jó úton járt afelé, hogy ráéb­ressze gyermekeit az egyenes hát fon­tosságára, hiszen ez az egyik fő ténye­zője a későbbi általános jó közérzetnek.

A hátfájás nem holmi új keletű népbetegség, a történelmi források alapján tudható, hogy végigkíséri az emberiséget talán már azóta, hogy ősei két lábra egyenesedtek. Szinte min­denkit elővesz élete során a hátfájás, azonban az is igaz, hogy a derékfájásos esetek – amelyek a leggyakoribbnak számítanak a hátfájások közül – 90 százaléka egy hónapon belül magá­tól meggyógyul. A hátfájás mindössze 5 százaléka jár bénító, szinte elviselhe­tetlen fájdalommal.

A fájós hát legjobb gyógymódjai

A hátfájás általános kezelései közé tartozik a hosszas ágynyugalom, az izom­lazító szerek szedése, az erős fájdalom­csillapítók alkalmazása, sőt, még a műtét is. Sok szakértő szerint ezek a módszerek nemcsak hogy nem segítenek, hanem sokszor még ártanak is. Habár még ma is alkalmazzák, egyre inkább csak a leg­súlyosabb esetekre korlátozzák ezeket.

Az első és legfontosabb feladat, hogy ismerje ki a fájdalom természetét. Ha emeléskor vagy valamely más mozdulat­sor közben jelentkezik, azonnal hagyja abba a tevékenységet.

Ezek után vegye számításba a következő lehetőségeket:

  • Bevehet egy fájdalomcsillapítót, mint amilyen az aszpirin, a paracetamol vagy az ibuprofen.
  • Pihenhet egy kicsit, de ne túl sokat. Persze, ha fáj a dereka, pihentetni szeretné egy darabig. De milyen hosszan is? Szakértők szerint két nap ágynyugalom a legtöbb esetben többet használ, mint egy hét fekvés. Más tanulmányok azt is kimutatták, hogy négy napnál több fekvés lassítja a gyógyulást, mivel az izmok gyengülni kezdenek.
  • Használjon hűtőpakolást. A jegelés nagyon jó a gyulladások ellen, tehát tegyen jégtömlőt vagy kendőbe tekert fagyasztott zöldséget a sajgó pontra. Napi két alkalommal 15-20 perc hosszan alkalmazott jegelés eloszlatja a görcsöket, és megszünteti a fájdalmat.
  • Használjon meleg borogatást! A meleg borogatás is kellemesen csökkenti a fájdalmat, mivel azonban nincs gyulladáscsökkentő hatása, először a jeget alkalmazza.
  • Mozogjon! Ha már pihentette a hátát, kezdjen hozzá valamiféle kímélő tevékenykedéshez, ha nem akarja, hogy az ízületei teljesen elmerevedjenek.

A hát csontjai

Hogy megelőzhesse a hátfájást, elő­ször is jó, ha tisztában van a hátat al­kotó csontok természetével, valamint azzal is, hogy mi okozhat problémát az esetükben.

A gerincoszlop gyűrű alakú csigo­lyák sorozatából áll. Az embernek összesen 33 csigolyája van, ebből 24 mozgathatóan ízesül egymáshoz, a maradék pedig nagyobb egységekké forr össze. A csigolyák által alkotott alagútban található a központi ideg­rendszer részét képző gerincvelő. A ge­rincvelőből 31 pár úgynevezett gerinc­velői ideg lép ki, az agyból jövő impul­zusok ezeken keresztül érik el a test távolabbi területeit, illetve itt lépnek be a gerincvelőbe a felfelé haladó érző impulzusok.Gerinc felépítése

A szomszédos csigolya testek kö­zött egy-egy rázkódáselnyelő párnács­ka található, az úgynevezett porcko­rongok. Ezek rugalmas, rostos porcból épülnek fel. Ezek akadályozzák meg, hogy a csigolyák egymáshoz dörzsölődjenek, illetve kipárnázzák a gerin­cet olyan erősebb behatások esetére is, mint amikor például valaki leugrik va­lahonnan, és a talpára érkezik. A csigolyák és a porckorongok vé­delmezik a gerincvelőt, és nagyfokú hajlékonyságot biztosítanak a gerinc­oszlopnak. A gerinc stabilitásáról és mozgatásáról rengeteg izom, szalag és ín gondoskodik.

A gerincoszlop előbb említett alko­tóelemeinek bármelyike okozhat fáj­dalmat. A porckorongok veszíthetnek víztartalmukból, és megrepedezhet­nek; az izmok görcsbe rándulhatnak; az inak begyulladhatnak; a szalagok meghúzódhatnak; a csigolyákról csontdarabok törhetnek le; a gerinc­idegek becsípődhetnek vagy össze­nyomódhatnak. Bár sokszor hallhat az ember a porckorongsérvről, ami a megrepedt porckorong másik neve, valójában ez a bántalom a hátfájások­nak csak kis százalékáért felelős. Leg­többször izomhúzódás áll a háttérben, amit gyakran a rossz munkakörülmé­nyek okoznak. Sokszor nagyon nehéz megtalálni a hátfájdalom pontos okát.

Tünetek

A gerincoszlop öt jól elkülöníthető szakaszra osztható. Fentről lefelé haladva ezek a következők: nyak, hát, ágyék (amely a deréktájékot jelenti), majd a keresztcsonti, végül pedig a farkcsonti terület. Az öt gerincszakasz közül bármelyikből származhat a fájdalom, ám egyértelműen a deréktáji panaszoktól szenvednek a legtöbben. Úgy tűnik, ez a gerinc­szakasz hordozza a legnagyobb terhet a test középpontján elhelyezkedve, mintegy forgáspontot képezve a törzs mozdulataihoz. A legtöbb hátfájás oka az izmok meghúzódása, és csak minden kétszázadik esetben vezethető vissza valamiféle súlyosabb okra, például daganatra vagy gyulladásra. Az alábbiakban áttekintjük a leggyakoribb tüneteket és a mögöttük álló betegségeket.

Ízületi gyulladás

Állandó fájdalom jellemzi, valamint a hát merevsége, amely kiterjedhet a fenékre és a combra is. A fájdalom bárhol fészkelhet a gerinc mentén.

Csontritkulás

A csontok törékennyé válnak, a csigolyák is töredezhetnek. A hát fájdalmas, a váll előreesik, a testtartás meggörnyed. A testmagasság csökkenhet, bár ez hetvenéves kornál előbb nem szokott jelentkezni. A csontritkulás nem csak a nők problémája, a tesztoszteronszint csökkenésével a férfiaknál is előfordul.

Porckorongsérv

Amikor a sérült porckorong nyomást gyakorol egy idegre, éles fájdalmat okoz, leggyakrabban deréktájon. Ez rosszabbodik, ha az ember köhög, emel, fordul vagy lehajol. Ha a fájdalom a derékból kisugárzik a combba és a lábszárba is, a sérült porckorong valószínűleg az ülőideget ingerli. Súlyos esetben a beteg elveszítheti a széklet- és vizeletürítés fölötti uralmát is.

Spondylitis ankylopoetica

Általában negyven év alatti férfiaknál jelentkező, ritka, ízületi gyulladással járó betegség. Tünetei lehetnek: állandó vagy időszakosan visszatérő deréktáji fájdalom, reggel kezdődő, nap közben javuló merevség a csípőben, a bordáknál, mellkasi és/vagy nyaki fájdalom. Előfordulhat súlyvesztés, láz, szemfájdalom és homályos látás, kimerültség és étvágytalanság is.

Gerincdaganat

A fájdalom állandó, a gerinc bármely szakaszáról származhat, és legtöbbször éjszaka rosszabbodik. Gyakori az érzéketlenség, a bizsergés és az izomgyengeség, amely fokozatosan rosszabbodik, és időnként a széklet- és vizeletürítés szabályozásának elvesztésével is járhat.

Rándulás, ficam

Fájdalom, merevség és bizonyos mozdulatoknál erős, nyilalló fájdalom jellemző ezekre. Gyakori, hogy a derék tájékáról származik a fájdalom. Kialakulhat egy sérülést követően azonnal, vagy pedig fokozatosan, a folyamatos megterhelés miatt.

Sztenózis

A hátban és a lábban enyhe fájdalmat érezni, amely járás közben rosszabbodik, és enyhül, amikor az ember leül. Érzéketlenség, izomgyengeség is előfordulhat.

Alternatív hátgyógyítás

Sokan állnak elő csodálatosabbnál csodálatosabb gerincgyógyító ötletekkel. Vannak ezek között új megoldások, de némelyek eredete az ókorig vezethető vissza.

Az akupresszúra hasonló az akupunktúrához, csak tűk helyett az ujjak végét használják nyomásgyakorlásra. A térdhajlat bizonyos pontjainak nyomására megnyílnak a hát energiaösvényei, így a fájdalom kiáramolhat. Az aromaterápia a gyógy­növények illóanyagait tartalmazó olajokat használ a hátfájás enyhítésére. A gyümölcslékúra a friss szőlőlét tartja a hátfájás ellenszerének, amelyből mindennap el kell fogyasztani egy-egy pohárnyit az étkezések között. És ezzel még nincs vége a sornak. Sokan esküsznek a csontkovácsokra és az úgynevezett Alexander-módszerre is.

Most már csak az a kérdés, hogy vajon ön is kipróbálhatja-e ezeket? Valódi bizonyíték még nincs a hatásosságukra, azonban sok szakember nem ellenzi alkalmazásukat, különösen, ha a szokásos orvosi kezelések hatástalanok.

Ha ki szeretné próbálni valamelyik módszert, a leghelyesebb, ha egy kombinált megoldás mellett dönt. A legrosszabb, amit tehet, hogy mostantól csak és kizárólag alternatív módszereket követ. Vigyázzon: csak azok a jó alternatív gyógyítók, akik nem haboznak vissza­küldeni betegeiket az orvosi kezelésre, ha úgy ítélik meg, hogy ott több az esélyük.

A legjobb az volna, ha olyan alternatív megoldást választana, amit a saját orvosa javasol. Gyanakodjon, ha egy alternatív „gyógyító” nem hajlandó megbeszélni az általa alkalmazott kezelést a háziorvosával.

Ügyeljen a háta épségére!

Az első és legfontosabb lépés, hogy őrizze meg általános, jó fizikai állapo­tát. Nem meglepő, hogy az edzettebb, egészségesebb emberek sokkal kevesebbszer panaszkodnak hátfájásra. Hetente három alkalommal, fél-fél­órányi aerob testedzés vagy egyéb, nem túl megterhelő testmozgás, pél­dául úszás, biciklizés, séta képes meg­felelő kondícióban tartani a hátizmo­kat, az ízületeket és a szalagokat, nem beszélve a keringési rendszer egészsé­géről. Ami nagyon fontos: minden testedzés előtt végezzen legalább 10 perc bemelegítést. Ez lehet akár friss séta is, hogy egy kissé verejtékezzen.

Lényeges, hogy megfelelően gon­doskodjon a gerincet támasztó fő izomcsoportokról, amelyek közül a legfontosabbak a hasfalban, illetve a farpofákban találhatók. Minél erőseb­bek ezek az izmok, gerince annál na­gyobb megterhelést képes elviselni.

Az alábbi egyszerű eljárásokkal tarthatja jó formában a hátát, és kerül­heti el az orvosi viziteket:

  • Az orvosi kutatások határozott összefüggést találtak a cigarettázás és a hátfájdalom előfordulásának gyakorisága között. Igazából még nem tudják, hogy miben rejlik e káros hatás, min­denesetre két lehetséges kapcsolatra gyanakszanak. Először is, a dohányzás rontja a vérkeringést, tehát lehet, hogy a dohányosok gerince nem kap elég vért. A másik megoldás, hogy a dohá­nyosok többet köhögnek, és a köhögés extra megterhelést jelent a csigolyák közötti porckorongoknak.
  • Ne felejtkezzen el a nyújtógyakor­latokról, mivel bizonyos izomcsopor­tok fokozott rugalmassága védő szere­pet tölthet be. Ha úgy érzi, nagyon elmerevedtek a tagjai és a törzse, csatla­kozzon azon férfiak egyre növekvő tá­borához, akik jógagyakorlatokat vé­geznek. Nem fog beletelni néhány hét­nél több, és meglepve tapasztalja majd, milyen hajlékonnyá vált.
  • Üljön egyenesen! Emlékezzen anyukája tanácsaira, és szívlelje meg azokat – ne görnyedjen az asztalnál. Ez különösen fontos azoknál, akik ülő­munkát végeznek. A munkahelyi rossz testtartás nagyon gyakori oka a hátfájásos eseteknek. Ha javít a hát helyzetén, az izmai nem fognak foly­ton azon erőlködni, hogy kiegyenesít­sék a gerincet.
  • Tanuljon meg helyesen emelni! Egy nehéz tárgy rossz testtartásban törté­nő felemelése igazi gyilkosság a gerinc szempontjából. A hátsérülések egyik leggyakoribb forrása az, amikor egy­szerre csavarodik és hajlik meg a ge­rinc egy rosszul kivitelezett emelés so­rán. A helyes megoldás az, ha legug­gol, és a nehéz terhet a testéhez a lehető legközelebb tartva emeli fel. Hasonló elvek érvényesüljenek a sportban is. Ha súlyemelést végez, mindig nagyon ügyeljen a helyes, biz­tonságos technika követésére.
  • Adja le felesleges kilóit! Különösen a hason lévő háj jelent olyan plusz megterhelést, amely egyáltalán nem tesz jót a gerincnek.

Mikor kell orvoshoz fordulni?

Általános szabályként tartsa észben, hogy fel kell keresnie az orvost, vagy legalábbis fel kell hívnia telefonon, ha a hátfájása (különösen egy újonnan kezdődő) olyan súlyossá válik, hogy megzavarja a normális életvitelét. Ugyanígy járjon el, ha a már megszokott hátfájás felerősödik, és ennek nincs semmi köze, mondjuk, megemelkedett aktivitásához.

Ha a hátfájása nem javul néhány napos otthoni kezelés hatására, vagy minduntalan kiújul, ideje elmenni az orvoshoz, aki feltehetően gyulladáscsökkentő fájdalomcsillapítót fog felírni. Kiegészítésként vagy alternatívaként javasolhat személyre szóló edzés­programot is, illetve változtatásokat az életvitelben, a munkavégzésben. Az is lehet, hogy fizioterápiás szakemberhez küldi.

Azonnal menjen orvoshoz, ha a hátfájás mellett vizelet-, illetve széklet-visszatartási gondjai támadnak; ha izomgyengeséget észlel, ami túlmegy a fájdalom indokolta erőtlenségen; illetve ha bármilyen érzéketlenséget vagy bizsergést tapasztal.

Hogyan óvja hátát?

Emelés

Ha egy nehéz tárgyat kell felemelnie, mindig guggoljon le mellé, tartsa a gerincét – amennyire lehet – függőlegesen, majd emeléskor leginkább a comb- és a lábizmait vegye igénybe. Ugyanezt a technikát használja (de persze fordított sorrendben), amikor letesz a földre valami nehezet. Ha emelésnél derékból hajol le, nagyon megterheli dereka sérülékeny izmait, így aztán még több munkájuk lesz a csontkovácsoknak és a fizioterápiás szakembereknek.

Cipekedés

Immár sikeresen felemelte a nehéz tárgyat, most már csak odébb kellene vinnie. A hát védelmének érdekében tartsa a terhet minél közelebb a testéhez. Még egy kisebb tömegű tárgy is jelentős terhelést jelent a deréknak, ha távolabb tartja magától. Kerüljön minden törzs­fordító mozdulatot, amíg magánál tartja a terhet.

Alvás

A hát védelme egyike azon kevés dolognak, amelyet alvás közben is végezhet. Hason fekve az ágyéki gerincszakasz görbülete tovább fokozódik, és a nyak oldalra csavarodik, ezért inkább háton vagy oldalt fekve aludjon. Az is fontos, hogy a matrac elég kemény legyen ahhoz, hogy hatékonyan támaszthassa alá a gerincét, akár a hátán, akár az oldalán fekszik. Ha az oldalfekvést választja, egy megfelelő méretű párna a fej alá segít egyenesen tartani a gerincet.

Ülés

Ideális esetben ülés közben a hát teljesen egyenes. Talpát fektesse a padlóra, és csússzon hátra a széken addig, hogy a feneke az ülőke és a háttámla találkozásánál legyen. A kartámasz jól jöhet, hiszen ennek használatával csökken a derékra nehezedő teher. Ha a szék támlája egyenes, tegyen egy kispárnát a dereka mögé támasztékul. Ha számítógépet használ, úgy állítsa be a széket, hogy anélkül pillanthasson a monitorra, hogy a nyakát hajlítani vagy fordítani kellene.

Tibor Griffel

Szerző: Griffel Tibor

Végzettség: ELTE – Eötvös Loránd Tudományegyetem. Szakterület: a szív- és érrendszeri betegségek, gasztroenterológiai betegségek és a légzőrendszeri betegségek. Jelenleg reflexológus, életmód és tanácsadó terapeuta tanulmányokat is végzek.