• allergia

Életkor és allergia – Mindenki kinövi?

Ha a gyermeke allergiás, a családból vagy baráti korból valaki előbb-utóbb próbálja meggyőzni, hogy ne aggódjon, mert a gyerek „majd kinövi”. Sőt lehet, hogy az orvos ugyanezt mondja. Mi is a helyzet valójában? Az életkor előrehaladtával minden gyermeknél elmúlnak az allergiás tünetek? S ha igen, az alapbetegségből is kigyógyulnak?

És miért kell kezelni, ha úgyis kinövi?

Az allergia és az életkor közötti összefüggés hihetetlenül bonyolult, s egyelőre az orvosok számára sem világos minden részlet, ők is csak nagyjából ismerik, hogy hogyan változik az allergia az élet folyamán, míg az ezért felelős mechanizmusok nagyrészt tisztázatlanok. Az pedig, hogy az allergiás beteg számára mit tartogat a jövő, teljességgel megjósolhatatlan.

Nyilvánvalóan igaz, hogy a klasszikus allergiás betegségek, pl. az atópiás ekcéma, a széna­nátha vagy a gyermekkori asztma a gyermek növekedésével többnyire eltűnnek. A csecsemők az ételallergiát és az ekcé­mát kisgyermekkorukra rendszerint kinövik, s tízéves korra az asztmás gyerekek jelentős része is megszabadul bajától. Másoknál ez tinédzser­korban vagy a húszas éveikben következik be.

Sajnos, a tünetmentessé válás nem jár feltétle­nül az alapbetegség eltűnésével is, különösen az asztma esetében. Elég sok fiatal felnőtt tapasztal­ja, hogy a húszas évei végén vagy a harmincas éveiben újra fellép a nehézlégzés, zihálás, lég­szomj, elsősorban akkor, ha dohányozni kezd.

Mindenesetre, aki valaha asztmás volt, jobban teszi, ha egész életében veszélyeztetettnek tekinti magát, és mindig ennek megfelelően vigyáz az egészségére – nem dohányzik, kerüli a dohány­füstös helyeket, sok gyümölcsöt és zöldséget fo­gyaszt, s tartózkodik az olyan tevé­kenységektől, amelyek asztmát válthatnak ki, pl. a hideg levegőn végzett megerőltető testmozgás­tól.

Asztmásoknak nem tanácsos olyan munkahe­lyen dolgozni, ahol allergéneknek vannak kitéve – pl. fafeldolgozó üzemben, pékségben vagy olyan laboratóriumban, ahol állatkísérleteket folytatnak. Akinek pedig már volt ekcémája, különösen ügyeljen a kozmetikumokra és szappa­nokra – mindig a leginkább bőrkímélő termékeket használja. Kezüket sem árt védeni – ne válasszanak olyan szakmát, ahol nagy a bőrirritáció kockázata, pl. ne menjenek fodrásznak vagy kőművesnek.

Egymást váltó allergiás betegségek

Úgy tűnik, hogy a klasszikus allergiás betegségek kinövése a fejlődő gyermek immunrendszerének változásával és érésé­vel függ össze. Sajnos, ugyanez a folyamat azt is eredményez­heti, hogy az egyik allergiás betegséget felváltja egy másik.

„Amikor Alexnek csecsemőkorában ekcémás lett a bőre, ab­ban bíztam, hogy idővel majd kinövi. Ez valóban be is követke­zett: ötéves korára a bőre feltisztult, ám ekkor az orra kezdett folyni. Körülbelül egy évre rá nehézlégzés lépett fel nála, vala­hányszor megfázott, s ez mára asztmává fajult.” Amit Alex ma­mája, Jenny leír, sok szülő számára ismerős, akik azt tapasztal­ják, hogy gyermekük lassan átesik az orvosi könyvekben szereplő összes allergiás betegségen.

Szerencsére még ez a folyamat is kedvező véget érhet. Az ilyen gyerekek nagy része idővel teljesen tünetmentessé vá­lik, s egészséges felnőtt lesz belőle. Közben persze hosszú évek telnek el viszketéssel, nehézlégzéssel, tüsszögéssel, ezért nagy szerepet kapnak az allergiák tüneteit enyhítő kezelések. A gyermek szociális fejlődése és önbizalma szempontjából kü­lönösen fontos, hogy képes legyen egészséges társaihoz hason­lóan normális, aktív életet élni, pl. sportolni.

A tünetek kezelése a tartós és visszafordíthatatlan károsodá­sok megelőzésében is segít – ilyen károsodás pl. a légutak falá­nak megvastagodása és rugalmasságának elvesztése olyan gye­rekeknél, akiknek az asztmáját nem kezelik megfelelően.

Felnőttkorban kialakuló allergiák

Mi a helyzet azokkal, akiknél a klasszikus allergiás betegségek felnőttkorban – vagy épp öregkorban – alakulnak ki? Ők is „ki­növik” ezeket vajon az évek múlásával?

Az emberek igen kis hányadánál fejlődnek ki ilyen allergi­ák felnőttkorban, jóllehet ezek előfordulási gyakorisága növe­kedő tendenciát mutat. Minél később válik valaki allergiássá, annál kisebb a valószínűsége annak, hogy valaha is „kinövi”. A későbbi életkorban fellépő allergiás betegségek előnye, hogy a beteg állapota rendszerint nem súlyosbodik lényegesen a kezdeti stádiumhoz képest, különösen akkor nem, ha vigyáz magára, pl. a lakását a lehetőségekhez képest allergénmentesen tartja.

A felnőttkorban kifejlődő asztma esetén gyakran nem allergén váltja ki az asztmás rohamot. Míg a gyermekkori ese­tek 80-90 százalékában allergiás reakció játszik szerepet a be­tegségben, felnőtteknél ez az arány alacsonyabb. Mindenesetre érdemes vizsgálni az allergének lehetséges szerepét, mivel el­kerülésük az egyik leghatékonyabb gyógymód.

Az étel érzékenyek kilátásai

Az étel-intolerancia nagyon sokféle tünetet okozhat, a csecse­mőkori kólikától a migrénig. Az étel-intoleranciáról sokkal kevesebbet tudunk, mint az igazi allergiákról, az érintettek jövőjét illetően azonban jóval több biztosat lehet mondani. Ritka kivételektől eltekintve az a tapasztalat, hogy ha a problematikus élelmiszert egy-két évig teljesen kiiktatják étrendjükből, a tünetek is teljesen elmúlnak.

Ez után az időszak után a szóban forgó táplálékot újra fogyaszt­hatják, de csak mértékkel. Fel kell készülniük rá, hogy a probléma bármikor visszatérhet. Ha az illető élelmiszert újra gyakran fogyasztják, értelmét veszti a korábbi hosszú diétázás, és egy idő után minden tünet ismét előjön. Ez a rosszabbodás már visszafordíthatatlan lehet azoknál, akiknél súlyos reakciók, pl. ízületi gyulladás is fellép a kiváltó étel fogyasztása kapcsán.

Akkor és csakis akkor, ha e két próba a legcsekélyebb reakciót sem váltotta ki, ehet a gyermek egy nagyon keveset az ételből, de szigorúan orvosi felügyelet mellett. A mennyiséget azután apránként növelhetjük, folyamatos ellenőrzés mellett, amíg biztosnak nem látszik, hogy a normál adag sem fog reakciót kiváltani.

Hova tartozik a betegség?

Ezek a kategóriák távolról sem annyira jól körülhatárolhatók, mint ahogy az első hallásra tűnik. Vannak kórképek, amelyek egyikbe se illenek, pl. az élelmiszer kiváltotta atópiás ekcéma. Az ebben szenvedő gyerekek bizonyos részénél termelődik IgE a szóban forgó táplálék ellen, míg másoknál nem – akkor pedig hova tartozik maga a betegség?

Aki erre a kérdésre egyértelmű választ vár, csalódni fog. De sajnos, gyakran az olyan kérdé­sekre sem lehet százszázalékos választ adni, mint: „Tényleg asztmás a kisbabám?” vagy ,,Biztos, hogy irritábilis bél szindrómája van?”. Ezekre sokszor azért nem lehet egyértelműen felelni, mert a legtöbb betegség sokkal összetettebb annál, mintsem hogy egy-egy kategóriába simán besorolható legyen, s a leírásukra használt szavak is meglehetősen elvont fogalmakat jelölnek.

Ez természetesen nem jelenti azt, hogy a be­tegségeket jelölő szavak, kifejezések érvény­telenek vagy helytelenek lennének – az orvosok, kutatók azért használják őket, hogy értelmet adja­nak a valóság egy rendkívül komplikált és nagy­részt homályos szegmensének. Jelentésük napja­inkban is állandóan változik – a szakmai viták során sokszor újra meghatározzák őket, ennek kapcsán jelentésük kibővül vagy pont ellenkező­leg, szűkül.

Mit takarnak valójában a betegségek?

A dolgok azért lassacskán megvilágosodnak az intenzív kutatásnak köszönhetően. Ma már nemigen hallani például olyan reumatológus szakorvost, aki szakmai fórumokon „ízületi gyul­ladásról” beszél, hiszen már rég kiderült, hogy ez a kategória többféle betegséget takar. És, bár a laikus betegnek továbbra is mondhatnak olyat, hogy „ételmérgezés”, „bőrgyulladás” vagy „felszívódási zavar”, a vizsgálatok, illetve kezelés előírásakor, illetve a zárójelentésben sokkal körülhatároltabb, precízebb terminológiát használnak. Az egyértelműség érdekében az egyes betegségkategóriákat több jól körülírt alcsoportra osztották.

Elvileg ez a felosztási folyamat addig tart, amíg minden betegségkategóriának nincs egy-egy jól meghatározott tünetegyüttest (a tünetegyüttest szindrómának hívják), valamint az azonosítására néhány egyszerű és döntő diagnosztikai (elkülöní­tő) vizsgálat. Ez persze mindig a betegség okának (mechanizmusának) megértésétől függ. Ha az ok tisztázott, a betegségkategória megfelelő eszköz a diagnózishoz és a kezeléshez.

Lisztérzékenység és szénanátha

Az említett betegségkategóriák közül azonban csak kevés ennyire letisztult – ilyenek a coeliakia (lisztérzékenység) és a szénanátha. A kategóriák zöme bizonyos értelemben még mindig önkényes és vitatható.

Bizonyos betegségkategóriák olyan tünet­együtteseket jelölnek, amelyeknek nem világos a kiváltó oka – ilyen pl. az „irritábilis bél szindróma””. Mások jól meghatározott válasz­reakciókat írnak le, amelyeknek számos kiváltó oka lehet – tehát csupán különféle kóros folyamatok azonos végpontját jelölik. Ilyen pl. az „asztma” vagy a „csalánkiütés”.

Megint más kategóriák kevésbé jól definiált szindrómákat írnak le

Az idiopátiás (ismeretlen eredetű) étel-intolerancia vagy a vegyi anyagokkal szembeni intolerancia ebbe a kategóriába tartozik. Vannak orvosok, akik e tünetegyüttesek egy részét nem is tekintik valódi betegségeknek, mert a tünetek annyira bizonytalanok, és olyan széles körben elterjedtek.

Az egyik legfőbb érv az, hogy a tünetek nem jellegzetesek – pl. fejfájás, fáradtság, hasmenés, amelyeknek ezerféle egyéb kiváltó oka lehet. Pasteur óta az orvostudomány alaptétele – amely egész eddigi fejlődésének irányát meghatározta -az, hogy minden betegségnek jellegzetes tünetei és egyértelmű okai vannak. Ez a modern orvostudo­mányban uralkodó paradigma arra hajlamosít, hogy figyelmen kívül hagyják azokat a tényeket, amelyek nem illenek bele.

Egyre több bizonyíték utal arra, hogy vannak betegségek, amelyek többféle, nem specifikus, sőt változó tünetekkel járnak. Jó példa erre az idült fáradtság szindróma, mely egy kétes diagnózisból vált napjainkra sok, hagyományos módon gyógyító orvos által is elismert betegséggé – ami jelzi, hogy az uralkodó paradigmán megjelentek az első repedések.

Betegségek fogalma

Összegzésképpen elmondható, hogy a betegségek azonosítása és elnevezése bonyolult és bizonytalanságokkal teli folyamat, amelyben a legtöbb betegség fogalma mindvégig csupán fogalom marad – s mint ilyen, változtatások és finomítások tárgya. Ettől azonban nem válik értéktelenebbé vagy hasznavehetetlenebbé – sőt éppen ellenkezőleg. Ezek a fogalmak nagyon is jól használható eszközök a pontos diagnózis felállításához, ami viszont nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a beteg a lehető legjobb kezelésben részesüljön.

Ami a diagnózist és a kezelést illeti, ez a cikksorozat az orvoslás igen széles spektrumát öleli fel, az ultrakonzervatívtól egészen a népi hiedelmekig. Megpróbáltunk objektív képet adni a különböző véleményekről és megközelítésekről, abban a reményben, hogy segítségével az olvasó mini­mális idő és pénz ráfordításával válhat egészsé­gesebbé. Az olvasott információinak felhasználása során mindig működjön együtt orvosával, tiszteletben tartva azt a hatalmas és mélyreható ismeretanyagot, amelyre a hagyományos orvostudomány támaszkodik.

Szerző: Griffel Tibor

Végzettség: ELTE – Eötvös Loránd Tudományegyetem. Szakterület: a szív- és érrendszeri betegségek, gasztroenterológiai betegségek és a légzőrendszeri betegségek. Jelenleg reflexológus, életmód és tanácsadó terapeuta tanulmányokat is végzek.