Felelősséggel önmagunkért – hogyan kezeljük magunkat asztma vagy allergia esetén?
Esettanulmány:
Tony gyerekkora óta szénanáthás, de gyógyszert nemigen szedett. A fűpollenidényt leszámítva allergiamentes, egészségi állapota és kondíciója is kitűnő. 35 éves korában egy lerobbant vidéki házba költözött, amely belül nagyon nyirkos és koszos volt.
Tüsszögni kezdett, s néhány napon belül egy addig nem tapasztalt szorító érzés lépett fel a mellkasában. A következő hetekben megkezdődött az aratás a környező földeken -a kombájnok éjjel-nappal dolgoztak. Tony észrevette, hogy ha kilép az ajtón, erősen könnyezni kezd, és a feszítő érzés a mellkasában kifejezettebbé válik. Néhány nap múlva súlyos légzési panaszai is felléptek, így most már kénytelen volt orvoshoz menni. Asztmát állapítottak meg nála, a bőrpróbák pedig kimutatták, hogy a házipor-atkára és a penészre allergiás.
Allergén érzékenység
A fenti eset jól példázza, hogy ha valaki már eleve érzékeny egy allergénre – ebben az esetben pollenre -, annál könnyen kialakulhatnak új túlérzékenységi reakciók, új tünetekkel. Szinte biztosra vehető, hogy Tonynál a bajt az elhanyagolt házban lévő poratkák és penészgombák spórái váltották ki, s ezt azután tovább tetézték a gabonaszárakon lévő penészspórák, melyek az aratáskor kerültek a levegőbe.
Azoknak, akik hajlamosak az allergiára, szem előtt kell tartaniuk, mennyire veszélyes számukra a koncentráltan fellépő potenciális allergénekkel való találkozás. Meglepő, milyen sok asztmásnak az első komolyabb rohama akkor jelentkezik, amikor távol vannak hazulról, pl. ha valahol egy régi pótágyon vagy egy ritkán takarított, dohos vendégszobában alszik.
Az allergiás tünetek kezelése
Az új allergiák kialakulásának megelőzése mellett szükséges a fennálló tünetek ellátása is annak érdekében, hogy mindennapi életvitelünket a legkevésbé befolyásolják. Ehhez elengedhetetlen a megfelelő tájékozottság, a tanácsadás és támogatás az orvos részéről, az optimális gyógyszeres kezelés, valamint az allergének lehetőség szerinti kerülése.
Nagyon gyakran az érintettek minden szükséges információt és gyógyszert megkapnak, mégsem sikerül kordában tartani a problémájukat. Ennek két gyakori oka, hogy nem is akarnak szívvel-lélekkel meggyógyulni (ambivalencia), vagy pedig nem hajlandók beismerni maguknak, hogy betegek (tagadás).
Az ambivalencia
A gyermekkori betegeskedés jellegzetes körülményeivel, a család odaadó gondoskodásával, védettségérzetével, az új helyzetek alóli „felmentéssel” gyakran hosszú távra meghatározza a világhoz való viszonyunkat.
Ez a betegségtudat tartósan megmaradhat azután is, hogy az előnyök már szertefoszlottak. Sok ember gondolkodás- és életmódjának meghatározó elemévé válik a betegségben való lét.
Felfigyeltek erre betegeiknél a londoni Chelsea-Westminster Kórház orvosai is, akik kidolgozták az atópiás ekcéma kezelésének radikális terápiáját.
A régi szokásokkal nehéz szakítani, és az ekcémával való együttélésnek sok beteg számára jóval nagyobb a vonzereje, mint a teljes gyógyulásnak… Ahogy az atópiás bőrbetegség sokaknál már az első életévben kialakul, érthető riadalmat és elkeseredést okozva a szülőkben, a gyermek hamar megtanulja, milyen nagy szerepet játszik állapota a külvilággal, különösen szüleivel való kapcsolatában.
Még beszélni se tud, de már hathatós eszközzel rendelkezik ahhoz, hogy szülei figyelmét állandóan magára vonja, ez pedig tartósan kihat személyiségfejlődésére. Egyesek számára az ekcémamentes élet érthetően nyugtalanító kilátás. A betegek egy részénél ez tudatos felismerés, amit orvosuknak be is vallanak, másoknál azonban mélyen a tudatalattiban lappangó, rejtett érzés.
A tagadás
A másik véglet az, amikor valaki egyáltalán nem akarja beismerni, hogy bármiféle egészségi problémája lenne. Ezek az emberek egyszerűen maguk előtt is letagadják régóta fennálló betegségük, pl. ekcémájuk, asztmájuk létét, így aztán gyógyszereik szedéséről, kenőcseik, inhalátoruk használatáról is megfeledkeznek. Ez a mentalitás azonban megbosszulja magát, mert az ilyen betegeknek idővel a szükségesnél sokkal több gondjuk lesz az allergiájukkal, és életminőségük is nagymértékben leromlik, egyszerűen azért, mert elhanyagolják a megelőző kezeléseket.
A jelentős javuláshoz legelőször is be kell ismernünk, hogy allergiánk van, majd az ezzel kapcsolatos ellentmondásos érzelmeinken kell felülkerekedni. A tanácsadás, a kognitív terápia, ill. más pszichoterápiás módszerek itt is segíthetnek.
Együttműködés az orvosokkal
Az orvosnak a kezeléssel kapcsolatos döntéseiből nem szabad kihagynia a beteget. Meglehetősen sok az olyan allergiás beteg, akinek nem tetszik a szakorvos által kidolgozott kezelési terv, de ezt nyíltan mégsem teszik szóvá.
A szokásos módszer az, hogy amit az orvos előír, azt a beteg vita nélkül elfogadja, ám odahaza a tabletták adagját önhatalmúlag felére csökkenti, a kenőccsel napi kettő helyett csak egy alkalommal keni be a bőrét, az inhalátorát pedig egyáltalán nem használja. Egyesek hol szedik, hol nem szedik a gyógyszereiket, mert képtelenek eldönteni, hogy a gyógyszerek jó vagy rossz dolgok-e.
Az allergiához való ilyen viszonyulás minden esetben a tünetek súlyosbodásához vezet. A kockázat a komplex problémáknál, pl. atópiás ekcémánál vagy krónikus melléküreg-gyulladásnál a legnagyobb, ahol könnyen ördögi kör alakulhat ki, ha a betegség kezeletlen marad, illetve azoknál, akiknek pl. életveszélyes asztmájuk van – asztmánál a megelőző kezelés elhanyagolása végzetes kimenetelű lehet!
Beszéljünk orvosunkkal!
Sokkal jobb, ha nyíltan megmondjuk az orvosnak, mit gondolunk, és megvitatjuk vele esetleges aggályainkat a felírt gyógyszerekkel kapcsolatban. Ilyen módon bizonyos mértékig magunk is beleszólhatunk a kezelési program kialakításába. Az orvosok többsége sokkal inkább elviseli a nyílt beszédet még az elején, a terápia kidolgozásának fázisában, mint az olyan beteget, aki azután csak tessék-lássék módon követi az utasításait.
Súlyosabb kommunikációs zavart okoz, amikor az orvos nem hisz többé annak, amit a betege mond. Ez rendszerint azért következik be, mert az orvos úgy dönt, hogy betegének tünetei nem fizikai, hanem – részben vagy egészben – pszichés okokra vezethetők vissza. (Ilyesmi sokkal gyakrabban történik azokkal, akik intoleranciában vagy az allergia más, szokatlan formáiban szenvednek, mint azokkal, akiknek klasszikus allergiás betegségük van.)
Legyünk higgadtak!
Ha ilyen helyzetbe kerülünk, a legfontosabb, hogy nagyon higgadtak és racionálisak maradjunk. Ha zaklatottak leszünk, vagy olyan módon próbáljuk az orvost egyértelmű állásfoglalásra késztetni, ami számára agresszív megnyilvánulásra utal, az csak megerősíti őt abban, hogy a „pszichés” diagnózisa helytálló volt. Sajnos ugyanígy értelmezi sok orvos annak kitartó bizonygatását is, hogy tüneteink nem pszichés eredetűek – ez pedig rendkívüli módon frusztrálhatja a beteget.
Első dolgunk az legyen, hogy ismerjük meg a betegségünk természetét!
Az orvossal legyünk tapintatosak és türelmesek, ugyanakkor kitartóak; törekedjünk arra, hogy viszonyunk ne romoljon meg vele, s hogy a kommunikációs csatornák nyitva maradjanak! Ha néhány hét vagy hónap után ez a próbálkozásunk is csődöt mond, további lehetőségek híján kénytelenek leszünk más orvos után nézni.
Vészhelyzetben
Tájékoztató cédulát tartson magánál, esetleg figyelemfelhívó karkötőt vagy függőt hordjon mindaz, aki:
- allergiás a latexre (gumira) vagy az olyan gyógyszerekre, mint pl. a penicillin;
- súlyosan allergiás rovarcsípésre;
- hajlamos testmozgás előidézte anafilaxisra vagy ételallergia kiváltotta anafilaxiás sokkra;
- nagyon súlyos asztmarohamokkal küzd.
Az asztma kezelése
A cikksorozatunkban szereplő összes betegség közül az asztmával – különösen a súlyos asztmával – a legnehezebb együtt élni. Tanuljuk meg felismerni az asztmás roham korai tüneteit, még mielőtt kontrollálhatatlanná válnának, és azonnal tegyük meg a szükséges lépéseket.
Asztmában elhunyt betegek adataiból az orvosok arra a megállapításra jutottak, hogy a végzetes kimenetel majdnem minden esetben elkerülhető lett volna.
A halálhoz vezető súlyos asztmás rohamokat az alábbi tényezők váltják ki:
- a beteg szervezetét erős allergénkoncentráció éri közvetlenül az asztmaroham előtt;
- dohányzás;
- a megelőző gyógyszerek használatának elmulasztása;
- inhalátor ismételt felírása anélkül, hogy az orvos látná a beteget;
- a beteg túl későn keresi fel a szakorvost;
- a beteg elhanyagolja a kezelést.
Asztma szigorú kezelése
Ennek magában kell foglalni, hogy normál körülmények között milyen gyakran vegye be a beteg a gyógyszerét, mi a teendő, ha tünetei megváltoznak, ill. ha megfázás vagy légúti fertőzés lép fel nála, valamint tartalmaznia kell a gyógyszerek kereskedelmi nevét. Ha van csúcsáramlásmérőnk – márpedig az asztmásoknak nem árt ilyet beszerezni -, a kezelési tervnek a specifikus csúcsáramlásértékeket is tartalmaznia kell, és megfelelő útmutatást kell adnia arról, hogy mi a teendő, ha a csúcsáramlás értéke visszaesik.
A tervnek el kell magyaráznia, miképp ismerheti fel a beteg (gyermek esetében a szülő) a közelgő súlyos rohamot, s mit kell tenni a roham
Pontosan tudnunk kell, hogy a tervben foglalt útmutatás miként vonatkozik, és miként alkalmazható a bennünket érő élethelyzetekre. Akármilyen jó is a kezelési terv, a való élet olykor sokkal bonyolultabb, mint azt gondoljuk, így aztán előfordulhat, hogy nehéz eldönteni, mit is tegyünk. Ilyenkor jegyezzük fel a szituációt, azokkal az okokkal együtt, amelyek elbizonytalanítottak.
Napi mérés elvégzése
A gyakorlás egyik módja, hogy mielőtt a csúcsáramlásmérővel elvégeznénk a napi mérést, megpróbáljuk megbecsülni a várható értéket, s ezt feljegyezzük. Néhány hét elteltével azt tapasztaljuk majd, hogy becsléseink egyre jobban megközelítik a tényleges értékeket.
Az asztmás beteg számára nagyon fontos tanács, hogy egy esetleges roham esetére tartsa magánál hörgtágító gyógyszereit. Ez elég körülményes, de nincs más választása.
A hörgtágító gyógyszert tartalmazó inhalátort mindig tartsa magánál, bárhová is megy. A gyógyszer helyes belélegzését ún. spacer segítheti (ebben is kérjen útmutatást az orvosától). Ha egész napra vagy huzamosabb időre elmegy otthonról…
Az alábbiakról ne feledkezzen meg:
- a kezelési terv,
- a csúcsáramlásmérő,
- az inhalátor,
- a rendszeresen szedett rohammegelőző gyógyszerek,
- orvosa telefonszáma.
Mi a legcélszerűbb?
Érdemes végiggondolni, hogyan lenne a legcélszerűbb mindezeket magával hordania. Egy asztmában szenvedő barátom inhalátorait menő fotóstáskában viszi magával mindenhová. Az asztmás gyerekek szülei úgy oldják meg a problémát, hogy szemüvegtokból készítenek „inhalátor-erszényt”, melyet azután gyermekük övére erősítenek, vagy pedig – nagyobb gyerekeknél – a dzseki egyik zsebét nagyobbítják meg úgy, hogy : az inhalátorok beleférjenek. A súlyos étel- vagy rovarcsípés-allergiában szenvedők hasonló módszerekkel könnyíthetik meg maguk vagy gyermekük számára, hogy az életmentő adrenalininjekció mindig kéznél legyen.
A csúcsáramlásmérő
A csúcsáramlásmérő minden más tünet jelentkezése előtt jelzi a légutak beszűkülését – az asztmaroham kezdetét. Azt mutatja meg, mekkora az a maximális sebesség, amellyel a levegőt ki tudjuk préselni a tüdőnkből.
A közelgő asztmás roham korai jelei a következők:
- ha a reggeli érték kevesebb mint 75 százaléka a az esti értéknek;
- ha az átlagértékek nem érik el az addig mért legjobb értékek 75 százalékát (ha ez az arány 50 százalék alá csökken, az súlyos, életveszélyes roham közeledtét jelzi).
A készülék használata:
- a mutatót állítsuk nullára, a készüléket tartsuk vízszintesen;
- ne érjünk hozzá sem a skálához, sem a mutatóhoz;
- a mérés megkezdése előtt lélegezzünk normális ütemben;
- álljunk fel, vegyünk mély lélegzetet, de ne fújjuk fel az arcunkat, és ne tartsuk vissza a lélegzetünket;
- szorosan zárjuk az ajkunkat a készülék csutorája köré;
- fújjunk erősen a készülékbe úgy, mintha születésnapi gyertyákat akarnánk elfújni; a nyelvünket közben ne mozgassuk;
- ezt háromszor ismételjük meg, és a három értékből a legmagasabbat jegyezzük föl!
A csúcsáramlásmérő használatát az orvos segítségével kell elsajátítanunk. Fontos, hogy technikánkat rendszeresen ellenőrizze, mert nagyon könnyű a helytelen használata.
Szerző: Griffel Tibor
Végzettség: ELTE – Eötvös Loránd Tudományegyetem. Szakterület: a szív- és érrendszeri betegségek, gasztroenterológiai betegségek és a légzőrendszeri betegségek. Jelenleg reflexológus, életmód és tanácsadó terapeuta tanulmányokat is végzek.