Anyagcsere

A máj szerepe az anyagcsere folyamán

A máj az anyagcsere szervei közül a legnagyobb. Műkö­dése során a pillanatnyi szükségletnek megfelelően építi fel vagy bontja le a tárolt anyagokat, hormonokat és vér­alvadási faktorokat szabadít fel, és káros anyagokat von ki az anyagcseréből.

Jelentőségét kiválóan jelzi, hogy a szívből percenként körülbelül 1,5 liter vér áramlik ide, vagyis az ember szervezetében található mennyiség negyede. Másként megfogalmazva: egyetlen nap leforgása alatt összesen több mint 2000 liter vér érkezik a májba.

De miért van a májnak ennyi vérre szüksége?

Azért, mert a szervezet legnagyobb anyagcsereszerve: az egészséges máj tömege körülbelül 1-1,5 kilogramm. Két lebenye közvetlenül a rekeszizom alatt helyezkedik el a has­üreg jobb oldalán. Ha mély lélegzetet veszünk, az orvos épp hogy ki tudja tapintani az egészséges szervet a jobb bordaív alatt. A beteg máj mérete nagyobb, túlnyúlik a bordákon.

A májban mindösszesen körülbelül 3 millió sejt van, amely sokrétű fel­adatokat lát el. Ezenkívül találhatók itt különleges, védekezést szolgáló úgynevezett falósejtek is, melyek egyrészt a kórokozóktól óvnak, más­részt kiszűrik a vérből az elöregedett sejteket, például a vörösvértesteket. Lebontják őket, majd a hasznosítható maradványokból a máj újakat képez.

A sokoldalú máj

Ha csupán a máj főbb feladatait kívánjuk felsorolni, listánk akkor is meg lehetősen hosszúra nyúlik. Lássuk!

  • Energiaraktározó glikogént állít elő a szénhidrátokból, feldolgozza a táplá­lékkal bevitt zsírt, és gondoskodik arról, hogy a keletkezett testazonos zsírokat a vér továbbítsa. Az amino­savakból véralvadást elősegítő fakto­rokat és transzportfehérjéket hoz létre, amelyek fontos anyagokat juttatnak a véráramba.
  • Koleszterint termel, amely számos hormon alapanyaga: ilyenek többek között a kortizollal rokon glukokortikoiclok, az ösztrogén és a progeszteron, azaz a női nemi hormonok, továbbá a férfi nemi hormon, a tesztoszteron. A koleszterinből a máj epesavakat képez.
  • A máj által termelt epe – naponta több mint fél liter – egyebek mellett epesókat, bilirubint és zsírszerű anya­gokat tartalmaz. Az epe az epehólyagban tárolódik, ahonnan a bélbe ürül, amikor közvetítőanyagok jelzik, hogy a vékonybélbe zsírtartalmú táplálék érkezett.
  • Ugyancsak a máj alakítja át és teszi működőképessé a D-vitamin és a has­nyálmirigyhormonok elő anyagait.
  • A feleslegessé váló aminosavak nitro­génjét húgysavvá alakítja, és ezzel megakadályozza, hogy mérgező ammónia keletkezzen.
  • Lebontja és semlegesíti a mérgező anyagokat.
  • A magzati élet során a májban képződnek a vörös- és fehérvérsejtek. Később a máj részt vesz többek között a vastárolásban, az elöregedett vérsejtek és az epefesték (bilirubin) lebontásában.

Májfunkciós értékek

Az egészséges májsejtekben a különböző enzimek különféle feladatokat látnak el. Amikor a májsejtek elhalnak, ezek az enzi­mek – mindenekelőtt a gamma-glutamil-transzferáz (GGT), a glutamát-piruvát-transzamináz (GPT) és a glutamát-oxalacetát-transzamináz (GOT) – a vérbe kerülnek. Ez egy bizonyos határig még rend­ben is van, ám ha a szintjük egy küszöbérté­ket meghalad, az annak a jele, hogy túl sok májsejt pusztult el, tehát a szerv beteg. Ma­gas májfunkciós értékek esetén csökkenteni kell az alkoholfogyasztást, és tartózkodni kell a zsíros ételek fogyasztásától. Aki be­tartja ezeket az utasításokat, annak értékei a legközelebbi méréskor ismét a normális tartományon belül lehetnek. A normális értékhatárok a következők:

  • GGT nőknél 8-40 U/l-ig; férfiaknál 9-50 U/l-ig
  • GOT nőknél 18-31 U/l-ig; férfiaknál 18-33 U/l-ig
  • GPT nőknél 7-30 U/l-ig; férfiaknál 10-55 U/l-ig.

Máj nélkül nem megy

A legtöbb felsorolt feladatot kizárólag a máj láthatja el. E szerv nélkül az ember csupán néhány órán át élhet. Ugyanakkor azonban a máj tömegének egyharmada is elegendő ahhoz, hogy feladatát elvégezze. Ezt a körülményt az átültetéseknél ki is használják: mivel kevés a beültethető szerv, gyakran a donorszervnek csupán egy részét helyezik be, így több beteg is kaphat ugyanabból az egészséges májból. Az is megesik, hogy egy hozzátartozó májának egy részét átültetik a betegbe.

Károsodás után a máj gyorsabban regenerálódik, mint más szervek, hiszen az elvesztett, sérült vagy elhalt sejt helyett újat tud képezni. Ám ehhez a károsodás okozóját ártalmatlanná kell tenni, vagy el kell távolítani. Az orvostudománynak a mai napig nem sikerült olyan módszert kifejleszte­nie, amely lehetővé tenné a máj helyettesítését. Ha a vese felmondja a szol­gálatot, művesekezeléssel át lehet mosni a vért, ha a hasnyálmirigy műkö­désképtelenné válik, a hiányzó enzimek és hormonok gyógyszeres úton pótolhatók. A máj esetében még nem találtak ilyen megoldást.

Máj és epehólyag
Máj és epehólyag

Az epehólyag szerepe

Az epehólyag közvetlenül a máj mögött helyezkedik el. Téved, aki azt gon­dolja, hogy az epehólyag epét termel: az epe a májban keletkezik, csupán az epehólyag tárolja mindaddig, amíg a belekben szükség nem mutatkozik rá (azaz meg nem kezdődik az emésztés). Akár el is lehet távolítani, ami gyakran megesik, ha epekövek képződnek.

Hogy kerülnek kövek az epehólyagba?

Az epe 80 százalékban vízből áll, amely oldott állapotban tartalmazza az epesavakat, a fehérjéket és a bilirubint, a vér vörös festékanyagából szár­mazó bomlásterméket. Koleszterin is van benne, ami nem oldódik vízben, ezért van szükség az epesavakra, hogy szétoszlassák. Ha az epében túl ke­vés az epesav, túl sok lesz a koleszterin, ami epekő formájában kicsapódik. Az epekövek 80 százaléka ilyen koleszterin-epekő.

A 40 év feletti nők mintegy 20, míg a férfiak 10 százalékának van epe­köve. Ez az arány a 75 év feletti nők esetében egyharmad, a férfiaknál egy­ötöd. A kövek csupán az esetek negyedében okoznak panaszokat, többnyire nagyon fájdalmas görcsöket.

Tibor Griffel

Szerző: Griffel Tibor

Végzettség: ELTE – Eötvös Loránd Tudományegyetem. Szakterület: a szív- és érrendszeri betegségek, gasztroenterológiai betegségek és a légzőrendszeri betegségek. Jelenleg reflexológus, életmód és tanácsadó terapeuta tanulmányokat is végzek.