Betegségek és megelőzésük

Májgyulladás – hepatitisz típusainak tünetei

Tünetek

A vírusos eredetű hepatitisznek öt típusa ismert, amelyeket A, B, C, D és E betűkkel jelölnek. Csak az első három gyakori. Ezek a vírusok mind a májat veszik célba, hogy annak sejtjeit önmaguk reprodukálására használják. A májgyulladás olykor magától elmúlik, máskor egész életen át megmarad. Az éveken át fennálló fertőzés eredménye májzsugor (cirrózis), májelégtelenség, sőt májrák is lehet. íme néhány óvintézkedés, hogy elkerüljük ezt a súlyos betegséget.

Tipp: a hepatitisz B elleni vakcina közel 100%-os védelmet nyújt a fertőzés ellen.

Prevenció első körben

A védettség megszerzése. A hepatitisz A, B és D megelőzésének leg­biztosabb módja a védőoltás. A hepatitisz C és E ellen sajnos még nem létezik vakcina, de a kutatók már dolgoznak a kifejlesztésén.

Hepatitisz A elleni vakcina. A fertőző májgyulladás elleni védőoltást egy- és kétéves kor között kaphatják meg a gyerekek; védőoltást kap­nak azok is, akik olyan országba utaznak, ahol fennáll a hepatitiszfer­tőzés veszélye. Beoltják továbbá a homoszexuálisokat, a kábítószerfüggőket, a krónikus májbetegségben, illetve vérképzőszervi zavarban (például vérzékenységben) szenvedőket, akiknél gyakori vérátömlesztésre van szükség; az intravénásán gyógyszerelt pácienseket; továbbá min­denkit, aki laboratóriumi körülmények között a vírussal dolgozik.

A vakcinát két adagban adják be, gyerekeknél fél-egy év, felnőtteknél fél-másfél év különbséggel. Az eddigi adatok szerint legalább húsz évre nyújt védettséget.

Hepatitisz B elleni vakcina. Az ún. szérumhepatitisz elleni oltás ma már kötelező védőoltás: a 14 éves korosztályt oltják, illetve azokat az újszülötteket, akiknek édesanyja HBsAg-hordozó. Az egészségügyi dolgozók oltása is javasolt. Erősen ajánlott a védőoltás nemi betegek, promiszkuitásban élők, homoszexuálisok és drogfüggők esetében is, továbbá járványveszélyes országba látogatóknak. Fél év leforgása alatt három adagban kapják az érintettek; az újabb kutatási eredmények szerint azonban a három dózis rövidebb időszakon belül is beadható, sőt ebben a formá­ban talán még hatékonyabb.

Kutatási eredmények! Egy kísér­let kimutatta, hogy jóval több antitest termelődik azok vérében, akik a máso­dik dózist az első után két héttel meg­kapják, mint akiknél erre a hagyomá­nyos, nagyobb intervallumú időzítéssel kerül sor.

A vakcina legalább tizenöt évre, de valószínűbb, hogy egész életre védettséget ad, ám a negyven év felettiek körében, továbbá elhízott egyének, veseelégtelenségben szenvedők, dializált (művesekezelt) betegek és legyengült immunrendszerűek esetében a jelek szerint nem elég hatékony. A vakcina, úgy tűnik, hogy a hepatitisz D ellen is véd.

Kombinált vakcina. A hepatitisz A és B ellen együttesen védő, kombi­nált vakcináknak három típusuk létezik: kettő csecsemők és kisgyer­mekek, egy pedig felnőttek számára. Három dózisban adják be, az első három adagot fél éven belül, sürgős esetben (például utazásnál) egy hónapon belül. Utóbbi esetben egy évvel később emlékeztető oltás ajánlott.

Prevenció második körben

Kézmosás! Vécéhasználat után nem mindenki mos kezet. Aki ilyen em­berrel parolázik, vagy hozzáér egy kilincshez, amit az megfogott, majd a szájához, szeméhez, orrához nyúl, könnyen megkaphatja a hepatitisz A vírust. Olyan országban vagy térségben, ahol a fertőző májgyulladás járványszerű, különösen fontos a gyakori és alapos (meleg vízzel és szap­pannal történő) kézmosás, illetve vízvételi lehetőség hiányában a kéz fertőtlenítése antibakteriális törlőkendővel. A mosdóhasználatot követő­en és főzés előtt mindig mossunk kezet; ugyanez a teendő kisgyermek pelenkázása után is.

Óvszer! A hepatitisz B vírusát könnyen el lehet kapni nemi úton. Ez csak úgy védhető ki, ha óvszert használunk.

Összefoglalás

Okai. Hepatitisz A, E: fertőzött személy székletével szennyező­dött élelmiszer vagy víz fogyasz­tása, székletével való egyéb érintkezés, kézfogáskor, ha a beteg vécéhasználat után nem mosott kezet.

Hepatitisz B, D: fertőzött sze­méllyel történő nemi érintkezés óvszer nélkül; kábítószer-fo­gyasztóknál közös tűhasználat; fertőzött injekciós tű vagy fecs­kendő alkalmazásakor vagy vérátömlesztés során; véletlen szúrás fertőzött tűvel; fertőzött személlyel közös fogkefe- vagy borotvahasználat. A vírus a fer­tőzött anya magzatának a szer­vezetébe is átkerülhet.

Hepatitisz C: fertőzött vérké­szítmény használata; kábítószer­fogyasztóknál közös tűhasználat; fertőzött személlyel történő nemi érintkezés. A vírus a fertőzött anya magzatának a szervezetébe is átkerülhet.

Tibor Griffel

Szerző: Griffel Tibor

Végzettség: ELTE – Eötvös Loránd Tudományegyetem. Szakterület: a szív- és érrendszeri betegségek, gasztroenterológiai betegségek és a légzőrendszeri betegségek. Jelenleg reflexológus, életmód és tanácsadó terapeuta tanulmányokat is végzek.