Babaápolás

A kisbabám sokat bukik (hány) – ez baj?

„A gyermekem olyan sokat bukik, hogy aggódom, nem kap elegendő táplálékot.”

Látszat szerint ami bemegy a gyermek­be, az ki is jön, de ez tévedés. Ami egy egész étkezésnyi mennyiségű tejnek tű­nik, az valójában nem több egy vagy két nyállal és nyálkával kevert evőkanálnyi­nál, vagyis semmiképp nem annyi, hogy érintené a kisbaba tápanyagellátását. (Próbaképp öntsön ki két evőkanál te­jet a konyhaasztalra: legfeljebb ennyi­ről lehet szó.)

Általános jelenség

A hányás csecsemőknél általános jelenség, bár mindent összepisz­kít és rossz szagú, nem kell aggódni mi­atta. (Orvosok előszeretettel mondják, hogy a hányás mosási, és nem egészség­ügyi probléma.)

A legtöbb baba csak alkalmanként bukik, de vannak, akik minden étkezés­nél

A csecsemőknél ezt a folyamatot valószínűleg az okozza, hogy a nyelőcső és a gyomor közötti záróizom még éretlen, és a felesleges nyálat valahogy el kell távo­lítani. Nagyobb babáknál bukás akkor fordul elő, amikor a tej levegővel kevered­ve jön vissza böfögés formájában. Néha a baba azért bukik, mert túl sokat evett.

Amit a baba kibukik, az viszonylag kevéssé különbözik attól, ami a szájába került, hiszen csak a nyelőcsövéig jutott, mielőtt visszafordult. Ha mégis tovább­jutott a gyomorig, és onnan került vissza, csomós lesz, és savanyú tej szagot áraszt.

Nincs biztos gyógyír bukás ellen

Meg kell próbálkozni az étkezés közben lenyelt levegő mennyiségének a csökken­tésével, mert az is hozzájárulhat a prob­lémához. Amíg a baba sír, addig nem szabad etetni (helyette nyugtatással egy­bekötött szünetet kell tartani), etetés közben és után pedig egy ideig tanácsos függőlegesen tartani a gyereket

cumisüveges etetéskor ellenőrizendő, hogy a cumisüveg nyílása nem túl nagy vagy nem túl kicsi-e, az üveget pedig úgy helyes megdönteni, hogy a tápszer töltse ki a cumit (erre a célra jó a döntött vagy eldobható betétes üveg).

Büfiztetés

Az is segíthet, ha etetés közben vagy köz­vetlenül utána nincs módja a kicsinek ugrándozni (etetés után egy időre be le­het szíjazni őt az etetőszékbe vagy a ba­bakocsiba). Étkezés közben ne maradjon el a büfiztetés, nem kell megvárni az ete­tés végét, amikor egyetlen nagy bubo­rékban jön fel egész eddigi munkánk eredménye.

Bele kell törődni: bármit csinál az ember, ha a baba bukós, akkor bukni is fog!

Ezzel együtt kell élni legalább hat hónapig. (Az élet egy kissé kellemesebb, ha óvintézkedésként pelenkát terítünk a vállunkra vagy az ölünkbe.) A legtöbb babánál csökken a bukás, amikor meg­tanulnak egyenesen ülni, de néhányan egészen az első születésnapjukig folytat­ják a rossz illatú környezetszennyezést.

A szokásos bukás normális jelenség, és nem ad okot aggodalomra, de néhány esetben a hányás problémát jelezhet. Értesítendő az orvos, ha a baba hányása kis hízással vagy elhúzódó émelygéssel és köhögéssel párosul, ha súlyosabbra fordul (ez gastrooesophagealis reflux, vagyis GER jelenlétére utalhat), ha a hányadék barna vagy zöld színű, ha fél-egy méterre kilövellődik (sugárhányás). Ezek komoly betegséget jelezhetnek, például bélelzáródást vagy a gyomor kimenetének szűkületét (a más néven Pylorus stenosis műtéttel gyógyítható).

Akkor is orvost kell hívni, ha a bu­kás/hányás a babának láthatólag kényel­metlenséget okoz. A legtöbb baba élvezettel bukik – ha fájdalmat okoz a művelet, talán irritáció van a nyelő­csövében.

Tibor Griffel

Szerző: Griffel Tibor

Végzettség: ELTE – Eötvös Loránd Tudományegyetem. Szakterület: a szív- és érrendszeri betegségek, gasztroenterológiai betegségek és a légzőrendszeri betegségek. Jelenleg reflexológus, életmód és tanácsadó terapeuta tanulmányokat is végzek.