• baba
• baba fejlődése

Amit tudnunk kell a „szuperbébi” képzésről

Bizonyára ismerős az a rikító oktatójá­ték-sorozat, amely bizonyosan felgyor­sítja a babák szellemi képességeinek gya­rapodását, és amelytől a finom mozgási készségek rendkívüli módon kifejlődnek. Hallottak olyan CD- és DVD-lemezekről, amelyek a hat-nyolc hónapos kicsi­kéből Einsteint és egyidejűleg Mozartot farag (nem beszélve arról, hogy magas színvonalon fog olvasni már a második születésnapján)?

Esetleg olyan osztályok­ról (művészeti, zenei, nyelvi – kívánság szerint), amelyek garantáltan képeznek pöttömnyi csodagyereket? Talán cso­dálkoznak azon, miként képesek egyes szülők ilyen csodagyereknek való termé­keket és programokat vásárolni – ho­gyan lehetnek ilyen törtetőek?

Ugyan­akkor lehet, hogy mi magunk is azon tűnődünk, vajon nem ezt kellene-e ten­nünk nekünk is?

Mielőtt elrohannánk beiratkozni a legközelebbi babazseniképzőbe, olvassuk el a következőket. Még ha lehetséges is – persze kevéssé hatékonyan – pici gye­rekeket olyasmire tanítani, aminek messze nem jött még el az ideje (többek kö­zött szavak felismerésére), a szakértők többsége egyetért abban, hogy nincs bizonyíték arra, hogy a korai, intenzív tanulás valójában hosszú távú előnyö­ket nyújtana a hagyományosabb tanu­lási sémákkal szemben.

Más szóval, a babának az első évét babaként kell leélnie!

A babakorban minden fejlődési állomás – nemcsak az intellektuális, hanem az érzelmi, a fi­zikai és a szociális életben is – előre be­programozott ütemben és sorrendben jön el. Az első két hónapban a babának meg kell tanulnia kapcsolatot teremteni (anyjával, apjával, a testvéreivel, a bébiszitterekkel és így tovább), megbízni va­lakiben („ha bajba kerülök, anya vagy apa mindig segít”), meg kell értenie a dolgok állandóságát („ha apa elbújik a szék mögé, ott van akkor is, ha nem látom őt”).

Meg kell tanulnia bánni a testével (ülni, állni, járni), a kezével (felvenni és eldobni tárgyakat, valamint kezelni, irányítani, manipulálni valamit) és az eszével. Meg kell tanulnia szavak százainak jelentését és végső soron ezek reprodukálását a hangszálai, ajka és nyel­ve működésének bonyolult kombiná­ciójával. És valamit arról is meg kell ta­nulnia, ki ő valójában („Ki vagyok én? Milyen vagyok, milyen nem vagyok, mit szeretek, mit nem szeretek, mi okoz örömet, mi szomorít el?”). Olyan sok tanulnivaló vár rá így is, hogy az el­méleti kiegészítők túlterhelhetik az ideg­rendszerét, még akkor is, ha a fontos, de mellőzött területek közül valamelyi­ket (többek között a kritikus érzelmi és szociális területeket) erőltetjük.

A legjobb, amit tehetünk, hogy nem szuperbabát próbálunk nevelni, hanem egy élénk, örökmozgó, kíváncsi és elége­dett kisgyereket – olyat, aki a lehetőségeit maximálisan eléri, olyan sebességgel, ami neki megfelel. Nem feltétlenül úgy kell ezt elérnünk, hogy „képzőkbe” íratjuk, vagy nyalábnyi oktatójátékot cipelünk haza, hanem úgy, hogy bőséges bátorí­tást adunk ahhoz, hogy megbirkózzon a csecsemőkor szokásos (de nem hétköz­napi!) feladataival; bátorítjuk, tápláljuk természetes kíváncsiságát, amivel az őt körülvevő világ felé fordul (lehet annak tárgya akár a porcica a padlón vagy egy felhő az égen); biztosítunk neki ehhez számos, ösztönzőleg ható helyszínt (boltot, állatkertet, múzeumot, benzin­kutat, parkot és így tovább).

Beszélünk neki az emberekről („az a néni nagyon öreg”, „annak a bácsinak abban a szék­ben kell közlekednie, mert bibis a lába”, „azok a gyerekek iskolába mennek”); megmutatjuk neki, hogy a dolgok ho­gyan működnek („látod, elfordítom a csapot, és jön a víz”), mire használjuk őket („ez egy szék; te is egy székben ülsz”), miben különböznek („a lónak hosszú, hullámos farka van, a malacnak rövid és tekeredő”).

Ha olyan környeze­tet biztosítunk a babának, amely nyelvi értelemben gazdag (ha sokat beszélünk hozzá, énekelünk és könyveket olvasunk fel neki), mérhetetlenül fokozzuk a nyel­vi képességeit – azonban ne feledjük, a babának fontosabb az, hogy megtud­ja: a kutya ugat, eszik, harapni tud, négy lába van és mindenütt szőrös, mint az, hogy megtanulja ezt a szót a hangjaiból felismerni.

Ha a baba érdeklődést mutat a han­gok, szavak, betűk és számok iránt, ter­mészetesen elégítsük ki a kíváncsiságát. De nehogy kihagyjuk a játszótéri sé­tát azért, hogy minden idejét egy halom memória- vagy betűkártyával töltse!

Fontos, hogy a tanulás – mindegy, hogy az betűfelismerés vagy labdadobás -szórakozás legyen!

Kevéssé szórakozta­tó azonban, a babának és nekünk is, ha a környezet állandóan az elvégzendő feladatok véget nem érő listájával szem­besíti (erre elegendő idő lesz később, amikor a házi feladat kényszere lép be otthonunkba). Hagyjuk a kicsire, hadd szabja meg ő a sebességet! Ha úgy lát­juk, hogy a kis tanuló a pelenkája meg­töltésével van elfoglalva a tantervünk helyett, ideje kisebb fokozatra kap­csolnunk.

Szerző: Griffel Tibor

Végzettség: ELTE – Eötvös Loránd Tudományegyetem. Szakterület: a szív- és érrendszeri betegségek, gasztroenterológiai betegségek és a légzőrendszeri betegségek. Jelenleg reflexológus, életmód és tanácsadó terapeuta tanulmányokat is végzek.