Babaápolás

Baba etetése cumisüvegből, könnyedén!

Akinek az etetés terén már van némi gyakorlata – például volt kisebb testvé­re, vagy pénzért, szívességből bébiszitterkedett -, szinte azonnal tudni fogja, hogyan kell csinálni (ez is olyan, mint a biciklizés: nem lehet elfelejteni). Kez­dőknek, illetve azoknak, akik szeretnék felfrissíteni az alapismereteiket…

Íme, né­hány tanács (cumiztatáshoz):

  • Figyelmeztetés: ha egy csecsemővel közölni akarjuk, hogy etetés következik, ujj heggyel vagy a cumi hegyével meg kell cirógatni az arcát. Ez arra készteti, hogy a cirógatás felé forduljon, és keresse a forrását. Ha ekkor finoman a szájába dugják a cumit, remélhetőleg szopni kez­di. Ha mégsem értette volna meg, miről van szó, az ajkára csöppentett tápszer biztosan rávezeti.
  • Légtelenítés: a cumisüveget olyan szög­ben kell tartani, hogy a cumit teljesen kitöltse a folyadék és ne mehessen bele levegő. Ellenkező esetben a gyerek a táp­szerrel együtt levegőt is nyel, felpuffad, és ez mindkettőnknek rossz lesz. A légtelenítést fölöslegessé teszi az olyan egy­szer használatos üvegbetét (zacskó), amely automatikusan leereszt (és így nem ke­letkezhet benne légbuborék), valamint a döntött nyakú cumisüveg, amelyben a cuminál gyülemlik fel a folyadék.
  • Kezdetben apránként: nem kell ag­gódni, ha a baba eleinte keveset fogyaszt. Az újszülött csecsemőknek néhány na­pig alig van szükségük táplálékra, a szop­tatott csecsemők is beérik néhány kis-kanálnyi elő tej jel, pedig ők az anyater­mészetnél adják le a rendelést. A kórházi nővérek ugyan 120 grammos, teli üvege­ket adnak, de tartalmuk aligha fog elfogy­ni. Ha egy újszülött 15 gramm bekebe­lezése után elszundikál, úgy értendő, mintha azt mondta volna: „Köszönöm, elég volt!” Ha viszont néhány perc cumizás után elalvás helyett dühösen el­fordul az üvegtől, az nem jóllakottságra vall, hanem valószínűleg levegőt nyel­hetett. Ezt nem szabad annyiban hagy­ni, büfiztessük meg jól, és csak akkor higgyük el, hogy jól­lakott, ha utána sem kér enni.
  • Sebességmérés: győződjünk meg ró­la, hogy a tápszer nem folyik-e gyorsab­ban vagy lassabban a kelleténél. A kü­lönböző korú és nagyságú csecsemők számára különböző méretű cumik kap­hatók; a szopásba épphogy belekóstoló (egyébként is csekély étvágyú) újszülöt­teknek olyan cumi való, amely lassab­ban engedi át a tápszert. Az áramlási se­bességet úgy lehet megvizsgálni, hogy a cumisüveget fejjel lefelé fordítva meg­rázzuk. Ha folyik vagy fröcsköl, akkor túl gyors, ha csak néhány csöpp jön ki belőle, akkor túl lassú.[brbr]Akkor jó, ha egy kis permetezés után csöpögni kezd. En­nél is jobb módszer a kisbaba megfigyelése. Ha nagyokat nyeldekel, köpköd, és a szája sarkán folyton kicsordul a tej, akkor a cumi gyorsabban folyik a kelle­ténél. Ha a baba néhány percen át látha­tólag erőlködik, majd csalódottan fel­hagy vele (esetleg ki is köpi a cumit, és reklamálni kezd), akkor lassabb a kelle­ténél. A cumi sokszor nem azért nem folyik jól, mert nem jó a mérete, hanem mert rosszul tették fel az üvegre. Ha túl erősen rászorítják, az úgy keletkező kis vákuum akadályozza a folyadék áramlá­sát, ez esetben kissé meg kell lazítani, hogy szabadabban folyhasson.
  • A nyugodt éjszakákért: az éjszakai megpróbáltatásokat enyhíti egy cumis-üvegtartó, amely az üveget hidegen tart­ja, szükség esetén pedig pillanatok alatt felmelegíti. Vagy állítsuk jég közé az üve­get a gyerekszobában, esetleg hálószo­bában, mint egy pezsgősvödörben, így amikor a gyerek enni kér, hidegen vagy a fürdőszobai meleg vizes csap alatt fel­melegítve gyorsan odaadhatjuk neki.
Tibor Griffel

Szerző: Griffel Tibor

Végzettség: ELTE – Eötvös Loránd Tudományegyetem. Szakterület: a szív- és érrendszeri betegségek, gasztroenterológiai betegségek és a légzőrendszeri betegségek. Jelenleg reflexológus, életmód és tanácsadó terapeuta tanulmányokat is végzek.