Babaápolás

Örökbefogadás – leendő kismamák felkészülése

Akár a saját újszülött gyerek kerül haza a közeli kórházból, akár egy kilenc hó­napos valahonnan távolról, az örökbe fogadó szülőnek pontosan ugyanannyi öröme van benne, ugyanúgy megváltoz­tatja az életét, ugyanannyit izgul miatta, mint ha maga szülte volna. Bár aligha­nem régebben vártuk a nagy pillanatot, mint az igazi szülők, most, hogy eljött, talán riasztóan felkészületlenül ért. Mikor a kisbabánkat először a karunkba vesszük, nemcsak a mámoros izgalomtól reszketünk, hanem a kétségektől is.

Az alábbi cikk örökbe fogadó szü­lőknek szól.  Ez a kisbaba is olyan, mint a többi, és a szülei is olya­nok, mint más apák és anyák.

„A barátnőim állapotos korukban különféle módokon fel tudtak készülni az anyaságra, a kismama­tanfolyamtól kezdve a kórház és a szülész kiválasztásáig. Én meg azt se tudom, hol kezdjem a felké­szülést a kislányom érkezésére.”

A várandósság, az áldott állapot a termé­szet bölcs ajándéka (mindenfajta élőlény­nek), hogy a szülőket ne érje meglepe­tésként az új jövevény. A szülést (ellést, kölykezést stb.) Megelőző várakozási idő­szaknak az a rendeltetése, hogy a szülők felkészülhessenek az ivadékok érkezésére. Ez ad lehetőséget a madárnak, hogy pilléjével kibélelje a fészkét, az oroszlánnak, hogy előkészítse a vackát, de az apukának-anyukának is, hogy berendezze a gye­rekszobát, tanfolyamra járjon, neveket latolgasson, fontos elhatározásokra jusson a szoptatás, nevelés, gyerekorvos kérdé­sében, és végül hogy testileg, lelkileg, szel­lemileg fölkészüljön a családalapításra.

Az örökbefogadást tervező házaspár esetében a várakozási idő nem azonos a rendes és kiszámítható kilenc hónappal

Az örökbefogadás folyamata akár évekig is eltarthat, maga a nagy nap mégis várat­lanul szokott eljönni, az embernek még arra sincs elég ideje, hogy elhiggye, nem­hogy az előkészületekre – mintha ma tudná meg, hogy teherbe esett, és holnap szülni fog. A kiválasztott gyerek örök­befogadása a tervezett időpont előtt olyas­féle teendőket ró a leendő adoptáló szü­lőkre, amelyek sokban hasonlítanak a vér szerinti szülők előkészületeire.

Az át­állást azonban több módon is meg le­het könnyíteni, függetlenül attól, mi­lyen rövid vagy hosszú idő telik el a várva várt kisbaba bejelentése és megér­kezése között.

Vásároljunk előre

Akár fogadott, akár saját gyerekről van szó, lényegében ugyan­úgy kell készülni a fogadására. Ha nem tudni, pontosan mikorra várható, néz­zük ki előre a kiságyat, a babakocsit, a babakelengyét stb. Válasszuk ki a meg­felelő darabokat (márka, fazonkód, méret szerint), írjuk össze a boltok cí­mével, telefonszámával együtt, hogy a gyámhatóság vagy az ügyvéd jelentkezése után azonnal meg tudjuk rendelni.

Az üzletekben győződjünk meg előre, hogy az adott tárgy biztosan kapható lesz-e. Néhány üzlet későbbre megadott szállí­tási időpontra is hajlandó felvenni a rendelést. Sokkal jobb előre bevásárol­ni, mint kapkodva, a gyerek érkezése után, mikor az ismerkedéssel, összeszokással vagyunk elfoglalva.

Ismerkedés az örökbe fogadó szülők lelkivilágával

Beszélgessünk olyan is­merősökkel (vagy keressünk embereket az interneten), akiknek fogadott gyerekük van, érdeklődjük meg, milyen gondjuk, problémájuk volt, és azt hogyan sikerült megoldaniuk. Keressünk egy örökbe fogadó szülők segítésével foglalkozó kört, és menjünk el néhány alkalommal (az ilyen egyesületek, személyek felkutatásában a gyámhivatal tud segíteni). Hasonló segít­séget és rengeteg egyéb ötletet az inter­netről is szerezhetünk. Olvassunk általá­nos és módszertani ismereteket tartalma­zó könyveket.

Ismerkedés az újszülöttek lelkivilágá­val

Olvassunk a szülésről, hogy legyen fogalmunk róla, min ment keresztül a baba, mire a világra jött. Mint látni fog­juk, a megszületésért a csecsemőknek is sokat és sokáig kell fáradozniuk, ki is merülnek tőle, és ezt a szülőanyák meg tudják érteni, hisz maguk is elfáradnak. Az örökbe fogadó szülő viszont nem me­rül ki a szüléstől, hanem oly boldog izga­lomba jön, hogy néha nem képes békén hagyni az újszülöttet, hogy kipihenje magát. Ha nagyobb babát fogadunk örökbe, olvassunk az addigi és a követ­kező hónapjairól is, de vegyük számí­tásba, hogy ha életének első hónapjait árvaházban töltötte vagy rosszul táplál­ták, valamennyi elmaradást valószínűleg be kell hoznia.

Ismerkedés a fogásokkal

Iratkozzunk be egy olyan csecsemőgondozó tanfo­lyamra, ahol a fürdetés, a pelenkázás, a táplálás, a szállítás elemi ismereteit ta­nítják. Vagy vegyük fontolóra egy olyan dada vagy csecsemőgondozó alkalmazá­sát, aki nemcsak ért hozzá, hanem taníta­ni is tud, miközben egy-két napig – vagy ha tetszik, hosszabb ideig – ki is segít. Bárkit választunk, az a fő, hogy ne nyomasztó személyiség le­gyen, hanem segítőkész.

Babanéző

Keressünk fel kisgyerekes ba­rátnőket, ismerősöket, látogatási időben nézzünk be kórházi csecsemőosztályokra, hadd szokja a szemünk az újszülött baba látványát.

Gyerekorvos-választás

A gyerekorvos mielőbbi felkérése számunkra is ugyan­olyan fontos, mint az igazi szülőknek. A gyerekorvoshoz nem akkor kell először beállítani, mikor már a baba is velünk van. Sokkal jobb előre felkeresni, mert így az örökbefogadásra, az anyaszerep vállalására vonatkozó kér­désekben is tanácsot kérhetünk, aggodal­mainkról is beszélhetünk a doktorral.

Amint a gyerek hozzánk kerül, azonnal szükség lesz valakire, aki képes az első naptól figyelemmel kísérni. Az újszülött egészségének fontosságára tekintettel a gyerekorvosnak hívás esetén lehetőleg azonnal rendelkezésre kell állnia, hogy amint a baba megszületett, konzultáljon a kollégákkal, és ha valami nem volna rendben, felvilágosítson bennünket a vár­ható következményekről.

Tibor Griffel

Szerző: Griffel Tibor

Végzettség: ELTE – Eötvös Loránd Tudományegyetem. Szakterület: a szív- és érrendszeri betegségek, gasztroenterológiai betegségek és a légzőrendszeri betegségek. Jelenleg reflexológus, életmód és tanácsadó terapeuta tanulmányokat is végzek.