Babaápolás

Örökbe fogadott gyerekek kezelése – tippek

Egyre többen fogadnak örökbe olyan idegen országokból származó gyerekeket, ahol nincs megfelelő színvonalú egész­ségügyi ellátás. Bár az őket fogadó szülők problémái többnyire nem különböznek azokétól, akiknek hazánkban született saját vagy fogadott gyerekük van (a cse­csemő az csecsemő, függetlenül attól, hol jött a világra), esetenként olyan sajátos kérdések is felmerülhetnek, amelyekre az átlagos gyerekorvos nincs felkészülve. Ilyen ügyekben a külföldről örökbe fo­gadott gyerekekre szakosodott néhány tucatnyi adoptációs gyerekszakorvos áll a szülők rendelkezésére.

Bár az örökbe fogadó szülők több­ségének nincs szüksége adoptációs gye­rekszakorvosra, olyanok is akadnak, akiknek nagy segítséget jelent – főleg ha okuk is van az aggodalomra

Az anyai érzés hiánya

“Nem éltem át a terhességet, az anyaságot se nagyon tudom átérezni, még akkor sem, ha ölbe veszem a kisfiamat”

Nem kell ahhoz örökbefogadás, hogy az ember úgy érezze, mintha nem is volna ,,igazán” anya vagy apa. Édes szülőknek is sűrűn vannak ilyen kételyeik, mikor újszülött gyereküket fölveszik, és nem­egyszer idegennek érzik. Végül is az em­ber akkor válik szülővé, amikor a gyere­ket megszülte vagy az örökbefogadási okmányokat aláírta, ahhoz azonban, hogy érzelmileg is azzá váljon, több kell.

Akár édes-, akár fogadott gyerekről van szó, a kötelék kialakulása nem percek, hanem napok, hetek, esetleg hónapok műve. Sokaknak nem adatik meg, hogy már az első nehéz nappalok és éjszakák során „vérbeli” anyának érezzék magu­kat, de végül szinte kivétel nélkül min­denki azzá válik, általában akkor, ha (mint majd ön is) kezd belejönni a gye­reknevelés fontosabb tennivalóiba és az új jövevény ritmusába.

A szülőket gyötörhetik ilyen kéte­lyek, de a gyereket nem. Aki őt szereti, óvja, gondját viseli, az neki igazi. Ezt hamar megtudják, jóval előbb, hogysem a mama, papa szót ki tudná mondani.

Szülői szeretet

“Állítólag a szülők már a szülő­szobában beleszeretnek a gyere­kükbe. Attól félek, nem leszek képes ugyanígy megszeretni a gyerekünket, hiszen őt nem én hordtam ki, nem én szültem.”

A szülőszobában ébredő anyai szeretet is a gyerekmesék világába tartozik. Félel­mében a vér szerinti szülők azon többsé­gével osztozik, akik döbbent csalódással tapasztalják, hogy amikor a gyereküket először kézbe veszik, nem borítja el őket a hatalmas szeretet elsöprő hulláma. Ettől azonban senkinek nem kell meg­ijednie. Az anyai, apai szeretet virága sem varázsütésre bontja ki szirmait az első (netán néhány első) látásra, hanem csak kellő idő és ápolás után.

Örökbe fogadó szülőkben láthatólag éppúgy felébred a szülői szeretet, mint a vér szerintiekben. Adoptáló családokban végzett kutatások szerint megfelelő és erős kötődés alakulhat ki, különösen ahol a gyereket kétéves kora előtt vették magukhoz. A fogadott gyerekek a töb­biekhez képest általában magabiztosab­bak, jóhiszeműbbek, és gondosabbnak tartják szüleiket – talán mert aki foga­dott gyereket nevel, az kivétel nélkül tudatosan vállalta a szülői szerepet.

Sírós baba

“A kislányunk mintha többet sírdogálna a kelleténél. Talán rosszul csinálunk valamit?”

Minden egészséges csecsemő szokott sír­ni, a többség nem is keveset – végtére is a kommunikációnak még csak ezt a mód­ját ismeri. A túlzott vagy nem kívánatos ingerek miatt is lehet sírós a gyerek.

Örökbe fogadó szülőkkel előfordul, hogy a baba érkezésétől úgy felpörögnek, és annyira szeretnék mindenkinek megmu­tatni, hogy szegénykének nincs nyugal­ma az egymást váltó látogatóktól. Meg­születésének fáradalmai után az örökbe fogadó szülő nem kimerült, de ő igenis az. Hadd pihenje ki magát. Csillapod­junk le, bánjunk vele gyöngéden, be­széljünk hozzá halk szóval. Ha néhány hétig békén hagyják, kevesebbet fog sírni. Ha mégsem, valószínűleg hasfájós, de ez nem a mi bűnünk, hanem az első három hónap igen gyakori jelensége

Örökbefogadás utáni depresszió

“Ha a szülés utáni depressziónak hormonális okai vannak, én vajon mitől lettem depressziós, amióta a kisfiút hazahoztuk?”

Ha a szülés utáni depressziót kizárólag hormonok váltanák ki, az örökbe fogadó kismamákat nem érintené, mégis sokan szenvednek tőle. Ennek az az oka, hogy a depressziónak számos olyan kiváltója is lehet, amelynek semmi köze a hor­monháztartáshoz.

Például akár adoptáltunk, akár szültünk, az eddig megszokott életünk (kezdve a nappaloktól és éjszakáktól az elkölthető pénzünkig) véglegesen a múlté, ehhez pedig hozzá kell szokni. Amíg be nem állunk az együttélésre egy kisgyerekkel (vagyis egy kevesebb alvás­sal, kevesebb romantikával járó életre, arra, hogy soha nem fogunk ráérni, vagy ha otthon maradunk a gyerekkel, nem lesz állásunk, és talán jövedelmünk sem), ne csodáljuk, ha kissé bizonytalanul, kissé nyomorultul, kissé depressziósán érezzük magunkat.

A saját vagy fogadott csecsemők anyját, apját egyaránt fenye­gető depresszió másik lehetséges oka az önbizalomhiány: főleg az első gyereke­sekre jellemző, hogy nem mernek az ösz­töneikre hagyatkozni.

Örökbe fogadott csecsemő szoptatása

“Miután éveken át hiába próbál­koztunk, az örökbefogadás mellett döntöttünk, hogy legyen családunk. Alig várom, csak azt sajnálom, hogy nem fogok tudni szoptatni.”

Miután egy gyerek a világra jött, szinte nincs olyan feladat, amire csak a vér sze­rinti anyja képes, és amit az örökbe fo­gadó anya nem tud ellátni. Napjainkban az orvostudomány szinte csodákra képes, és ez alól már a szoptatás sem kivétel. Bár a fogadott gyereket nevelő anyáknak soha nem lesz annyi tejük, hogy kizáró­lag mellből táplálják a gyereket, arra elég sokan képesek, hogy legalább rész­ben szoptassanak. A különösen bensősé­ges kapcsolat kialakítása szempontjából a szoptatási kísérleteknek akkor is meg­van a maguk értéke, ha a tejelválasztást mégsem sikerül megindítani.

A fogadott gyerek szoptatására csak akkor van remény, ha a baba újszülött, még nem szoktatták cumisüveghez, és a tejelválasztásnak orvosi szempontból sincs akadálya (pl. korábbi mellműtét). Mielőtt eldöntenénk, hogy érdemes-e vál­lalni a szoptatást, tegyük fel magunknak az alábbi kérdéseket:

Miért olyan fontos nekünk a szopta­tás?

Ha csakis azért, hogy a gyerek indu­lásához a legjobb táplálékot biztosítsuk, és egyikünk se essen el a szoptatással járó érzelmi élménytől, akkor hajrá, mindent bele! Ha viszont csupán arra kell, hogy az alkalmasságunkat bizonyítsuk vele, vagy (akár tudatosan, akár tudat alatt) az ve­zérel, hogy mások előtt, esetleg magunk­nak se kelljen bevallani, hogy fogadott gyerekünk van, kétszer is gondoljuk meg. Egyszer s mindenkorra vegyük tu­domásul azt a tényt, hogy a gyerek örök­befogadásból született, különben ké­sőbb mindkettőnknek komoly nehézsé­gei lesznek.

Mennyire vagyunk elszántak?

Haj­landóak vagyunk-e minden mást félre­tenni, amíg a tejelválasztás beindításán törjük magunkat? Lehet, hogy szinte ál­landóan a mellünkön kell tartani a gye­reket, s hiába próbálkozunk állhatatosan heteken át, elmarad az eredmény. Fel vagyunk-e rá készülve, hogy a sikert nem lehet biztosra venni, s ha bejön is, kicsi a valószínűsége, hogy annyi tejünk lesz, amely magában is fedezi a gyerek szük­ségleteit?

Lesz-e segítségünk? A férjünk és más családtagok hajlandók-e végig mellet­tünk állni? Az ő segítségük nélkül jóval kevesebb remény van a sikerre.

Ha végképp eltökéltük magunkban, hogy bármi áron megpróbálkozunk a szopta­tással, a dolog megkönnyítése érdekében érdemes megfogadni a következő taná­csokat:

  • Forduljunk orvoshoz. Beszéljük meg a nőgyógyásszal, hogy mire készülünk és nincs-e ellenjavallata, azaz esetünkben nem áll-e fenn olyan körülmény, amely gátolja vagy kizárja a tej képződést. Szer­vezési ügyekben is kérjük ki a tanácsát. Ha a tejelválasztás beindítása nem tar­tozik a szakterületéhez, kérdezzük meg, tud-e ajánlani megfelelő szakorvost, eset­leg gyerekorvost.
  • Kezdjük el előbb. Ha nagyjából tud­juk, mikorra várható a baba, lássunk hoz­zá az emlő felkészítéséhez. A nagy nap előtt körülbelül egy hónappal – lehető­leg elektromos – mellszívó segítségével kezdhetjük stimulálni a tejelválasztást. Ha a baba megérkezése előtt sikerült te­jet fakasztanunk magunkból, tároljuk le­fagyasztva, hogy később felhasználhassuk
  • Serkentés szoptatás közben. Mire a baba megérkezik, rendeljük meg a meg­felelő Kiegészítő Táplálási Rendszer ne­vű szoptatási segédeszközt. Ez a táplá­lék pótlásán kívül azt a célt is szolgálja, hogy a csecsemő szopásával jobban ser­kentse a tejelválasztást. Ha a gyerek vá­ratlanul érkezett, és ezért nem tudtunk alapozni, a tápszer elősegíti a tejelvá­lasztás beindulását, és a baba addig sem szenved hiányt. Ha a tejünk végül nem lesz elég a jóllakatáshoz, az anyatej mel­lett kapjon továbbra is SNS-ből tápszert, amíg el nem választjuk.
  • A tej leadás elősegítése. Tej leadási prob­lémák esetén (tehát ha az emlőben van tej, de hormonhatás hiányában nem akar kiürülni belőle) írassunk fel az orvossal oxytocinos orrsprayt és/vagy más készít­ményt (pl. kloropromazin, teofillin). Az ilyen szerek alkalmasak a prolaktin (a tej képződésért felelős hormon) terme­lődésének serkentésére, azonban kb. Egy hétnél tovább nem alkalmazhatók.
  • Lazítsunk. Jót tesz a pihengetés, a relaxálás, a sok alvás. Idegesen, fáradtan a frissen szült anyák sem képesek elég te­jet produkálni. Mivel az idegesség a tej-leadásnak se használ, szoptatás és mell­torna előtt jól lazítsuk el magunkat.
  • Megfelelő táplálkozás. A szülés utáni időre javasolt étrendet úgy állítottuk össze, hogy tartalmazza a szükséges ka­lória- és folyadékmennyiséget és vitami­nokat.
  • Ne adjuk fel hamar. Az anyai szerve­zetnek rendszerint kilenc hónap adatik, hogy felkészüljön a szoptatásra. A saját szervezetünk is igényt tarthat legalább két vagy három hónapra. Kitartás!

Ha az erőfeszítéseket siker koronázza, ez abból fog kiderülni, ha a mellünkből érezhetően jön a tej, és a babán is meglát­szik, hogy jól evett (szopás után elége­dett, többet pisil, élénkebb az emésztése). Ha nem látszik jóllakottnak, továbbra is kapjon SNS-en át tápszert.

A nagyszülők hozzáállása

“A szüleimnek már van három dédelgetett unokájuk. El vagyok keseredve, amiért a mi frissen örökbefogadott kisbabánkra láthatóan nem kíváncsiak.”

A vér szerinti unokát könnyű megszeret­ni. Az ember saját magzatának magza­tára szinte önkéntelenül továbbárad a szeretet. Azt azonban a nagyszülők már nem találják magától értetődőnek, hogy a szívükbe zárjanak egy fogadott unokát, és félnek, hogy nem is lesznek rá képesek. Az se kizárt, hogy még nem sikerült túltenniük magukat a csalódáson (esetleg a bűntudaton) a lá­nyuk (menyük) meddősége miatt, a lel­kük mélyén talán még él a remény, hátha megváltozhat a helyzet. Esetleg rossz né­ven vették, hogy az örökbefogadás a meg­kérdezésük nélkül dőlt el.

Érthető, ha bánt a szülők nyilván­való közönye a gyerek iránt, de ne zárjuk ki őket bosszúból a gyerek életéből. Mi­nél többet látják, annál könnyebb lesz elfogadniuk, és végül megszeretniük.

A nagyszülőket lehetőleg már az előkészületekbe is be kell vonni

Ugyan­úgy, ahogy az igazi unoka érkezésének előkészületeiben is részt vennének. Tart­sunk rájuk igényt a gyerekbútor- és ke­lengyevásárlásban, macik, zenélő játékok kiválasztásában. Beszéljük meg velük, milyen színűre festessük a gyerekszobát, mi legyen a gyerek neve stb. A család ve­zetéknevét viselő gyereket a nagyszülők is “igazibb” családtagnak érzik.

Miután hazahoztuk a gyereket, ne mulasszunk el tanácsot kérni etetési, büfiztetési, fürösztési, pelenkázási ügyekben, még ha nincs is rá szükség. Ha a nagyszü­lők közel laknak, néha kérjük meg őket, hogy vigyázzanak a gyerekre, amikor ne­kik alkalmas. Ha keresztelőt, névadó stb. szertartást tervezünk, kínáljunk nekik fontos szerepet mind az előkészületekben, mind magán az ünnep­ségen. Ha nem akarunk egyházi szertar­tást, „babaavató” vendégséget is rendez­hetünk a rokoni és baráti kör részvételével. Ha a nagyszülők egy kicsit parádézhatnak a gyerekkel, könnyebben feltámadnak nagyanyai-nagyapai érzéseik.

Ha nincs akadálya, beszéljük meg ve­lük, hogyan vélekedünk a viselkedésük­ről.

Mondjuk el, hogy ilyen új helyzetbe kerülve természetes, ha gondjaik vannak, hiszen nekünk magunknak se egyszerű. Ha kiönthetik a szívüket, utána talán könnyebben megbarátkoznak a helyzet­tel — főleg pedig az új mamával és a kis­babájával. Ha nem merünk beszélni velük a témáról, próbáljuk rábízni a fel­adatot egy olyan családtagra, barátra vagy orvosra, akinek van előttük tekin­télye.

Feltétlenül gondoskodjunk róla, hogy a nagyszülőknek bőséges lehetősé­gük legyen megismerkedni a babával. Aki egy kisgyerekkel közelebbi ismeretségbe kerül, rendszerint meg is szereti. Óvakod­junk a túlzott sértődékenységtől, ne húz­zuk fel az orrunkat, ne képzelegjünk olyasmin, hogy bezzeg csak a mi gyere­künkkel bánnak így. Ha a későbbiekben sem látszik, hogy teljes szívvel elfogadták volna, próbáljuk leplezni a bánatunkat, és ápoljuk a családi kötelékeket abban a reményben, hátha előbb-utóbb mégis el­nyeri a gyerek a szeretetüket.

Egészségügyi problémák

“Most fogadtunk örökbe egy csodaszép kislányt. Láthatólag nincs semmi baja, mégis félek, nem jön-e elő rajta valamilyen örökletes betegség.”

Egyetlen gyerek genetikai épsége sem ga­rantált, függetlenül attól, hogy saját-e vagy fogadott. Rejtett rendellenességek miatt pedig minden szülő szokott aggo­dalmaskodni. Szerencsére többnyire fö­löslegesen: valóban súlyos genetikai hiba ritkán fordul elő. Ettől függetlenül a biz­tonság kedvéért, illetve a gyerekorvos számára célszerű beszerezni a vér szerinti szülők egészségügyi adatait, persze csak ha nem titkosak.

Az örökbefogadási ok­mányok előkészítése során próbáljuk el­intézni, hogy legyen lehetőség a szülő­anya felkutatására (belföldi esetén pl. taj szám alapján) olyan, előre nem látható súlyos esetben, ha csak az ő segítségével lehet megmenteni a gyereket (pl. Csont­velő-átültetésre szorul).

Noha az örökletes betegség valószí­nűsége az örökbe fogadott gyerekek ese­tében semmivel nem nagyobb, az ilyen csecsemők a fertőzés veszélyének jobban ki vannak téve. Mivel eredeti mikroor­ganizmus-készletük nem a befogadó szü­lőktől származik, az új környezet fertőzés­veszélyeivel szemben védettséget nyújtó antitestekkel sincsenek úgy felvértezve, mint a vér szerinti gyerekek.

A baráti és a családi kör tájékoztatása

“Néhány közeli barátunk eleve tudta, hogy örökbefogadást tervezünk. Most, hogy már nálunk van a kislány, mindenkinek szólni kell. Kérdés, hogy fogjak hozzá.”

A saját vagy örökbe fogadott gyerek be­jelentésének szokásos formája a rokoni és baráti körnek írt üdvözlőlap, esetleg hir­detés a helyi újságban. A közlemény meg­szövegezése már rajtunk áll. A bejelentést újszülött esetén születésének időpontjára lehet felfűzni, például: “Örömmel tudat­juk, hogy gyerekünk (itt jöjjön a neve) megszületett!”, nagyobbacska gyerek ese­tében pedig megérkezésének dátumára, például: “Örömmel tudatjuk, hogy csa­ládunk legújabb tagja, (itt jöjjön a neve) megérkezett!” Egyébként száz szónál töb­bet ér egy fénykép.

A kicsiről szólva kezdettől fogva a “gyerekünk”, a “gyerekem” néven emle­gessük!

Tibor Griffel

Szerző: Griffel Tibor

Végzettség: ELTE – Eötvös Loránd Tudományegyetem. Szakterület: a szív- és érrendszeri betegségek, gasztroenterológiai betegségek és a légzőrendszeri betegségek. Jelenleg reflexológus, életmód és tanácsadó terapeuta tanulmányokat is végzek.