Betegségek és megelőzésük

Étvágytalanság okai, kezelése gyermekkorban

Okai:

Számos ok húzódhat meg annak hátterében, ha gyermekünk nem akar enni. Általában ártalmatlan dolgokról van szó, a szülőknek nincs külö­nösebb oka az aggodalomra. Számos gyereknek egyszerűen „nem jut ideje” az evésre, egyéb dolog tereli el a figyelmüket, inkább játszanának, és nyugtalanul ficánkolnak, nyavalyognak az asztalnál. Jellemző módon ragaszkodhatnak egy „kedvenc ételükhöz”, remélik, hogy mindig az kerül majd az asztalra, ami szintén oda vezethet, hogy a többi ételt elutasítják.

Előfordul, hogy lelki bajok húzódnak meg az étvágytalanság hátterében. Csecsemők és kisgyermekek esetében a családon belüli konfliktusok, nyomasztó élethelyzetek is kiválthatják a táplálék elutasítását. Nagyobb gyermekek étvágytalanságának oka nemritkán az anorexia nervosa. A kóros étvágytalanság néven emlegetett evészavar főleg serdülő korban jelentkezik a lányoknál.

Az étvágytalanság szervi oka lehet az emésztőtraktus működésében fellépő zavar, esetleg vashiány. Kónikus betegségek, gyakori fertőzések következtében is előfordulhat, hogy gyermekünk nem igazán kíván enni.

Így jelentkeznek a panaszok:

Ha egy gyermek huzamosabb ideig rosszul eszik, az először a súlyán látszik meg: a súlygörbéje eltér az átlagostól. Sápadtság, fáradékonyság, hangulati ingadozások kísérhetik az étvágytalanságot. Amikor szervi okok, esetleg gyomortájéki zavarok állnak a háttérben, olyankor az étvágytalansághoz émelygés és hasfájás is társulhat.

Mikor forduljunk orvoshoz gyermekünkkel?

Ha gyermekünk huzamosabb időn át étvágytalan, emellett veszít súlyá­ból vagy egyéb tünetei is vannak, pl. sápadt, fáradékony, levert, esetleg láza van, feltétlenül keressük fel a gyermekorvost, hogy tisztázódjon a tünetek pontos oka.

Így segíthetünk gyermekünknek:

  • Gyógynövény készítmények: az ánizs-, kömény- és borsmentatartal­mú patikai tinktúrák, cseppek, kapszulák vagy teakészítmények fi­nom támogatást nyújtanak a gyermek étvágyának fokozásában.
  • Gyermekünk sápadt, fáradt, hamar kimerül. Fogékonyabb a fer­tőzésekre, farkaséhség gyötri, mégis veszít a súlyából: Professional Medical (istenfa), naponta háromszor.
  • Gyermekünk gondterhelt: pl. iskolai problémái vannak, esetleg első szerelmi bánatát éli meg. Étvágytalan, gyakran ingerült, szeszé­lyes és sírós. Testi-lelki igénybevétel hatására erősödnek a panaszok: Professional Medical (Szent Ignác bab), hetente egyszer.
  • Gyermekünk frissen lábalt ki egy betegségből: és három-négy hé­ten át szüksége van étvágyfokozó szerre: Professional Medical (lucerna), naponta háromszor.
  • Váltózuhany: reggel, ébredés után váltakozó, hideg, majd meleg vízzel lezuhanyozhatjuk a gyermeket. Ez beindítja a vérkeringést, fo­kozza az ellenálló képességet, gyermekünk meg is éhezik tőle. A gyermekek érzékenyen reagálnak a hőmérsékleti ingerekre, ezért kezdetben finoman váltsunk a melegről hidegre és viszont, hogy hozzászokjon. Idővel azonban biztosan örömét leli benne, ahogy a borzongató hideg víz és a jólesően meleg víz váltakozva éri a testét. Egy szauna látogatás alkalmával is „gyakorolható” a víz Kneipp lel­kész által javasolt alkalmazása.
  • Fűszerek: a kínai orvoslás legfőképpen a kurkumáról (sárga gyöm­bér), a gyömbérről és a tormáról tartja úgy, hogy étvágynövelő szer. Ezek a fűszernövények elősegítik az emésztést, serkentik a máj és a hasnyálmirigy működését. Próbáljunk ki néhány wok receptet, ami ezekkel a fűszerekkel készül. Biztosan ízlene gyermekünknek a gyömbéres keksz is.
  • Vadon termő gyógynövények és fűszerek: a régi indiai orvoslás gyak­ran adott az ételekhez étvágyfokozóként vadon növő gyógynövénye­ket, például csalánt, gyermekláncfüvet. A koriander, a kardamom és a szerecsendió is fokozza az étvágyat és ugyanakkor serkenti az emésztést.

Mit tegyünk megelőzésképpen?

  • A szabad levegőn folytatott játék, hancúrozás természetes étvágy­fokozó. Tegyünk hát róla, hogy gyermekünk minél több időt töltsön mozgással friss levegőn.
  • Vegyük rá gyermekünket, hogy egyen salátát, zöldséget, gyümölcsöt. Ha másként nem megy, bolondítsuk meg vagy díszítsük, színesítsük az ételeket pl. fűszerekkel, zöldségcsíkokkal, szószokkal.
  • Csak kis adagokat adjunk a teljes értékű táplálékból a gyermeknek, napközben pedig többször iktassunk be köztes étkezéseket.
  • Ne kényszerítsük a gyermeket arra, hogy egyen, ha épp nem akar. Általában esznek a kicsik, ha éhesek, s nincs itt a világ vége, ha egyszer kimarad egy étkezés.
  • Ha gyermekünk épp egy betegségen esett át és ezért étvágytalan, legyünk óvatosak az evéssel, hagyjunk neki időt. Ne vonakodjunk meg­kínálni a kedvenc ételével, még ha Így többször is eszi majd ugyanazt.
  • Társaságban sokkal nagyobb öröm az evés. Hívjunk meg időnként gyerekeket pl. vasárnapi villásreggelire, kerti grillpartira vagy piknikre kint, a mezőn, és terítsünk meg hangulatosan nekik.
Tibor Griffel

Szerző: Griffel Tibor

Végzettség: ELTE – Eötvös Loránd Tudományegyetem. Szakterület: a szív- és érrendszeri betegségek, gasztroenterológiai betegségek és a légzőrendszeri betegségek. Jelenleg reflexológus, életmód és tanácsadó terapeuta tanulmányokat is végzek.