Betegségek és megelőzésük

Hogyan ismerhetőek fel a veszélyes fertőző betegségek?

HIV- (Humán Immunhiány Vírus) fertőzés és AIDS-betegség (szerzett immunhiányos szindróma)

A HIV-fertőzöttek száma világszerte növekszik. Hazánkban az Epidemio­lógiai Információs Hetilap (Epinfo) szerint 2010-ben az újonnan regiszt­rált HIV-fertőzöttek száma 182, ez a szám 2005-ben 106 volt. A fertő­zöttek között majdnem 16-szor több a férfiak száma. 1985-től az összes regisztrált esetszám 1953. Anyai eredetű fertőződés nem volt, de az összes regisztrált esetből 110 a 20-39 éves korosztályba esett. Az ismert fertőződési módok közül 143 személy (87%) a homo/biszexuális rizikó­csoportba tartozott.

Gyermekkori HIV-fertőzések

A gyermekkori HIV-fertőzések 90-95%-a a szülés körüli időben követ­kezik be, azaz a magzat vagy az újszülött az anyától fertőződik. Ennek lehetőségei: még a méhen belül létrejön a fertőzés, ha megszakad a méh és lepény kapcsolata például idő előtti lepényleválás esetén. Szülés közben, anyai vérrel érintkezve és anyatejjel is fertőződhet az újszülött.

Megelőzés

A fertőzés megelőzésében fontos a veszélyeztetettség felismerése a terhes tanács­adás során.

Ebben az anyának is felelős partnerként kell közreműködnie. Tudnia kell, hogy HIV-fertőzés szempontjából veszélyeztetett, ha:

  • korábban nemi betegsége volt,
  • kábítószer-élvező,
  • házassága előtt gyakran váltott szexuális partnert,
  • prostitúcióban vett részt,
  • nemi erőszakot szenvedett el, vagy
  • 1986 előtt kapott transzfúziót.

Mire kellene odafigyelnünk?

Fenti esetekben az anya szűrővizsgálata születendő gyermekének is érde­ke, de a szűrés csak az anya beleegyezésével történhet meg. Amennyiben ismert a terhes HIV-fertőzöttsége, az anya koraterhességben megkezdett kezelésével a magzati fertőzés kockázata jelentősen csökkenthető. A HIV-pozitív anya nem szoptathat, és újszülöttjét is kezelni kell.

A magzat vagy újszülött fertőződése esetén sokkal rövidebb a lappangási idő, mint felnőttkorban. A tünetek már csecsemőkorban jelentkeznek, ezek súlyos bakteriális, vírusos, vagy gombás fertőzések, melyek a köz­ponti idegrendszert is érintik. Ezek oka, hogy a szervezet immunrendsze­re a fertőzésekkel szemben nem képes ellenanyagot termelni.

Toxoplazmózis és amit tudni kell róla

A Toxoplasma gondii által okozott fertőzés a népesség körülbelül 30%-át érinti. A magyar népesség 20-80%-a esik át a fertőzésen élete során. A szülőképes korú nők nagy része az átvészelt fertőzés eredményeként már védett. A nem immunizálódott nők 1-2%-a fertőződik a terhesség alatt. Az adatok becsültek, mert a betegség klinikailag szegényes tünetek­kel jár. A betegség jelentőségét a terhesség idején történő anyai fertőződés következtében létrejövő magzati megbetegedés adja.

Kutatási eredmények! Szintén becsült ada­tok szerint Magyarországon évente 1000 élveszületésre 3-7 veleszületett megbetegedés esik.

Hogyan fertőződik meg a magzat?

A terhes nő első fertőződésekor a magzati fertőzés a lepényen keresztül jön létre. Fiatal terhességben ez kevésbé valószínű, de ha bekövetkezik, sú­lyosabb a magzati megbetegedés. A várandósság későbbi hónapjaiban tör­ténő friss anyai fertőzés viszont nagyobb veszéllyel jár a magzatra, de eny­hébbek a tünetei. Ennek megfelelően a következmények lehetnek: vetélés, halvaszülés, koraszülés, súlyos magzati elváltozások, melyek elsősorban a központi idegrendszert érintik. Ezek az elváltozások a kórokozó által oko­zott gyulladások, elhalások következményei. Az agypusztulás okozhatja a koponya növekedésének elmaradását, de létrejöhet vízfejűség is.

Milyen tünetei vannak a toxoplazmózisnak?

Megszületéskor az esetek mintegy 20-50%-ában vannak csak tünetek, de a folya­mat ezt követően is romolhat. Később mozgáskárosodás, nagyothallás, látásrom­lás, értelmi fejlődés elmaradása lehet a következmény.

Jegyezzük meg! A veleszületett toxoplazma-fertőzésnek igen súlyos, az egész szervezetet érintő szeptikus formája is lehet. A betegség halálozása 10-15%.

Hogyan kezelhető és ismerhető fel legkorábban a toxoplazmózis?

Azokban az országokban, ahol a fertőzés gyakori, a terheseket rutin­szerűen szűrik. Hazánkban csak klinikai gyanú esetén végeznek szűrést, mellyel megállapítható a fertőzés régi vagy friss volta. A megelőzés leg­fontosabb módja a terhesség alatti szerzett fertőzés kivédése. Ehhez tudni kell, hogy a kórokozó úgynevezett köztes gazdákban több fejlődési ciklu­son megy keresztül. A köztes gazda bármely emlősállat lehet, de az em­ber is. A végső gazdái viszont csak a macskafélék. Az ember fertőződhet a fertőzött nyers húsokkal (sertés, baromfi, marha), a szennyezett zöldség­gyümölcs elfogyasztásával, macska ürülékével stb.

Mit tudnak tenni a várandós anyák a betegség elkerülése érdekében?

A terhesek figyeljenek személyi higiénéjükre, gyakran, gondosan mossanak kezet, csak jól megfőzött, megsütött húst és alaposan megmosott zöldsé­get, gyümölcsöt fogyasszanak, kerüljék az állatokat stb. Fertőződés gyanúja esetén genetikai centrumhoz kell fordulni. Az akut fertőzés rossz közérzettel, nyirokcsomó-duzzanattal, izomfájdalommal, esetleg hőemelkedéssel járhat. A magzat fertőződése igazolt esetben, a várandós anya korai kezelésével meg­előzhető.

Lóránt Szentgyörgyváry

Szerző: Szentgyörgyváry Lóránt

Szakmai gyakorlatok és tanulmányok:  Életmód-tanácsadás, kiropraktika és reflexológia. Minden érdekel ami az egészséggel vagy annak megőrzésével kapcsolatos. Az oldalon rendszeresen publikálom a saját cikkeimet.