A betegségek okai

Klimax

Ahogyan a tinédzser korban egyre erősebbé válnak a nemi jellegek, úgy az élet természetes velejárója, hogy hormonális változások az élet alkonyához közeledvén is bekövetkeznek. A klimax férfiaknál 55-65 éves koruk környékén szokott jelentkezni, nőknél korábban, 45-55 évesen.

A hölgyeknél a menstruáció ritkábbá válik, majd teljesen megszűnik, ez is jelzi a termékeny évek lezáródását. Nem ez az egyetlen tünet azonban, ez csupán a kezdet, s a női nemi hormonok termelődésének megszűnése fejfájást, feledékenységet, szívdobogásérzést, hüvelygyulladásokat, rossz vérkeringést, hőhullámokat, valamint a koncentrálóképesség csökkenését hozza magával.

A klimax tüneteinek enyhítésére érdemes természetes eredetű készítményeket alkalmazni, amelyek gyakorlatilag olyan gyógynövényekből állnak, amik az ösztrogénhez hasonló hatást fejtenek ki a női szervezetben. A hormonterápia nem biztos, hogy a legjobb megoldásnak bizonyul, bár kétségtelenül csökkenti a klimax tüneteit, de ugyanakkor számos egészségügyi kockázattal is jár.

A táplálkozásra való odafigyelés minden életkorban nagy jelentőséggel bír, s különösen így van az a menopauza idején is. Hasznos tehát, ha a változókorban levő nők évente néhányszor diétát tartanak, ennek jótékony hatásait minden téren tapasztalni fogják.

Friss zöldségek és gyümölcsök

A szakemberek gyakran ajánlják a brokkoli, a füge, a petrezselyem, a sajtok és az olajos magvak fogyasztását. Bio boltokban széles választékban megtalálható a lenmagolaj, amely kiválóan alkalmas az emésztés rendben tartására és az egészség megőrzésére. A szója fogyasztása a hüvelyszárazság miatt gyakorivá váló gyulladások megelőzésében játszik szerepet, de a hőhullámok ellen is hatékonynak bizonyul.

Húsok, tejtermékek, koffein, alkohol, fűszeres ételek- kerülje őket!

Nem csak az asztalra kerülő tápanyagok gondos megválasztása játszik szerepet a közérzet alakulását illetően, hanem a rendszeres testmozgás is. Természetesen a kornál fogva érdemes körültekintően megválasztani a mozgásformát, de heti háromszor félóra aktivitás mindenképpen ajánlott.

Az alkoholfogyasztás káros hatásairól talán nem is kell szólni, de érdemes a dohányzásról is lemondani, ugyanis bizonyított tény, hogy a cigarettázó nők korábban lépnek a változókorba.

A klimax idején a hiányzó ösztrogént pótolhatjuk orvosi zsálya, kömény, lestyán, édeskömény, cickafarkfű, vagy ánizs fogyasztásával.

A feszült idegállapotra kiválóan alkalmas a macskagyökér, a levendula, a citromfű, vagy az orbáncfű.

A vérnyomással kapcsolatos problémák kiküszöbölhetőek, illetve helyreállíthatóak galagonya, fehér fagyöngy, vagy orvosi veronika fogyasztásával.

A gyógynövényekből készült teakeverékek szintén ajánlottak a klimax idején, így jó választás lehet a következő keverékek egyike:

30 g orbáncfű, 30 g citromfű, 20 g komló, 20 g palástfű

Az aromaterápiát is segítségül hívhatjuk akár fürdőzés alkalmával, akár illóolajok választásával. Különösen ajánlott a citromfű, az édeskömény, a jázmin, az ilang-ilang, a kamilla, a rózsa, a szantálfa, vagy a levendula.

Kezelendő zónák: vese, mellékvese, húgyvezeték, húgyhólyag, mellékpajzsmirigy, agy, hipofízis, petefészek, méh (menzesz idején az utóbbi két zónát nem vagy csak óvatosan kezeljük!), napfonat.

Akupresszúra

Testen kezelendő pontok: Szb-6 (nyugtatásra), HM-5 (hőhullámok ellen).

Fül: szimpatikus (az idegrendszer kiegyensúlyozására).

Amellett, hogy az étkezések alapanyagait ajánlott körültekintően megválasztani, érdemes odafigyelni a táplálék kiegészítők fogyasztására is. A komplex készítmények mellett a kálium, a szelén, D-vitamin, a kalcium és az E-vitamin is remek választásnak bizonyulnak.

Ha a szervezet megfelelően ellátott a szükséges ásványi anyagokkal és vitaminokkal, akkor nem csak a betegségekkel veszi így fel könnyebben a küzdelmet, hanem a klimax tüneteivel is.

Tibor Griffel

Szerző: Griffel Tibor

Végzettség: ELTE – Eötvös Loránd Tudományegyetem. Szakterület: a szív- és érrendszeri betegségek, gasztroenterológiai betegségek és a légzőrendszeri betegségek. Jelenleg reflexológus, életmód és tanácsadó terapeuta tanulmányokat is végzek.