Cukorbetegség tanácsok

Nem kell lemondania a gyorsétkezésről, ha cukorbeteg! Csinálja okosan!

A gyorséttermi étel gyakorlatilag egyet jelent a „zsíros” étellel, s népszerűségének óriási szerepe van abban, hogy manapság a világ számos térségében rengeteg a túlsúlyos ember. A Bostoni Gyermekkórház munkatársai több mint 3000 felnőttet vizsgáltak meg, és megállapították, hogy azoknak, akik saját bevallásuk szerint heti két alkalomnál gyakrabban jártak gyorsétterembe, nagyobb volt a súlytöbblete (csaknem 5 kg), mint azoké, akik átlagban heti egynél kevesebbszer kerestek fel ilyen éttermet. Az előbbi csoport inzulinrezisztenciája is kétszer nagyobb volt. Szerencsére a gyorséttermek is észbe kaptak végre, s étlapjukon megjelentek az egészségesebb fogások. Az alábbi ötletek némi segítséget nyújthatnak, hogy el tudjon igazodni a gyorsételek dzsungelében, s ép bőrrel vészelje át a kalandot.

Érdemes megtudni a tápértéket

A gyorséttermeknek hazánkban, nem úgy, mint például New Yorkban, nem kötelessége feltüntetni ételeik zsír- és energiatartalmát. Néhány cég mégis önként vállalta, hogy a honlapján vagy szórólapokon közlik ezeket az adatokat. Ezek segítségével megpróbálhat kevésbé káros menüt összeállítani magának. Egy sima hamburgerben 255 kcal (1063 kJ) energia, 9 g zsír és 30 g szénhidrát van, de ha dupla adagot rendel, azzal már 495 kcal (2064 kJ) energiát, 25 g zsírt és 40 g szénhidrátot fogyaszt. Nem árt ezeket az adatokat előre megnézni a kiszemelt cég honlapján.

Tartsa a kesztyűtartóban a gyorsétterem tájékoztatóját, így legközelebb, ha kevés az ideje, és kénytelen egy gyorsétterem autósablakánál megvenni az ebédjét, már tisztában lesz az egyes fogások energia-, zsír- és nátriumtartalmával.

Egyen úgy, mint egy gyerek!

Ha nem normál-, hanem gyerekmenüt rendel, azzal nem csupán a pénztárcáját kíméli, de kevesebb energiát és zsírt fog elfogyasztani. (Például egy hamburger, kis adag hasábburgonya és 2,5 dl narancs¬lé összesen 600 kcal/2502 kJ energiát és 22 g zsírt tartalmaz.)

Ne rántott, hanem grillezett csirkés szendvicset kérjen!

A csirke az egészségesebb gyorséttermi fogások közé tartozik – ha grillezve (roston sütve) kéri, nem pedig rántva. Ezzel az egyszerű döntéssel 10 g szénhidráttól (51 g, szemben a rántott csirke 61 g-jával) kíméli meg magát. A grillezett csirkében emellett 80 kcal-val (334 kJ-lal) kevesebb az energia, és 7 g-mal kevesebb a zsír. Ha a sültkrumpliról és a majonézről is lemond, még több zsírtól és energiától szabadítja meg magát.

Üdítő helyett víz vagy cukrozatlan tea

A szénsavas üdítők és az édesített italok, például a jeges tea, rengeteg cukrot tartalmaznak, viszont szinte semmi tápértékük sincs. Egy pohár (2,5 dl) kólával például 27 g, ugyanennyi limonádéval pedig 35 g szénhidrátot iszik meg. Ha semmiképpen sem éri be a vízzel, igyon 100 százalékos gyümölcslevet.

Erősítse a csontjait: igyon tejet!

Ma már sok gyorsétteremben kapható dobozos tej is, és a tejben lévő kalcium jót tesz a csontoknak. A tejnek egyéb kedvező hatása is van, például csökkenti a vérnyomást, sőt talán a fogyásban is segít. Nem cukorbeteg családtagjait is biztassa tejivásra. Egy 10 000 nőre kiterjedő vizsgálatban a több kalciumot és D-vitamint (dúsított tejjel) fogyasztó alanyoknál kisebbnek találták a metabolikus szindróma nevű, a 2-es típusú cukorbetegség és a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát növelő tünetegyüttes kialakulási valószínűségét.

A turmixok

A gyorséttermi tejes turmixokból egy nagy pohár akár 1000 kcal (4170 kJ) energiát tartalmazhat (miközben egy kis hamburgerben, kis adag hasábburgonyában és kis kólában együttesen is csak 640 kcal/2669 kJ energia van). A hamburger után igyon inkább vizet, cukor nélküli teát vagy zsírszegény tejet. A turmixot tehát tekintse desszertnek, amelyet csak egészen kivételes esetekben enged meg magának, és ne sorolja az étkezés után elfogyasztható folyadékok közé.

Egyen egyszerű salátákat az egzotikusak helyett

Bizonyára találkozott már ,,egészséges” gyorséttermi salátákat népszerűsítő hirdetésekkel: egy részük ázsiai jellegű, s tésztadarabokkal vagy narancsgerezd ékkel készül, másokban ropogós csirkehúsfalatok és reszelt sajthalmok illegetik magukat némi zöldség tetején. Elég azonban egy pillantást vetni rájuk, s nyilvánvaló, hogy e salátaköltemények némelyikében több a zsír és az energia, mint a szendvicsekben és hamburgerekben. Ha nem áll rendelkezésére tápértékadat, csak olyan salátát rendeljen, amely kizárólag zöldségekből készül, s nincs benne sajt, hús vagy tészta. A salátához ne majonézes, hanem joghurtos öntetet válasszon, és azt is csak takarékosan használja.

Aranyszabály: Mindig reggelizzen!

Ha roppant elégedett önmagával, amiért zöldségekkel megrakott pulykamell szendvicset evett ebédre majonéz nélkül, esetleg úgy érzi, hogy megjutalmazhatja magát egy zacskó chipsszel, egy süteménnyel vagy egy finom üdítővel. Ez igen veszélyes magatartás! Álljon ellen a kísértésnek, amelynek során több kalóriával jutalmazza magát, mint amennyiről előzőleg lemondott. Ha úgy érzi, mindenképpen megérdemel valami jót, az ne étel legyen, hanem például hosszú, kellemes fürdőzés egy kád illatos vízben.

Tibor Griffel

Szerző: Griffel Tibor

Végzettség: ELTE – Eötvös Loránd Tudományegyetem. Szakterület: a szív- és érrendszeri betegségek, gasztroenterológiai betegségek és a légzőrendszeri betegségek. Jelenleg reflexológus, életmód és tanácsadó terapeuta tanulmányokat is végzek.