Egészséges étrend

A veszélyes zsírok: a többszörösen telítetlen zsírsavak

Tudtad, hogy az amerikaiak ötször annyi omega-6 zsírsavat fogyasztanak, mint amennyi egészséges lenne? Ez az omega-3 zsírsavak esetében sem alakul előnyösen, hiszen a szervezet számára kifejezetten hasznos alapanyagból pedig ötödannyi a bevitel, mint szükséges lenne. Ugyan étrend-kiegészítő formájában is hozzájuthatunk a szív-és érrendszer számára nélkülözhetetlen omega-3 zsírsavak beviteléhez, de az sem mindegy, milyen alapanyagok kerülnek a tányérra.

Mik azok az esszenciális  zsírsavak?

Ahhoz azonban, hogy megismerjük a szervezet számára hasznos zsírsavakat, érdemes többet megtudni az úgynevezett esszenciális zsírsavakról. Alapvetően elmondhatjuk, hogy a többszörösen telítetlen zsírsavak esetében a szénlánc több kötést tartalmaz, mint az egyszeresen telítetlen zsírsavak kapcsán. Ez utóbbiaknál nincsen kettős kötés, a telített zsírsavaknál pedig egyáltalán nem beszélhetünk ilyen kötésekről.

A már említett omega-6 és omega-3 zsírsavak a többszörösen telített zsírsavak közé tartoznak. Esszenciálisak, vagyis a szervezet számára nélkülözhetetlenek annak ellenére is, hogy azokat a szervezet glükózból nem tudja előállítani. Ennek megfelelően táplálkozásunkkal kell a szükséges mennyiséget bevinni.

Kerüld el a hiánybetegségeket!

Felmerül természetesen a kérdés, hogy milyen alapanyagokat érdemes beiktatni étrendünkbe, hogy ezekhez az esszenciális zsírsavakhoz hozzájuthassunk. A teljes értékű táplálkozást megcélozva kiemelt jelentőséggel bír az, hogy ne szenvedjünk hiánybetegségekben, és minden mikrotápanyag a szervezet rendelkezésére álljon. Az omega-3 zsírok főként a zöld levelekben és az algákban találhatóak meg, míg az omega-6 zsírok a magvak fogyasztásával juttatható be.

Óvatosan az omega-6 zsírsavakkal!

Mindez szoros kapcsolatban van azzal, hogy milyen termékeket találhatunk az üzletek polcain. A gyártók számára rendkívül fontos a költséghatékonyság, és ennek megfelelően igyekeznek a magvakból egyszerűen kinyerhető olajakat előnyben részesíteni. Az omega-6 zsírsavak az olyan magolajokban találhatóak meg, mint a kukoricaolaj, a szójaolaj, vagy például a repceolaj. Az iparilag előállított élelmiszerek mind nagyobb helyet kapnak életünkben, s erre tökéletes példa, hogy az 1960-as évek óta a tengerentúlon jelentősen megnövekedett az omega-6 zsírsavakat tartalmazó alapanyagok fogyasztása, forgalma.

Fontos tudni, hogy az esszenciális zsírsavak sem szükségesek a szervezet számára korlátlan mennyiségben. Ha nem figyelünk oda a bevittekre, annak elhízás lehet a következménye. Ez nem pusztán a tükörben látott kép miatt lényeges, hanem az egészségügyi kockázatok apropóján is.

Miért veszélyesek a többszörösen telítetlen zsírsavak?

Kevesen tudják, hogy a kettős kötésű szénlánc miatt ezek az anyagok gyorsan reakcióba lépnek az oxigénnel. Ez a folyamat hatással van a szervezet egészének működésére, és olyan negatívumokat hozhat maga után, melyek hátulütőit a mindennapi közérzeten, erőnléten is megérezni. Nézzük, melyek ezek!

  • A többszörösen telítetlen zsírsavak égése során mérgező anyagok szabadulnak fel, melyek akár a DNS mutációját is maguk után vonhatják.
  • Tudtad, hogy a DNS mutációja tehető felelőssé az öregedési folyamatokért és a különféle betegségek kialakulásáért? Ha tehát ez a folyamat a többszörösen telített zsírsavak miatt felgyorsul, úgy kisebb esélyünk van a hosszú és egészséges életre.
  • A DNS működésével és egészségével szorosan összefüggő mitokondrium károsodik a peroxidáció következtében.
  • A vázizomzat sok felesleges omega-6 zsírsavat tárol, s ennél fogva a fizikai állóképesség csökkenését is maga után vonhatja ez az anyag. A fizikai aktivitás hiányában a súlyfelesleg kialakulásának megnő a veszélye, erről pedig jól tudjuk, hogy napjainkban népbetegségnek számít. Az elhízással küzdőknél nagy kockázata van a szív-és érrendszeri megbetegedéseknek, az ízületi problémáknak vagy akár a cukorbetegségnek és a magas vérnyomásnak is.
  • A folyamat együtt jár az LDL koleszterin szintjének növekedésével, ami pedig az érelmeszesedés kialakulásában játszik szerepet.

Csökkentsd a többszörösen telítetlen zsírsavak bevitelét!

Az állatokon végzett kísérletek is alátámasztják azt, hogy a zsírperoxidáció mértéke mennyire befolyásolja az élettartamot és az egészségi állapotot. A kutatók azt vizsgálták, hogy az egerek legfeljebb öt, a galambok pedig akár harmincöt évig is élhetnek. Mi állhat ennek a hátterében? A tapasztalatok arra engedtek következtetni, hogy a sejthártyák zsírösszetételében mutatkozott lényeges különbség a két faj között. Amikor az egerek kalória bevitelét csökkentették, akkor sikerült élettartamukat meghosszabbítani.

Felmerülhet a kérdés, hogy mégis miért tartja meg a többszörösen telítetlen zsírsavakat a szervezet, és miért nem választja ki, ha ilyen kockázatos annak jelenléte. Lássuk, miért van ez így!

Rugalmasság az idegsejtek és a retina sejtek számára: ezt biztosítják a többszörösen telítetlen zsírsavak!

A tapasztalatok szerint a többszörösen telítetlen zsírsavak biztosította környezet egyes biológiai funkciók működéséhez nélkülözhetetlen. A telített zsírokból hiányzik a kettős kötés, így szobahőmérsékleten fehérré és szilárddá válnak. Erre tökéletes példa a marhafaggyú. Más a helyzet azonban a kettős kötéssel rendelkező zsírsavaknál, ezek ugyanis képesek meghajolni ezeknél a kötéseknél. Ezt a tulajdonságukat használják ki az idegsejtek és a retina sejtek. Nem véletlen, hogy a hideg vízi halakban, például a lazacban nagyon sok többszörösen telítetlen zsírsav van, hiszen a hideg környezetben is szükség van sejthártyáik rugalmasságának megőrzésére.

Segítenek a fertőzések leküzdésében!

Bármennyire is furcsán hangzik, a többszörösen telítetlen zsírsavak abban is szolgálják a test működését, hogy felhívják a figyelmet a rendellenességekre. Mire gondolunk pontosan? Ahhoz kétség sem férhet, hogy az oxidatív stressz negatív hatással van a szervezetre. Ilyen tapasztalhatunk akkor is, ha valamilyen fertőzéssel találkozunk, és az immunműködés oxidatív stresszel jár együtt. Ez nem mást jelent, mint azt, hogy oxidált telítetlen zsírokat használ fel a test, s így érzékeli a fertőzést, majd segíti elő az immunreakciót. Így járul hozzá az omega-3 zsírsav ahhoz, hogy a megfelelő módon sikerüljön a fertőzéseket leküzdeni.

Ugyan a szervezet a számára hasznos módon képes felhasználni szükséghelyzetben a többszörösen telítetlen zsírsavakat, de azoknak csak korlátozott mennyiségben történő bevitele a hasznos.

Tibor Griffel

Szerző: Griffel Tibor

Végzettség: ELTE – Eötvös Loránd Tudományegyetem. Szakterület: a szív- és érrendszeri betegségek, gasztroenterológiai betegségek és a légzőrendszeri betegségek. Jelenleg reflexológus, életmód és tanácsadó terapeuta tanulmányokat is végzek.