Egészségügyi kérdezz-felelek

Nagyon fel szoktam fúvódni. Mit szedjek rá?

A felfúvódással az a gond, hogy amikor a probléma jelentkezik, már nemigen lehet ellene tenni. Ha a beleiben gázbuborékok képződnek, azoknak valami módon távozniuk kell onnan. Az egyetlen működő stratégia a gázképződés megakadályozása. Ez történhet az erre hajlamosító ételek, például a hüvelyesek és a káposztafélék (illetve ha ön laktózintoleráns, akkor az összes tejtermék) elkerülésével, vagy emésztőenzimeket tartalmazó készítmény használatával, amellyel az első falat ételt kell megszórnia, illetve a tablettás fajtát étkezés előtt kell bevennie. Ez az enzim lebontja a gázképződésre hajlamosító ételekben lévő emészthetetlen cukrokat, így emésztésük kellemetlen mellékhatások nélkül zajlik le.

Hatóanyagok

Az egyéb felfúvódás elleni készítmények legtöbbje vagy szimetikont, vagy aktív szenet tartalmaz hatóanyagként. A szimetikon enyhítheti a felfúvódás okozta hasi fájdalmakat, de nem csökkenti a gázképződést. Egy vizsgálat során pedig éppen ugyanannyi gáz keletkezett azok szervezetében, akik gázképződést okozó ételek fogyasztása után aktív szenet vettek be, mint azoknál, akik semmilyen szert nem használtak.

Érdemes tudni: a bélbaktériumok gázt termelhetnek

Ha önnek irritábilis bél szindrómája (IBS) mellett szűnni nem akaró bélgáz problémái vannak, akkor lehetséges, hogy a gázképződést a beleiben túlszapo­rodott baktériumok okozzák. Egy 124 fő bevonásával készült libanoni vizsgálatban a 10 napon át rifaximint (antibiotikum) szedő páciensek 42 százaléka tapasztalta a gázképződés jelentős csökkenését.

Tibor Griffel

Szerző: Griffel Tibor

Végzettség: ELTE – Eötvös Loránd Tudományegyetem. Szakterület: a szív- és érrendszeri betegségek, gasztroenterológiai betegségek és a légzőrendszeri betegségek. Jelenleg reflexológus, életmód és tanácsadó terapeuta tanulmányokat is végzek.