• ízek
• szaglás

Az élet sója – Mit jelent az ízlés és a szaglás?

Az ízlelésre és szaglásra való képesség talán nem tűnik olyan fontosnak a jó közérzet szempontjából, mint a látás vagy a hallás. Látszólag nem is befolyásolják annyira a biztonságérzetet, a függetlenséget, a munkavégzést és az emberi kapcsolatokat. Pedig, amint az a mostani cikkünkből kiderül, elengedhetetlen ezeknek az érzékeknek a megfelelő működése, mivel igen lényeges hatást gyakorolnak az élet számos területére.

Az ízlelés és a szaglás hozzájárul a mindennapi örömökhöz!

Nem csupán a veszélyek kiküszöbölése, az önállóság megőrzése és a szervezet kielégítő működése szempontjából van jelentőségük: az élet ajándékait is általuk lehet igazán élvezni. Bár a szaglásunk jóval gyengébb, mint az állatok többségéé, mégis – gyakran nem is tudatosan – a kommunikáció egyik formájaként használjuk. A szaglás segít felfogni a körülöttünk lévő emberek érzelmeit, valamint kétségtelenül befolyásolja a párválasztást. Emlékeket idézhet fel, és hatást gyakorolhat a kedélyállapotra, sőt még az immunrendszerre és a hormonháztartásra is.

Feltehetően mindenki tudja, hogy a friss saláta és a barna rizs fogyasztásával jót tesz a szervezetének. A többség mégis nagyon bánja, hogy ezeknek az egészséges ételeknek nincs olyan különleges ízük, mint mondjuk a szalonnás tojásnak, a chipsnek vagy a krémesnek. Vajon miért? Amikor az ember még magának gyűjtögette és vadászta a táplálékát, az energiadús élelmiszerek számítottak „hasznosnak”. Azok, amelyekben sok a zsír vagy a cukor, mivel élelemhiány esetén ezek biztosították a túlélést.

Létfontosságú szerep

Az ízlelés és a szaglás határozza meg, hogy mit eszünk és iszunk. Azt is megtapasztalhatjuk, hogy bizonyos élelmiszereknek az egyes életkorokban más az ízük, sőt még az illatuk is. Amikor valaki felnőtté válik, és az ízérzékelése kifejlődik, jobban tudja értékelni azokat az ételeket, amelyeket gyerekként nem szeretett, így a keserű csokoládét vagy az érett sajtokat. Kevésbé válogatós, ugyanakkor kifinomultabb lesz. Jólesően kóstolgatja a különféle népek és kultúrák konyháit, kedvtelve kortyolgat speciális borfajtákat.

Ezek a fantasztikus érzékek azonban elsősorban nem az ínyencségek vagy a csodás illatok élvezetére fejlődtek ki. Bár kétségkívül nagyvonalú a természettől, hogy mindezt lehetővé tette számunkra. A többi érzékszervhez hasonlóan a szagló- és ízlelőszervek is arra szolgálnak, hogy védelmet nyújtsanak a váratlan veszélyekkel szemben, és segítsék a túlélést. Nem véletlen, hogy a kellemetlen szagú vagy undorító ízű dolgok fogyasztása gyakran veszélyt jelent az egészségre nézve.

Miért lényegesek?

Vitathatatlan, hogy az ízlelés és a szaglás az életkor előrehaladtával általában romlik. Mivel ennek nincsenek feltétlenül végzetes következményei, a többi érzékszerv gyengülésénél sokkal kevesebb figyelmet szentelünk neki. Pedig ez a változás is rejthet veszélyeket.

A gyengülő ízlelésnek és szaglásnak más egészségügyi kihatásai is lehetnek

Az idősek például, ha már nem nyújt olyan élvezetet az étkezés, mint korábban, elveszítik érdeklődésüket az ételek iránt, ezért a szükségesnél kevesebbet esznek. Ez tápanyaghiányhoz vezethet, ami tovább súlyosbíthatja az ízlelés- és szaglászavarokat. így máris kialakul az ördögi kör.

Azok, akik csak a zsíros és kalóriadús élelmiszerek ízét képesek érzékelni, könnyen elhízhatnak. Nem maga az érzékelés romlása okozza a testtömegnövekedést, de ez is szerepet játszhat benne. Hasonlóképpen, a csökkent ízleléssel rendelkezők előszeretettel sózzák az ételeket, hogy ezzel fokozzák az ízhatást. A túl sok só fogyasztása viszont magas vérnyomás kialakulását eredményezheti, az pedig egyike azoknak a betegségeknek, amelyek súlyosbíthatják az ízlelési és szaglási zavarokat.

A szaglás és az ízlelés ellenségei

Szinte mindnyájan tapasztaljuk, hogy életünk valamelyik szakaszában a normálisnál rosszabb a szag- vagy az ízérzékelésünk.

Az alábbiakban azokat a hétköznapi tényezőket ismerheti meg, amelyek e romlásért felelősek:

• nátha és más légzőszervi megbetegedések,
• szénanátha (rinitisz) és egyéb allergiás egészségi problémák,
• az orrmelléküreg rendellenességei,
• orrpolip,
• fogbetegségek,
• cukorbetegség,
• magas vérnyomás,
• egyes gyógyszerek mellékhatásai,
• dohányzás,
• egészségtelen étrend, 0 vitaminhiány.

Más betegségek, sőt a balesetek is jelentősen befolyásolhatják az ízlelést és a szaglást. Idetartoznak a fejsérülések, az agydaganat, az Alzheimer-kór, a skizofrénia, a neurológiai betegségek, például a szklerózis multiplex vagy a Parkinson-kór, valamint a vegyi anyagok, a méreganyagok és a sugárzás. A káros anyagok egy részét szinte lehetetlen elkerülni, de a későbbiekben felsorolt kockázati tényezők közül néhányat az ellenőrzése alatt tarthat.

E cikksorozat segítségével megtanulhatja, mi mindent tehet az alapbetegségek visszaszorítása, illetve kezelése érdekében. Már ismer néhány módszert, amelyekkel ízlelését és szaglását megőrizheti. Ez a MÉHÉSZ-stratégia első lépése. A következő cikkből még több ilyen eljárásról tájékozódhat.

Figyeljen oda a változásokra!

A továbbiakban egyre többet tudhat meg e kincset érő érzékszervek megóvásáról, az ízlelés- és szaglászavarok okairól, kiküszöbölésük lehetőségeiről. A lényeg az, hogy soha ne vegye semmibe a csökkent, torzult vagy elveszett íz-, illetve szagérzékelést, és ne tekintse az időskor elkerülhetetlen velejárójának. Nem utolsósorban azért fontos ez, mert az orvos a rendellenességekből más, kezelhető betegségek jelenlétére is következtethet.

A szaglás és ízlelés gyengülésével az életminőség is romlik

Aki ezzel a problémával küzd, közömbössé válik az ételek iránt, egyre ritkábban megy étterembe, vagy hívja meg a barátait vacsorára, esetleg ugrik be a szomszédba egy kávéra. A helyi kisvendéglőben elköltött ebéd vagy egy sütemény a kedvenc cukrászdájában már nem tűnik csábító lehetőségnek.

Hobbija, a kertészkedés veszít a vonzerejéből, mert nem érzi az áldozatos munkával nevelt virágok illatát. Ráadásul az otthona sem lesz olyan vendégmarasztaló mások számára, ha képtelen észrevenni és megszüntetni a kellemetlen szagokat, például a házi kedvenc vagy a romlott ételek bűzét. Hiába nem tűnik tehát a szaglás és az ízlelés létfontosságúnak a jó közérzet szempontjából, mégis lényeges elemei az életnek.

Szaglás és ízlelés – a meghitt kapcsolat

Nyilvánvalónak tűnik, hogy a szaglásért az orr, az ízlelésért pedig a nyelv felelős. Valójában azonban a zamat érzékelése, ezáltal a finom fogások élvezete a szaglás közvetítésével zajlik. Ezért van, hogy amikor megfázik, és eldugul az orra, általában nem érzi rendesen az ételek ízét. Bizonyos élelmiszerek, például a csokoládé vagy a kávé aromája szinte teljes egészében a szagláson alapul. Erről a jelenségről a következőkben bővebben lesz szó. Bár az emberek többnyire felcserélhetőnek tartják az ételek ízének és zamatának fogalmát, utóbbit gyakorlatilag az íz és az illat együttesen alkotja.

Sőt, a nyelven elhelyezkedő ízlelőbimbók az öt alapízt ugyan meg tudják különböztetni, az orrban lévő szaglóreceptorok azonban több száz illatot képesek azonosítani. Ez akkor is igaz, ha az illatok alig térnek el egymástól, vagy csak kis mennyiségben, néha billiomod nagyságrendű, rendkívül kis koncentrációban vannak jelen. A szaglás tízezerszer kifinomultabb, mint az ízlelés.

A szaglás két típusa

A szaglás, tudományos nevén olfakció, kétféle módon zajlik. A kutatók bebizonyították, hogy az ortonazális szaglás, azaz a tényleges szaglás során bekövetkező szagérzékelés mellett annak egy másik formája is beindul evés közben. A lenyelt étel illatai ugyanis hátrafelé és felfelé, a szájüreget és az orrüreget összekötő utakon áthaladva elérik az orr felső részén elhelyezkedő szaglóreceptorokat. Ezt nevezzük retronazális szaglásnak, amely részben felelős a szag- és az ízérzékelés közötti kapcsolatért.

A reszelt almát az ízlelőbimbók önmagukban csak nehezen tudnák megkülönböztetni a reszelt hagymától. (Az ezzel kapcsolatos kísérletben mindkét élelmiszert lereszelték, hogy hasonló állaga és jellege legyen a szájban.) Amikor azonban az alma vagy a hagyma a szájüregben összekeveredik a nyállal, a felszabaduló illatmolekulák a garattól feljutnak az orrjáratokba, és az ember a korábbi emlékek alapján az ételt helyesen azonosítja.

A retronazális szaglásnak köszönhetően a zamatot teljes egészében lehet élvezni.

Kémiai érzékek

A szaglás és az ízlelés érzékei azért különböznek a látásétól és a hallásétól, mert esetükben közvetlen fizikai érintkezésre van szükség ahhoz, hogy információt szerezzünk a külvilágból. Azért tudjuk kivenni a szagokat, mert észleljük a levegő által szállított illatmolekulákat. Továbbá csakis azért van fogalmunk az ízekről, mert az élelmiszerek molekulái feloldódnak a nyálban, és így a szájüregben lévő érzékelőreceptorok azonosíthatják őket. A látással és a hallással ellentétben a szaglás és az ízlelés kémiai érzéknek számít.

Olyan specializálódott receptorsejteken alapulnak, amelyeket a környező folyadékban, a nyálban, illetve az orrüreg nyalkájában feloldódó molekulák ingerelnek. Míg az ízlelőreceptorok kizárólag azokat az anyagokat képesek érzékelni, amelyek ténylegesen a szájüregbe kerülnek, a szagok a levegő útján a széliránytól és egyéb tényezőktől függően távolabbról is az orrba juthatnak.

A szaglás bonyolult gépezete

Az orrüreg „mennyezetén” található egy bélyeg nagyságú terület, az olfaktorikus epitélium, vagyis a szaglóhám. Ezen a kis helyen több millió szaglóreceptor sorakozik, az ún. szaglósejtek. Minden egyes sejtből szőrhöz hasonló, vékony, átlátszó nyálkával borított kinövések, csillók nyúlnak befelé az orrüregbe. Az orrba a szag levegő útján terjedő molekulák formájában jut el, amelyek a nyálkában feloldódnak, kiváltva a csillókban lévő receptorok ingerlését. A szaglósejtek a kémiai ingert idegi jellé alakítják át, és ilyen formában továbbítják az agyba. Ha a nyálka annyira megvastagodik, hogy nem képes többé feloldani a levegővel bejutó molekulákat (ez tipikusan megfázáskor fordul elő), elvész a szagérzékelés.

A szaglósejtek hosszabb nyúlványai, az axonok alkotják a szaglóideget, ez szállítja az ingerületet a szaglógumóba. (Az orr mögött, közvetlenül az agy alatt elhelyezkedő szaglógumóból orrüregenként egy-egy van.) A bejövő információ áttevődik a gumókban található idegsejtekre, majd továbbítódik az agy homloklebenyében lévő szaglóközpontba, ahol a szagérzékelések értelmeződnek.

A szaglóközpont kivételesnek tekinthető abban a tekintetben, hogy közvetlenül kapcsolódik a limbicus rendszerhez, azokhoz az agyi szerkezetekhez, amelyek jelentős szerepet játszanak a kedélyállapot és az érzelmek szabályozásában. Ez magyarázhatja azt is, hogy bizonyos illatok miért idéznek fel bennünk azonnal különféle emlékeket, és miért társítunk hozzájuk egy-egy képet, élményt.

A szagfelismerés összetett folyamat!

Az agynak több mint 300 különböző molekulát kell elemeznie ahhoz, hogy például a rózsa illatát azonosíthassa. A szagérzékenység általában közvetlenül felkelés után a leggyengébb, majd a nap további részében fokozatosan erősödik. Tavasszal és nyáron is hevesebben reagál az ember az illatokra, mint az év más részeiben.

Szaglás lépésről lépésre:

Az ízérzékelés folyamata

Emlékszik még, mit tanult biológiaórán az ízlelőbimbókról? Azt talán fel tudja idézni, hogy ezek az apró érzékszervek észlelik az ízérzeteket, és a nyelven lévő ízlelőszemölcsökben, a papillákban helyezkednek el.

Valószínűleg arról is hallott már, hogy négy alapízt vagyunk képesek megkülönböztetni: az édeset, a savanyút, a sósat és a keserűt. Az összes ízérzékelés ezeknek a fő ízeknek a kombinációjából származik. Néhány évvel ezelőtt elfogadott tudományos ténynek tartották, hogy az egyes ízekért felelős ízlelőbimbók a nyelv más-más területeit foglalják el. Az édeset a nyelv hegyén, a sósat elöl két oldalt, a savanyút hátul két oldalt, a keserűt pedig egészen hátul lehet érzékelni.

A hínár íze

A fenti elmélet azonban már a múlté. A kutatók napjainkban öt alapízt határolnak el egymástól.

Az umamit a keleti konyhaművészetben évszázadok óta ismerik. Egy hínárfajtából, a kombuból készült levesben is megtalálható. Ikeda profeszszornak végül ebből sikerült kivonnia az ízt létrehozó anyagot, a glutamátot, egy aminosavat, a fehérjemolekulák egyik építőkövét. A glutamát szinte minden élelmiszerben természetesen fellelhető. Kifejezetten magas a koncentrációja azokban a finomságokban, amelyeket a többség különlegesen ízletesnek tart: a húsokban, a halban, a kacsában, a tejtermékekben, a gombában, az érett paradicsomban, a cukorborsóban, a grépfrútban, a teában, a gyömbérben és a tofuban. A parmezán sajt, a szalonna és a füstölt sonka szintén kivételesen nagy mennyiségű glutamátot tartalmaz.

Kikunae Ikeda felfedezése ellenére az ötödik ízt a nyugati tudósok többsége a közelmúltig figyelmen kívül hagyta. A glutamátból kifejlesztett fűszer, a mononátrium-glutamát (MSG) viszont hatalmas hasznot hozott a professzornak. A mai napig rengetegen használják az egész világon, különösen a kínai vendéglőkben.

Hibás elgondolás

Az ízlelőbimbók térképével kapcsolatban a szakemberek beismerték, hogy az egy végletes leegyszerűsítésen és félreértésen alapul. Az elmélet szerint az egyes ízekért felelős ízlelőbimbók a nyelv adott területein találhatóak, azokon a helyeken, ahol egy bizonyos ízt a legerősebben ki tudunk venni, más ízt pedig nem lehet érzékelni. Ez a téves elképzelés több mint száz évig tartotta magát. Egy egyszerű módszerrel otthon is könnyen bizonyítható, hogy a „térkép” nem használható. Ha tesz egy csipet sót a nyelve hegyére, itt is érezni fogja az ízét, holott az elvileg csak a nyelv oldalán fordulhatna elő.

Az öt (talán több) alapízt tehát az egész nyelven „fel lehet fogni”, a nyelv közepén lévő apró „kopasz” folt kivételével, ahol nagyon kevés papilla helyezkedik el. Egyéb kisebb eltérések is mutatkoznak. Így valószínűsíthetően a többinél nagyobb számú keserű ízreceptor van, hogy ezek felhívhassák a figyelmet a veszélyes ételekre.

Az umami az élelmiszeriparnak nagy segítséget jelent abban, hogy a fogyasztók igényeinek megfelelően csökkentsék a zsír, a só, a cukor és a mesterséges adalékanyagok mennyiségét. Egyesek szerint a glutamátot nagy mennyiségben tartalmazó élelmiszerek az egészségtelen adalékok hátrányai nélkül nyújtanak kitűnő zamatot.

Mások óvnak túlzott mértékű fogyasztásától. Ezt az aminosavat már azzal is vádolták, hogy túl jó ízt kölcsönöz a zsíros ételeknek, például a pizzának vagy a chipsnek. Sőt felvetődött, hogy az MSG-ben (az élelmiszerekből kivont, ételízesítőként használt glutamátban) gazdag gyorséttermi ételek függőséget okoznak, ami hozzájárul az elhízáshoz. Egy biztos: a rendkívül finom ízek hátrányokkal járnak az olyan országokban, ahol az emberek rengeteg feldolgozott élelmiszert fogyasztanak, a túlsúllyal küszködők aránya pedig igen magas.

Az ízlelőbimbók működése

Az ízlelőbimbókat szabad szemmel nem lehet látni, ehhez túlságosan aprók. Az ízlelőszemölcsök alján és oldalán találhatóak, számuk papillánként egy és száz-egynéhány között ingadozik.

Egy ember átlagosan 10 ezer ízlelőbimbóval rendelkezik!

Arányuk a nőknél magasabb, mint a férfiaknál. Mindegyik kb. 50-100 specializálódott receptorsejtet tartalmaz. A belőlük kinyúló egy-egy apró szőr észleli a nyálban feloldódott vegyi anyagokat, hogy aztán üzeneteket küldjön az agyba a különböző idegeken keresztül, az ízlelőbimbó helyétől függően.

Az ízlelő- és a szaglóreceptorok igazán különlegesek

A legtöbb ideg¬sejttől eltérően elöregedésük vagy sérülésük után pótlódnak. Egy átlagos ízlelőbimbó 10-14 naponta megújul. Akkor mégis miért gyengülnek bizonyos ízérzékelések az évek múlásával? Úgy tűnik, hogy a pótlómechanizmus is „idősödik” és veszít hatékonyságából. Ez viszont nem indokolja, hogy gyakran csak bizonyos ízek vesznek el, és nem az ízérzékelés általában. A legújabb kutatások arra utalnak, hogy a korosabb emberek szájhigiéniája is befolyásolhatja ezt a folyamatot.

Íz mindenütt

Az ízlelőbimbókon kívül ízlelőreceptorok is fellelhetőek a szájüreg nagy részén, egészen a garat mélyéig. A csecsemőknek rengeteg ilyen receptoruk van, amelyek érzékenysége az évek múlásával csökken. Az ízérzés ezt követően már főként a nyelvről származik.

Az ízlelőreceptorok mellett idegvégződések is találhatók a száj- és orrüregben, csakúgy, mint a bőrön. Ezekkel érzékeljük a hideget, a meleget, a csípőset és az egyéb irritációt, így a bors, az erős paprika, a hagyma, az ammónia, valamint az erősen mentolos cukrok és a szénsavas italok hatását.

Az ízlelés kapcsán egyfajta „közös kémiai érzékelésről” beszélhetünk. A nyelvben lévő idegvégződések körülölelik az ízlelőbimbókat, és információt továbbítanak az agyba egy másik különálló idegpályán keresztül, ami különösen a magas zsírtartalmú élelmiszerek élvezetében játszik fontos szerepet. (Egyébként ez az idegpálya szállítja a tapintás által észlelt érzeteket is.) Az agyba számos „útvonalon” érkeznek a jelek. Ennek köszönhető, hogy a szájüreg még akkor is közvetíti az ételek tulajdonságait (állagát, hőmérsékletét), amikor az ízérzékelés gyenge.

(A természetes működés általában magától helyreáll, feltéve, hogy kis ideig kerüljük a csípős ételeket.) Ha úgy érzi, rögtön tüzet okád, a vízivás nem segít, mert az erős paprikában lévő vegyületek nem oldódnak vízben. Az alkohol hatékonyabb megoldás. Igyon egy pohár bort vagy sört a csípős fogások mellé, vagy egyen joghurtot. A tejtermék zsírtartalma ellensúlyozza az erősét.

Út az érzelmekhez

Bizonyára Önnel is előfordult már, hogy egy váratlanul jelentkező, rég elfeledett illat hatására szinte visszautazott az időben. Először vitte a gyermekét iskolába, és hirtelen saját tanulóévei emlékei villantak fel a semmiből. Vagy elsétált egy bizonyos parfümöt használó ember mellett, és a szeretett nagymama máris megjelent lelki szemei előtt.

Észrevette már, hogy egyes aromák hatással lehetnek a hangulatára?

Gondoljon a frissen nyírt fű „örömteli” illatára vagy a bútortisztító szaga által kiváltott kényelmetlen érzésre. Mindez azzal magyarázható, hogy a szaglóreceptorokból vagy az ízlelőbimbókból származó szag-, illetve ízingerek elsőként az agy legősibb és legkezdetlegesebb részébe jutnak el. A limbicus rendszer néven ismert agyi terület felelős az érzelmekre és emlékekre adott emocionális válaszok szabályozásáért. Ezek az információk csak később továbbítódnak az agy gondolkodással kapcsolatos, „fiatalabb” részeibe, ahol az illatokat, illetőleg ízeket tudatosan észleljük és értelmezzük.

Éppen ezért az intenzív szagok általában erős válaszokat váltanak ki: imádjuk vagy utáljuk őket.

A jellegzetes illatok maradandó benyomást kelthetnek, mert szoros összefüggésben állnak annak a tevékenységnek az emlékével, amit éppen akkor csináltunk, amikor először éreztük őket. Mivel a limbicus rendszer a kedélyállapotot, a motivációt, a fájdalom- és az örömérzést, továbbá bizonyos hormonok kiválasztását is szabályozza, a szagok és illatok jelentősen befolyásolhatják az emóciókat.

„A szaglás egyedülállónak számít az érzékek között abban a tekintetben, hogy a legkönnyebben éri el a tudatalattit” – állítja Tim Jacob, a Cardiffi Egyetem szakértője.

Az amerikai Science című szaklapban közzétett egyik tanulmányban a kutatók 12 önkéntesnek mutattak két, a fűére hasonlító szagot. Senki sem tudta megkülönböztetni azokat. Mielőtt az egyik illatot újra az orruk alá dugták volna, enyhe áramütést kaptak. A megismételt kísérlet során már el tudták határolni a két szagmintát Ez dr. Wen Li, a chicagói Northwestern Egyetem tanára szerint evolúciós képességre utal. Az eredmény azt sugallja, hogy távoli őseink fejlett szaglóérzékkel rendelkeztek, amivel észrevehették a ragadozókat.

A szaglás és az ízlelés elsajátítása

Az illatokhoz való viszonyulás bizonyos mértékben tanult reakció. A gyerekek általában kevésbé törődnek velük, mint a felnőttek, jóllehet még a csecsemők is undorral reagálnak a romlott étel szagára. Az évek múlásával mindenkinek lesznek kedvenc illatai, amelyek a megszokáson alapulnak. Nem meglepő, hogy míg a városiak elviselhetetlenül visszataszítónak, addig a vidéken felnőttek teljesen természetesnek, sőt akár kellemesnek (mert otthonosnak) találják az állatok és a trágya szagát.

A tanult szagpreferenciák arra is kihatnak, hogy milyen ételeket fogyasztunk szívesen. Amint az korábban kiderült, az ételek zamatának nagy részét a szagérzékelés adja meg. Az ízleléstől eltérően azonban az emberek nem rendelkeznek veleszületett előítéletekkel az élelmiszerek illatával kapcsolatban. Azonkívül persze, hogy a többség nagyon kellemetlennek érzi a romlott ételek bűzét.

Elsajátított ízlelés…

Az tehát, hogy mennyire kedvel valaki egy zamatot, ugyanolyan mértékben függ az első megtapasztalás körülményeitől, mint a tényleges íztől. Ezt követően azonban ha egy meghatározott illatot valamilyen finom fogással társít, az valószínűleg fokozza az étvágyát. Másrészt viszont tudatosan kialakíthatja magában az ún. „elsajátított ízlelést”. A többszöri találkozás az adott aromával általában segít legyőzni az eredeti viszolygást.

Szerző: Griffel Tibor

Végzettség: ELTE – Eötvös Loránd Tudományegyetem. Szakterület: a szív- és érrendszeri betegségek, gasztroenterológiai betegségek és a légzőrendszeri betegségek. Jelenleg reflexológus, életmód és tanácsadó terapeuta tanulmányokat is végzek.