Fájdalom enyhítése

Az emésztőrendszeri fekélyek

Az emésztőrendszeri fekélyek kialakulását általában égető fájdalom jelzi, amelynek köz­pontja valahol a köldök és a szegycsont között van. A fájdalom éjszaka is fölébresztheti, néhány perctől több óráig terjedő időtartamú lehet, s rosszabbodhat az evéstől – de az üres gyomortól is. A fekély miatt hányhat és felfúvódottnak érezheti magát – akárho­gyan jelentkezik is, semmiképp sem kellemes.

Mi okozza?

A fekélyek irritált foltok az emésztőcsatornában, amelyeket a leggyak­rabban a Helicobacter pylori nevű baktérium idéz elő – ez a mikroorga­nizmus már legalább hatvanezer éve él – többnyire ártalmatlanul – az ember emésztőrendszerében. A világ lakóinak nagyjából a felében talál­hatók meg a tenyészetei, de az esetek java részében semmiféle tünetet nem okoznak.
A fekélyek egyéb okai közt említést érdemel a fájdalomcsillapí­tók (például az aszpirin) és a nemszteroid jellegű gyulladáscsökkentők (NSAID-ok, például az ibuprofen és a naproxen) túlzásba vitt haszná­lata, mert ezek irritálhatják a gyomor nyálkahártyáját. A dohányzás és az alkoholfogyasztás is számít, mert növelik a sav mennyiségét s ezzel a fekély kialakulásának kockázatát. A stressz és a csípős ételek nem okoznak fekélyt, a meglévőt viszont súlyosbíthatják, akadályozva gyógyulását.

A fekélyek többsége hol begyógyul, hol kiújul

Napokon vagy heteken át is észlelheti a tüneteket, aztán eltűnnek, hogy amikor azt hiszi, minden rendben, újra előjöjjenek. Az, hogy hogy érzi magát, attól is függ, hogy a fekély az emésztőrendszer melyik részén van. A nyombélfekély – ez a leggyakoribb, a vékonybél első szakaszában kialakuló változat – ébredés­kor általában még szunnyad, de délelőtt már javában fáj. Ám az éjszaka közepén is fölébresztheti. A gyomor felső ívében létrejövő gyomorfekély miatt megduzzadhatnak a vékonybélhez vezető szövetek, gátolva az étel vékonybélbe jutását. Ez evés után felfúvódást, émelygést vagy hányást okozhat. A stresszfekélyek betegség vagy trauma hatására alakulnak ki a gyomorban vagy a nyombélben.

Jegyezzük meg! A fekélyes fájdalom viszonylag könnyen enyhíthető; megfelelő gyógy­szerek hatására a fekély néhány hét alatt begyógyulhat. Persze a gyógyulás szempontjából az is sokat számít, hogyan bánik a gyomrával.

Ne csüggedjen!

A Helicobacter pylori baktérium ellen kezelt fekélyes pácienseknek csak kevesebb mint 10 százalékánál újul ki a betegség.

Az első teendők

Ha arra gyanakszik, hogy a mardosó fájdalom, amely éjszaka fölébreszti, fekély, a következőket javasoljuk.

1. Próbálkozzon vény nélkül kapható savlekötőkkel!

Amíg nem jut el orvosához, a patikában beszerezhető savlekötők átmeneti enyhülést hozhatnak, mivel semlegesítik a gyomorsavat. A szerek folyadék formájában sokszor gyorsabban hatnak, mint a tabletták, mivel azonban kölcsönhatásba léphetnek más gyógyszerekkel, például bizonyos NSAID-okkal és a szájon át szedett kortikoszteroidokkal, használatuk előtt min­denképpen tanácsos kikérni olyan gyógyszerész véleményét, aki tudja, hogy ön milyen egyéb orvosságokat szed.

2. Kérje orvos segítségét!

A fekély nem olyasmi, amit otthon is orvosolni tud. A savlekötők csak a fájdalmat enyhítik, a fekélyt nem gyógyítják meg.

Mit tehet az orvos?

Annak kiderítésére, hogy fekélye van-e, a gasztroenterológus levezet a nyelőcsövén egy vékony, a végén fényforrással ellátott endoszkópot (maga a beavatkozás a gasztroszkópia), s ha fekélyt lát, szövetmintát is vesz, hogy ki lehessen zárni a rákos daganatot. Röntgenfelvételt is készíthet az emész­tőrendszeréről: ehhez kontrasztanyagot – báriumkását – kell innia, így a felvételen látszani fognak az esetleges fekélyek. Ezenfelül végeznek vér-, széklet- és leheletvizsgálatot is a Helicobacter pylori baktérium kimutatá­sára. Az orvos az eredményektől függően többféle megoldást javasolhat.

Antibiotikumok. Előírhat a szakember például kéthetes antibiotikum­kúrát két vagy három antibiotikum kombinációjával, hogy kiirtsák a Heli­cobacter pylorit.

Savtermelésgátlók. Egyik nagy csoportjukat H2-receptor-blokkolók-nak nevezik. Az idetartozó gyógyszerek, például a Cimetidin, a famotidin és a ranitidin, a gyomorsavtermelés mérséklése révén fejtik ki hatásukat a gyomorban. Másik csoportjukat & protonpumpagátlók alkotják: ezek úgy csökkentik a gyomor savtartalmát, hogy gátolják a savat elválasztó sejtek ioncserélő működését.

Savlekötők. Közömbösítik a gyomorsavat, ezáltal csökken a gyomor savtartalma. Gyomorégés esetén igen kedvezőek, azonnal hatnak.

Gyomornyálkahártya-védők. A szukralfát és a bizmut-szubszalicilát a gyomor nyálkahártyáját bevonva megakadályozza, hogy a gyomorsav elérje a nyálkahártyát. A bizmut-szubszalicilát emellett a Helicobacter pylori tevékenységét is gátolja.

Segítsen magán!

Életmódja és étrendje kis változtatásai is segíthetnek meggyógyítani a fekélyt és elűzni a fájdalmat. Próbálja ki az alábbi módszereket.

Több brokkoli. A keresztesvirágúak közé tartozó zöldségek – például a brokkoli, a brokkolicsíra, a karfiol, a káposzta vagy a kelkáposzta – egy szulforafán nevű vegyületet tartalmaznak, amely a jelek szerint elpusztítja a Helicobacter pyloric. Egy kísérletben a baktériummal fertőzött páciensek egy héten át naponta kétszer fél csésze brokkolicsírát fogyasztottak, s a kísérlet végén 78 százalékukban már nem tudták kimutatni a H pylorit. Az állatkísérletek tanúsága szerint a szulforafán kivonat minden baktéri­umot elpusztít az emésztőrendszerben.

Káposzta. A káposztában jelen lévő, glutamin nevű aminosav jelen­tős mértékben hozzájárulhat a fekélyek gyógyulásához, mert erősíti az emésztőrendszert bélelő nyálkahártyát, és javítja a gyomor vérellátását, gyorsítva a sebek gyógyulását. Fogyasszon naponta kétcsészényi káposz­tát például vegyes salátákban, káposztasalátaként vagy szendvicsben. Az is jó, ha mindennap megiszik egy liter nyers káposztalékoktélt – ez az ital bioboltokban kapható.

Élőflórás joghurt. Az olyan ételek, mint az élő mikroorganizmus­ tenyészetet tartalmazó, tejből készülő joghurt és kefir, gátolhatják a Helicobacter pylori szaporodását, és felgyorsíthatják a gyógyulást. Egy svéd felmérés szerint azok, akik hetente legalább háromszor fogyaszta­nak ilyen termékeket, sokkal kisebb valószínűséggel betegszenek meg gyomorfekélyben, mint azok, akik ennél ritkábban fogyasztanak belőlük. Napi egy pohár joghurt már segíthet.

Édesgyökér-kapszula. Az édesgyökér legfőbb hatóanyaga, az édes ízű glicirrizin ideális lehet az irritált és gyulladt nyálkahártya megnyugtatá­sára. Édesgyökérből készült táplálékkiegészítő csak bioboltokban kapható –  ez serkenti a gyomor és a vékonybél nyálkahártyájának nyálkatermelését, s ezzel gyorsíthatja a fekélyek gyógyulását. Antibakteriális hatásának köszönhetően elpusztíthatja a Helicobacter pylorii is. Egy 100 krónikus fekélyes páciens bevonásával végzett vizsgálatban az édesgyökér-kivonat és a Cimetidin hatását hasonlították össze – három hónap elteltével mind­két szer meggyógyította a fekélyek 90 százalékát. Étkezések előtt és lefek­véskor vegyen be egy-két kapszulát.

Zabpehely és gyümölcs. A Harvard Egyetem 47 000-nél is több fér­fira kiterjedő vizsgálata során azoknál, akik naponta legalább hét adag zöldséget és gyümölcsöt ettek, 33 százalékkal kisebb valószínűséggel ala­kultak ki fekélyek, mint azoknál, akik napi három adagnál kevesebbet fogyasztottak. Az oldható rostok nagy adagjai – ilyen anyagok a hüvelye­sekben, az árpában, az almában vagy például a zabpehelyben találhatók – 60 százalékkal csökkentették a kockázatot. Hogy miért? Valószínű, hogy az oldható rost védőbevonatot alkot az emésztőrendszer belső felszínén, s megóvja a vékonybelet az emésztőnedvek káros hatásától.

Ha nagyobb a baj

Amennyiben tünetei az antibiotikumok és a savcsökkentő szerek szedése ellenére sem javulnak, orvosa a következő megoldásokat javasolhatja.

Endoszkópia / gasztroszkópia. Az eljárás kezdetén önt gyógyszerrel elkábítják, majd – a száján át – apró kamerával fölszerelt, vékony csövet vezetnek le a gyomrába és a vékonybelébe, hogy megvizsgálják a fekélyes területet és szövetmintát vegyenek belőle. Ha az orvos vérzést lát, a meg­felelő gyógyszer beinjekciózásával állíthatja azt el.

Műtét. Műtétre akkor lehet szükség, ha a fekély gyógyszeres kezelés mellett is vérzik, elrákosodott vagy átlyukasztja az emésztőrendszer falát, illetve ha a fekély miatti hegesedés elzáródást okoz. Ezek az esetek csak ritkán fordulnak elő.

Tibor Griffel

Szerző: Griffel Tibor

Végzettség: ELTE – Eötvös Loránd Tudományegyetem. Szakterület: a szív- és érrendszeri betegségek, gasztroenterológiai betegségek és a légzőrendszeri betegségek. Jelenleg reflexológus, életmód és tanácsadó terapeuta tanulmányokat is végzek.