Lúgosító étrend, mint a fogyás alapja!
Kevesen tudják, pedig fontos információ, hogy a szervezet sav-bázis egyensúlyától függ az, mennyire sikeres a választott diéta, és milyen gyorsan sikerül megszabadulni a felesleges kilóktól. Lássuk, mire figyelj ahhoz, hogy szervezeted elsavasodását elkerülhesd, s ezáltal sikerüljön elérned az álomsúlyt!
Folyadékfogyasztás- többre van szükség, mint hinnéd!
A mindennapokban hajlamosak vagyunk elfeledkezni a folyadékfogyasztás fontosságáról, pedig a hidratáltság rendkívül lényeges. A felnőtt szervezet körülbelül 60-70%-át víz teszi ki, így nyilvánvaló, hogy a kiszáradástól feltétlen meg kell óvni saját magunkat. Már enyhe kiszáradás is képes akár három százalékkal csökkenteni az anyagcserét, ami egyértelműen elhízáshoz vezet. Ahhoz, hogy a szervezet meg tudjon szabadulni a méreganyagoktól, elengedhetetlen a legalább 15-20 testsúly kilogrammonként elfogyasztott egy liternyi folyadék.
Mit igyál?
Legjobb ha vízzel csillapítod szomjúságod, de még hasznosabb, ha meg sem várod, míg szomjúságot érzel, hanem automatikusan nyúlsz a pohár után. Kitűnő lúgos víz készíthető, ha egy liternyihez egy kávéskanál szódabikarbónát teszel. Fontos tudnod, hogy a cukros üdítők, gyümölcslevek nem számítanak bele a folyadékfogyasztásba, sőt, ezek akár hátráltathatják is a méregtelenítést, a fogyást.
Savasító ételek helyett válassz lúgosító ételeket!
Elszántságtól függ, milyen gyorsan térsz át a lúgosító ételekre, lecserélheted akár azonnal is a felhasznált élelmiszereket a szervezeted számára hasznosakra.
Milyen ételek savasítanak?
- Kevesen tudják, de a húsok a húgysav termelés miatt.
- A szénsavas italok, különösen a kóla, amely ráadásul foszforsavban gazdag.
- A finomliszt és cukor felhasználásával készült tészták, ezek ugyanis ecetsavat termelnek.
- Sajtok, sózott felvágottak, melyeket bár előszeretettel választunk szendvicseink alapanyagául, de fontos tény, hogy salétromsavat termelnek.
- A bor elfogyasztást követően kénsavvá alakul.
- Az élénkítő kávé és tea csersavban gazdag.
Mit egyél ahhoz, hogy lúgosítsd szervezeted?
- A zöldségfélék nem csak ellátnak a szükséges mikrotápanyagokkal, de lúgosítanak is.
- A citrom, a grapefruit és a kókusz minden hiedelemmel ellenben nem savasítanak.
- Szója, melyet vegetáriánusok számára kifejezetten ajánlott fogyasztani.
- Az olyan egészséges gabonafélék, mint a köles, a hajdnia, vagy a tönköly búza.
- Az olajos magvak közül pl. a mandula és a tökmag.
- A hagyma, a fokhagyma, a pirospaprika, a gyömbér nem csak kiváló ízesítőanyagok, de lúgosítanak is.
Edzés a komfortzónán túl
Nem mehetünk el a testmozgás kérdése mellett sem, hiszen számos területen érezteti előnyös hatásait. Felpörög az anyagcsere, élénkül a vérkeringés, szerotonin termelődik, ég a zsír, és nem utolsó sorban közérzeted is sokkal jobb lesz tőle. Állíts magad elé mindig új kihívásokat, hogy fejlődést is tapasztalj!
Fogyassz táplálék-kiegészítőket!
Természetesen a teljes értékű táplálkozást nem helyettesíthetik ezek a készítmények, de aktívan hozzájárulhatnak ahhoz, hogy a zsírégetés beinduljon, optimalizálódjon a szervezet működése, ne lassuljon be az, és legyen elegendő energiád a mozgáshoz is.
Mire figyelj még?
Nem muszáj azonnal áttérned egy merőben új étkezésre, inkább próbálj mindig egyet-egyet beiktatni mindennapjaidba a lúgosító ételek közül, így egy idő után már tudat alatt is azokat választod majd, melyek hasznosak szervezeted és egészséged számára.
Szerző: Szentgyörgyváry Lóránt
Szakmai gyakorlatok és tanulmányok: Életmód-tanácsadás, kiropraktika és reflexológia. Minden érdekel ami az egészséggel vagy annak megőrzésével kapcsolatos. Az oldalon rendszeresen publikálom a saját cikkeimet.