• ételek
• fekélyek
• gyógyszerek

Diszpepszia-tünetcsoport

A diszpepszia-tünetcsoport alatt az étkezést követően jelentkező, a has felső részére lokalizálódó fájdalmat vagy diszkomfortot értünk, amelyhez korai teltségérzés, puffadás, émelygés, hányinger társulhat. Amennyiben a tünetcsoportot organikus betegség okozza, organikus eredetű diszpepsziáról beszélünk. A diszpepsziás panaszokat okozó szervi betegségek skálája rendkívül széles.

Okok

A teljesség igénye nélkül az organikus diszpepszia leggyakoribb okai a következők: fekélybetegség, gastrooesophagealis reflux-betegség, oesophagus, gyomor vagy egyéb intraabdominális malignus folyamatok, pancreas- és epebetegségek, bizonyos ételek (kávé, fűszeres ételek, tejtermékek stb.) vagy gyógyszerek (aszpirin, NSAID, teophyllin, digoxin stb.) intoleranciája, krónikus veseelégtelenség, gastroparesis (diabéteszes, posztvagotómiás, scleroderma okozta stb.), coeliakia, a gyomor és duodenum infekciói (giardia lamblia, tuberkulózis, gombás fertőzés stb.) és gyulladásos (eosinophil vagy lymphocytás gastritis stb.) megbetegedések, krónikus mesenteriális ischaemia, portalis hypertensio stb.

Előfordulási gyakorisága

Organikus betegség hiányában jelentkező diszpepsziás panaszok esetén a funkcionális diszpepsziás tünetcsoport elnevezést használjuk. A diszpepsziás tünetcsoport gyakorisága rendkívül magas az egész világon. A prevalencia hazánkban csak becsülhető, mivel pontos statisztikai adatok nem állnak rendelkezésre. Nyugati közlések alapján a diszpepsziás tünetekben szenvedő betegek száma a populáció 25-50%-ára tehető, az USA-ban és Skóciában 25%, Dániában 34%, Angliában 41%-os előfordulási arányról számoltak be.

Egy hazai felmérés alapján a gasztroenterológiai szakrendelésen megjelent betegek 52%-a számolt be több mint egy hónapja fennálló diszpepsziás panaszokról, a kivizsgálás során a betegcsoport 31,6%-a bizonyult tisztán funkcionális diszpepsziás betegnek. A betegség főleg az aktív életkorú populációt érinti, a tünetek előfordulása nőkben gyakoribb. A tájékoztató jellegű hazai adatok is jól jelzik, hogy extrém számú betegről van szó, amely diagnosztikus és terápiás szempontból tetemes mértékű direkt és indirekt finanszírozási terhet ró az egészségügyi ellátásra.

Diagnosztikus stratégia

A diagnosztikus tevékenység célja a betegség vagy az azt reprezentáló jellegzetes vagy aspecifikus tünetek okának kiderítése.

Ez természetesen vonatkozik a funkcionális gasztroenterológiai kórképek tüneteire is. Tekintettel arra, hogy a funkcionális gasztroenterológiai kórképek esetében a komplex etiopatogenezis miatt a tünetek ritkán vezethetők vissza egy okra, ezen kórképek diagnosztikája a múltban pusztán kizárásos alapon történt, ami a gyakorlatban azt jelentette, hogy az organikus ok felfedésére irányuló rendkívül költséges és sokszor felesleges vizsgálatok elvégzése nélkül nem illett a funkcionális gasztroenterológiai kórképeket diagnosztizálni.

A funkcionális kórképek diagnosztikájában a lényeges paradigmaváltást az ún. pozitív megközelítésű, tünetorientált diagnosztikus szemlélet előretörése jelentette, amelynek lényege, hogy a beteg környezetét jól ismerő orvos a jellegzetes és aránylag hosszú ideje (12 hét) fennálló tünetcsoport alapján, néhány alapvizsgálat (fizikális vizsgálat, alapvető laboratóriumi tesztek, Helicobacter pylori kimutatás, áttekintő hasi UH-vizsgálat, gasztroszkópia, kolonoszkópia) elvégzését követően, nagy biztonsággal felállíthatja pl. a funkcionális diszpepszia vagy az IBS diagnózisát, és ennek alapján empirikus terápiát kezdeményezhet.

Félreértések elkerülése végett nem arról van szó, hogy az organikus betegségek felkutatása ne lenne elengedhetetlen követelmény. Ez természetesen minden orvos egyéni felelőssége továbbra is. Itt csupán az arányok és az időzítés értelmes alkalmazásáról van szó.

Értelemszerűen pl. a diszpepszia-tünetcsoport első megközelítésben, angol kifejezéssel élve, mindaddig ún. uninvestigated dyspepsiának számít, amíg a fentiekben említett alapvizsgálatokkal végzett differenciáldiagnosztikai tevékenységgel, a szóbajöhető leggyakoribb organikus okok kizárását követően ki nem mondjuk a funkcionális diszpepszia diagnózisát.

A tényeken alapuló orvoslás klinikai vizsgálatok sorával igazolta a fenti stratégia létjogosultságát és biztonságosságát a funkcionális diszpepszia és az IBS vonatkozásában. A többi funkcionális kórkép vonatkozásában elvileg hasonló megközelítés alkalmazható, az esetlegesen fennálló organikus okok feltárására vonatkozó szükséges alapvizsgálatok részletezésére az adott funkcionális kórképeknél kerül sor.

Pszichiátriai konzílium

A pszichiátriai komorbiditás előfordulása miatt hasznos lehet pszichiátriai konzílium kérése, azonban fontos a betegben tudatosítani, hogy ő minden valószínűség szerint nem pszichiátriai betegségben, hanem funkcionális gasztroenterológiai kórképben szenved, azonban a tünetek súlyosbodásában vagy megélésében a pszichiátriai komorbiditás szerepet játszhat, és ennek felismerése és kezelése fontos terápiás segítséget jelenthet.

Szerző: Griffel Tibor

Végzettség: ELTE – Eötvös Loránd Tudományegyetem. Szakterület: a szív- és érrendszeri betegségek, gasztroenterológiai betegségek és a légzőrendszeri betegségek. Jelenleg reflexológus, életmód és tanácsadó terapeuta tanulmányokat is végzek.