Gyermekbetegségek

Elhízás kamaszkorban, mit tehet a szülő?

A test zsírsejtjeinek száma fokozatosan növekszik, a pubertásban pedig megsokszo­rozódik, hogy lassan elérje a felnőtt szervezetben lévő mennyiséget. Ezért nagyon fontos, hogy kamaszkorban az ember a magasságának megfelelő testsúlyt állítsa be, ezzel pedig elkerülje a felnőttkorban kialakuló kövérséget.

A kamaszkorban kialakuló kövérség sajnos korunkban igen jellemzővé vált. Számos bonyolult aspektusa van. A fiatalok csak akkor szembesülnek a túlsúlyukkal, amikor szerelmesek lesznek,, vagy ha olyan társaságba kerülnek, ahol adnak a külsőre, az izomzatra. A lányok megpróbálnak szépek és vonzóak lenni, modellekhez, sztárokhoz szeretnének hasonlítani, s az elérhetetlen cél érdekében őrült diétákat követnek, és ezzel saját egészségüket, fejlődésüket teszik kockára.

A kamaszok sajnos számos táplálkozási hibát követnek el

Túl sok állati fehérjét esznek, túl sok egyszerű cukrot, telített zsírt, hidrogenizált növényi zsírt, rengeteg édes üdítőt isznak, ezért az elfogyasztott kalóriák nincsenek egyensúlyban (időnként túl sok, máskor túl kevés kalóriát visznek be). Nagyon kevés rostot és teljes értékű ételt fogyasztanak, sőt gyakran semennyit. A súlyproblémával küzdő kamaszok gyakran depressziósak, alacsony az önértéke­lésük, nem fogadják el saját magukat, megpróbálnak lefogyni, ezért nem esznek.

Kihagyják a reggelit és az ebédet, vagy energiaitalokat és -szeleteket esznek étkezés helyett. A pedagógusok, a szülők és a barátok is nagy segítséget nyújthatnak ennek az időszaknak az átvészeléséhez, nehogy olyan betegségek alakuljanak ki, mint a bulimia és az anorexia. A családnak észre kell vennie ezt a folyamatot, hogy rögtön és hatékonyan közbeléphessen: a túlsúlyos kamasz gyakran valóban kövér felnőtt lesz, mert a kapcsolata az étellel tartósan ilyen marad. De a pubertás elején megjelenő súlyproblémákat néhány év alatt meg lehet oldani, ha életmódváltással és helyes táplálkozással beavatkozunk.

Mit tegyünk?

A családnak nem mindig sikerül befolyásolnia a gyerek étkezési szokásait, főleg kamasz­korban, mert ilyenkor általában elutasítja a szülő tanácsait, és inkább a pillanatnyi divat diktálta sémákat követi. A súlyproblémákkal küzdő fiúkat vagy lányokat úgy tudjuk segíteni, ha nem szigorú szabályokat állítunk eléjük, hanem megértjük a nehézségeiket, és finoman terelgetjük őket.

Szülők példamutatása

A szülők mutassanak példát abban, hogy elfogadják a saját testüket és az egészséges életmód hívei. Ne álljon az életük középpontjában az evés és az étel, mert csak akkor tudnak kiegyensúlyozott táplálkozást kialakítani. Ezen kívül a szülők bátorítsák a fiatalokat a rendszeres testmozgásra, és hogy hitelesek legyenek, a szülők is válasszanak egészséges ételeket, és maguk is sportoljanak. Legyenek a gyerekeik életének aktív részesei, legalább napi egy étkezést töltsenek együtt, szoktassák rá a gyerekeket a rendszeres reggelizésre, és tanítsák meg őket arra, hogy bárhol is vannak, mindig az egészséges ételt válasszák.

Magyarázzák el nekik, hogy például lehet nassolni, uzsonnázni egészségesen, és hogy az édesített üdítőitalok milyen károsak. Legfőképpen pedig győzzék meg őket arról, hogy az étkezések kihagyása nem jó, ugyanolyan veszélyes, mintha túl magas kaló­riatartalmú, zsíros, hidrogenizált zsírban gazdag ételeket esznek. Gyakran, ha valaki kihagy egy étkezést, a következőnél a dupláját eszi, ami anyagcsere-problémákat okoz a szervezet tartalékképző mechanizmusa miatt, így nincs egyensúly az energiaszükséglet és a rendelkezésre álló energia között.

Fogyás és életmód

A fogyáshoz – illetve a további elhízás megakadályozására – rendszeresen kell enni, legalább naponta ötször, és fontos a testedzés. A fiatalok életében a mozgás alapvető fontosságú, javítja a fizikai és iskolai teljesítményüket, növeli az önbecsülésüket. A napi rendszeres sport javítja az anyagcserét, növeli az izomtömeget. A szülők segíthetik a túl­súlyos fiatalokat abban, hogy fokozatosan el- vagy újrakezdjenek sportolni, esetleg velük együtt mozoghatnak.

Mindenképpen kerüljük a túlzott erőfeszítést, ne kényszerítsük a fiatalt olyan feladat elé, amit nem képes elvégezni és csak kudarcélménye lesz tőle. A fogyókúra fáradságos és nagy türelmet igényel. Nagyon jó, ha találunk kortársakat, akik hasonló problémákkal küzdenek, ösztönözzük őket arra, hogy együtt kezdjenek hozzá ahhoz a folyamathoz, amellyel új fizikai és mentális imázsukat átalakítják.

Egymást lelkesítik, és ha valamelyiküknek elege lesz belőle, akkor a másik ráveheti a folytatásra. Jó, ha csoportos, akár nem is versenyszerű sportot választanak (biciklizés, futás, művészi torna), mert szórakoztató és egészséges: szervezzük a fiatalok délutánjait az edzőterembe vagy az uszodába, vagy egyszerűen küldjük el őket biciklizni.

Mozgásterv és táplálkozási terv

Harcoljunk az ülő életmód kialakítása ellen, és azért, hogy a gyereknek ne kelljen folyton a kilókkal küzdenie. Ha a gyermekünk le akar fogyni, vagy ha látjuk, hogy túlsúlyos, próbáljunk meg beszélni vele, állítsunk fel neki táplálkozási rendet és mozgástervet. Vegyünk részt a döntéseiben, emlékeztessük arra, hogy növésben lévő szervezet, tehát vannak bizonyos tápanyag­szükségletei. Győzzük meg, hogy vegye igénybe egy szakember irányítását, és ne dőljön be a különféle fogyókúrás reklámoknak, mert a tartós eredményt csak idővel és türelemmel érheti el.

Segítsünk neki, hogy ne essen bele a divatos táplálkozási csap­dákba, magyarázzuk el, hogy ha néhány nap alatt több kilót fogy, az csak azt jelenti, hogy folyadékot veszít, ami gyorsan, szinte észrevétlenül újra felrakódik rá. Óvjuk azoktól, akik mozgás nélküli fogyással kecsegtetik, mert csak a rendszeres testmozgás mellett lehet megtartani a már elért fogyást, és megakadályozni a sovány izomtömeg elvesztését.

A nevelők feladata, hogy segítsék a fiatalokat az egészségük megőrzésében megértessék velük, hogy az elhízás csak akkor kerülhető el, ha életmódjukban teljes szemléletváltás megy végbe, amelyben az egészséges táplálkozás és a rendszeres testmozgás is helyet kap.

Esti levezetés

A biciklizés vagy a kutyasétáltatás is alkalmas lehet arra, hogy elbeszélgessünk kamasz gyermekünkkel miközben sokkal tartalmasabban telik az este annál, mint amikor csak ülünk a televízió képernyője vagy a számítógép előtt.

Tibor Griffel

Szerző: Griffel Tibor

Végzettség: ELTE – Eötvös Loránd Tudományegyetem. Szakterület: a szív- és érrendszeri betegségek, gasztroenterológiai betegségek és a légzőrendszeri betegségek. Jelenleg reflexológus, életmód és tanácsadó terapeuta tanulmányokat is végzek.