Egészségmegőrzés

Egészséges táplálkozás középkorúak számára

A felnőttlét egyik nagy előnye, hogy az ember megbékél önmagával, és már nem követ múló divathóbortokat. Másrészt túlzottan is elkényelmesedhetünk, aminek rendszerint hízás, pocakosodás a következménye. Ha étrendünket okosan állítjuk össze, nem kell attól félni, hogy idősebb korunkra elhízunk.

Negyvenesek évek után jelentkező egészségügyi problémák

A kor előrehaladtával nem árt szemügyre venni a táplálékokhoz és a táplálkozáshoz való viszonyunkat. Sokan ebben az életkorban magától értetődőnek tartják, hogy egészségesek, s hajla­mosak megfeledkezni a kondíció megőrzését elősegítő, kiegyensú­lyozott étrend fontosságáról. A negyvenes éveik közepe, vége felé sokan kénytelenek szembesül­ni az egészségükben beállt negatív változásokkal. Ez az a kor, amikor az eltelt évek, valamint az egész­ségtelen életmód hatása már meg­mutatkozhat.

Egyre gyakoribbak a szívproblé­mák, a magas vérnyomás, nem is szólva a rákról vagy más komo­lyabb betegségről. Ilyenkor még fontosabb az egészséges táplálko­zás, a rendszeres testmozgás és hogy leszokjunk a dohányzásról. Még nem késő: a középkorúak még sikerrel indulhatnak harcba az egészséges életkilátásokért.

Egészségmegőrző ételek

Bizonyos élelmiszerek rendszeres fogyasztásával csökkenthetjük a rák és a szív- és érrendszeri beteg­ségek kialakulásának kockázatát, és elérhetjük, hogy idős korunk­ban is egészségesek és mozgéko­nyak maradjunk. Sohasem késő, hogy rossz táplálkozási szokásain­kon változtassunk. Általános célul tűzzük ki a következőket: tartsuk a súlyunkat; fogyasszunk kevesebb zsírt, elsősorban a telített zsírsav­tartalmú zsírokból kevesebbet; együnk naponta legalább öt adagnyi gyümölcsöt és zöldséget, több összetett szénhidráttartalmú élel­miszert, pl. tésztaféléket; használ­junk kevesebb sót.

  • A Rákkutatási Világalap szerint napi legalább öt adagnyi gyü­mölccsel és zöldséggel a rákos megbetegedések mintegy 20 szá­zaléka megelőzhető.
  • A bőséges gyümölcs- és zöldség­fogyasztás megvéd a fő halálok, a szívbetegség ellen is.
  • A gyümölcsökben és zöldségek­ben sok antioxidáns van; ezek a vegyületek védik a sejteket
  • A rákkeltő szabad gyökök hatá­sától.

Azoknál, akik rendszeresen fogyasztanak spenótot és más leveles zöldfőzelékfélét, nagymértékben csökken a szürke hályog kialakulásának veszélye.

Az ezekben a zöldségfélékben lé­vő vitaminok talán egy másik szembetegség, az öregkori sárga­folt-degeneráció ellen is véde­nek. Az 1990-es évek elejéig úgy tudták, hogy ez a betegség (el­pusztult sejtek felgyülemlése a szemben) 64 éves kor alatt nem fordul elő, ám ma már egy­re több középkorú embert érint. A fejlett országokban ez az idős­kori vakság leggyakoribb oka.

Több halat!

A zsíros húsú halak, pl. a makréla, friss tonhal, lazac, szardínia haté­konyan védenek a szívbetegségek ellen, a bennük lévő omega-3 zsír­savaknak köszönhetően. Rendsze­res fogyasztásuk csökkenti a szív­infarktus és a szélütés kockázatát.

Az omega-3 zsírsavak gátolják a véralvadást, és így akadályozzák az éren belüli veszélyes vérrögök képződését. Védenek az érelmesze­sedéssel szemben, így megelőzik az érszűkületet, javítják a verőerek­ben a véráramlást. Gyulladásgátló hatásuk révén enyhítik a reumás ízületi gyulladás. És a pikkelysömör Tüneteit. Ez utóbbi idült bőrbetegséget a könyökön, a tér­den, a lábszáron és a koponyán megjelenő pikkelyes foltok jellem­zik.

Élelmiszerek a rák ellen

A vörös szőlőlé (fent), valamint a paradió bőségesen tartalmaz olyan anyagokat, amelyek segítenek a rák megelőzésében. A paradió fő hatóanyaga a szelén, a szőlőlében pedig flavonoidok vannak. A paradió főleg a gyomorrák ellen jó, de azért hetente két-három szemnél többet ne együnk, mert sok energiát tartalmaz.

Legfontosabb a megelőzés

Sok családban halmozottan fordul­nak elő a szív- és ízületi problé­mák. Az ő számukra különösen hasznos a zsíros húsú halak fo­gyasztása.

  • A szívbetegség megelőzése érde­kében hetente legalább kétszer fogyasszunk halat, ebből egyszer olajos húsú halat, például makrélát, tonhalat, lazacot, szardíni­át vagy szardellát.
  • Ha reumás ízületi gyulladásban vagy pikkelysömörben szenve­dünk, heti 4-6 adag hal fogyasz­tása javasolt.

Az omega-3 zsírsavak a halak füstölésekor, főzésekor, konzervá­lásakor nem károsodnak. Az egyet­len kivétel a konzerv tonhal, amely a feldolgozás során veszít hasznos zsírsavtartalmából. A halfogyasztás még egészségesebb, ha a konzerv halaknak, pl. A szardíniának a szálkáit és a gerincét is megesszük, ezek ugyanis nagyon sok hasznos kalciumot tartalmaznak.

Szívbarát élelmiszerek

  • A halak mellett más élelmiszerek is elősegítik a szív egészségének megőrzését:
  • A dió- és mogyorófélék segítenek a szívbetegség megelőzésében. Ez talán meglepő, hiszen a diófélék zsírtartalma meg­lehetősen magas. Ám – a paradió és a kókuszdió kivételével -jórészt telítetlen zsírsavakat tartalmaznak, amelyek jó hatás­sal vannak a vér koleszterin­szintjére.
  • Egészséges telítetlen zsírsavból a legtöbb a dióban, mandulában és mogyoróban van, de ügyel­jünk rá, hogy mindig sótlanul, ül. Szárazon (olaj nélkül) pörköl­ve fogyasszuk őket. A leghatéko­nyabbak akkor, ha hetente leg­alább ötször eszünk belőlük, egy-egy alkalommal 25 g-ot. Jóté­kony hatásuk nem lebecsülendő: egy kimutatás szerint a szívbe­tegség kockázata 35 százalékkal csökkent azoknál, akik rendsze­resen fogyasztották ezeket a dió-és mogyoróféléket.
  • A szójabab és a szójatermékek kiváló védelmet nyújtanak a szívbetegség és más bajok, például a rák ellen.
  • Ha szeretjük a vörösbort, öröm­mel nyugtázhatjuk, hogy védi a szívet. Hogy miként, arról még vita folyik, de az biz­tos, hogy napi egy pohárral nemcsak kellemes, hanem jóté­kony hatású ital is. A vörösbor és a vörös szőlők leve flavonoidokban gazdag – ezek az antioxidáns vegyületek védenek a szívinfarktus és a szélütés ellen.

Már egy kevés testmozgás is sokat segít

Már azzal is nagyon sokat teszünk a szívünk, légzőszerveink, izmaink és ízületeink egészségéért, ha egy kicsivel aktívabb életet élünk. Nem kell ahhoz maratoni futónak lenni, hogy a testmozgás előnyeit élvezhessük – már az is elég, ha kicsikét változtatunk napi életvitelünkön.

Például:

  • Liftezés helyett menjünk gyalog föl a lépcsőn.
  • Munkába menet az útnak legalább egy részét gyalog tegyük meg.
  • A kocsit ne az autómosóba vigyük, hanem mossuk le magunk.
  • Mindennap kertészkedjünk egy kicsit.
  • Fessük ki az egyik szobát – megnyugtató, kreatív tevékenység.
  • Az ablakokat tisztítsuk magunk ahelyett, hogy ablaktisztítót hívnánk.
  • Az ilyen és ehhez hasonló tevékenységek növelik az energiafelhasználást. Számszerűsítve:
  • Félórás gazolás hetente négyszer, egy éven keresztül annyi többletenergiát használ fel, ami nélkül több mint 2,5 kilóval lennénk súlyosabbak.
  • Ha naponta 20-30 percet gyalogolunk, annyi energiát használunk fel, ami évi kb. 5 kiló zsír elégetésével egyenértékű.

Középkorúak elhízása

Az elhízás szó szerint halálos lehet. Növeli a szívbetegség és a cukorbaj kockázatát és súlyosbít­ja az ízületi problémákat. A közhi­edelemmel ellentétben a pocakosodás nem elkerülhetetlen velejárója az életkor előrehaladtának. Sokan biztosak benne, hogy a szokásos­nál nem esznek többet, mégis azt

Tapasztalják, hogy alattomban híz­nak

Ezt a fokozatos súlygyarapodást a legtöbben nem tudják mire vélni, noha nagyon is racionális magya­rázata van: aktivitásunk és ezzel az energiafelhasználásunk az évek so­rán csökken. Még ha folyamatosan ugyanannyit eszünk is, maga a tény, hogy már nem mozgunk annyit, azt jelenti, hogy ugyanabból a táplálékmennyiségből kevesebbet használunk fel, s azt is másképp. A fölös energiát pedig a test zsír formájában tárolja.

Fedezzük föl a zöldségeket!

A friss zöldségek, pl. a mangold (fent) fogyasztásával az immunrendszert erősítő antioxidáns tápanyagok, C-vitamin és vas jut a szervezetbe. A sötétzöld leveles főzelékek különösen gazdagok a súlyos betegségek, pl. a rák és a szív- és érrendszeri problémák ellen védelmet nyújtó növényi vegyületekben.

Fogyasztó hobbik

Találjunk magunknak olyan mozgásigényes szabadidős tevékenységet, amelyet kedvvel végzünk. Emiatt azonban ne borítsuk fel teljesen a megszo­kott életrendünket. Legyünk józa­nok: kezdjük lassan, majd fokozatosan növeljük a testmozgás intenzitását és a ráfordított időt. Jó kondíció és közérzet. A moz­gás elégeti a kalóriákat, de ennél még egy sokkal fontosabb előnye is van: elősegíti az izomszövet kar­bantartását és gyarapodását.

Az izom az anyagcserében jóval nagyobb szerepet játszik, mint a zsír, ami azt jelenti, hogy az izom­szövet több kalóriát használ fel, mint a zsírszövet. Következéskép­pen minél több van ebből a fajta szövetből a testünkben, annál több kalóriát éget el a szervezet. A rend­szeres mozgás feszessé, rugalmas­sá tesz, ami jótékony hatással van a testtartásra, nem utolsósorban pedig növeli az önbizalmat.

HPT – a bizonyítékok súlya

A legtöbb orvos szerint a hormon­pótló terápia (HPT) nem okozhat hízást, jóllehet a hormonkezelt nők közül sokan erről panaszkod­nak. Az, hogy a súlygyarapodás a HPT mellékhatása-e, vagy a klimax és az öregedés velejárója, egyelőre nem tisztázott. A nők egy része azt tapasztalja, hogy mellük a HPT ha­tására teltebbé válik, s ez talán ma­gyarázhatja a súlytöbblet érzetét.

A progesztogén hatása

A HPT során alkalmazott egyik szinteti­kus hormon, a progesztogén bizo­nyos fajtái vízvisszatartást és felfú­vódást okozhatnak. Ettől valóban úgy tűnhet, mintha híztunk volna. Másoknál a progesztogének növe­lik az étvágyat, ami viszont tényle­ges súlygyarapodáshoz vezethet.

A zsír lerakódása

A nők testal­kata a klimax idején megváltozik. Az ösztrogénszint csökkenése mi­att a zsír ettől kezdve nem annyira a csípőtájékon és a fenéken, ha­nem inkább a test közép táján ra­kódik le – ez a „hordószerű” hízás pedig megnöveli a szív- és érrend­szeri problémák kialakulásának veszélyét. A HPT hatására a zsír lerakódá­sa egyenletesebbé válik, s így a testalkat is normálisabb marad. Ez lehet az oka, hogy a hormonke­zelés hatására csökken a szívbeteg­ség kockázata.

A változás kora

A klimax általában 50 éves kor tá­ján kezdődik, bár ennél fiatalabb vagy idősebb korban sem ritka. Ahogy az ösztrogén és a progeszteron szintje csökkenni kezd, a ha­vi vérzés rendszertelenné válik, majd egy idő után megszűnik. A nők elég nagy százaléka panasz­kodik a klimax egy vagy több tü­netéről, egy részük pedig súlyos tünetekről számol be.

Hogyan táplálkozzunk a változás korában?

A hormonpótló terápia helyett kövessünk olyan ét­rendet, amely zsírokban, különösen telített zsírsa­vakban szegény. Ezzel megelőzhetjük, hogy a vér­ben megnövekedjen a szívbetegség kialakulásáért nagymértékben felelős HDL (nagy sűrűségű lipoprotein) mennyisége. A zsírszegény étrenddel a hízásnak is elejét vehetjük.

A rostokban gazdag étrenddel megelőzhető a székrekedés – az oldható rostok különösen egészségesek, ezek ugyanis csökkentik a magas vérkoleszterinszintet. A gyümölcsök és zöldségek antioxidánsokról -A-, C- és E-vitaminról, valamint béta-karotinról -gondoskodnak, melyek a rák és a szívbetegség. Megelőzésében játszanak fontos szerepet.

Kalcium

Fogyasszunk minél több kalciumban gazdag élel­miszert – a csökkenő ösztrogénszint miatt ugyanis nő a csontok kalciumvesztesége. A változás korába lépett nők közül azoknak, akik nem szednek hor­mont, napi 1500 mg, akik szednek, azoknak napi 1000 mg kalcium bevitele javasolt.

Legtöbb kalciumhoz a tejtermékek, a szálkástól-gerincestől elfogyasztott halkonzervek, pl. A szardí­nia, továbbá a narancs, a vízitorma, a brokkoli, az aszalt gyümölcsök (főleg a füge és a sárgabarack), valamint a napraforgómag révén juthatunk. A D-vitamin elengedhetetlen a kalcium felszívódá­sához. Sok D-vitamint tartalmaz a tojás, a zsíros húsú halak, a vaj, a dúsított margarin.

Koffein

Kevesebb koffein fogyasztásával kezelhetők az olyan tünetek, mint pl. a szorongás és a hangula­ti kilengések. A koffein növeli a hőhullámok inten­zitását és gyakoriságát. A sózás mérséklésével enyhíthető a vízvisszatar­tás. Azért sem szabad sok sót fogyasztani, mert fo­kozza a kalcium elvándorlását a csontokból, s ezzel hozzájárulhat a csontritkuláshoz. Só helyett hasz­náljunk több egészséges fűszert és ízesítőanyagot.

Együnk sok növényi eredetű ösztrogént tartalmazó élelmiszert: szójababot, szója termékeket, bagolybor­sót, lencsét, dió- és mogyoróféléket és bogyós gyü­mölcsöket. Igyunk sok vizet vagy más folyadékot. A fehérjebevitelt próbáljuk meg az öt élelmiszer­csoportról leírtakban javasolt mennyiségen belül tartani, a sok fehérje ugyanis gyorsítja a kalcium kiürülését a szervezetből.

A klimax tüneteit enyhíthetik az alábbi gyógynö­vénykivonatok, ill. táplálékkiegészítők:

  • Hőhullámok – poloskavész vagy vöröshere
  • Depresszió/hangulati kilengések – orbáncfű
  • Álmatlanság – kamilla-, hársfavirág- vagy macska­gyökértea
  • Nemi vágy hiánya – orbáncfű
  • Vízvisszatartás – galagonya vagy pitypang
  • Fáradtság – B-vitamin-komplex, ginszeng.
Hullámok, az éjszakai izzadás, az önbizalom elvesztése, ízületi és izomfájdalmak, hangulati kilengések, depresszió, ingerlékenység, fáradtság, szédülés, pánikrohamok, álmatlanság, szívdobogásérzés, hüvelyszárazság, fájdalmas közösülés, a nemi vágy hiánya.

A klimaxot kísérő ösztrogénszint-csökkenés hatására a csontokból egyre több kalcium távozik, ami csontritkuláshoz vezethet . A kalcium­veszteség a vérben lévő zsírok arányát is megváltoztatja, s ez szívbetegség előidézője lehet. Bár a hormonpótló terápia (HPT) számos problémát orvosol és a tü­netek egy részét is enyhíti, nem minden nő tudja vagy akarja magát ennek alávetni.

A klimax olyasvalami, amit minden nő megtapasztal

Némelyek felszabadító, pozitív élményként, vidáman élik meg, másoknak azonban problémákkal terhes időszakot jelent. Ha nem kívánunk hormont szedni, ételeink helyes megválasztásával és sok testmozgással enyhíthetjük a klimax tüneteit.

A szója titkai

A táplálkozás-élettani szakembere­ket meglepte, hogy a szójababnak milyen sokféle jótékony hatása van az egészségre. Valóságos tárháza a betegségek leküzdéséhez nélkülöz­hetetlen vegyületeknek, köztük a különféle antioxidánsoknak, ame­lyekről ismeretes, hogy védelmet nyújtanak a rák ellen.

Hatóanyagok

Kiterjedt kutatá­sok folynak az irányban, hogy a szójabab összetevői hogyan véde­nek a különféle betegségek ellen. Például kimutatták az ún. Fito-ösztrogének egészségvédő hatását. Ezek a szóján kívül a lencsében, a bagolyborsóban és a lucernában Is megtalálhatók, de messze a leg­több a szójababban és a belőle készült élelmiszerekben van.

Étrend szójatermékekhez

A szóját amelynek egészségvédő hatását ma már széles körben elismerik, érdemes beiktatni napi étrendünkbe. Segít csökkenteni a szívbetegség kockázatát és véd a rák ellen.

  • Szója a reggelihez: A reggeli zabpelyhet ne tehéntejjel, hanem szójaitallal készítsük el: öntsük a szójaitalt kedvenc, rostban gazdag gabonapelyhünkre, és adjunk hozzá banánszeleteket vagy aszalt gyümölcsöt; a zsírszegény szójajoghurt ugyancsak ajánlható reggelire – magában vagy gyümölccsel ízesítve.
  • Szója az ebédhez: Egészséges hamburger húspótló fehérjekészítményből (kövessük a csomagon található felhasználási javaslatot); utána desszertnek fogyasszunk tehéntej helyett szójaitalból készült gyümölcsturmixot.
  • Szója a vacsorához: Adjunk tofut a serpenyőben készült ételekhez -kitűnően megy például a garnélarákhoz. Használjunk szójaitalt a tejsodó, puding, rizsfelfújt vagy más édesség elkészítéséhez- Próbáljuk ki a lerakott vajas brióst aszalt sárgabarackkal.
  • Hogy a kalcium se maradjon el: Ha kalciumban gazdag szendvicset akarunk, pirítósra tegyünk szardíniát. A kalcium elengedhetetlen a csontok egészséges fejlődéséhez- A konzerv szardínia és más zsíros húsú halak bőven tartalmaznak ómega-3 zsírsavakat is.

A változás kora – könnyebben

Egyre több bizonyíték szól amel­lett, hogy a szója mérsékelheti a klimax kellemetlen tüneteit. Ebben a fő szerepet a fitoösztrogének egy bizonyos csoportja, az ún. izoflavonok játsszák. Kémiai szerkeze­tük hasonló az emberi ösztrogén felépítéséhez, és képesek a szerve­zetben lévő ösztrogénreceptorok­hoz kapcsolódni, utánozva a ter­mészetes ösztrogén hatását. Mivel a klimax során jelentkező számos problémát az ösztrogén-szint csökkenése okozza, a szójá­ból kivont növényi hormonok a jövőben talán alkalmazhatók lesznek a hormonpótló terápia helyett.

Ötletek szakácskönyvekből

Aki nem ismeri a szójatermékeket, elcsodálkozhat, hogy hányféle kap­ható a bioboltokban, az ázsiai és kínai üzletekben vagy az élelmi­szer-áruházakban. Nézzünk körül, és mérjük fel a választékot. Lapoz­zunk fel keleti ételeket ismertető szakácskönyveket, hogy lássuk, hányféleképp lehet a szóját elkészí­teni.

A legtöbb receptnél a követke­ző alapanyagokat találjuk:

  • Az edamame friss szójabab a hü­velyében, amit még zsenge korá­ban szüretelnek le. Párolva és sózva ízletes gyorsétel.
  • A tofu vagy szójatúró (szójasajt) pépesített, sajtolt szójababból készül. Alacsony zsírtartalmú és ugyancsak kitűnő fehérjeforrás. Az áruházakban gyakran a tej­termékek között találjuk.
A tofunak két fajtája van – a ke­mény és a lágy. A kemény tofu olyan állagú, mint a sajt; pácolva felhasználható kebabhoz (saslik­hoz) vagy kockára vágva, serpe­nyőben pirított ázsiai ételekhez.

A lágy tofu a sűrű joghurthoz hasonló; mártásokhoz, salátaönte­tekhez, szószokhoz, desszertekhez használhatjuk. Ha tofut vásáro­lunk, szagoljuk meg, hogy nem sa­vanyú-e, ha előre csomagoltat ve­szünk, nézzük meg a lejárati idejét. Otthon öblítsük le a tofut, és friss hideg vízbe állítva tegyük be a hűtőbe. A vizet naponta cserél­jük, s a terméket 3-4 napon belül fogyasszuk el.

A húspótló fehérjekészítmény (angol rövidítésével TVP) szója­lisztből készül. Zsírszegény és fehérjében gazdag. Szárított darabokban vagy őrlemény formájában kapható. Sokféle­képpen felhasználhatjuk hamburgerekbe, húsgombócba, hal- vagy húspogácsába, pástétomokba.

  • A szójaital – szójatejnek is neve­zik – édesített és édesítetlen for­mában kapható, többféle ízesí­téssel. Kalciummal dúsított fajtáit keressünk. Nem tartalmaz sem koleszterint, sem laktózt, és zsírszegény változatát is árulják. Ugyanúgy használjuk fel, mint a tehéntejet: egészséges italként magában, zabpehelyre öntve, vagy pedig a legkülönfélébb sütemények, desszertek elkészí­téséhez. Egy pohár (250 ml) szójaitalban 4-10 g szójafehérje van, valamint 20 mg izoflavon, a márkától függően.
  • A tempeh erjesztett szójababból készült vékony lepény, melynek gombához hasonló, enyhén füs­tölt íze van. Hús helyett használ­hatjuk különféle fogások elkészí­téséhez; süthetjük roston, készíthetünk belőle pörköltet, vagy felhasználhatjuk tésztából készült vagy más rakott egytál­ételek készítéséhez.
  • A szójafehérje-izolátum fehérjedús por, amelyet italok­hoz vagy szószokhoz keverhe­tünk. Gyakorlatilag színtiszta fe­hérje: 25 g-ja 24 g-ot tartalmaz.
  • A szójaliszt őrölt, pörkölt szója babból készül – 25 g-ja 10-14 g fehérjét tartalmaz. Kapható zsíros és zsírszegény formában; sütemények, péksütemények receptjeiben normál fehér liszt helyett használható. A szójaliszt­nek azonban meglehetősen erős íze van, ezért sokan keverik valamilyen más liszttel úgy, hogy a keverék kb. Egyötödét adja a szójaliszt.
[halvanydoboz cim=" Szója"] A szójabab elképesztően sokféle jótékony hatású, betegségek ellen védő vegyületet tartalmaz. Például rengeteg izoflavon van benne – ezek a hormonszerű anyagok a természe­tes ösztrogénhez nagyon hasonló módon viselkednek, és védel­met nyújtanak a szívbetegségek, a rák és más súlyos betegségek ellen. A szójabab és a belőle készült élelmiszerek az izoflavonok legbőségesebb forrásai.

Az izoflavonok hatása összetett: a szójafehérjével együtt vé­delmet nyújtanak a szívbetegségek ellen, javítják a vér koleszte­rin-egyensúlyát, és hígabbá teszik a vért, ezáltal csökkentve a vérrögképződés veszélyét.

A csontritkulás kialakulását kétféle módon gátolják: egyfelől serkentik a szójában ugyancsak nagy mennyiségben előforduló kalcium hatását, másfelől hatásuk olyannyira hasonló az ösztrogénéhez, hogy képesek fenntartani a csontok erősségét és törhetetlenségét biztosító hormon- és kalciumszintet. A szójában sokféle antioxidáns is van; ezek a vegyületek hatékony védelmet nyújtanak a rákbetegség különféle formái, köztük a mell-, a prosztata- és a vastagbélrák ellen.

  • A miszo adja a tradicionális ja­pán miszoleves jellegzetes ízét. Erjesztett szójababból készül, s főleg fűszerezésre használják. A miszo nagyon sós, ezért csak módjával alkalmazzuk. A szójapudingok és -fagylaltok a legkülönfélébb ízekben kap­hatók.
  • A szójapudingok és fagylaltok a legkülönfélébb ízekben kaphatók.

Prosztata és emlőrák

A prosztata- és a mellrák főleg az idősödő korosztály körében gyakori. Míg a nők többsége ezzel tisztában van, a férfiakban még mindig nem eléggé tudatosul a prosztatarák veszélye. Nőknek és férfiaknak egyaránt ajánlott a rendszeres szűrés, de emel­lett a rákellenes étrend is jelentősen csökkentheti a betegség kialaku­lásának kockázatát. Népességvizsgálatok mutatják, hogy a mell- és prosztatarák sokkal ritkább azokban az országokban, pl. Japánban, ahol sok szóját és szójaterméket fogyasztanak.

Ázsiai konyha

A tofu, más néven szója­sajt rendkívül sokféle módon elkészíthető. Kitűnő serpenyőben pirított fogások készíthetők belőle – próbáljuk ki a tofut fűszeres mártásban vadrizs körítéssel.

Tibor Griffel

Szerző: Griffel Tibor

Végzettség: ELTE – Eötvös Loránd Tudományegyetem. Szakterület: a szív- és érrendszeri betegségek, gasztroenterológiai betegségek és a légzőrendszeri betegségek. Jelenleg reflexológus, életmód és tanácsadó terapeuta tanulmányokat is végzek.