Gyógyító természet

Az elhízás természetes gyógymódja

Az elhízás fogalmának pontos meghatározása nem könnyű feladat, mert ha külső szemmérték után akarnánk meghatározni, hogy ki kövér, nem tudnánk tárgyilagosak lenni. Orvosi szemmel azt a kóros állapotot nevezzük elhízásnak, amikor a zsírszövet túlteng. Nagy általánosságban normális súlynak tekintjük, ha egy-egy centiméter magasságra 450-480 gramm súly jut.

Elhízás

Elhízás

Ez azt jelenti, hogy például egy 170 centiméter magas egyén normális súlya kb. 76 kilogramm lehet. Rendes körülmények között a táplálékfelvétel és az anyagcsere-szükséglet között egyensúly van. Ha ez az egyensúly valamilyen oknál fogva megbomlik, akkor áll be az elhízás.

Az elhízás okai

Vagy a táplálékfelvétel túl bőséges, vagy a szervezet által elhasznált táplálékmennyiség kevés. A legtöbb embernek éveken át nagyjából állandó testsúlya van, annak ellenére, hogy nem minden időben egyforma mennyiségű ételt fogyaszt. A szervezet tehát nem minden tápanyagot raktároz el azonnal zsír alakjában. Az egészséges ember szervezete ugyanis elégeti, és meleg alakjában kiadja a többletkalóriát. Az elhízott ember szervezete azonban erre nem képes, mert a belső elválasztású mirigyek működése zavart.

Elhízás nőknél, örökletes tényezők

A súlygyarapodást gyakran látjuk pl. asszonyokon, amikor havibajukat elvesztik. Ugyanazt látjuk bizonyos tekintetben fiatal asszonyokon a terhesség és szoptatás hónapjaiban. Van egy bizonyos öröklés, szülők, nagyszülők részéről; mások kövérségét a hivatással járó hiányos testmozgás okozza. Az elhízott szervezet zsírszövete igen sok vizet köt meg. Egyes családok vagy népfajok hajlamosak az elhízásra, az ilyen mértékletes életmód mellett is híznak.

Az elhízásnak tehát külső és belső okai vannak, a külső a helytelen életkörülményekben, a belső ok pedig anyagcsere-megbetegedésben keresendő. Az elhízott ember többnyire rabja az evésnek, és ugyanúgy becézi a maga szenvedélyét, akár az alkoholista. A házastársak közös elhízása is az ilyen közös étkezési szokásokkal kapcsolatos. Elhízáskor nemcsak a bőr alatti zsírszövet mennyisége nő meg, hanem a test belsejében az egyes szerveken is több zsír rakódik le, amely tehertöbblet az egyes szerveken panaszokat okoz.

Elhízással járó tünetek

Így lépnek fel elhízottaknál szívpanaszok; a lépcsőjárás, hegymászás során a kövér ember gyorsan kifullad. Erről helytelenül mondjuk, hogy szívelzsírosodás áll fenn, mert nem a szív zsírosodik el, hanem a szívburok és szívizom között rakódik le a zsír, ami a tömegével gátolja a szívizom működését, ugyanakkor, amikor a szívnek sokkal súlyosabb testet kell ellátni elegendő vérrel. Ennek következtében is beállhat a szívelégtelenség. Az elhízott ember hajlik az érelmeszesedésre, hörghurutra, tüdőgyulladásra, székrekedésre, aranyérre. A máj is nagyobb, ami teltségérzetet vált ki, gyakori epekő-megbetegedéssel.

Az elhízott ember vizelete kevés és sűrű; nemi működése csökkent. Az elhízottak lelki állapota is átalakul, a kövér ember nyugodtabb, jóakaratú, jókedvű, és egy bizonyos lelki tunyaságfa hajlamos. A gyógyulás attól függ, hogy képesek vagyunk-e a betegség kifejlődését megállítani a betegség kezdeti szakaszában, amikor az orvoslás egyszerű eszközök segítségével még lehetséges, és a későbbi bajok még megelőzhetők.

Az elhízás gyógyításának a vezérgondolata a fogyókúra

Idézem egy francia orvostanár megállapítását: A fogyókúra ne négy, és ne hat hétig, hanem az egész életen át tartson. A beteg persze azt szeretné és azt várná az orvosától, hogy a kezébe nyomjon egy pirulareceptet, amelynek segítségével minden koplalás nélkül, néhány nap alatt megszabadulhat felesleges kilóitól, és azután ismét visszatérhet régi megszokott kosztjára és életkörülményeihez.

Természetes fogyás, gyógyeszközök

Minden fogyókúra gerincét a természetes gyógyeszközök alkotják, elsősorban az étrend. Az egészséges, dolgozó ember átlagban 24 óra alatt kb. 2500 kalóriát fogyaszt. Aki ennél többet eszik meg, hájat termel. A fogyókúra célja ennél kevesebbet enni. Megkezdése alkalmából tehát olyan diétával indulunk meg, amely a kalóriaszükségletnek csupán a felét nyújtja. Ha a beteg ezen étrendet eltűri, ellenben a kívánt testsúlycsökkenést mégsem érjük el, még tovább csökkentjük a koszt fűtőértékét.

Elsősorban a zsíradagot kell csökkenteni, majd a szénhidrátokét is, amelyből zsír képződhetik, viszont előnyben részesítjük azon szénhidrátos élelmiszereket, amelyek teliségi érzetet okoznak, ilyenek a gyümölcsök és főzelékek. Mivel a sós táplálék a vizet a szervezetben visszatartja, sóban szegény étrendet adunk. A fogyókúrák összeállítása ugyan kalóriatáblázat segítségével történik, mégis egyénileg kell eljárni, tekintettel a beteg íz érzéseire is.

Nagyjából kerülendők a zsiradékok, vaj, zsíros húsok; csökkentendők: a sok szénhidrátot tartalmazó tápanyagok, mint a liszt, cukor, száraz hüvelyesek. Az egyes diétás eljárások közül jó hatásúak a nyers koszt, koplaló napok, tejnapok; ki kell emelni a gyümölcsnapokat, amelyeknek alkalmazása nemcsak a beteg számára kellemes, hanem tudományos szempontból is indokolt. Jól telítenek, ásványi anyagai víztelenítenek és gyenge gyomrúak is jól tűrik, emellett a gyümölcs változatos, ízletes táplálék, amely mellett a beteg jó hangulatban és testi erőben végzi napi munkáját.

Orvosi gyakorlatomban igen bevált az általam bővített gyümölcsnapnak nevezett rendszer, amikor az elfogyasztott gyümölcshöz még napi 25% erejéig alacsony fűtőértékű vegyes koszt is engedélyezhető; Minden fogyókúrát orvosnak kell ellenőrizni, és kerülendő minden szertelenség, ami esetleg végzetes szívgyengeséget is eredményezhet.

Mozgás, vérkeringés fokozása

A kövér embert fokozatosan kell szoktatni arra, hogy több mozgást végezzen, ami fokozza a zsír elégetését és elősegíti a vérkeringést. Vigyázat a szívre! Tornagyakorlatok, séták, enyhe sportok, masszázs! Ez utóbbi kétségkívül előmozdítja a vér- és nyirokkeringést, de az elérhető súlyveszteség elég csekély. Találó egy szellemes magyar embernek ez a mondása: „A masszázs a masszőrt jobban fogyasztja, mint a beteget”. Ha azonban a masszázs csak egy részét teszi az alkalmazandó vízgyógyászati eljárásoknak, akkor feltétlenül ajánlható.

A kövérség természetes gyógymódjának legjobb faja a fürdőhelyi kezelés. Itt a beteg korán kel, éhgyomorra ivókúrát végez, enyhe hashajtó gyógyvizekkel, majd hideg vizes eljárásoknak vetik alá, amelyeket izzasztó kúrákkal egészítenek ki. Emellett a séta, torna fokozása, naponként lég- és napfürdő a zsírelégést fokozza, egyidejűleg az idegrendszert is erősíti.

Elhízás kezelése teákkal

Óva kell inteni mindenkit a sokat hirdetett soványító teák használatáról, ugyanis legtöbbje durván ható hashajtókat tartalmaz, amelyek az amúgy is gyengébb ellenállással rendelkező szervezetet még jobban gyengítik. Ehelyett nyugodtan használhatjuk a cseresznyemagot; feltörve, kb. 25 grammot adunk belőle naponta. A következő teakeverék ajánlatos: ezerjófű, rozmaring, juniperus és absynth keveréke. Citrom is előnyös.

Összegzés

Az elhízás kezelése és megelőzése a természetes gyógymódok segítségével azért is igen fontos, mivel az elhízás olyan anyagcsere-megbetegedés, amely ritkán marad meg, és más betegségek társulnak hozzá, amelyeket az elhízás korai leküzdése útján tudunk megakadályozni.

Tibor Griffel

Szerző: Griffel Tibor

Végzettség: ELTE – Eötvös Loránd Tudományegyetem. Szakterület: a szív- és érrendszeri betegségek, gasztroenterológiai betegségek és a légzőrendszeri betegségek. Jelenleg reflexológus, életmód és tanácsadó terapeuta tanulmányokat is végzek.