Gyermekbetegségek

Polidipszia-Poliuria – fokozott folyadékbevitel – folyadékürítés

A szervezet folyadékforgalmára, a változó folyadékfelvétel és folyadékleadás ellenére mégis állandó módon kialakuló egyensúly jellemző. A folyadékbevitel lehetséges szájon át történő módon, de betegségek esetén természetesen az infúziós folyadékterápia is a bevitelt segíti elő.

A folyadék leadása a vesén keresztül, vizelettel távozó folyadék formájában valósul meg, de főleg a meleg na­pokon a fokozott izzadás vagy vírus fertőzések kapcsán a hányás és/vagy hasmenés is okozhat fokozott folyadékvesztést. Az előbb említett kórképek felismerése viszonylag egyszerű, hiszen a tüne­tek elsősorban nem a folyadékforgalommal függnek össze, másod­lagosan befolyásolják azt, szükségessé téve speciális terápia beve­zetését.

Megváltozó folyadékfogyasztás

Ennél nagyobb gondot jelent a szülők számára, ha azt észlelik, hogy gyermekük folyadékfogyasztási szokása megváltozik, a ko­rábbiakhoz képest többet iszik, ennek megfelelően illetve ennek kapcsán gyakrabban jár pisilni, kezdetben általában csak éjszaka, később nappal is, és/vagy a korábban szobatiszta gyermek bepisil. Ezeknek a tüneteknek a hátterében több megbetegedés is állhat. Ezek részletezésére a következőkben kerül sor.

Ahhoz, hogy megértsük a betegségekben jelentkező fokozott folyadékürítés (poliuria) és fokozott folyadékbevitel (polidipszia) okait, ismernünk kell az elsődleges elváltozást, hiszen ez részben már magában foglalja a terápia lehetőségeit is.

Cukorbetegség

A mindenki számára talán legfélelmetesebb megbetegedés a gyermekkori cukorbetegség, ami életkortól függetlenül, külső hatásokra, de genetikailag előre meghatározott módon jelentkezhet a gyermekekben. A fokozott folyadékforgalom oka a vér cukortartalmának emelkedése, ami úgynevezett ozmotikus diurézishez, a fokozott, nagy cukor­tartalmú, tömény vizelet ürítéséhez, ezáltal másodlagosan a vér koncentrációjának emelkedéséhez és szomjúságérzéshez vezet. Ez okozza másodlagosan a fokozott folyadékbevitelt.

A diagnózis fel­állításához a tünetek (fokozott folyadékforgalom, fokozott étvágy ellenére csökkenő testsúly, életkor) megléte mellett a nap folyamán bármikor meghatározott, emelkedett vércukorérték elegendő. A kezelés elsődleges lépése a csökkent inzulintermelés pótlása, bőr alá adott inzulin injekcióval. Mivel a tünetek gyakran társulnak megbetegedéshez és/vagy jelentkeznek az őszi-nyári évszakváltás­kor ezért a gyanú felmerülése esetén a vércukormérés kivitelezése elengedhetetlen.

Diabetes insipidus

Hasonlóan diabetes a másik megbetegedés neve is, ami gyakori oka a fokozott folyadékforgalomnak, de ekkor diabetes insipidusról van szó. Ebben az esetben a vér folyadéktartalmának egyensúly­ban tartásához szükséges vízvisszaszívó (antidiuretikus) hormon termelődésének csökkenése vagy hatástalansága okozza a gondot. Amennyiben ez a hormon hiányzik vagy nem hat kellőképpen, a fokozott folyadékvesztést a szervezet fokozott folyadékbevitellel tudja ellensúlyozni. Ilyenkor az ürített vizelet nagy mennyiségű, híg, a cukortartalma normális.

A kivizsgálás során az úgynevezett szomjaztatási próbánál, kórházi körülmények között, azt tapasz­taljuk, hogy a csökkent folyadékbevitel mellett sem csökken a vi­zeletürítés mennyisége. Gyógyszeres terápiával – ADH kezelés – a megbetegedés nem veseeredetű formája egyensúlyban tartható, a veseeredetű forma kezelése konzervatív.

Ppszichogén ivás

A fokozott folyadékforgalomnak azonban az egyik leggya­koribb formája az úgynevezett pszichogén ivás, ami legtöbbször azzal van összefüggésben, hogy a gyerekek szeretik a cukrozott folyadékok fogyasztását, ami a fokozott folyadékbevitel miatt a fo­kozott folyadékürítést is magával vonzza. Gyakori a szoptatásról cumisüvegre való átálláskor vagy a cumisüvegről való leszokáskor, valamint a nyári, meleg hónapokban.

Jellegzetessége, hogy az ás­ványvíz adásakor csökken az ivási kedv. A diabetes insipidus és a pszichogén ivás elkülönítésére pedig egyértelműen a szomjaztatási próba alkalmas, de ennek elvégzését szigorúan kórházi környezet­ben javasoljuk.

Amennyiben a fokozott folyadékbevitel fokozott izzadással jár együtt, az esetek nagy részében ez nem kóros folyamat, leggyakrab­ban a külső hőmérséklet emelkedésével magyarázható. Abban az esetben tehát, ha felmerül a fokozott folyadékfo­gyasztás lehetősége, leginkább és leghamarabb, a gyermekkori cukorbetegség kizárása szükséges, de mindenképpen jó, ha a prob­léma gyökerét jelentő kórképet megtaláljuk, akkor is, ha ez nem a rettegett cukorbetegség.

Tibor Griffel

Szerző: Griffel Tibor

Végzettség: ELTE – Eötvös Loránd Tudományegyetem. Szakterület: a szív- és érrendszeri betegségek, gasztroenterológiai betegségek és a légzőrendszeri betegségek. Jelenleg reflexológus, életmód és tanácsadó terapeuta tanulmányokat is végzek.