Gyógynövények

Észak-amerikai golgotavirág, hatóanyagai, gyógyászatai alkamazása, mellékhatásai

Észak-amerikai golgotavirág (Passiflora incarnata) története, alkalmazott drogjai

Az észak-amerikai golgotavirág Európában viszonylag új gyógynövénynek számít. A Kö­zép és Dél-Amerikában honos növényt első alkalmazói, az aztékok álmatlanság, idegesség kezelésére használták. Az amerikai telepesek ízletes termése miatt elsősorban tápláléknö­vénynek tartották. Először a 16. században említik gyógynövényként a Dél-Amerikában letelepedett spanyolok. A golgotavirág Európába a spanyol hódítások után került be.

A golgotavirágot a spanyol tudós és botanikus, Nicholás Monardes fedezte fel Peruban, 1569-ben. Jóval később, a 19. századi Britanniában is közkedvelt növény lett, ahol a nemesítők felfedezték, hogy az egész nemzetség jól reagál a hibridizálásra. így aztán több száz különböző fajtáját nemesítették ki, és terjesztették el a Brit birodalomban. Az indiánok jól ismerték a növényt, és vágások, horzsolások ke­zelésére használták, illetve frissítőnek; ételként is fogyasztották a gyümölcsöt.

A cseroki indiánok ocoee-nek hívták, és az Ocoee fo­lyót és annak völgyét az Appalache-hegység déli részén erről nevezték el. A folyó Georgiából Tennessee-be folyik; a golgotavirágot 1919-ben Tennessee állam jelképévé választották.

  • Az előáztatott magvakat tavasszal csíráztató tálcába vetjük, körülbelül 20°C-on.
  • Nyáron félfás dugványokról is szaporíthatjuk.
  • Ez az évelő növény jobban kedveli a homokos talajt, a napos-félárnyékos helyet, de a szárazságot is tűri.
  • Fagymentes helyre van szüksége a növekedéshez, virágzáshoz és termésképzéshez.
  • Hűvösebb termőhelyeken takarjuk a növény gyökereit, hogy védjük a hidegtől.
  • A föld feletti részeit nyáron gyűjthetjük, száríthatjuk.

Konyha

A passiógyümölcsként is ismert érett gyümölcsökből lekvár és zselé készíthető. A maracujával (P. edulis) együtt gyümölcslevekben vagy üdítő italokban kapható. A gyümölcsből frissen kicsavart lé koktélokban és gyümölcssalátákban használható.

Gyógyászat

A golgotavirág nyugtató, keze­li a szorongást, a feszültséget, a stresszel kapcsolatos beteg­ségeket, az álmatlanságot, va­lamint az irritábilis bélszindró­mát. Azoknak is hasznos, akik drog elvonókúrán vannak.

Figyelmeztetés

Várandós anyák ne fogyasszák, mert méhösszehúzódást ered­ményezhet, és azok sem, akik antidepresszánsokat szednek.

A Passsiflora incarnata L. (Passifloraceae) a trópusokon és a szubtrópusokon honos, évelő kúszónövény. Rendkívül összetett virágával nemcsak gyógyító növényként vonja magára a figyelmet. Nevét is virágjának köszönheti: a spanyol misszionáriusok a virág felépítésében Krisztus szenvedésének jelképeit vélték felfedezni, innen származik a latin és a magyar név is. Dísznövényként is igen elterjedt. A marakujaként ismert gyümölcs több Passiflora faj termése lehet (pl. P alata, P.foetida).

A VIII. Magyar Gyógyszerkönyvben az észak-amerikai golgotavirág hajtása (Passiflorae herba) és annak száraz kivonata (Passiflorae herbae extractum siccum) hivatalos. A Passif­lorae herba vitexinben kifejezett flavonoidtartalma legalább 1,5%, a száraz kivonaté 2%.

Jellemző vegyületek, hatóanyagok

A növény komponensei között még nem azonosították a nyugtató hatásért felelős anya­gokat. Fontosabb tartalomanyagai közé tartoznak a flavonoidok (2,5%), harmánvázas al­kaloidok, kumarinszármazékok. A drogban γ-benzopironszármazékok (maitol, etilmaltol) is találhatóak.

Farmakológia, gyógyászati alkalmazás

Hagyományos alkalmazás

A golgotavirágot Közép- és Dél-Amerikában álmatlanság, idegesség kezelésére használták. Az európai gyógyászatban a növény föld feletti részeit ugyanilyen indikációval alkalmazzák.

Preklinikai vizsgálatok

Egereken és patkányokon végzett állatkísérletek eredményei a golgotavirág kivonatának szedatív és anxiolitikus hatását igazolták. A hatáshordozó komponensek még nem teljesen ismertek. A maitol és az etil-maltol a kivonatéhoz hasonló hatást mutatott, azonban ezek a vegyületek rendkívül kis koncentrációban vannak jelen a drogban, ezért nem tekinthetők hatóanyagnak. Újabb vizsgálatok szerint a hatásban szerepe lehet a drog egyik flavonoid-jának, a krizinnek, amely szelektív affinitást mutat a centrális benzodiazepinreceptorok iránt.

Humán bizonyítékok

Annak ellenére, hogy a golgotavirág Európa számos országában elfogadott gyógynövény, nem állnak rendelkezésre a növény monopreparátumaival elvégzett, megfelelő minőségű klinikai vizsgálatok. A kombinációs készítményekkel kapcsolatos adatokból nem ítélhe­tő meg a hatásosság, azonban a tradicionális használat alapján feltételezhető a nyugtató hatás.

Indikációk, adagolás

A golgotavirág hajtása nyugtalanság, szorongás vagy álmatlanság kezelésére forrázatként alkalmazható. Napi dózisa 4-8 gramm. Gyári készítményekben a drog kivonatát rend­szerint más központi idegrendszeri hatású növényekkel kombinálva hozzák forgalomba.

Nemkívánatos hatások, ellenjavallatok, interakciók

A golgotavirág akut toxicitása nagyon kismértékű. Specifikus nemkívánatos hatásai nem ismertek. Megfelelő dokumentáció hiányában a drog alkalmazása kerülendő várandósság és szoptatás alatt.

Lóránt Szentgyörgyváry

Szerző: Szentgyörgyváry Lóránt

Szakmai gyakorlatok és tanulmányok:  Életmód-tanácsadás, kiropraktika és reflexológia. Minden érdekel ami az egészséggel vagy annak megőrzésével kapcsolatos. Az oldalon rendszeresen publikálom a saját cikkeimet.