Házi gyógymódok

Növényi eredetű csípések és kiütések: 19 enyhítő gyógymód

Európában a szerény kis árvacsalán, no meg a jól ismert nagy vagy csípős csalán az a növény, amely gyulladásos tüneteket okoz a bőrön. Ám ha valaki Észak-Amerikába utazik, ott még súlyosabb irritációt okozó növényekkel ta­lálkozhat: a szömörcével és a mérges szömörcével. És ha ön abba a népes em­bercsoportba tartozik, akik allergiásak e két növényre (márpedig Amerikában ez a leggyakoribb allergia, az összlakosságnak mintegy a felét érinti), akkor ta­lán nem is szerez tudomást a bajról, csak másnap, amikor a viszketés már elvi­selhetetlenné válik.

A gyötrő viszketést és az árulkodó vörös kiütéseket az a mérgező vegyü­let okozza, mely a szömörcében és a mérges szömörcében egyaránt megtalál­ható. Némelyik ember nagyon érzékeny rá, mások kevésbé. Akadnak olyanok is, akik egyáltalán nem érzékenyek – a szó szoros értelmében hempereghetnek a szömörcében, és az semmilyen reakciót nem vált ki náluk. Szakértőink azon­ban azt tanácsolják: senki se tegye ily módon próbára a szervezetét, mert az al­lergia bármikor kialakulhat. A megoldás ilyenkor olyan szer alkalmazása, mely az allergiát okozó vegyület hatását semlegesíti. De ne feledje: ami másnál be­vált, nem biztos, hogy önnél is beválik, és súlyos esetekben minden hatástalan marad.

A viszketés megszüntetése

Ha már volt apró kis kalandja ezekkel a mérgező növényekkel, biztosan tud­ja, hogy érzékeny-e rájuk vagy sem. És bármilyen csúfak is a kiütések, végül is a viszketés az, ami elviselhetetlen. Az alábbiakban közreadjuk, hogy mivel szerezhet enyhülést. Kezdjük mindjárt a legáltalánosabb gyógymóddal.

Ismerkedjen meg a kalaminnal!

A növényi csípések ellen használt gyógyszerek közül az egyik legrégibb és legismertebb a kalaminoldat, amely annak köszönheti népszerűségét, hogy védi és nyugtatja a bőrt, „hűsítő hatására a viszketés enyhül – állítja dr. Róbert Rietschel bőrgyógyász professzor. – A szömörce és a mérges szömörce hatására az erek fala károsodik, raj­tuk keresztül folyadék lép ki, és ez okozza a hólyagosodást és a nedvedzést. Ha a bőrt hűsítik, az erek összehúzódnak, a bőr vérellátása csökken, és csök­ken a szivárgás.”

A kalaminoldat megszáradva porszerű anyagot hagy maga után, ami magá­ba szívja a nedvedzést, védőréteget képez, és meggátolja, hogy a nedvedző seb a ruházathoz tapadjon. A kalaminoldatot naponta háromszor-négyszer lehet al­kalmazni. Amint a szivárgás abbamarad, a kalaminkezelést abba kell hagyni, mert különben a kiütéses bőrfelület nagyon kiszárad, és még jobban fog viszketni.

Hozzáadás helyett kivonás

A kalamintartalmú termékekhez gyakran adnak antihisztaminokat és fájdalomcsillapítókat is. „Ez egyeseknél be­válik ugyan”, fogalmazza meg fenntartásait dr. William L. Epstein, a Kalifor­niai Egyetem bőrgyógyász professzora, „de az extra költséghez képest igen cse­kély mértékben hoznak enyhülést, s még annak a veszélye is fennáll, hogy a hozzáadott szerek valamelyike vált ki allergiás reakciót”.

Kapjon be egy tablettát!

A szájon át szedhető antihisztaminokkal azonban egészen más a helyzet. Sőt dr. Rietschel nagyon is kedvezően vélekedik róluk: „Kezelje a problémát olyan típusú antihisztaminnal, amilyet egyébként szénanátha ellen is szed” – javasolja.

Orvosi segítség

Vészhelyzet

Annak a 120 millió amerikainak, aki allergiás a szömörcére és a mér­ges szömörcére, mintegy 15 százaléka különlegesen érzékeny, olyannyira, hogy náluk a kiütés a szokásos 24-48 óra helyett már 4-12 óra múlva je­lentkezik. A duzzadás olyan mértéket ölthet, hogy a szemüket sem tudják kinyitni a szemhéj duzzanata miatt, és hólyagok jelennek meg a bőrükön.

„A bőrgyógyászatban ritkán van vészhelyzet, de ez azok közé tartozik – szögezi le dr. William L. Epstein. – A lehető leggyorsabban menjen a legközelebbi kórház sürgősségi ambulanciájára. A helyzet súlyosbodá­sát szteroidinjekcióval meg lehet akadályozni.”

Próbáljon ki egyéb szárító hatóanyagokat!

„Vannak a kalaminon kívül egyéb szerek is, amelyek nyugtatják a bőrt, és bár egyikük sem veheti fel a versenyt a kalamin népszerűségével, hatékonyságban nem ma­radnak el mögötte. Némelyik azonban alkoholt tartalmaz, s ettől csíp” – figyel­meztet dr. Rietschel. Ezeket a készítményeket éppen úgy kell használni, mint a kalamint mindaddig, míg a nedvedzés abba nem marad. Ha ezután is folytat­ja a szer használatát, a bőr túlzottan kiszáradhat, megrepedezhet és ez megint csak viszketést okoz. A legelterjedtebb külsőleg alkalmazandó szárítószerek a cink-oxid, a varázsmogyoró, az alumínium-acetát és a szódabikarbóna.

Borogassa!

Tegyen a kiütésre hideg vízbe mártott kendőt, majd ül­jön a ventilátor elé, tanácsolja dr. Rietschel. A hűtő/párologtató hatás ugyanúgy kialakul, mint a kalamin esetében, leszámítva azt, hogy itt nem marad vissza semmilyen por, amely magába szívná a nedvedzést.

Elterelő ingerek

„Az irritálószerek, mint például a mentől és a fe­nol ingerlik a bőrben lévő idegvégződéseket, s ez hűsítő érzést eredményez – ál­lítja dr. Rietschel. – Ám az is igaz, hogy ezek a szerek csípnek, és néha nem hozzák meg a várt enyhülést.” Egyébként a mentől és a fenol viszketés elleni kenőcsök formájában kapható.

Korai ellentámadás kortizonnal

A legtöbb kortizonos kenőcs túl gyenge, s mindemellett dr. Rietschel véleménye szerint „teljesen alkal­matlanok a súlyos kiütések gyógyítására. A viszketést azonban enyhíthetik.” Dr. Epstein pedig azt javasolja, hogy „akkor érdemes használni ezeket a kenőcsö­ket, amikor a kiütés már körülbelül két hete tart, tehát már gyógyul, viszont hám­lik és viszket”.

A zabkásafegyver bevetése

A zabkása felszárítja a nedved ző hólyagokat. Használhatja úgy, hogy egy textildarabkát márt bele, és azt a ki­ütésre borítja, de teheti a fürdővízbe is, ha nem bánja, hogy ott bizony az is összekenődik, aminek nem kellene, és hogy a kád nagyon csúszós lesz.

Ismerkedjen meg a népi gyógymódokkal

A legnépszerűbb gyógynövény az Impatiens biflora vagy más néven nebáncsvirág, állítja Varró E. Tyler gyógyszertan professzor: „E téren még kevés a tudományosan megalapozott kutatás, de egy klinikai vizsgálat során legalább annyira hatékonynak bizonyult, mint a vényre kapható szteroidos kenőcsök.” Fel kell hasítani a növény szárát, és a kicsöppenő nedvet a kiütésre csorgatni. James A. Duke közgazdász-botanikus ugyanezt a növényt a kiütés megelőzé­sére használja. „Gombolyaggá gyúrom össze az egész növényt, és úgy alkalmazom, mintha mosdókesztyű lenne: a mérgező nedveket egyszerűen letörlöm vele.”

Növényi kotyvalékok

Egy másik, állítólag hatékony természe­tes szer a fekete csucsor (Solanum nigrum) levele, amely nagymértékben ha­sonlít a nadragulyára, éppen ezért vigyázni kell, nehogy a két növényt valaki összetévessze. Tehát a fekete csucsort vágja apróra, őrölje meg vagy zúzza össze, ezután keverje el tejjel vagy tejszínnel, és így vigye fel a kiütésre, tanácsol­ja dr. Tyler. Hozzáteszi, hogy mások tejelőkóró levével értek el sikereket. A te­héntejhez hasonló állagú kaucsuktejet csorgassa rá a kiütésre.

Akár a cipőkrém is?

A hagyományos, fehér cipőtisztító folyadék talán nem tűnik olyan természet közelinek, mint a növények, de dr. Tyler kuta­tásai szerint tajtékport tartalmaz, melynek hatása a kalaminéhoz hasonló. A dok­tor arra is figyelmeztet, hogy a tajtékpor a „régimódi, felrázandó” cipőtisztító­ban található. S végül még mindig a cipőápoló szereknél maradva: tartalmaznak még egy gyógyászatilag is hasznos hatóanyagot, a cink-oxidot.

Soha többé!

Legegyszerűbben úgy kerülhetjük el a szömörce és a mérges szömörce okozta kellemetlenségeket, ha a tájékára sem megyünk ezeknek a növények­nek. Ehhez azonban tudnunk kell, hogy hogyan néznek ki. Általában egy-egy száron három fényes levélke található. A különböző tájegységekben azonban más és más variánsok fordulnak elő. Télen pedig egyáltalán nincsenek a növé­nyen levelek, de a méreg ott rejtőzik a gyökerekben és a szárakban, támadásra készen. Aztán akadhat egy kutya vagy macska, amelyik a bundájában behozza a veszedelmet egyenesen a nappalijába.

Szerencsére a természet, valamint a gyógyszer- és a kozmetikai ipar egy­aránt szolgál olyan anyagokkal, amelyek meggátolják, hogy az urusiol nevű mé­reg kiütést okozzon, akkor is, ha az egyén már érintkezésbe került a mérgező növénnyel.

Mossa el!

Ha bőven adagolt izopropil-alkohollal lemossa a bőrét, mi­után a szömörcés területre tévedt, eltávolíthatja a bőrből az urusiololajat, mond­ja dr. Epstein. Ám soha ne használjon az alkohol felvitelére mosdókesztyűt, mert abba beletapad az urusiololaj, és csak még jobban szétkenődik.

Várja ki a végét!

Mármint a kirándulásnak vagy pikniknek, amely­nek során érintkezésbe került e veszélyes növényekkel. Ha ugyanis már a he­gyi séta közben alkoholt visz fel a bőrére, az eltávolítja arról a természetes vé­delmet nyújtó faggyúréteget, és a következő találkozás a szömörcével még súlyosabb bajt okoz.

A természetgyógyász közbeszól

Vészhelyzetben mindent ki kell próbálni

Lovak vizelete, festékhígító, aceton, szalmiákszesz, áttetsző köröm­lakk, húspuhító por. Étvágygerjesztőén hangzik? Ne féljen, nem kell meg­innia őket. Viszont ezek mindegyikét használták már szömörce vagy mér­ges szömörce által okozott bőrbántalmak kezelésére, mert semmi más nem volt kéznél.

„A szerves oldószerek, mint a szalmiákszesz, a hígító és az aceton igen jól alkalmazható arra, hogy az urusiololajat eltávolítsa a bőréből még a ki­ütés megjelenése előtt” – fejti ki dr. William H. Epstein. Használhatók még a fotók fixálásához szükséges nátrium-szulfát és a háztartási fehérítősze­rek. Ám, figyelmeztet, ezeket az anyagokat csak végszükségben használ­ja. „Normális körülmények között nem ajánljuk oldószerek felvitelét a bőr­re. Ha viszont semmi más nincs kéznél, ez is jobb, mint a semmi. Fontos, hogy ne használja őket napi rendszerességgel, mert még a mérges szömörcénél is súlyosabb kiütést okozhatnak. Az oldószerek azért is veszélye­sek, mert eltüntetik a bőrről a védő faggyúréteget.”

Jól öblítse le!

„A víz semlegesíti az urusiololajat” – állítja dr. Epstein. Szappant nem is kell használnia, viszont a kellemetlen találkozás után azonnal le kell locsolnia magát a kerti locsolóból, a kulacsából vagy a közeli patak vizéből. „A lehető legjobb kezelési mód az alkohol, majd rögtön utána a víz” – teszi hozzá. De figyelem: mosdókesztyűt egyikhez se használjon.

Mindent mosson ki vagy le!

Vagyis mindent, ami a mérgező növénnyel kapcsolatba kerülhetett: a ruháit, a hátizsákját stb. Dr. Epstein elmeséli, hogy egyik betege autóval ment haza a mérges szömörcével megesett ka­landja után, kiütése pedig még hetekig kiújult az autó volánján megbúvó növé­nyi maradványok miatt.

Előbb a spray, azután a hancúrozás

A legtöbb dezodorban van olyan segédanyag, mely oldatban tartja az egyéb alkotóelemeket. Az izzadásgátlók zömében pedig van alumínium-klór-hidrát is. Dr. Epstein meg­állapította ezekről, hogy igen jó hatásfokkal semlegesítik az urusiololajat.

Ezért azt javasolja, hogy mielőtt sor kerülne a mérges növények közelében való hancúrozásra, fújja be a karját, a lábát és az egész ruházatát kedvenc de­zodorával vagy izzadásgátló szerével. A doktor szerint az utóbbi még jobb, mert aluminiumsót is tartalmaz. „Az alumíniumsók hatékonyabbak, viszont irritál­hatják a bőrt, tehát semmiképpen se fújja a szert az arcára vagy a testhajlatai­ba”, int óvatosságra dr. Epstein.

Tibor Griffel

Szerző: Griffel Tibor

Végzettség: ELTE – Eötvös Loránd Tudományegyetem. Szakterület: a szív- és érrendszeri betegségek, gasztroenterológiai betegségek és a légzőrendszeri betegségek. Jelenleg reflexológus, életmód és tanácsadó terapeuta tanulmányokat is végzek.