Koleszterin szívinfarktus

A triglicerid is rizikófaktor – Magas triglicerid szint egyenlő a betegséggel?

A koleszterin mellett a vér másik lipidje a triglicerid. Ha a vérben a triglicedid-koncentráció erősen megnő, ez a levett vérmintában már szemmel is látható.

Nő infarktust kap
Sajnálatos módon a megnövekedett triglicerid-szint az 50 év feletti férfiakban és nőkben egyaránt önálló rizikófaktor.

Az igazság, ami nem teljesen tisztázott még:

Sokáig folyt a vita arról, hogy milyen szerepe van a trigliceridnek a szívinfarktus keletkezésében a koleszterinhez képest. Egy ideig „elfelejtett rizikófaktornak” tekintették, mivel a vizsgálatok, felmérések egy része azt mutatta, hogy szorosan összefügg a szívinfarktussal, ugyanakkor más vizsgálatok ezt nem igazolták.

Például a két, már említett legnagyobb vizs­gálat eredménye: az amerikai Framingham-vizsgálat szerint a megnövekedett triglicerid-szint az 50 év feletti férfiakban és nőkben egyaránt önálló rizikófaktor, míg a németországi -PROCAM – vizsgálatban nem, mivel e mérés szerint az egészségesek és az infarktuson átesettek triglicerid-szintje kö­zött nem volt jól jellemezhető különbség.

Tovább „zavarta” a kérdés eldöntését az is, amikor kiderült, hogy pl. cukorbeteg­ségben, elhízásban, vagy alacsony védőfaktor (HDL-koleszterinszint) esetén másodlagosan emelkedik a triglicerid-szint. Nehezebb volt tehát megítélni, hogy a magasabb infarktus­kockázat eredendően a trigliceridtől, vagy a többi, társuló ri­zikófaktortól származik-e.

Triglicerid és szívinfarktus – Sajnos nincs jó hírünk!

Az újabb vizsgálatok jobban megvilágították, hogy a triglicerid hogyan növelheti a szívinfarktus kockázatát. Említettük már, hogy a koleszterint az érfalba egy LDL nevű zsírfehérje-molekula szállítja. Ez ún. receptorokon keresztül juthat a sejtekbe, de az esetek egy részében átalakul, kisebb és sűrűbb lesz ekkor direkt módon is lerakódik az érfalba.

Férfi infarktust kap
Tény hogy a a magas triglicerid-szint a védőfaktor HDL-koleszterin-szintet is elrontja, így az infarktus elleni védelem is csökken.

Kiderült, hogy 1,7 mmol/l-nél magasabb triglicerid-szint mellett ugrás­szerűen megnő a könnyen lerakodó, sűrű LDL-molekulák száma, tehát a triglicerid hozzásegít az érelmeszesedéshez. Másrészt az is ismertté vált, hogy minél alacsonyabb a vé­dőfaktor – HDL – szint, általában annál magasabb a triglicerid-szint, és fordítva.

Az vitatható, hogy ebben a folya­matban melyik az elsődleges, de az mindenesetre ésszerű, hogy a magas triglicerid-szint a védőfaktor HDL-koleszterin-szintet is elrontja, így az infarktus elleni védelem is csökken.

Amikor az adatok egymásnak ellentmondanak, akkor az orvostudomány gyakran fordul a metaanalizis módszeréhez. (Ez azt jelenti, hogy a sok vizsgálat és az azokban résztvevő renge­teg beteg adatait összegzik. Köztudott, hogy minél több bete­gen végezzük el a vizsgálatokat, annál nagyobb a vizsgálatok megbízhatósága.) így összegezve a trigliceriddel kapcsolatos vizsgálatokat, azt lehetett kimutatni, hogy a triglicerid-szintje 1 mmol/l-rel történő emelkedése a férfiak infarktus­kockázatát 30%-kal, a nőkét pedig 75%-kal növeli. Ezek az értékek több mint 46 000 férfi és 16 000 nő adatainak összegzésével alakultak ki.

Koleszterin és triglicerid hatása

Jegyezzük meg! Az orvostudomány jelenlegi felfogása szerint tehát a trigliceridet is önálló rizikófaktornak tartjuk, még akkor is, hogy ha a befolyásolása révén elérhető kockázat-csökkenésre vonatkozón jóval kevesebb vizsgálat áll rendelkezésünkre, mint a koleszterin vonatkozásában.

Ugyanakkor a koleszterinnel való összehasonlításban egy-két különbségre ráirányíthatjuk a figyelmet. Beszéltünk róla, hogy az egyes országok infarktus-halálozását egy ország lakosságának átlagos koleszte­rinszintje elég jól megmagyarázhatja. A trigliceridre vonatkozóan – egyes kivételektől eltekintve – nem mondhatjuk, hogy a magas infarktus-gyakoriságú országokban az átlagos triglicerid-szint magasabb.

A másik érdekesség, hogy a koleszterinszintek nagyjából 4 és 12 mmol/1 között váltakoznak, a triglicerid-szintek viszont az 1,7 mmol/l-es felső határtól néha igen magas értékig terjednek, akár 20-50-szeres emelke­dés, azaz akár 50-100 mmol/l-es triglicerid-szintek is előfor­dulnak. S amíg már biztosan tudjuk, hogy magasabb koleszte­rinszint mellett nagyobb az infarktus-kockázat, addig a trigliceridre vonatkozóan csak az bizonyított, hogy kb. 4-5 mmol/l-ig fokozódik a szívinfarktus-kockázat, utána pedig inkább csak a hasnyálmirigy-gyulladás kockázata nő, mert a zsíros vér eltömítheti a hasnyálmirigy hajszálereit, és ezzel beindítja a gyulladásos folyamatot.

A magas triglicerid-szint rizikófaktor szerepe mellett szól az is, hogy vannak öröklött, fokozott belső termelésből származó familiáris magas triglicerid-szintek, melyekben a szív- és ér­rendszeri betegségek kockázata közismerten igen magas.

Alacsony, közepes és magas kockázatot jelentő trigliceridszint

AlacsonyKözepesMagas
Mmol/Img%Mmol/Img%Mmol/Img%
(UK)(US)(UK)(US)(UK)(US)
1891,5133>1,95>173
Lóránt Szentgyörgyváry

Szerző: Szentgyörgyváry Lóránt

Szakmai gyakorlatok és tanulmányok:  Életmód-tanácsadás, kiropraktika és reflexológia. Minden érdekel ami az egészséggel vagy annak megőrzésével kapcsolatos. Az oldalon rendszeresen publikálom a saját cikkeimet.