Magatartásterápia – kitartással komoly eredmények érhetők el!
Mozgás – egészségünkhöz és fogyókúrához is hozzájárul!
Mindenfajta fogyókúrának nélkülözhetetlen része a mozgás, a fizikai aktivitás. Kétségtelen, hogy diéta segítségével könnyebb lefogyni, mint energia leadással, hiszen egy szelet tortát 3 perc alatt el lehet fogyasztani, ami kb. 600 kalóriát tartalmaz.
Ne tiltsunk, inkább buzdítsunk!
Ugyanakkor ennyi energia leadásához több mint 1 óra erős fizikai tréninget kellene tartani. A mozgásnak van néhány, igen kedvező hatása a diétával szemben a fogyókúrát illetően. A mozgás pozitív attitűd, sokkal kézenfekvőbb arra bíztatni az embereket, hogy fussanak, ússzanak, sportoljanak, mint ha állandó tiltásokkal zaklatjuk őket. A mozgás által leadott kilogrammok kizárólag a zsírszövetből származnak, míg a diéta során az izomszövet is fogy. A mozgás fokozza az alapanyagcserét, méghozzá ez a hatása intenzív tréningnél 2-3 napig is kitart, így tartósan magasabb alapanyagcserét, tehát tartósan nagyobb energialeadást lehet elérni.
Válasszunk magunknak olyan sportot, melyben jól érezzük magunkat!
A legfőbb mozgásformák, a futás, az úszás, a kerékpározás. A fizikai aktivitás és a vérzsírok közti összefüggésről már a hasonló című fejezetben szóltunk. Az elhízottak között ez annyiban változik, hogy elég sok köztük a mozgásában korlátozott, vagy könnyebben vagy csak korlátozottan terhelhető beteg, ezért itt az orvosi kontrollnak, a fokozatosság elvének betartása még fontosabb.
Az emberek jelentős része a ma divatossá vált különböző fittnesz stúdiókban szeretne lefogyni. Ugyanakkor egyaránt eredményes lehet egy utcai kerékpározás, vagy egy kedvenc TV műsor végignézése szobakerékpárt hajtva, vagy valami divatos, pl. vákuumos hatású stúdió gépben hajtani a pedált, mert mindegyik percenként 6-12 kalória leadását eredményezheti.
Hoppá! Említettük már, hogy a triglicerid-szint gyorsabban, a koleszterinszint lassabban változik a fizikai terhelés hatására, a HDL-koleszterin emelkedése pedig csak erős fizikai tréning esetén várható.
- Szívbetegek gyógyszeres terápiája
- Hüvelygomba fertőzés, probiotikumok
- Fekélyekés tünetek, aszpirint rá?
Ezek a cikkek is érdekelhetnek:
Az amerikai vérzsírcsökkentő diéta
Rosszabb esetben a megszokott ételeinket le kell cserélni a koleszterin csökkentése érdekében:
Az I. fokozatú, ún. step one diétában a zsírfogyasztást az összakalória bevitel 30%-ára kellene csökkenteni. Ezen belül a telített, az egyszeresen és többszörösen telítetlen zsírok aránya lehetőleg egyenletesen 10-10-10% legyen. A koleszterin-bevitelt napi 300 mg-ban kellene maximálni. A húsfogyasztást napi 200 g-ban maximálják, tojásból heti 2 db fogyasztható, tejtermékekből csak a kis zsírtartalmúak.
Szabadon lehet fogyasztani olajokat, margarinokat, kenyeret, rizst, burgonyát és a tojás és zsír nélkül készült tésztákat. Amennyiben a koleszterinszintben nincsen lényeges javulás, akkor a zsírfogyasztás arányát 25%-ra, a koleszterinbevitelt napi 200 mg-ra, a húsfogyasztást napi 170 g-ra kell csökkenteni, a vöröshúsokat csirkére és pulykára cserélni.
Ez már átvezet a step two, a II. fokozatba, hozzátéve még, hogy a telített zsírfogyasztást tovább, az addigi 10%-os arányról 7%-ra kell csökkenteni. A rostfogyasztást pedig lehetőleg akár 60 g-ig emelni. Elméleti számítások szerint a diétával 0,5-1,5 mmol/l-nyi koleszterinszintcsökkenés is elérhető, a gyakorlatban azonban ezt nem sikerült bizonyítani, miután a betegek nagy része nem tudja betartani a diétát. 10%-os koleszterinszint csökkenést csak a szigorú II. fokozatú diétával lehetett elérni.
Ha nem megy, akkor vezessünk naplót!
A diétát azonban nem könnyű betartani, ezt segíti elő az életmód megváltoztatása, az ún. viselkedés- vagy magatartásterápia. A részletek felsorolására itt nincs lehetőség, egy pszichológus közreműködése különösen segítheti ezt a folyamatot.
A magatartásterápia része:
- a diétás napló vezetése, a lehetőség szerint csoportban, szakképzett vezetővel történt fogyókúra,
- a táplálkozási ismeretek megtanulása,
- a visszafogott vásárlás, a spájzolás elkerülése,
- a felesleges ételek tányéron hagyása, az étkezés lelassítása,
- evés közbeni olvasás vagy TV nézés,
- az étkezésről a figyelmet elterelő tényezők elkerülése
- és annak megtanulása, hogy a diéta ne legyen drágább, mint a normális étkezés, mert kis körültekintéssel így is összeállítható egy fogyókúrás diéta.
Fontos tudni!
A fogyókúra eredményességének lényeges feltétele a reális célkitűzés. Korábban azt mondtuk, hogy fogyjanak le az ideális súlyra, majd azt, hogy az ún. normál súlyra, vagy hogy a 21 éves korukban, vagy a házasságkötésükkor mért súlyra. Igazából egyik sem volt megvalósítható.
Amennyiben a 10%= 10 kg testsúlycsökkenést elérjük, megint fel kell térképezni a rizikófaktorokat. Ha elfogadható szinten vannak, akkor egy súlyfenntartó, az említett energiaszükségletnek megfelelő diétára kell beállítani a szervezetet, mely mellett a súly stabil maradhat. Ha a rizikófaktorok nem változtak érdemlegesen, akkor újabb alapanyagcsere meghatározás után kisebb energiatartalmú, 1000-1300 kalóriás diétával mehetünk tovább.
Gyógyszerek – Inkább természetes módon fogyjunk!
Napjainkra nagy részüket kivonták a forgalomból, mint ahogy 1997-ben az Isolipan-t is, amely ugyan jól csökkentette az étvágyat, de szívbillentyű hibákat okozott.
Jelenleg két gyógyszer áll rendelkezésünkre, amelyet orvos írhat elő
Az egyik az orlistat hatóanyag-tartalmú szer, amely nem szívódik fel a szervezetbe, gátolja a bélben a zsírok felszívódását. Ezt a gyógyszert csak a zsírt tartalmazó étkezésekhez kell bevenni. A vizsgálatok szerint segítségével sok betegnél lehetett tartósan 10 kg fogyást elérni. A tényleges zsírbevitel csökkentés miatt magas vérzsírszint esetén különlegesen ajánlott, hiszen a koleszterin- és a trigilcerid-szintet csökkentheti, a védőfaktor HDL-koleszterinszintet a fogyással együtt emelheti.
A másik gyógyszer a sibutramin hatóanyag-tartalmú szer centrálisán hat, felszívódik a szervezetbe, növeli a telítettségérzést, ezáltal csökkentheti a kalóriafelvételt. Vizsgálatok szerint segítségével szintén jelentős testsúlycsökkenés érhető el, azonban fokozott figyelemmel kell lennünk a mellékhatásaira, a központi idegrendszer és a keringés működését érintő, ún. szimpatikotóniás, a vérnyomást és a pulzust is emelő hatására. Szívbetegeknek, nem beállított magas vérnyomású betegeknek ezért nem adható.
Szerző: Szentgyörgyváry Lóránt
Szakmai gyakorlatok és tanulmányok: Életmód-tanácsadás, kiropraktika és reflexológia. Minden érdekel ami az egészséggel vagy annak megőrzésével kapcsolatos. Az oldalon rendszeresen publikálom a saját cikkeimet.