• fehérje
• hipertónia
• magas vérnyomás

Mennyi fehérjét fogyasszanak a hipertóniások

Mindennapos étrendünk fehérjéi növényi és állati eredetűek. A legfontosabb tápanyagok fehérjetartalmát rövid táblázatban tüntetjük fel. Minden fehérje 20, egymástól különböző, alapvető építőelemből, aminosavból épül fel. Szervezetünk maga is képes az aminosavak legnagyobb részét – néhány kivételével – a saját vegykonyhájában előállítani, szintetizálni.

Azt a néhány amino­savat, amit szervezetünk sejtjei maguk szintetizálni nem képesek, létfontosságú vagy esszenciális aminosavaknak nevezzük. Mivel ezekre sejtjeink folytonos regenerálódásához és a normális anyagcseréhez feltétlenül szükségünk van, táplálék útján kell elfogyasztanunk. Az esszenciális aminosavakat csak állati eredetű fehérjék fogyasztása útján tudjuk biztosítani. A legfontosabb állati fehérjeforrásunk: a hús, a tej, a túró, a sajt, a tojás, a hal.

Mennyi fehérjére van szükségünk?

Az egészséges felnőttnek minden testsúlykilogrammra szá­mítva naponta legalább 1,0 gramm fehérjére van szüksége. A fehérjefogyasztás napi legkisebb értéke, a minimum-fehérjefogyasztás 30-40 gramm között van. Különösen a fejlődő gyer­mek és ifjú szervezetének van szüksége fehérjére. Ugyanez vonatkozik az idős ember szervezetére, aki csak akkor képes sejtjeit regenerálni, újjáképezni, ha a szükséges építőelemek, az aminosavak bőségesen, sőt feleslegben vannak jelen.

Mindkét korosztálynak naponta és testsúly-kilogrammonként 1,2 gramm fehérjét kell kapnia. Alapvető táplálkozástudományi törvényként állíthatjuk tehát fel, hogy a hipertóniás vagy az idősödő embernek – miközben összkalória-szükséglete fokozatosan csökken – egy­idejűleg fehérjeszükséglete fokozatosan nő.

Ez a törvény azt jelenti, hogy az idős ember a zsírok és a szén­hidrátok rovására növelje a naponta fogyasztott állati eredetű fehérjék fogyasztását. Naponta rendszeresen fogyasszon tehát bőséges fehérjetartalmú ételt-italt, pl. tejet, joghurtot, kefirt, túrót, zsírszegény sajtot, húst, halat, tojást.

Néhány babona eloszlatása

A hipertóniások diétájával kapcsolatban feltétlenül szük­ségesnek látszik egy, még ma is széles körben elterjedt babona eloszlatása. Idős hipertóniás emberek apáról fiúra öröklődött, talán még régi orvosi tanácsból eredő tilalomról van szó, amely szerint a hipertóniásnak nem szabad sem marhahúst, sem marhahúsból készült húslevest fogyasztani.

Ez a tilalom bizo­nyára abból az időből származik, amikor az orvos nem tudta még gyógyszeresen csökkenteni a vérnyomást, sőt talán még a modern orvostudomány előtti korszakból maradt ránk. Az igazság az, hogy a húsleves egyike a legkellemesebb ízű ét­vágygerjesztőknek. Gyakorlatilag alig tartalmaz az esetleg benne levő tésztát leszámítva – kalóriát. Ugyanakkor a főétkezések bevezetőjeként különösen alkalmas arra, hogy a csökkent ízlelőképességű idősebb korosztály étvágyát felkeltse.

Az ízlete­sen elkészített marhahús zsírtartalma lényegesen kisebb, mint a sertés vagy a zsíros baromfihúsoké (kacsa, liba), és ezért ki­tűnően alkalmas arra, hogy a hipertóniás vagy az idősödő ember fokozott fehérjeszükségletét biztosítsa. Idős embereknek, ha rossz a fogazatuk, vagy rágásuk valamilyen okból tökéletlen, legfeljebb arra kell ügyelniük, hogy az esetleg rágós marhahúst alapos főzéssel, ha szükséges, darálással emésztésre alkalmassá tegyék.

Mi a helyzet a tej fogyasztásával?

Az idősebb nemzedék étrendjében különös említést érdemel a tej. Sokan születésüktől fogva – pontosabban az anyamellről történt elválasztás óta – idegenkednek mindenféle állati tejtől.

Ennek oka az, hogy valahányszor tejet fogyasztanak, puffa­dásuk, haskorgásuk és nemegyszer hirtelen robbanásszerű hasmenésük támad. A közelmúlt évekig ezeket a kellemetlen kísérőjelenségeket általában a tej fehérjéivel szembeni túlérzé­kenységnek tartották. Valóban létezik a tej fehérjéivel szemben allergiás túlérzékenység, ami az említett kellemetlenségeket okozhatja.

A mi éghajlati viszonyaink között ugyanis az emberek 20-30%-a az anyatej fogyasztás, te­hát a szopás elhagyása után képtelenné válik az állati tejben levő tejcukor (laktóz) bontására, holott az anyatejben is megvan ez az összetevő. A laktózt a vékonybél sejtjei által termelt laktaze nevű enzim hasítja szőlőcukorra és galaktózra. így válik felszívódásra alkalmassá. Laktáze hiányában a tejcukor bontása nem történik meg. Ez hasmenéshez és a vastagbelekben gáz­képződéshez vezet.

Gázképződés okai

A gázképződés oka az, hogy a vastagbélben élősködő, egyébként ártalmatlan, sőt esetenként hasznos bakté­riumok képesek a tejcukrot bontani. Azok az emberek, akik örökletes adottságaik miatt aközé a 20-30% közé tartoznak, akik tejcukor bontására képtelenek, gyermek-, felnőtt- és idős­korukban minden kellemetlenség nélkül fogyaszthatnak aludt­tejet, joghurtot vagy kefirt, esetleg tehéntúrót. A fentiekből már hiányzik a tejcukor, mert az erjesztő baktériumok elbon­tották, és az így megsavanyodott tejben a fehérje finoman ki­csapódott. Természetesen, ha ezek a tejcukor nélküli tejtermé­kek is okoznak panaszt, valóban tejfehérje okozta a túlérzékeny­séget, és tartózkodni kell a tej és tejtermékek fogyasztásától.

Fehérje forrásaink

Ahhoz, hogy napi fehérjeszükségletünket fedezni tudjuk, nagyjából tájékozódnunk kell a legfontosabb fehérjeforrás, a hús tényleges fehérjetartalmáról. A nyers húsnak 75%-a víz – és ha sovány a hús – 5%-a szénhidrát és zsír, 20%-a a fehérje. A nem zsíros nyers hús fehérjetartalmát úgy kapjuk meg, ha eredeti súlyát öttel osztjuk.

Ha valaki kizárólag nyers húsból kívánná fedezni napi 70 grammos fehérjeszükségletét, kereken 350 gramm színhúst kellene fogyasztania. Mivel pedig napi optimális fehérjeszükségletünknek legalább felét célszerű állati fehérjéből kielégíteni, nyers húsból ez 175 grammnak felel meg. Természetesen, ha tejet, sajtot, túrót, halat, tojást is fogyasz­tunk, akkor ennek arányában a húsból kevesebbre van szüksé­günk. Teljesen közömbös, hogy milyen állati fehérje fogyasztásá­ból származik táplálékunk fehérjetartalma.

Ezért különösen kívánatosak az idős és hipertóniás ember étrendjében. Az igaz­sághoz természetesen hozzátartozik az is, hogy a hús és a többi fehérjetartalmú állati termék előállítási költsége és ezért ára is magasabb, mint a szénhidrátoké és zsíroké. Az érelmeszesedést megelőző étrend tehát nemcsak a szokástól, az egészségügyi ismeretektől, hanem a pénztárca tűrőképességétől is függ.

Mivel pedig éppen a nyugdíjból élő idősebb korosztály jövedelme szerte a világon a keresőképes korban levőké alatt van, helyes lenne elgondolkodni azon, nem lenne-e célszerű egészségügyi megfontolásokból fokozottabban biztosítani számukra a kívá­natos élelmiszer megszerzésének lehetőségét. Az e célra fordí­tott költségek talán megtérülnének a gyógykezelésnél megtaka­rított költségekből.

Szerző: Griffel Tibor

Végzettség: ELTE – Eötvös Loránd Tudományegyetem. Szakterület: a szív- és érrendszeri betegségek, gasztroenterológiai betegségek és a légzőrendszeri betegségek. Jelenleg reflexológus, életmód és tanácsadó terapeuta tanulmányokat is végzek.