Élelmiszerek

Baromfihús származása, alkotóelemei, egészségügyi hatásai

Ha valaki fogyni szeretne, de közben ügyel arra is, hogy megadja szervezete számára a szükséges fehérjét és egy kevés zsírt, nem hagyhatja figyelmen kívül a sovány szár­nyashúst. A fogyókúra mellett a baromfihús igen ízletes sütve, grillezve vagy pörköltnek elkészítve. De ne feledkezzünk meg arról, hogy minél természetesebb környezetben nőtt fel a baromfi (a legjobb, ha a szabadban, magokat csipegetve), annál finomabb a húsa. Ha szeretnénk egy remek vasárnapi ebédet készíteni, válasszunk lehetőleg tanyasi te­nyésztésűt, vagy forduljunk árusítási joggal rendelkező bio-baromfitenyészethez.

Honnan származik a baromfihús?

Az emberiség szerte a földtekén ősidők óta fogyaszt szár­nyasokat. Az ázsiai vidékeken folytatott ásatások arról ta­núskodnak, hogy már 5000 évvel ezelőtt is foglalkoztak háziszárnyasok tenyésztésével. Mai házityúkunka Malaj­ziában, Indiában és Kínában őshonos dzsungelfajok, a bankivá, a szürke, a ceyloni és a jávai vagy Gangekár tyúk keresztezésével jött létre. A tyúkot mindenekelőtt tojá­sáért tartották, maga a hús csak afféle „melléktermék” volt.

Csak a 20. században vált ketté a tojástermelésre és hústermelésre szakosodott baromfitenyésztés, ekkor léte­sültek a hatalmas „csirkegyárak”. A baromfitenyésztés­ben kétféle módszer vált általánossá: az intenzív és az ex­tenzív eljárás. Az intenzív tenyésztési eljárás során a szárnyasok baromfiólban, rácson állva nőnek fel, míg az extenzív tenyésztésben kint a szabadban. A csirkét álta­lában 1-1,5 kg súllyal hozzák forgalomba.

Milyen alkotóelemekből áll?

Ha a csirke összetevőit elemezzük, a halaktól eltérően, amelyeknek valamennyi fogyasztható részük azonos anyagokból áll, igen nagy különbségeket tapasztalunk a különböző testrészek között. Ezért aztán teljesen értel­metlen a kérdés, hogy a mellehúsát válasszuk-e, vagy a combját, mert a kétféle hús eltérő összetevői – elsősorban zsírtartalma – a hús ízének is alapvető meghatározója.

Mindezzel együtt a csirkehús sovány húsnak számít, 10 dkg csirkemell 102 kilokalóriát, ugyanannyi comb 173 kilokalóriát tartalmaz. A csirkehús közismerten jó energiaforrás, amely a kálium, magnézium és vas mellett cinkben is gazdag. A vitaminok közül csak a vízben oldó­dó B-vitaminok találhatók benne említésre méltó mennyi­ségben.

Legfontosabb tudnivalók a baromfihúsról dióhéjban

  • Az Afrikából származó pettyes tollú gyöngytyúk igazi csemege. Finom szer­kezetű, sovány húsa enyhe vadhús ízé­vel a fácánéra emlékeztet.
  • Csirkének az öt-hat hetes, 75 dkg-1,5 kg súlyú fiatal baromfit nevezzük, nemétől függetlenül.
  • A forró tyúkhúsleves világszerte ismert régi háziszer, amely amellett, hogy ét­vágygerjesztő, segít a kezdet kezdetekor kikúrálni a megfázást.
  • Az utóbbi évek madárinfluenza járványának terjedését az állat-egészségügyi szakemberek az aktuális előírások be­tartásának szigorú ellenőrzésével, a fer­tőzött állatok leölésével, zárt állattartás­sal, a baromfiállomány oltásával igyekeznek elkerülni

A baromfihús egészségtani jelentősége

A mozgásszegény életmód és a túlsúly miatt egyre na­gyobb szerep jut a zsírszegény energiaforrásoknak, így a csirkehúsnak is. Előnyös ára mellett ez a másik oka a csir­kehús népszerűségének. Sok fehérje, kevés zsír, épp ezt kínálja a csirke- (és az utóbbi időben egyre népszerűbb pulyka-) hús.

A csirkehús könnyen emészthető, nem fekszi meg a gyomrot. A nők számára különösképpen elő­nyös a csirkehús fogyasztása, mert a benne található vas és B12-vitamin, két vérképző, segít a vérszegénység elke­rülésében. A csirkemellben jelentős mennyiségben meg­található B6-vitamin igen fontos a fogamzásgátló szert szedő nők számára, minthogy a hormonális fogamzás­gátlók megnövelik a szervezet ilyen irányú szükségletét.

A szervezetünknek egyébként is folyamatosan szüksége van B-vitaminokra, minthogy ezeket csak igen korlátozott mértékben képes tárolni. A cink különösképpen fontos a fokozott stressznek kitett anyák számára.

Hogy elkerüljük a szalmonellafertőzést, a mélyhűtött csirkehúst szűrőkanálban olvasszuk ki, s a levet öntsük ki. A többi élelmiszer­től elkülönítve készítsük elő, és jól süssük át.

Csirkehúsos rablóhús citromfűvel

Hozzávalók (2 személyre)

25 dkg csirkemellfilé, 2 gerezd fokhagy­ma, 1 szál citromfű, 5 g gyömbér, 50 ml világos szójaszósz, 1/2 citrom reszelt héja, 1 evőkanál almaié, 1 evőkanál finomra vá­gott koriander, 1 szem csillagánizs, 1 evő­kanál szójaolaj

Elkészítés

A csirkemellet és a fokhagymát kockákra vágjuk. A citromfüvet leöblítjük, megszárít­juk, finomra vágjuk. A gyömbért meghámoz­zuk, lereszeljük. A szójaszószból, almaléből a citromfűvel, a reszelt citromhéjjal, a korianderrel és az ánizzsal páclevet készítünk, hozzáadjuk a fokhagymát.

A húst a páclével leöntjük, a hűtőszekrényben 4 óra hosszat érleljük. Négy hurkapálcát fél órára vízbe áz­tatunk, majd a húsdarabkákat felszúrjuk rá­juk. Bő, forró olajban forgatva minden olda­lukon átsütjük.

Lóránt Szentgyörgyváry

Szerző: Szentgyörgyváry Lóránt

Szakmai gyakorlatok és tanulmányok:  Életmód-tanácsadás, kiropraktika és reflexológia. Minden érdekel ami az egészséggel vagy annak megőrzésével kapcsolatos. Az oldalon rendszeresen publikálom a saját cikkeimet.