• vérnyomás

Mi a vérnyomás szerepe az emberi szervezetben?

A vérnyomás két alapvető feladatot lát el: áramoltatja a vért az érpályán belül; biztosítja az anyagkicserélődést a kapillárisfalon keresztül.

A vér, mint minden folyadék, a magasabb nyomású hely felől az alacsonyabb nyomású hely felé áramlik. A bal kamra által kifejtett szisztolés nyomás (120 Hgmm) a nagy vérkörben, a jobb kamra szisztolés nyomása (28 Hgmm) pedig a kis vérkörben áramoltatja a vért vissza a szívbe, éspedig a jobb-, illetve a bal pitvarba. A pitvarokban a nyomás 0-3 Hgmm körül van.

Véráram mennyisége a szervezetben

Az érpálya egyes szakaszain átáramló vér mennyisége változó, mégpedig attól függően, hogy mekkora az adott érszakasz által ellátott szerv anyagcsereigénye. Miután folytonosan változik az egyes szervek működése, folytonosan változik az anyagcsereigényük kielégítéséhez szükséges vér­mennyiség is. Így például nyugalomban kevesebb vér áramlik át a harántcsík­olt izmokon, mint izommunka végzésekor. A vérkeringési rendszer folytono­san alkalmazkodik a szervek működéséhez, tehát az aktívabb szervek több vért kapnak, mint a nyugalomban lévők. Az egyes szerveken átáramló vérmennyi­ségnek ezt a térben és időben történő folytonos változását redistribuciónak (újraelosztódásnak) nevezzük.

A vérkeringés legfontosabb élettani feladata a mikrocirkuláció szintjén, pontosabban a valódi kapillárisokban valósul meg. Itt történik az anyagkicserélődés a vér és a kapillárisokat körülvevő szövetközti (interstíciális) folyadék között. Azt a folyamatot, amelynek eredményeként anyagok kerülnek a vérből a szövetközti folyadékba filtrációnak nevezzük: az ellenkező irányú anyagáramlást pedig reszorpciónak.

Az anyagkicserélődést két tényező határozza meg:

• A kapillárisfal áteresztő képessége (permeabilitása);
• A kapillárisfal két oldalán, tehát a vérben és a szövetközti folyadék­ban uralkodó nyomásviszonyok.

A vékony kapillárisfal egyetlen egy szelektíven áteresztő (szemiper-meabilis) sejtréteg, ami azt jelenti, hogy egyes anyagok áthatolnak rajta, mások pedig nem. A kapillárisfal csupán egy endothelsejt rétegből áll, amely a basalis membránon fekszik. A basalis membrán tulajdonképpen az endothel-sejtekkel közvetlenül érintkező szövetközti folyadéktér besűrűsödött, kocso­nyás állománya. Az egyszerű falszerkezet ellenére az érpálya különböző sza­kaszain, tehát az egyes szervekben eltérő a kapillárisok permeabilitása. Ennek az az oka, hogy a szomszédos endothelsejtek külön­bözőképpen kapcsolódnak egymáshoz.

Van olyan szerv (pl. agy), amelyben az endothelsejtek szorosan összefekszenek. Ezt a kapcsolódást közvetlen kapcso­latnak (tight junction) nevezzük, amelyen csak igen kicsi anyagok juthatnak át. Ezt a kapcsolódást az agyban vér-agy-gátnak nevezzük, aminek az a jelen­tősége, hogy megvédi az agy idegsejtjeit a vérplazma nagy-molekulájú anya­gaitól. Az idegsejtek a vizet is sajátos vízcsatorna fehérjék (aquaporinok) út­ján veszik fel, illetve adják le.

Más szervekben rések (pórusok) vannak a szomszédos endothelsejtek között. Ezeknek a pórusoknak az átmérője szer­venként változó, következésképpen a kapillárisfal áteresztő képessége is szervenként különböző. A legtágabb rések, vagy ablakok (phenestratió) a külső nemiszervek erectilis szöveteiben és a lépben találhatók.

A kapillárisfal két oldalára ható nyomás okai:

Jóllehet újabb adatok és elképzelések is megjelentek a szakirodalomban, mégis legegyszerűbben Starting hipotézise alapján érthetjük meg a kapillárisok falán keresztül lezajló anyagkicserélődés mechanizmusát. A kapillárisban uralkodó vérnyomás és a szövetközti folyadék hidrosztatikai nyomása közötti különbséget effektív hidrosztatikai nyomásnak nevezzük.

Hasonlóképpen, a vérplazma kolloidozmotikus nyomása és a szövetközti fo­lyadék kolloidozmotikus nyomása közötti különbséget effektív kolloidozmo­tikus nyomásnak nevezzük. Minden olyan esetben, amikor az effektív hid­rosztatikai nyomás nagyobb, mint az effektív kolloidozmotikus nyomás, a kapillárisból a szövetközti térbe áramlik a víz és azok az anyagok, amelyek képesek áthatolni a kapillárisfalon. Ezt a folyamatot szűrésnek, filtrációnak nevezzük. Ellenkező esetben, tehát akkor, amikor az effektív hidrosztatikai nyomás kisebb, mint az effektív kolloidozmotikus nyomás, a szövetközti tér­ből a kapillárisba áramlanak azok az anyagok, amelyek számára átjárható a kapillárisfal. Ezt a folyamatot visszaszívásnak, reszorpciónak nevezzük.

Példa:

Példaként legyen a kapilláris artériás végén 30 Hgmm a vérnyomás, a szövetközti folyadék hidrosztatikai nyomása pedig 5 Hgmm; tehát az effektív hidrosztatikai nyomás (30-5) = 25 Hgmm. A vérplazma kolloidozmotikus nyo­mása 25 Hgmm, a szövetközti folyadéké pedig 3 Hgmm; tehát az effektív kolloidozmotikus nyomás (25-3=) 22 Hgmm. Ekkor tehát az effektív hidrosz­tatikai nyomás nagyobb, mint az effektív kolloidozmotikus nyomás, követ­kezésképpen filtráció történik.

A kapilláris vénás végén a vérnyomás 15 Hgmm. Miután a szövetközti folyadék hidrosztatikai nyomása a kapilláris mentén gyakorlatilag válto­zatlan (5 Hgmm), ezért az effektív hidrosztatikai nyomás (15-5=) 10 Hgmm. A vérplazma a filtráció miatt kissé besűrűsödik a kapilláris vénás végére, ezért a kolloidozmotikus nyomása 28 Hgmm. A szövetközti folyadék kolloidozmo­tikus nyomása változatlan (3 Hgmm), tehát az effektív kolloidozmotikus nyomás (28-3=) 25 Hgmm. Itt tehát az effektív kolloidozmotikus nyomás nagyobb, mint az effektív hidrosztatikai nyomás, így reszorpció történik.

Szerző: Griffel Tibor

Végzettség: ELTE – Eötvös Loránd Tudományegyetem. Szakterület: a szív- és érrendszeri betegségek, gasztroenterológiai betegségek és a légzőrendszeri betegségek. Jelenleg reflexológus, életmód és tanácsadó terapeuta tanulmányokat is végzek.