Masszázs fajták

Narancsbőr csökkentése masszázzsal

A következő önmasszázstechnikák rendszeres alkalma­zása javítja az izomtónust, illetve segíthet a bőrben felhalmozódott salakanyagok eltávolításában, vagyis fontos szerepet játszhat egészségünk és rugalmasságunk megőrzésében. Építsük be őket egy tízperces masszázssorozatba.

Nyirokmasszázs

A nyirokmasszázs a narancsbőr kialakulásának megelőzésében és a már kialakult állapot kezelésében egyaránt hasznosnak bizonyulhat. Az alábbi, két lépésből álló tech­nika elősegíti a lábizomzatban fel­gyülemlett salak- és méreganyagok távozását. Lassan, óvatos mozdula­tokkal végezzük (mint általában a nyirokmasszázst); ha túl nagy nyomást fejtünk ki, nem érjük el a kívánt hatást. A második lépésben tetszés szerint viselhe­tünk dörzskesztyűt, hogy a kezelés még eredményesebb legyen.

  1. Álljunk lazán, hajoljunk le, és tegyük mindkét kezünket az egyik bokánkra. (Amennyiben nehezünkre esik lehajolni, üljünk le egy székre.) Enyhe nyomást gyakorolva húzzuk felfelé a kezünket, s közben képzel­jük el, hogy a folyadékfelesleget fel­toljuk a lábunkon. Ismételjük meg ötször, majd végezzük el ugyanezt a másik lábon is.
  2. Combunk felső részén kezdve lassan, körkörösen, az óramutató járásával megegyező irányban masszírozzunk mindkét kezünkkel. A comb teljes felüle­tét dörzsöljük át, elöl, hátul és oldalt is. Folytassuk ugyanígy a masszírozást a két farpofán (dörzskesztyű használatával erőteljesebben serkenthető a nyi­rokrendszer működése). Végezzük el ugyanezt a másik oldalon is. Egy-egy combra négy-öt percet szánjunk.

Önmasszázs

A lábizmokat remekül ellazíthatjuk ezzel az egyszerű, gyors masszázzsal. Használjunk hozzá fagurigát, hogy a bőr simább, a méreg­telenítés pedig még hatékonyabb legyen. Görgessük előre-hátra a faeszközt a comb teljes felületén mintegy három percen át, majd térjünk át a másik oldalra.

Önmasszázs

Ütögetés

Ez az eljárás stimulálja a bőrben található idegvégződéseket, és segít a comb ruganyosságának, illetve az izomtónusnak a megőrzé­sében. Ha a zuhany alatt izmaink kellően átmelegedtek, kézéllel, gyorsan, ritmikusan ütögessük végig a lábunkat körülbelül egy percen keresztül. Fordítsunk különös gondot azokra a részekre, ahol narancsbőr jelentkez­het. Ismételjük a másik lábon.

Tibor Griffel

Szerző: Griffel Tibor

Végzettség: ELTE – Eötvös Loránd Tudományegyetem. Szakterület: a szív- és érrendszeri betegségek, gasztroenterológiai betegségek és a légzőrendszeri betegségek. Jelenleg reflexológus, életmód és tanácsadó terapeuta tanulmányokat is végzek.